Oldalak

2011. április 5., kedd

Csirkemell - brokkolival és gombával rakva

Tegnap egyszerű és finom zöldséges receptre vágytam, amiben el lehet sütni a maradék márványsajtot és egy kis csirkehúst is. Ez lett belőle, és még milyen jó lett! Bár az egyszerűségét a leírás alapján talán megkérdőjelezitek, de valóban az. :))


A brokkolit lobogva forró húslevesben néhány perc alatt előfőztem - én mirelitet használtam, de frissből is készíthető természetesen, azt megtisztítva, rózsáira szedve kell a levesbe ereszteni. Az előfőzött brokkolit leszűrtem, majd kézmelegre hűtve nagyon apróra daraboltam és egy kivajazott sütőtálba simítottam, a tetejére kevés borsot őröltem.
Amíg a brokkoli főtt és hűlt, megtisztítottam és felaprítottam a gombát és a póréhagymát, valamint a csirkemellet is felszeleteltem. A hússzeleteket enyhén sóztam, borsoztam, majd kevés olajon mindkét oldalukon előpirítottam. A tálba a brokkolira fektettem a szeleteket. A hússütő serpenyőben visszamaradt zsiradékon pirítani kezdtem a hagymát, majd hozzáadtam a gombát és kevés vajat is tettem mellé. Csipetnyi kakukkfűvel kísértetve finoman megpirítottam a gombát, a sütés végén sóztam, borsoztam, majd a hússzeletekre rétegeztem. A serpenyőbe (még mindig ugyanabba) tejszínt öntöttem, felforraltam, belemorzsoltam a márványsajtot, megborsoztam és a sajt olvadásáig rotyogtattam, végül citromlével ízesítettem (keményítővel lehet sűríteni, aki kívánja). Ezt a mártást az előkészített brokkolis-gombás húsra csorgattam, majd előmelegített sütőbe toltam a tálat és 180 °C-on kissé megpirítottam.
Akinek így "sovány" az étel, tálalhatja pl. tésztával, nekem tökéletes volt magában is. :)


Hozzávalók: 1-1,5 l húsleves (ha nincs, akkor vízből és leveskockából), 45 dkg brokkoli (mirelit), egy kisebb csirkemell (vagy 4-6 szelet), 40 dkg gomba (csiperke), 8-10 cm póréhagyma, 1,5-2 dl tejszín, 10-15 dkg márványsajt, 1 citrom leve, 1-2 evőkanál olaj, 4-5 dkg vaj (ezzel vékonyan kikenhető a tál, a maradék megy a gombához), kevés kakukkfű, só, bors.

12 megjegyzés:

  1. Hű, de guszta!!!
    Nagyon finom lehet! :)

    VálaszTörlés
  2. A múltkor levest főztem brokkoliból, akkor megfogadtam, hogy gyakrabban veszek. Persze azóta sem használtam...
    Viszont ha meglátok valakinél egy ilyen jó kis rakottast, újból megkívánom. Na, holnap keresek egy üzletet és veszek egy adagot, valamit összedobok magamnak belőle.

    VálaszTörlés
  3. Hú de jól néz ki! ... Éhes vagyok!... na megyek is vacsizni.... :-)

    VálaszTörlés
  4. Mindent szeretek,ami benne van. Nekem jöhetne! :)

    VálaszTörlés
  5. Hú ,de nyál csorgató,nagyon finom lehet,kinézetre csodás!

    VálaszTörlés
  6. Köszi lányok! :)) Brokkoli- és márványsajtrajongóknak érdemes kipróbálni, ráadásul így nem is hizlal. ;)

    Thrini, én elég sűrűn készítek brokkolit, mert próbálom a lányokkal jobban megkedveltetni (csak levesként hajlandóak megenni), aztán persze én eszem meg az egészet. Még szerencse, hogy szeretem. :D

    VálaszTörlés
  7. Juj, mennyire nagyon jó recept! El fogom készíteni! Kéksajt is meg kakukkfű is... ez nagyon nekem való!
    Köszi az ötletet, a receptet! ;-)

    VálaszTörlés
  8. Eszter köszi, örülök, hogy tetszik! :))

    VálaszTörlés
  9. Ezt nevezem! Minden hozzávalót imádok, viszem is a receptet :)

    VálaszTörlés
  10. Ami, köszi! :)) Remélem, neked is ízlik majd. :*

    VálaszTörlés