A Bálint nap nekem semleges, talán jelentősebbnek érezném, ha nem éppen ilyentájt lenne az évfordulónk, de így a kettő összemosódik. Mivel akkor "ünnepeljük", amikor éppen a legalkalmasabb, nem is szoktam túlkészülni, most egy egyszerű desszert szólt csak erről a napról. Gyorsan elkészül és nagyon finom. :)
Én kicsit előre dolgoztam a desszerthez: tegnap megfőztem a fagylaltalapot (ami természetesen helyettesíthető készen vásárolt fagylalttal) és vacsorára palacsintát sütöttem a lányoknak - előrelátóan néhány darabbal többet a szükségesnél, így ma csak a gyümölccsel kellett foglalkoznom. Ehhez mirelit erdei mixet használtam, de más savanykás gyümölccsel is finom, pl. meggyel vagy piros ribizlivel.
A nádcukrot egy kisebb rúd vanília magjaival karamellizáltam egy serpenyőben. Amikor kellemes színre váltott, hozzácsorgattam egy kevés vizet és megvártam, míg feloldódott a karamell. Ebbe az alapba szórtam a mirelit gyümölcsöket és nagy lángon (forrás után) kb. 5 percig forraltam.
A palacsintákat felmelegítettem (mennyivel jobban hangzana így: frissen kisütöttem ;P), elosztottam rajtuk egy-egy gombóc vaníliafagylaltot és összehajtogattam őket. Porcukorral megszórva, a még meleg gyümölcsöntettel tálaltam. Mennyei! :)
Az élénk színekre érzékenyeknek egy natúrabb változatot ajánlok, almás-fahéjas kivitelben. Csodás darab, tessék tesztelni azt is!
Hozzávalók 4 adaghoz: 4 db palacsinta, 4 gombóc vaníliafagylalt, 2 evőkanál nádcukor, 1 kisebb rúd (vagy egy fél nagy) vanília magjai, 0,5 dl víz, egy doboz (300 g) mirelit erdei mix (vagy meggy, ribizli, málna...), ízlés szerint porcukor a tálaláshoz.

Még sok-sok évfordulót kívánok Nektek! :)
VálaszTörlésJaaaaaaaj! Valakinek vérzett az orra, és összecsöpögtette a tányért? Jaj szegény! Jól van már azóta?
VálaszTörlés:))))))))))))
Jah, és gratulálok is!
VálaszTörlésA palacsintához, mi máshoz?:)
Thrini, köszönjük szépen! :)
VálaszTörlésSzepy, tudom, hogy nincs minden rendben az epéddel, na de ennyire? :P
Köff! :)
Boldog évfordulót kívánok Nektek!
VálaszTörlésKöszönöm és én is viszont kívánok boldog Valentint is! ;-)
Boldog évfordulót
VálaszTörlésGratulálok! :)
VálaszTörlésA palacsintától meg egyenesen elájulok, annyira guszta!
Nyami, de fincsi lehetett!
VálaszTörlésAz évfordulóhoz gratulálok! :)
Jöhet úgy ahogy van nagyon fini!:-)Gratulálok az évfordulóhoz,nagyon nagyon sokat még!:-)
VálaszTörlésszia, szeretnélek meglepni egy öleléssel, a díjat megtalálod az blogomon. :)
VálaszTörlésNekem jöhet így ahogy van. Ünnep sem kell hozzá, meg ha pöttyös a tányér úgy is jó :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen mindenkinek, lányok! :))
VálaszTörlésFoncsi, köszi, repülök! :)