A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fahéj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fahéj. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 14., kedd

Narancsos-mézes ágyaspálinka

Rászorulók mindig vannak, ebben az évben azonban még inkább szükség volt és van az összetartásra, egymás megsegítésére, mint bármikor máskor. Hogy könnyebbé tehessük néhány szegénységben élő család, néhány éhező kisgyermek karácsonyát, 115 blogger még nyár elején összefogott, hogy egy karácsonyi recept- és ötletgyűjtemény elkészítésével, adományokat gyűjtsön a megsegítésükre.
Ebben a kiadványban, a Kifőztük karácsonyban szerepel az alábbi vendégváró italreceptem.


A narancsot alaposan megmosom, szárazra törlöm. Héját nagyon vékonyan lehámozom, próbálok minél kevesebb fehér részt a héjdarabokon hagyni.
Egy fél literes üveget alaposan kitisztítok, majd beleteszem a narancshéjat, az aszalványokat és a fűszereket. A mézet kimérem és megmelegítem: elég addig melegíteni, míg kellemesen folyóssá válik. Az olvadt mézet az üvegbe csorgatom. Ezután a pálinkát is megmelegítem (nem kell felforralni, a forráspontja: 78 °C), majd egy keveset ebből is az üvegbe töltök. Lezárom az üveget és addig rázogatom, forgatom, amíg a méz és a pálinka el nem keverednek. Hozzáadom a többi pálinkát is, és - miután újra lezárom - néhányszor fejre állítom az üveget, hogy alaposan feloldódjon a méz a pálinkában. Kihűlés után hűvös, sötét helyre teszem (például hűtőszekrénybe), és négy hétig érlelem. Ezután eltávolítom a fűszereket az italból (leszűröm), és így érlelem tovább.
Az aszalványokból néhány darabot vissza lehet tenni az italba, ha ajándékba szánjuk, jól mutat az üvegben, illetve kitöltve a pohárban is nagyon mutatós. Irtóra üt, tehát óvatosan a nassolásával! :) Behűtve és/vagy hűtött pohárban kínálom.


Ha nem ajándékba készítem, én nem szoktam a mézet-pálinkát melegíteni, mert minket nem zavar, ha az ital opálos lesz.
Ez az ital "ágyazás" nélkül is elkészíthető, én most legutóbb úgy készítettem. Elkészíthető a limoncellohoz hasonlóan, először csak a pálinkát érlelve a fűszerekkel, majd 2,5-3 hét után leszűrve és a mézet ekkor hozzákeverve is. Nagyon finom végeredmény születik így is - szilveszterre még el is készülhet! ;)

Hozzávalók: 1 narancs héja, 2-3 szem aszalt sárgabarack, 3-4 szem aszalt szilva, 4-5 aszalt füge (mini), 10 szem aszalt szőlő (mazsola), 5-7 cm fahéjrúd, 4-6 szem szegfűszeg, 10 dkg méz, 4-4,5 dl pálinka (lehetőleg 50 fokos, semlegesebb ízű).

Mézes pálinkák a blogon: citromos-fűszeres, aszalt meggyel ágyazott, mentás. További - akár ajándékba is adható - likőrök a blogon: karamell-krémlikőr, kávélikőr, krémpuncs.

Adakoztál már? December 20-ig, az akció honlapján, még megteheted!
Tovább olvasom...

2010. november 19., péntek

Meggyleves

Tegnap szembesültem azzal, hogy készülök megdönteni a negatív posztolási rekordomat. Van ez így. (?) Persze mostanában is készült ez+az (lecsó, vaníliafagyi, fokhagymás szűz, levesek, habcsókok nagy mennyiségben, rakott krumpli, káposztasali, mézes keksz - már a 3. adag, gesztenyekocka - ez éppen ma, de már majdnem el is fogyott, már érnek a karácsonyi italok, ...), de semmi új - illetve ha új is, lehetetlen fotókkal... Hát nem éppen a legjobb időszakomat élem. A csipet blog sötét korszaka. :D
Így aztán, bár meggyleves szerepel már itt egy másik változatban, úgy döntöttem, ezt is felrakom. Szegény ember vízzel főz. :))


A vizet a cukorral és a fűszerekkel felforralom, 5 percig forrni hagyom. A fűszereket eltávolítom belőle, majd beleteszem a mirelit meggyet és lassú tűzön főzni kezdem. Amikor újra forrni kezd, a tejben elkeverem a pudingport, hozzácsorgatok egy kevés tejszínt is és ezzel habarom be a levest. Szükség szerint még tovább édesítem, végül az egészet újraforrásig főzöm.
Egyszerű, igaz? Hát még milyen finom! :)

Hozzávalók: 3-4 dl víz, 5 cm fahéjrúd, 3-5 szem szegfűszeg, 3 evőkanál vaníliás cukor (+ a főzés végén még ízlés szerint), 50 dkg magozott mirelit (szezonban friss) meggy, fél csomag (20 g) vaníliás pudingpor (vagy étkezési keményítő), 1 dl tej+1 dl tejszín (vagy összesen 2 dl tej).
Tovább olvasom...

2010. november 9., kedd

Narancslekvár

A narancslekvárhoz nem túl jó emlékeim fűződnek. Kezdő konyhatündérként belefutottam egy receptbe, amit ki "kellett" próbálnom. Valahogy úgy festett, hogy hámozd meg, "filézd ki", tegyél bele narancshéjkockákat, facsarj hozzá narancslevet, tolj bele egy rakat cukrot és aztán főzd, amíg be nem sűrűsödik...és én csak főztem és főztem, és szerintem még ma is főzném, ha arra várnék, hogy majd besűrűsödik. :( Így aztán az itthon fellelhető egyetlen zselésítőszerrel - azaz zselatinnal - megoldottam a problémámat. A végeredmény: nekem nem ízlett. Másnak igen, így az összeset elajándékoztam. Édes volt és brr... Meg is fogadtam, hogy ilyet többet nem, de ember tervez... Történt, hogy vettünk narancsot, aztán kaptunk, és újra, míg már enni nem győztük...és akkor anyum hozott egy újabb kilót. :) Muszáj volt eltüntetni, beindult hát a narancslekvár projekt, a kezdetek után már szigorúan recept nélkül, csak úgy "érzéssel, lyányom"...


Először is elmentem és vettem zselésítőt. Azt a bizonyos sokak által preferált márkát nem kaptam, vettem mást helyette, így már előre leszögezem, hogy mindenki szépen olvassa el, hogyan használja a sajátját. :D

A narancsokat alaposan megmostam, néhány darab héját egy erre alkalmas célszerszámmal csíkokban lehántottam, a többit késsel (!) meghámoztam. Hogy a lekvár ne legyen keserű, a gerezdek fehér hártyáit el kell távolítani, így már hámozásnál arra kell törekedni, hogy ezek ne kerüljenek bele. A meghámozott narancsok húsát a gerezdek közül kivágtam (lsd. fáziskép), a hártyákon maradt rostokból a levet is hozzáfacsartam. Az egész procedúra sok lével jár (főleg ha jóóó leveses a narancs), úgyhogy érdemes mindent egy tányér vagy tálka felett végezni, ezzel az itt-ott csurranó-cseppenő levet felfogni.
A végén úgy festett a dolog, hogy egyfelől lett egy nagy kupac héj és kifacsart hártya, másfelől lötyögött egy kis narancslé és némi narancshús egy edény alján. Ennek a narancslének és húsnak a súlyát mértem meg, ez lett a lekvár alapja.


A narancshúshoz hozzáadtam a korábban csíkokban lehántott narancshéjat, a zselésítőt*, majd közepes hőmérsékleten felforraltam. Időnként alaposan megkevertem, ezáltal a még összetartó narancsrostok többé már nem tartottak össze. (Kisebb narancsokat használtam, szerintem nagyobbakból lehet darabos lekvárt is produkálni.) Főzés közben belekapartam egy vaníliarúd magjait, dobtam hozzá néhány fahéjdarabkát is. Amikor felforrt, hozzáadtam a mézet és a cukrot**, majd újra felforraltam. A főzés végén a fahéjdarabokat kiszedegettem, a lekvárt alaposan kimosott és mikróban hőkezelt üvegekbe töltöttem, lezártam és néhány percre fejreállítottam. Száraz dunsztban hagytam kihűlni.

*Ismét kiemelném, hogy a zselésítő használata termékenként más, kéretik elolvasni a használati útmutatót. :)
**Édesítésnél nem a zselésítőnél előírt mennyiséget használtam, hanem saját ízlésem szerint, kóstolással állapítottam meg a megfelelő ízt. Így a végeredmény nem édes, hanem finom, kissé savanykás narancslekvár lett.


Tökéletes lett, nem bántam meg, hogy újra rászántam magam. :) Narancskedvelőknek mindenképpen érdemes megkóstolni, de akár karácsonyi gasztroajándéknak is elkészíthető.

Belekerültek (6 db kb. 2 dl-es üveghez): 1,3 kg narancshús és lé (18 kisebb-közepes narancs volt), 3 narancs héja vékony csíkokra vágva (csak a külső héj, a kesernyés fehér rész nélkül), 3:1 pektintartalmú zselésítő (lsd. fent), kb. fél rúd fahéj, 1 vaníliarúd magjai, 25 dkg nádcukor, 20 dkg akácméz.
Tovább olvasom...

2010. október 28., csütörtök

Zabpelyhes sütőtökkenyér

Sütőtök, sütőtök, sütőtök! Jöhet, bármikor, (majdnem) bárhogyan. :))
Sütőtökkenyeret szerettem volna készíteni, de persze nem volt elég réteslisztem itthon hozzá, így aztán zabpehellyel töltöttem ki az űrt. Korábban már bevált a zabpehely-sütőtök párosítás, a Kiskuktától átvett süti is ezek felhasználásával készül, de sült már ilyen muffin is, szintén a kenyérrecept átalakításával. Ha már zabpehely, akkor a cukor egy részét most mézre cseréltem...egy másik részét pedig nádcukorra...így legalább van egy kis "egészséges nass" illúzióm. :))


Alapvetően ugyanúgy készült, mint a "sima" sütőtökkenyér: a tököt megtisztítva, felkockázva egy csipet sóval megfőztem, a vizet leszűrve pépesítettem, majd hagytam kihűlni. Ezután belekevertem a folyékony hozzávalókat, úgy mint tojás, olaj és méz, valamint egy csipetnyi friss élesztőt is beledolgoztam. A száraz hozzávalókat egy másik edénybe mértem: rétesliszt, zabpehely, (nyújtófával kissé megpüfölt) mandula, mazsola, aprított csoki, őrölt fahéj, szódabikarbóna, nádcukor és házi vaníliás cukor.


A két keveréket összekevertem és enyhén olajozott kenyérformába simítottam. 150-160 °C-ra előmelegített sütőben sült tűpróbáig - úgy 100 perc körül. A sütőből kivéve kb. negyed óráig hagytam a formában pihenni, majd rácsra borítva hagytam kihűlni.


Hozzávalók: kb. 60 dkg sütőtökbél (tisztított súly), 1,6 dl olaj, 3 tojás, 8 dkg méz (selyemfűmézet használtam hozzá), kb. 5 g élesztő (elhagyható), 20 dkg zabpehely, 20 dkg rétesliszt, 15-20 dkg belevaló (most mandula, étcsoki, mazsola vegyesen), 1 nagy teáskanál őrölt fahéj, 1 teáskanál szódabikarbóna, 10 dkg nádcukor, 5 dkg vaníliás cukor, további néhány csepp olaj a formához.

Latsia aszalt áfonyás sütőtökkenyerét a Kifőztük magazin aktuális, októberi számában találjátok meg, ha még nem tettétek meg, töltsétek le!
Tovább olvasom...

2010. október 20., szerda

Narancshéjas fűszerkeverék

Az egészséges, friss narancshéjat vétek kidobni. Ilyenkor ősszel többször készül belőle kandírozott narancshéj, ami nálunk az adventi időszak süteményeinek egyik alap ízesítője. Ennél azonban egyszerűbben is fel lehet használni: szárított fűszerként. Ehhez a keverékhez is így készítem el.


A narancsot alaposan megmosom, megtörlöm, majd zöldséghámozóval vékonyan meghámozom, lehetőleg minél kevesebb fehér részt hagyva rajta. A héjcsíkokat a radiátoron szárítom egy napon keresztül, nem árt, ha ezalatt - ha nem is egész nap, de - néhány órán keresztül a fűtés is megy, hogy tényleg megszáradjon :D, majd másnap egy fűszervágó késsel felaprítom. A szegfűszeget egyszerűen hozzákeverem, az egész fahéjat egy mozsárban darabosra töröm, a kardamomot is megtöröm kissé. A keveréket üvegbe teszem és italok készítésénél használom fel.

Gasztroajándéknak is tökéletes egy mutatós üvegben, akár cukorral készre keverve, akár anélkül is. Ha a cukrot is hozzákeverem, akkor egy teáskanál fűszerre kb. egy evőkanál cukrot számolok.
Előnye, hogy folyamatosan, egyszerűen "utángyártható", így pl. ha ajándékba készül, időben el lehet kezdeni a készítését, karácsonyig biztosan kerül néhány narancs az asztalra. :)


Hozzávalók: 1 nagy (!) narancs héja vékonyan hámozva, 25-30 db szegfűszeg, 1-1,5 fahéjrúd (a hosszú fajtából), 10 egész kardamom.
Tovább olvasom...

2010. október 18., hétfő

Citromos-fűszeres mézespálinka

November végén kezdődik az adventi időszak, és mivel ennek az italnak érnie kell, éppen itt az ideje, hogy elkezdjük az ünnepi készülődést! A mézes-ágyas pálinka remek vendégváró, de egy szép üvegbe töltve karácsonyi gasztroajándéknak is kiváló. Érdemes az ízeket szájízünk szerint összeállítani, a férjem kedvenc kombinációja pl. a meggyes-fahéjas mézes pálinka.


Néhány szó az ízesített pálinkákról...
A mézes pálinka alapvetően méz és pálinka kb. 1:3-1:4 arányú keverékéből áll (ízlés szerint). Az összetevőket kétféleképpen elegyíthetjük: ha a pálinkát és a mézet felmelegítjük, a kész mézes pálinkánk tiszta, áttetsző ital lesz, bár némi üledék képződhet az üveg alján - ettől én többszöri óvatos átszűréssel* szabadulok meg. Amennyiben az összetevőket nem melegítjük meg, az ital opálos lesz, ez azonban az ízén egyáltalán nem változtat - én saját (belső :D) használatra általában így szoktam készíteni. Az "egyszerű" ágyas pálinkába a pálinkát alkotó gyümölcs aszalványát tesszük, és azzal érleljük. A mézes-ágyas pálinka pedig értelemszerűen a fenti kettő keveréke: a pálinkába méz és aszalt gyümölcs is kerül.
Az italt fűszerekkel tehetjük még ízesebbé, ezt bármelyik változatnál alkalmazhatjuk. Bánjunk mértékkel a fűszerekkel, ugyanakkor ezek nagyobb mennyiségben történő használatával az ital előbb átveszi az ízüket. Ebben az esetben előbb kóstoljunk, akár 1 héttel az elkészítés után, és ha megfelelőnek találjuk az ital ízét, távolítsuk el a fűszereket belőle.

Ehhez a citromos változathoz a gyümölcsöket alaposan megmosom, szárazra törlöm. Héjukat nagyon vékonyan lehámozom úgy, hogy minél kevesebb fehér rész maradjon rajtuk. A gyömbérdarabot meghámozom és felkockázom. A vaníliarudat felhasítom (a magokat nem szükséges kikaparni belőle).
Egy fél literes üveget alaposan kitisztítok, majd beleteszem a citromhéjat, a gyömbérkockákat és a fűszereket.
A mézet kimérem és megmelegítem: elég addig melegíteni, míg kellemesen folyóssá nem válik. Az olvadt mézet az üvegbe csorgatom. Ezután a pálinkát is megmelegítem (nem kell felforralni, forráspontja: 78 °C), majd egy keveset ebből is az üvegbe töltök. Lezárom az üveget és addig rázogatom-forgatom, amíg a méz és a pálinka el nem keverednek. Hozzáadom a többi pálinkát is, és miután újra lezártam, néhányszor fejre állítom az üveget, hogy alaposan feloldódjon a méz a pálinkában. Kihűlés után hűvös, sötét helyre teszem (hűtőszekrény), és 3-4 hétig érlelődni hagyom. Ezután eltávolítom a fűszereket az italból (leszűröm), és így érlelem tovább. Behűtve és/vagy hűtött pohárban kínálom.

*Olvasói visszajelzés: Sz. Zsuzsi úgy szabadult meg az üveg alján képződött üledéktől, hogy az italt duplán hajtott anyagzsebkendőn+harisnyán szűrte át. Köszönöm a tippet, Zsuzsi! :)


Hozzávalók kb. fél liter kész pálinkához: 2 citrom héja, kb. 1 cm vastag karika egy nagyobb átmérőjű gyömbérdarabból, 5-7 cm fahéjrúd, 2-4 szem kardamom, 4-6 szem szegfűbors, 2-4 szem szegfűszeg, 3-4 cm vaníliarúd, 15 dkg méz, 4-4,5 dl pálinka (lehetőleg 50 fokos, semlegesebb ízű).

A recept az októberi Kifőztük magazinban jelent meg, amely szokás szerint a weboldalon ingyenesen letölthető!
Tovább olvasom...

2010. szeptember 10., péntek

Sütőtökös süti

Még tavaly nyár végén, átutazóban, beugrott hozzánk Kiskukta és picurka családja. Persze egy jó gasztrobloggerhez híven nanááá, hogy még finomságokat is hozott, köztük ezt a sütikét, ami azonnal beköltözött a szívem csücskébe. Ezúton is köszi! :*
Az eltelt egy évben aztán - fogalmam sincs, miért - nem készítettem el, most viszont megjelentek (végre!) az első sütőtökök és hát...muszáj volt. :) Nagyon finom, pihe-puha, magukat és társaikat etetős példányok születtek.


A szobahőmérsékletű vajat alaposan kikevertem a vaníliás cukorral, majd hozzáadtam a tojást és az előre megsütött sütőtököt. Kisebb tököt vásároltam, így nem pépesítettem, egyszerűen csak belekapartam a keverőtálba a szükséges mennyiséget, de ha nagyobb példányt használtam volna, aminek hosszabbak a rostszálai, valószínűleg kissé megdolgoztam volna előtte.
A száraz hozzávalókat összekevertem, majd beledolgoztam a vajas-tökös keverékbe. Ezután diónyi (talán kicsit nagyobb) gombócokat formáztam, amiket kissé ellapítva, kb. ujjnyi távolságokat tartva, egy sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam. 170-180 °C-ra (légkeveréssel 150-160 °C) előmelegített sütőben kb. 25-30 percig sültek - éppen csak amíg egy pici színt kaptak.
Nem tudtuk megvárni, míg kihűlnek... :))


Hozzávalók kb. 30-40 db sütihez (fél adag): 15 dkg puha vaj, 10-12 dkg vaníliás cukor (vagy kristálycukor + egy teáskanálnyi vanília eszencia), 1 kisebb tojás (vagy egy nagyobb sárgája), 20 dkg sült sütőtökbél, 20 dkg finomliszt, 12,5 dkg zabpehely (apróbb szemű), 1 teáskanál őrölt fahéj, 1 teáskanál szódabikarbóna, csipet só, 10 dkg aprított étcsokoládé, 5 dkg szeletelt mandula (vagy aprított dió/mogyoró).
Tovább olvasom...

2010. augusztus 6., péntek

Ringlóleves

Nagyon finom, kissé "karácsony-ízű" gyümölcsleves, zömmel ringlóból, néhány szem kékszilva támogatásával.


A vizet a cukorral, vaníliamagokkal és fahéjrúddal felforraltam, majd forrás után a lángot takarékra állítva kb. 15-20 percig lassan főztem. Ezalatt a gyümölcsöket megmostam, kimagoztam, negyedekre vágtam (kb. 80 dkg ringlót egészítettem ki ~1 kg-ra a kékszilvával, de bármelyikkel önmagában is elkészíthető).
Az előkészített gyümölcsöt a fűszeres vízbe tettem. Belereszeltem egy citrom héját és belefacsartam a levét. (Kóstoljunk!) A kardamomok hüvelyét eltávolítottam, a magokat a mozsárban összenyomtam, majd a leveshez adtam. Addig főztem lassú tűzön, amíg a gyümölcsök megpuhultak.


Ekkor a fahéjrudat eltávolítottam és a levest botmixerrel pépesítettem, végül átszűrtem, de ez abszolút opcionális. A tejszínt elkevertem a keményítővel és behabartam vele a levest. Forrásig főztem.
Hidegen, felvert tejszínhabbal és cukrozott, szeletelt mandulával tálaltam, de finom lehet melegen, egy gombóc vanília- vagy fahéjfagyival is.


Hozzávalók: 1 l víz, kb. 20 dkg cukor (vagy ízlés szerint), 5-6 cm vaníliarúd magjai, 5-6 cm fahéjrúd, kb. 1-1,2 kg ringló (lehet kékszilva is; magozott mennyiség), 1 citrom leve és reszelt héja (vagy ízlés szerint), 2-3 szem kardamom, 1 dl tejszín, 1 púpozott evőkanál étkezési keményítő.
Ebből hatalmas adag lesz, bátran felezhető.
Tovább olvasom...

2010. június 17., csütörtök

Nektarinleves darakockákkal

Ismét egy nagyon gyors leves, lehűtve meleg nyári napokon remek hűsítő. Hasonló már található néhány a blogomon, egy egyszerű levesbetétet mutatok most hozzá, érdemes kipróbálni.
További levesbetét-ötleteket olvashattok, ha letöltitek a Kifőztük magazin 3. számát!


A fahéjból, citromhéjból, vaníliából, cukorból és vízből fűszerkivonatot főzök. Közben a nektarint leforrázom, héját lehúzom, majd kisebb darabokra vágom. A kivonatból kihalászom a fűszereket, beleteszem a barackot, egyet forralok rajta, majd botmixerrel pürésítem. A tejszínt kikeverem a keményítővel, ezzel sűrítem a barackpürét.
Tejbegríz-kockákkal tálalnám, de most éppen nem volt itthon búzadara, így kukoricadarából készítettem. A sűrűre főzött tejbedarát egy alufóliával bélelt négyzet alapú edénybe simítom. Hűtőben megdermesztem, majd tányérra borítva, a fóliát lehúzva, apró kockákra vágom. Tálaláskor a levesbe teszem a kockákat és fahéjjal megszórom.


Hozzávalók...
...a leveshez:
4 dl víz, fél fahéjrúd, 5 cm-es vaníliadarab felhasítva - hüvely és magok is kerüljenek a levesbe, 1 kisebb citrom vékonyan hámozott héja (ízlés szerint kerülhet bele a levéből is), 3-4 evőkanál cukor, 6 kisebb nektarin (kb. 60 dkg), 1 dl tejszín, 1 csapott evőkanál keményítő;
...a levesbetéthez: 3 dl tej, 3-4 evőkanál búza- vagy kukoricadara, picurka só, 1 evőkanál vaníliás cukor, őrölt fahéj a tálaláshoz.
Tovább olvasom...

2010. május 18., kedd

Fahéjfagylalt

Nekem ő az egyik favorit. Főzött fagyi, ennek is a vaníliafagyi az anyja :), bár spórolósabb változatban. Általában, ha nem a vanília a meghatározó íz, nem használok vaníliarudat. Helyette vanília eszenciát vagy házi vaníliás cukrot teszek az alapba.


A tejet felteszem melegedni, közben a tojássárgákat elkeverem a cukorral, keményítővel, vanília eszenciával, és a tejszín kb. felével csorgathatóra hígítom. Amikor a tej felforr, a maradék tejszínnel lehűtöm, és folyamatos keverés mellett belecsorgatom a tojásos keveréket. Besűrítem, majd a legvégén belekeverem a fahéjat - ezzel már nem főzöm. Hagyom kihűlni, majd a hűtőszekrényben tovább hűtöm az alapot.*
A tejszínt felverem félkeményre, majd összeforgatom a fahéjas alappal, ezután a fagylaltgépre bízom a további munkát. Amíg a fagyi készül, porcukrot, fruktózt és fahéjat teszek egy cukorszóróba. Amikor a fagylalt elkészül, egy fagyasztást is elbíró dobozba rétegezem: 2-3 kanálnyit vékonyan szétterítek a doboz alján,majd megszórom a fahéjas cukorral, ezután újra fagylalt, újra fahéjas cukor, amíg tart a fagylalt. Fagyasztóba teszem néhány órára, és csak azután tálalom. Ez a fahéjas rétegezés elmaradhat, de nagyon finom, amikor fogyasztás közben felbukkan a fahéjas turbóíz. :))
*Általában este főzöm az alapot és másnap reggel fagyasztom ki.


Hozzávalók:
2 dl tej, 2 tojás sárgája, 5 evőkanál cukor, 1 púpos teáskanálnyi étkezési keményítő, 1 teáskanál vanília eszencia, 1 dl tejszín, 2 csapott teáskanál őrölt fahéj, további 2-2,5 dl tejszín félkemény habbá verve, valamint a szóráshoz ízlés szerinti mennyiségben porcukor, valamilyen egyéb apró szemű cukor és fahéj keveréke.
Tovább olvasom...

2010. május 16., vasárnap

Almás palacsinta fahéjas öntettel

Palacsintarajongóknak.
Almakedvelőknek.
Fahéjbarátoknak.


Nagyon egyszerű desszert, persze a lekváros palacsintához képest munkás, de megéri elkészíteni. Röviden:
1) Hagyományos palacsintát sütök.
2) Karamellizálok egy kis cukrot, a tűzről lehúzva dobok mellé egy kis vajat, majd hagyom, hogy felolvadjon benne.
3) Meghámozom az almát, negyedekbe majd vékony szeletekre vágom és a tűzre visszatéve a vajas karamellen, fedő alatt, megpárolom. Teszek hozzá egy csipetnyi fahéjat is.
4) A tejjel elkevert tejszínbe keverem a cukrot, lisztet és tojássárgát, majd lassú tűzön, kevergetve főzöm forrásig, a vége felé a fahéjat is hozzáadva.
5) Kiterítek egy palacsintát, a felét beborítom némi párolt almával, majd félbe és aztán negyedbe hajtom.
6) Melegen tálalom: néhány kanálnyi fahéjöntetet egy tányérra csorgatok, a tetejére teszem a töltött palacsintát, megszórom porcukorral és kanalazok egy gombóc házi vaníliafagyit is mellé.
Csodás! :)

plátty, a fagyi azonnal olvadni kezd a meleg öntetben - annyira "elvetemült" még nem vagyok, hogy hidegen tálaljak egy fotó kedvéért :P

Hozzávalók 6 adaghoz: 6 palacsinta; továbbá...
...a töltelékhez:
3 evőkanál (nád)cukor, 5-6 dkg vaj, 3 nagyobb alma, pici fahéj;
...az öntethez: 2 dl tej, 2 dl tejszín, 1 púpozott teáskanál fahéj, 4 evőkanál cukor, 2 púpozott teáskanál liszt, 1 tojássárga;
...a tálaláshoz (elhagyható, de nem érdemes): 6 gombóc vaníliafagyi, porcukor.
Tovább olvasom...

2010. április 23., péntek

Fahéjhabos madártej

Már olyan régen nem készítettem és már olyan régóta szerettem volna... :)

Most néhány felhalmozódott fehérjét tüntettem el benne, érdemes így is kipróbálni - főleg, ha valaki szereti a habfelhőket a tetején. Én gyerekként nem bírtam, csak a "sárgáját" szerettem, emlékeim szerint valószínűleg azért, mert anyum nem ízesítette a habot. A saját konyhámban természetesen az lett az első lépés, hogy cukorral vertem fel a fehérjét, aztán később belekerült a fahéj is és hááát: mennyei. Annak, aki szereti a fahéjat, mindenképpen. :))


A tejet feltettem melegedni, közben a tojásokat szétválasztottam. A fehérjéket egy kis sóval keményre vertem, majd rászórtam egy kevés cukrot, hozzáadtam a fahéjat, vanília eszenciát és újra keményre vertem. A sárgáját a cukorral, liszttel és vanília eszenciával elkevertem.

Amikor a tej már majdnem felforrt, egy evőkanállal (a méret opcionális, de ne aprózzuk el túlságosan, különben megőszülünk, mire megfőnek) egymás után beleszaggattam a fahéjas habot. Aki még nem próbálkozott a madártejjel, annak egy kis háttérinfó, hogy a hab dagad, tehát hagyni kell helyet neki, és nem szabad a tejet forralni, mert akkor a habgaluskából maximum csak egy lapos korong lesz - bár ez szerintem csak esztétikailag probléma. :) A habgaluskákat főzés közben meg kell fordítani, ezzel együtt kb. 2-3 perc alatt készül el egy adag.


Amikor a hab elfogyott, a tejet megfosztottam az időközben belekerült fehérjedarabkáktól (célszerszám: a szűrőkanál, amivel a galuskákat halászgattam ki), majd egy nagyobb merőkanálnyit a cukros-lisztes sárgájába mertem belőle. Egy kézi habverővel alaposan elkevertem és, folyamatos keverés mellett, az egészet visszacsorgattam a tejbe. Lassú tűzön besűrítettem.

Egy méretes jénaiba szedtem a sárga "krémet", erre sorakoztattam a habfelhőcskéket. Behűtve, kis tálkákba szedve tálaltam - bár éppen a második tálka után nosztalgiáztam el rajta, hogy régebben ment ez egyből a nagy tálból is. :D


Hozzávalók 1 liter tejből készítve...
...a habgaluskához:
4+3 tojásfehérje, 2 evőkanál cukor, 1/2-1 mokkáskanál fahéj, 1 teáskanál vanília eszencia;
...a krémhez: 4 tojássárgája, 4-5 evőkanál cukor, 3 teáskanál liszt, 1 teáskanál vanília eszencia.
Tovább olvasom...

2010. április 16., péntek

Tejszínes ribizlikrémleves

Bár még éppen csak tavaszodni kezdett, a ribizli szezonja nagyon hamar elérkezik. Itt az ideje eltüntetni a fagyasztóban tavaly elraktározott készlet maradékait!


A leveshez vizet forraltam cukorral, egy darabka fahéjjal és néhány szegfűszeggel. Pár perces forralás után hozzáadtam a fagyasztott ribizlit is és együtt főztem tovább őket. Újraforrás után még néhány percig főztem, ezután egy szűrön átpasszíroztam egy másik edénybe a ribizliszemeket. Nem kell túlságosan sűrű szűrőt választani, a magok elég méretesek. :)
A ribizlipüréhez egy kis vanília eszenciát kevertem, és lassú tűzön, keményítővel elkevert tejszínnel sűrítettem be. Sűrítés közben még megkóstoltam és tovább édesítettem.


Hozzávalók: 5 dl víz, fél rúd fahéj, 5-6 szem szegfűszeg, 7-8 evőkanál cukor, 70 dkg ribizli, vanília eszencia, 2,5 dl tejszín, 2 evőkanál étkezési keményítő, további cukor... :))
Tovább olvasom...

2010. március 29., hétfő

Fahéjas-csokis kelt kuglóf

Szombat este nagyon kalács-ehetnékem támadt, így bedagasztottam egy kis adag kelt tésztát. Kalács helyett kuglóf lett végül belőle, fahéjas is, csokis is, meglehetősen finom is. :)


A lisztet egy kelesztőtálba mértem, közepébe kis gödröt készítettem és langyos tejet öntöttem bele. Belemértem a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt és lefedtem a tálat. Amikor az élesztő felfutott, hozzáadtam a tojássárgáját, egy kis vanília eszenciát és sót, majd kézzel összedolgoztam. Ahogy összeállt a tészta, hozzáadtam még a puha vajat és néhány percig dagasztottam a tésztát. Amikor már elvált az edénytől, a tálba lisztet hintettem, belegömbölyítettem a tésztát és lefedve a sütőbe tettem, ahol 50 °C-on duplájára kelesztettem.


A megkelt tésztát kétfelé osztottam, mindkét adagot téglalappá nyújtottam. Az egyiket olvasztott vajjal elkevert cukros kakaóval, a másikat fahéjas-cukros vajjal kentem meg. Mindkettőt feltekertem, majd a két tekercset összetekertem. Kisebb méretű, vajazott-lisztezett kuglófformába tettem a tekercset.


A még mindig 50 °C-os sütőben kelesztettem kb. 20 percig. Ezután a hőmérsékletet 180-190 °C-ra emelve kb. 1 órán keresztül sült a kuglófom. Egy idő után alufóliával lefedtem, mert nagyon barnult a tészta.

A képekért bocs, este 10-kor nem nagyon volt kedvem fotózni, másnap reggel pedig villámgyorsan párolgott a maradék... :)

Hozzávalók...
...a tésztához:
20 dkg sima liszt, 10 dkg rétesliszt, 6 dkg cukor, 1,5 dl tej, 2 dkg élesztő, 1 teáskanál vanília eszencia, csipet só, 1 tojás sárgája, 4 dkg lágy vaj;
...a kakaós tekercshez: 4 dkg olvasztott vaj, 3 púpozott teáskanál ét kakaó, 2 evőkanál cukor;
...a fahéjas tekercshez: 4 dkg olvasztott vaj, 2 púpozott teáskanál őrölt fahéj, 2 evőkanál cukor;
...a formához: 1-2 dkg vaj, liszt.
Tovább olvasom...

2010. február 25., csütörtök

Tejszínes eperleves

Krémleves: naná. :)
Tavaszízű: naná. :)
Szepyke becsukja a szemét: naná. :))


A leves nagyon egyszerű. Vizet forralok egy kis cukorral, fahéjjal és vaníliával. Amikor már színesedni kezd a lé, beleteszem a mirelit epret és lassú tűzön tovább főzve megvárom, míg kienged a forró vízben. Ekkor kiveszem a fűszereket, az epret pedig botmixerrel pépesítem. Egy szűrőn átengedem egy másik edénybe, majd tejszínben elkevert keményítővel besűrítem. Éppen csak felforralom.
Behűtve, tejszínhabrózsákkal, és eperöntettel meglocsolva tálalom.

úsznak az eprek

A szűrő lehet egészen apró lyukú, ekkor egy kis türelemmel akár az összes magtól megszabadulhatunk, én most egy kicsit nagyobbat választottam és csak a magocskák zömét iktattam ki.


Hozzávalók: 5 dl víz, fél rúd fahéj, fél rúd vanília felhasítva-hüvelyestől, 10 dkg cukor, 60 dkg mirelit eper, 2 dl tejszín, 2 púpos evőkanál étkezési keményítő.
Tovább olvasom...

2010. január 21., csütörtök

Sütőtökös-pelyhes muffin

Már egy ideje kerülgetek néhány sütőtököt, végre tegnap "megszüntettem" az egyiket. A lányok most is szívesen elnassolták megsütve, egy kevésből pedig muffint sütöttem, amihez a sütőtökkenyér receptjét alakítottam át. Nem bántam meg a változtatást, így is nagyon finom lett.



Az eredeti recept felét vettem alapul, ez pontosan elég volt 12 db nagyobb méretű muffinhoz. A sült tök húsát egy kisebb tálba kapargattam, hozzácsorgattam az olajat és botmixerrel pépesítettem. Amikor teljesen pépessé vált, belemixeltem a tojásokat.
A száraz hozzávalókat egy másik tálban összekevertem, majd gyorsan összeforgattam a tökpürével, végül hozzákevertem a nagyobb darabokban hagyott (negyedek) diót és az apróra tördelt csokoládét is. Szilikonos muffinformában, 170 °C-ra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt (tűpróba) készre sütöttem őket.

Belekerült: kb. 35 dkg sült sütőtökbél (egészen pontosan 37 dkg volt), 1 dl olaj, 2 egész tojás, 15 dkg liszt (BL80-at használtam), 10 dkg zabpehely (finom szemű), 15 dkg cukor, 1-1 mokkáskanál szárított élesztő, szódabikarbóna és őrölt fahéj, csipet só, 10 dkg dió, 5 dkg csokoládé.
Tovább olvasom...

2010. január 2., szombat

Fahéjas torony

Fantáziátlan fantázianév. Eredetileg "Pokoli torony" lett volna :))), de a férjem leszavazta. Pedig pokolian jó, de pokoli nehéz a szilveszteri vacsora után küldeni, ha csak nem gondolkodik az ember előre és tartalékol helyet neki... :D
Nemisbéka karácsonyi receptversenyére szerettem volna nevezni vele, akkor idő hiányában nem készült el, most viszont teszteltük az ötletet.



A leghosszabb idő a mandarinszirup elkészítése. Ehhez mandarinokat facsartam ki, úgy 7-8 kisebb méretű példányt. Vaníliamagokkal és cukorral lassú tűzön gyöngyöztettem egy ideig (bő fél óra), amíg a lé jórésze elpárolgott. Ezután vajat adtam hozzá és egy üvegcsébe csorgattam.
A desszert alapja néhány leveles tésztakorong. Ezekhez mirelit vajas tésztát használtam, amit felengedés után porcukron nagyon-nagyon vékonyra nyújtottam. Fánkszaggatóval kiszúrtam, majd 210 °C-on pirosra sütöttem őket. A krémhez mascarponét kevertem ki porcukorral és fahéjjal, amit vaníliaeszenciával és egy kevés porcukorral felvert tejszínnel lazítottam.
Rétegezés: tészta, mascarpone, tészta, mascarpone, tészta. A tetejére: porcukorszórás, és az egész le- és körbecsorgatva mandarinsziruppal (ezt, ha nem csorogna eléggé, érdemes meglangyosítani a mikróban).



Csodás! A cukros tészta enyhén karamellizálódik, finoman roppanós lesz, a hab nagyon könnyű, a mandarinos-vaníliás szirup pedig kellemesen keretezi a képet.
Ha ünnepi menü tagjaként készül, akkor a rétegezésig elkészíthető előre, hűtőben elvan rövid ideig. A krémet nyomhatjuk habzsákból, de én a "rusztikus" :D rákanalazott megoldást választottam.

Hozzávalók 4-5 személyre...
...a tésztához:
kb. 15 dkg vajas tészta (12 korongot szúrtam ki egy 40 dekás csomag harmadából), sok-sok porcukor a nyújtáshoz;
...a krémhez: 25 dkg mascarpone, 1,5 dl tejszín, kb. 3 evőkanál porcukor (ízlés szerint), 1 teáskanál vanília eszencia, 2 teáskanál fahéj;
...a mandarinsziruphoz: 1,5 dl átszűrt mandarinlé, 1/2 rúd vanília magjai, 5 dkg cukor, 2 dkg vaj (a szirupot kb. harmadára forraltam el, az egész kb. 0,6-0,7 dl lett).
Tovább olvasom...

2009. november 30., hétfő

Menzás meggyleves

Ami másnak alap, azt tejes-vaníliapudingos habaráson edződött gyermekpocakom fel nem foghatta, történetesen hogy mitől olyan jó a menzás meggyleves. Kellett hozzá a saját konyha, egy "hagyományos szakácskönyv", na és persze a nagybetűs Véletlen, hogy meglássam a vegyes gyümölcslevesben rejtőző lehetőséget. :))) S lőn...



A lisztet és tejfölt összekeverem, a meggyet leszűröm. A felfogott befőttlét kiegészítem vízzel, hozzákeverem a lisztes keverékhez. Tűzre teszem, csipet sót, fahéjat, 1-2 reszelésnyi citromhéjat, valamint barnacukrot (vagy mézet) adok hozzá, majd felforralom. Amikor forr, hozzáadom a meggyet és megvárom, míg éppencsak újra forrni kezd...és kééész! Hűtve tálalom - jó esetben tejszínhabbal, de nekem valahogy nem áll a kezemre a habszifon, a párom pedig nem olvasott gondolatot, mielőtt dolgozni ment ma reggel. Micsoda hanyagság! :)

Hozzávalók: egy púpos kanál liszt, 3 púpos kanál tejföl (kb. egy kis pohárnyi), 1 üveg meggybefőtt, a meggylé vízzel 1 literre kiegészítve, ízlés szerint cukor/barnacukor/méz, fahéj, citromhéj (elhagyható), szegfűszeg (ha szereted), egy csipet só...
Tovább olvasom...

2009. november 27., péntek

Mézes-ágyas pálinka

Évek óta készítek mézes pálinkát karácsonyra. Én magam nagyon ritkán iszom, most is éppen csak belenyaltam, hogy megkóstoljam az ízét és máris berúgtam tőle :P, de a "rendes, pálinkakedvelő magyar pasiknak" kiváló.


Igaz ugyan, hogy a nagyon rendes magyaroknak nem igazán ugrik ez a fajta ital, mert hát a pálinkát vétek holmi ízesítőkkel "beszennyezni", de a kevésbé rendes magyarok - pl. a férjem :)) - szívesen fogyasztják. Ezért aztán az ő ízléséhez igazítom a karácsonyi italt, savanykás-mézes, kissé fahéjas ízben készül.



A recept egyszerű: kell egy üveg, az üvegbe méz, aszalt gyümölcs, fűszer és pálinka. Ez utóbbi házi. Ötvenes. :))
Egy üvegbe beleszórom az aszalt gyümölcsöt, nálunk ez meggy és pár szem fekete cseresznye, de készítettem már vörösáfonyával (csajos ízű lesz), sárgabarackkal (semlegesebb íz) stb-stb... Erre mézet öntök (most virágméz), majd mehet a fűszer (fahéjrúd - de ízlés szerint lehet ánizs, szegfűszeg, vanília... vagy mindez vegyesen) és végül felöntöm pálinkával (semleges ízű-illatú legyen, de sárgabarackra mehet természetesen jóféle s.barack pálinka is, csak még jobb lesz tőle ;) ). Alaposan összerázom, majd hűtőbe teszem és amikor csak arra járok, mindig rázok az üvegen néhányat, amíg csak fel nem olvad a méz. Minél tovább áll, annál finomabb, de erős fűszerezéssel 1 hét után már fogyasztható.


Én ezt az adagot 4 napja készítettem, már jó az íze - persze lesz jobb is. Az üveget úgy szoktam tölteni, hogy hagyok a tetején néhány ujjnyit - amikor a méz feloldódott és a fűszerek is kiadták az ízüket, meg szoktam kóstolni és így van hely az utóízesítésnek - amennyiben szükséges. Nem írok arányokat, érdemes saját szájíz szerint készíteni. A fűszerekre érdemes odafigyelni, én most 2 egész fahéjrudat tettem bele és ma ki is vettem belőle - ha tovább hagyom, (nekünk) már túl fahéjas lenne.
Figyelem! A gyümölcsdarabok ütnek! :))
Mézes pálinkák még a blogon: fűszeres-citromos, narancsos-ágyas.
Tovább olvasom...

2009. november 11., szerda

Forró csokoládé v1.0

Az első SK forró csokim. :))
A technikán még javítani kell, de elsőre nem lett rossz, csak nekem kicsit tömény. Illetve...a töménységgel nem is lett volna probléma, ha kisebb pohárba mérem a végeredményt. :D Nem baj, majd a rutin... ;)


Tejet melegítettem, egy méretes narancs vékonyan hámozott héjával és úgy fél rúdnyi darabokra tört fahéjjal. Néhány percig összeforraltam őket, majd beletettem a darabkákra tört csokoládét. A csoki felolvadása után - folyamatosan kevergetve - rövid ideig együtt is főztem őket, majd kihalásztam a héjdarabokat, és belecsorgattam egy kis mézet. 2 pohárkányit kitöltöttem, a maradékba pedig néhány korty Chivast kevertem - ez lett a férjemé. Kellemes, karácsonyi hangulatba ringató ital lett az eredmény.

Belekerült: kb. 5-6 dl tej, egy narancs vékonyan hámozott héja, fél rúd fahéj, 150 gr étcsokoládé, 1 evőkanálnyi akácméz (vagy egyéb édesítő/elhagyható), Chivas Regal (ízlés szerint/elhagyható).
Tovább olvasom...