Oldalak

2010. április 24., szombat

Karamell-krémlikőr

A gasztroajándék-hívek még éppen elkészíthetik anyák napjára ezt a finom krémlikőrt, ajándékba, vagy csak úgy elkortyolgatni egy kellemes beszélgetés közben a mamával, nagymamával. ;)


A cukrot és a vizet egy edénybe teszem és lassú tűzön karamellizálom. Apránként hozzáadok 3 dl tejszínt, majd beleteszem a vaníliarúd kikapart magjait és hüvelyét, valamint a sót. Továbbra is alacsony lángon főzöm, olykor megkeverem.
Kb. fél óra forralás-kevergetés után, amikor már teljesen felolvadt a karamell és besűrűsödött a tejszín, hozzáadok még újabb 1 dl tejszínt. Ezzel együtt még egyszer felforralom, majd a tűzről lehúzva, hűlni hagyom.


1-1,5 óra elteltével a kihűlt tejszínes karamellkrémből kiszedem a vaníliahüvelyt, majd vodkát keverek hozzá. Átszűrve, üvegbe töltöm a krémlikőrt. Hűtőszekrényben tárolom, fogyasztás előtt összerázom az üvegben.
Azonnal fogyasztható, de néhány nap után még finomabb, érdemes hát várni vele.

Hozzávalók kb. 5,5 dl krémlikőrhöz: 15 dkg nádcukor (kristálycukor is megfelel), 2 evőkanál víz, 3+1 dl tejszín (30%), 1/2 rúd vanília, csipet só (vagy ízlés szerint), 2 dl vodka (vagy ízlés szerint).


Ez a recept már megjelent az áprilisi Kifőztük magazinban. Az újság mindkét eddig megjelent száma, pdf formátumban, letölthető a magazin honlapján.

7 megjegyzés:

  1. Bár én nem élek az alkohol áldásaival, de a kép magáért beszél, hogy biztos isteni

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta,olyan igazi barátnőváros "édesség"!:-))

    VálaszTörlés
  3. Készítettem egy karamellkrémet (holnap post), és azon gondolkodtam, hogy a margarint ki kellene legközelebb hagynom. Ez a te "vizes" verziód jobban tetszik. Viszont érdekelne, hogy mennyire lesz sűrű.... Pl. torta lapba krémnek tudnám használni?

    VálaszTörlés
  4. Hú az a fotó! Mestermű!!!!
    Szívesen megkóstolnám...

    VálaszTörlés
  5. Köszi lányok! :)

    Thrini, sűrű, krémes, de tortakrémnek nem elég. Egy fagyira, pohárkrémre vagy palacsintára csorgatva mondjuk jó lenne. :)) Talán tejszínhabbal/mascarponéval, plusz valami kis fixálóval összekutyulva működhet a dolog.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon finom lett, köszönöm, szilveszteri itókának is remekül bevált.

    VálaszTörlés
  7. Szuper, örülök neki, hogy ízlett! BÚÉK! :)

    VálaszTörlés