2011. július 17., vasárnap

Szederdzsem

Hát ilyet sem csináltam még! Többszörösen nem, azaz eddig még nem főztem be szedret, másrészt még nem használtam agar-agart lekvárhoz. Bár a terv megvolt, hogy kipróbáljam - az utóbbit -, de aztán valahogy mindig elmaradt. Most azonban eltökéltem magam, a lekvár (agaros) zselésítésével kapcsolatosan pedig végül Renátánál jutottam a hiányzó információhoz, amit ezúton köszönök neki! :)


Van szedrünk, évről-évre egyre több (rengeteg) megtermékenyült virággal, de a termés beérése már kétséges. Tavaly az eső miatt járt rá a rúd, idén barátja, a nap készül ellene fordulni. Ebben a melegben nem tud rendesen kifejlődni, a locsolás ellenére szárad, ami pedig apránként be-beérik, az a fagyasztóban landol. A szüleimnél ellenben békés szimbiózisban él egy öreg almafa az egyik szederbokorral - hogy az almafának mi a jó ebben, azt nem tudom, de baja nincs, a szeder viszont nagyon jól elvan: a nagy meleg elől a fa is árnyékolja - na meg "a szomszéd" háza is. ;D Most hirtelen nagyobb mennyiség ért be rajta, az "első hullám", hát jelentkeztünk a feleslegért. Elmentünk, ládá(k)ba szedtük és befőz(tük)tem.
A kezdő szederszedőknek egy kis segítség lehet, hogy a fekete szeder hiába fekete, attól még nem biztos, hogy érett is. Azok a szemek az igazán érettek, édesek, csodás aromájúak, amik szinte maguktól az ember kezébe pottyannak, ha hozzájuk érünk. Amit már egy kicsit is feszegetni kell, hogy leváljon a szárról, az még biztosan savanyú.

kanálon az agaros dzsem

A szedret válogattam, leöblítettem (áztatni nem nagyon lehet, mert az érett szemek kábé 2 perc után szétesnek a vízben), majd szűrőben kissé lecsepegtettem és két felé osztottam, az egyik majdnem 3, a másik 2 kiló volt. Nem terveztem sokáig főzni, ezért a zselésítés mellett döntöttem, bár úgy láttam, hogy a magjainak köszönhetően anélkül is kellemesen sűrű lekvár lenne belőle.
A lecsepegtetett szedret kissé lecukroztam (kilónként 10 dkg), majd rövid ideig (30 perc?) állni hagytam. Ezután:
- a nagyobb mennyiséget 3:1 zselésítővel készítettem, előírás szerint, azaz belekevertem a zselésítőt, majd nagy lángon melegíteni kezdtem. Míg forrni kezdett, megkóstoltam és adtam még cukrot is hozzá, valamint egy botmixerrel nagyjából pépesítettem. Pár perc forralás után beüvegeztem, fejre állítottam, végül 10 perc múlva száraz dunsztba tettem.
- a kisebb mennyiséget darabosra (és kevésbé édesre) készítettem, ehhez lassú tűzön kezdtem főzni, óvatosan kevergetve. Ezt is megkóstoltam, tovább édesítettem, majd amikor már pár perce forrt, az agar-agart elkevertem egy kevés vízzel és hozzáadtam a lekvárhoz. Kb. 3 perc forralás után töltöttem a fentiek szerint az üvegekbe, fejre állítás, majd száraz dunszt.
A dunsztban hagytam kihűlni az üvegeket, majd mehettek a helyükre. Ha nem felejtem el, jövőre beszámolok a hosszútávú eredményekről, elöljáróban annyit mondhatok, hogy úgy fest, az agaros zselésítés is jó lett és mindkettő fincsi! :D


Belekerült...
...az agar-agaros változatba:
2 kg (fekete) szeder, 30 dkg cukor (mennyisége opcionális, gyümölcs- és ízlésfüggő), 1 púpozott teáskanál (5-6 g) agar-agar kevés vízben elkeverve - annyiban, amennyitől éppen krémes-folyós lett;
...a 3:1 zselésítős változatba: 2,7 kg szeder, 45 dkg cukor (mennyisége opcionális, gyümölcs- és ízlésfüggő), 2 csomag 3:1 zselésítő (dr5ker).
Tovább olvasom...

2011. július 15., péntek

Mákos-sárgabarackos lepény

...és picit ribizlis is és még bögrés is... :)
Gyors, egyszerű süteményt készítettem tegnap, mert nagyon érik a sárgabarackunk és így eltüntethettem néhány szemet belőle. Tényleg csak néhányat, ugyanis igen méretes barackjaink termettek. :) Ilyen melegben is jól esett - na nem a sütő hőmérséklete, hanem a süti, ami finoman mákos és nem igazán édes, így a nyári kilószámolgatás alatt megvan az illúzió, hogy ez a két-három szelet még belefér. ;)


Amíg a sütő előmelegedett és én a gyümölcsökkel foglalkoztam, a tésztával a robotgép dolgozott helyettem: a tojásokat közepes fokozaton kihabosította a cukrokkal, majd belekeverte a joghurt felét, azután a lisztet a sütőporral, majd a joghurt másik felét, végül pedig egyszerűen - egy szilikon lapáttal - beleforgattam a frissen darált mákot.

eeeeekkora sárgabarackjaink vannak!

Sütőpapíros (vagy vajazott-lisztezett) tepsibe terítettem a tésztát, rádaraboltam a kimagozott barackot és megszórtam ribizliszemekkel. 200 °C-on, kb. 30 perc alatt sült meg. Porcukrozva és anélkül is finom a végeredmény. :)


Hozzávalók (~25x35 cm tepsi, lehet kicsit kisebb, akkor magasabb lesz a tészta): 3 nagy (vagy 4 kisebb) tojás, 1/2 bögre (100 g) nádcukor, 1/2 bögre (100 g) kristálycukor, 2x2/3 bögre (2x160 ml) zsírosabb joghurt (vagy kefir vagy tejföl vagy ezek keveréke), 2 bögre (300 g) liszt, 1 csomag (10 g) sütőpor, 1/2 bögre mák (előbb mér, aztán darál, 125 ml=kb. 80 g), továbbá 350-400 g sárgabarack és néhány fürt ribizli, illetve más tetszőleges, mákot szerető gyümölcs.
1 bögre/csésze=250 ml; 5let: ebből a receptből.
Tovább olvasom...

2011. július 13., szerda

Frappé tejjel

Vázlatok között ragadt recept. Még tavaly jelent meg, a Kifőztük - melyik is? nem tudom... - egyik nyári számában. Szóval nem friss, ellenben most igazán aktuális. Meleg van, sőt, egyre melegebb, ilyenkor előkerülnek a hűsítők. A fagylaltok, a jeges italok, a hideg gyümölcslevesek; minden, ami - ha csak rövid időre is, de - kicsit lehűt minket. Ebben a melegben nem szeretek sokáig vacakolni a konyhában sem, még a napi "kötelező doppingszerrel" sem.


Ehhez a frappéhoz az instant kávét egy shakerbe szórom. Felöntöm alaposan behűtött tejjel és cukorsziruppal vagy mézzel édesítem, aszerint, mi akad éppen a kezem ügyébe. Felteszem a shaker tetejét és rövid idő alatt, erőteljesen felrázom az italt. Egyenes falú pohárba töltöm - ha kicsit van meleg, megelégszem ennyivel, ha nagyon, akkor dobok még néhány jégkockát bele.
Szívószál, napernyő...


Hozzávalók 1 adaghoz:
2 teáskanálnyi instant kávé (akár koffeinmentes is lehet), cukorszirup vagy méz, kb. 2 dl hideg tej, jég.
Tovább olvasom...

2011. július 12., kedd

A gyümölcsök fagyasztásáról

Többen kerestetek az elmúlt időben nálam a tartósítási lehetőségekre, ezen belül is a fagyasztásra, így arra gondoltam, szánok egy bejegyzést neki. Kerülném a "hogyan a legjobb tartósítani a zöldség-gyümölcsöket?" témát, ugyanis nem értek hozzá, laikusként csak elhiszem vagy sem, amit (állítólagos) hozzáértőknél olvasok a neten. Arról írhatok csak, hogy én mit szoktam tenni a gyümölcsökkel...

gurulósra fagyasztott áfonya és szeder

Hát venni nem szoktam őket. Legalábbis téli tartaléknak. Azt teszem el, ami megterem, azaz nem dobom ki a felesleget, hanem valamilyen módon tartósítom azt. Vásárolni csak olyan gyümölcsöt szoktam, amit nem termelünk a kertben, illetve amit nem kapunk rokonoktól, barátoktól, de ezeket pusztán friss fogyasztásra és nem tartósításra vásárolom. (Kivételek persze akadnak, leginkább a túlvásárlás következményeként.)
A kertünk telepítésekor igyekeztünk arra törekedni, hogy az általunk kedvelt gyümölcsök kerüljenek bele, így például a körtefától megváltunk, mert nem fogyott és tárolásra alkalmatlan fajta volt, az epertövek számát megsokszoroztuk, mert abból ugye sohasem elég :)), továbbá ültettünk "kísérleti" növényeket is, ilyen például az áfonya, ami évekig vegetált, de idén először végre hozott termést.


A tartósítási munkákat természetesen az eperrel kezdem, majd következik a meggy, a ribizli, a sárga- és az őszibarack, közben folyamatosan érik a szeder és a málna, és nyár végére, őszre marad az alma. A befőttekről, lekvárokról (...) mindig aktuálisan teszem fel a bejegyzéseket, ahogyan éppen készülnek, de a fagyasztásokról nem szoktam beszámolni. Ennek a legfőbb oka az, hogy sokat nem lehet róla írni. :) 
A könnyebb átláthatóság kedvéért készítettem egy egyszerű táblázatot, hogy én mit, hogyan szoktam elmenteni későbbre, ezt mostantól ezen az oldalon találjátok meg. Változni biztosan fog idővel, ha valamit kihagytam, vagy valamire kíváncsiak vagytok, nyugodtan kérdezzetek.


Lássuk hát, gyümölcsök szerint, mit hogyan fagyasztok:
- eper: tisztítva, gurulósra,
- meggy: magozva egészben (ritkán félben), gurulósra,
- ribizli: leszemezve, dobozban,
- sárgabarack: magozva és negyedelve tálcán vagy pépesítve,
- őszibarack: sehogy, illetve korábban a bébiknek magozva és felezve vagy pépesítve,
- szeder: gurulósra,
- málna: gurulósra,
- alma: hámozva és reszelve zacskóban.
Idén már termett az áfonyánk, így annak a maradékát szintén gurulósra fagyasztva tettem el. Amikor kapok szilvát valakitől, azt felezve, negyedelve tálcán fagyasztom, de ez nem jellemző, mert nekünk nincsen fánk és ahhoz tényleg sokat kell kapjunk, hogy maradjon elrakásra.


A tálcás (a.k.a. gurulós) fagyasztásról az epernél már írtam, ennek az a lényege, hogy a gyümölcsöt tálcán megfagyasztom, majd ezután zacskózom be nagyobb adagokban. Így a gyümölcs nem nyomódik össze, akár szemenként is kivehető később a zacskóból, ha éppen arra vágyunk.
A pépesítésnek az az előnye, hogy kis helyet foglal, de értelemszerűen csak olyan gyümölcsöt fagyasztok így, amit tudom, hogy sehogy másképpen nem szeretnék később felhasználni. Hátránya, hogy ha valamihez mégis egészben lenne szükségünk a gyümölcsre, már nem lehet később visszacsinálni. :D
Az egyetlen gyümölcs, amit reszelve teszek el, az az alma. Csak akkor szánom rá magam erre, ha nem tudok mit kezdeni a felhalmozódott almával, illetve a szépséghibás almákat lehet így eltüntetni, mielőtt romlásnak indulnának. Többen megpárolják ilyenkor az almát, amit később így használnak töltelékként, én nem szoktam.
Dobozokban fagyasztom a ribizlit, ha majd lesz sok áfonyánk, azt is abban fogom (csak optimistán!). Az apró bogyós gyümölcsök - tapasztalatom szerint - ha alaposan le van csepegtetve (papír kéztörlőn), akkor nem tapadnak össze olyan mértékben, hogy ne lehessen később kiszedni belőle a kívánt mennyiséget, illetve akkora adagokban kerülnek dobozolásra, amit később egyszerre fel tudok használni.

Tovább olvasom...

2011. július 11., hétfő

Joghurtos sárgabarack krémleves főzés nélkül

...vagy joghurtos gyümölcsleves főzés nélkül, mert az alapként szolgáló sárgabarackot nyugodtan lehet helyettesíteni más gyümölccsel. 
Szeretem ezt a levest, mert 5 perc alatt elkészül, istenien krémes és ami a legfőbb: ha az alapanyagokat a hűtőből vesszük ki (márpedig miért ne onnan vennénk?), akkor azonnal fogyasztható. Mi másra lehetne szükség ilyen melegben? Tudom, egy medencére... :D


Nagyon egyszerű elkészíteni: érett, leveses, puha sárgabarackokat válogatok, amiket kimagozok és nagyobb darabokra vágok. Nem hámozom meg, csak az esetleges hibákat vágom ki. Ezután egy fazékba teszem, a gyümölcsre egy evőkanálnyi citromlevet facsarok és turmixolni kezdem. Amint elég pépessé válik, mehet hozzá először a joghurt, azzal is mixelem egy percig, majd a tejszín, amivel szintén alaposan eldolgozom és végül a tej. Amikor már habos-krémes-buborékos a levesem, vaníliás porcukorral édesítem és már kész is.
Levesbetétnek, közvetlenül tálaláskor, különböző színű, friss, bogyós gyümölcsöket és persze barackdarabokat teszek a levesbe. A tejszínhab szerintem már sok hozzá, de aki halmozná az élvezeteket, tegyen bele nyugodtan. :)
Hűtőszekrénybe téve néhány óráig biztosan nem veszít a krémességéből, de mivel percek alatt elkészül, érdemes mindig frissen készíteni.


Hozzávalók (4 főre):
50 dkg sárgabarack (tisztított súly), egy evőkanál citromlé, 25 dkg joghurt, 25 dkg (2,5 dl) habtejszín, 25 dkg (2,5 dl) tej, házi vaníliás porcukor (vagy más édesítő, pl. méz) ízlés szerint, továbbá gyümölcsök a tálaláshoz. A tej mennyiségének növelésével hígabb leves készíthető.
Tovább olvasom...

2011. július 10., vasárnap

Sárgabarackos-fahéjas pite

Hát ez nem egy ripsz-ropsz pite, de megéri vacakolni vele, mert isteni. Annyira, hogy bár nem szoktam hétköznapokra rendszeresen sütit sütni, ezt az elmúlt napokban kétszer is elkészítettem. Az alapja omlós tésztalap, amit finoman megkenek lekvárral, erre jön egy kicsit módosított egyensúly tészta, majd bele a gyümölcsdarabok. Nagyon jóóó!


Elsőként a linzertészta készül el, késes robotgépben vagy kézzel. Ehhez a lisztet összeszitálom a porcukorral és egy pici sóval, elmorzsolom a hideg vajjal, majd mehet hozzá a tojások sárgája, a vanília eszencia és egy kis jeges víz. Addig gyömöszölöm, amíg összeáll, majd folpackba csomagolva teszem a hűtőbe pihenni (kb. 30 perc). Ezután a sárgabarackokat megmosom, kimagozom és negyedelem, finoman megszórom fahéjjal és porcukorral, majd állni hagyom. Nem hagyom magára: ahogy elkezd levet engedni, egyszer-kétszer átforgatom.
A sütőt előmelegítem 200 °C-ra. A hűtőből kiveszem a pihentetett vajas tésztát, finoman átgyúrom, majd a tepsi méretére nyújtom. A tepsi alját teljesen kibélelem vele, alaposan megszurkálom villával és befedem egy alufóliával. A 200 °C-os sütőben 18-20 percig sütöm, ezután leveszem a fóliát és tovább sütöm jó 5 percig.
Amíg a tészta sül, a sárgabaracklekvárt teljesen pépesítem (mixer) és egy evőkanál nádcukorral beforralom (kb. 3 perc). A sütőből kiveszem a tésztát, a sütő hőjét mérsékelem 180 °C-ra, az omlós lapot pedig azonnal megkenem először egy kissé felvert fehérjével*, majd a forró, sűrű lekvárral. 
*Abból a fehérjéből veszek el egy keveset, ami az omlós tészta készítésekor kimarad - a maradéka az egyensúly tésztához megy.


Az egyensúly tésztához (-szerűséghez) a tojásokat szétválasztom, a fehérjéket (a maradékot is) egy picurka sóval együtt keményre verem. A puha vajat habosra keverem a cukrokkal, majd egyenként hozzádolgozom a tojások sárgáját. A lisztet elkeverem a fahéjjal és a sütőporral. A vajas alaphoz 3-4 részletben, felváltva hozzádolgozom a lisztet és a tojáshabot, majd ezt a tésztát egyenletesen az omlós-lekváros alapra kenem, a tetejét pedig kirakom (katonásan vagy bohókásan, mindegy) a gyümölcsdarabokkal. Ismét a sütőbe teszem és 35-40 perc alatt, pirulósra-készre sütöm. Porcukorral vagy anélkül is nagyon finom, szilvával is érdemes elkészíteni!


Hozzávalók egy ~38x25 cm-es tepsihez...
...az omlós vajas tésztához:
300 g liszt, 50 g porcukor, csipet só, 200 g vaj, 2 tojás sárgája, 1 evőkanál vanília eszencia, 20-30 ml hideg víz;
...az omlós tészta lekenéséhez: a fehérjékből egy kevés, 150-200 g krémes sárgabaracklekvár, 1 evőkanál nádcukor;
...az egyensúly tésztához: 150 g vaj, 150 g cukor (75 g porcukor, 75 g nádcukor), 3 tojás sárgája, 150 g liszt, 1 teáskanál sütőpor (3 g), 1 teáskanál őrölt fahéj, 5 (3+2 a vajas tészta tojásaiból) tojásfehérje, pici só;
...továbbá: 600-700 g magozott és negyedelt sárgabarack, 1-2 evőkanál porcukor, 1 csapott teáskanál őrölt fahéj.
Szilvával is mennyei! Recept itt. :)
Tovább olvasom...

2011. július 9., szombat

Zöldbabfőzelék

Nem nagyítok, ha azt állítom, hogy családilag ki nem állhatjuk a zöldbabot. Azért meg-megpróbálkozom vele, hiszen az ízlés nem állandó, de eddig még nem arattam zajos sikert egyik alkotással sem. Sőt, semmilyen sikert sem. :D
Éppen ezért még soha nem is vásároltam: időnként kapok a szomszédtól, rokonoktól, az bőven elég szokott lenni. A mostani pakknál azt terveztem, hogy majd rakott zöldbabként végzi, az ellen szokott a legkevésbé lázadni a család. Persze a férjem kitalálta, hogy mivel már régen volt főzelék, készítsek inkább azt belőle. Hát köszi, ha valami egyáltalán nem megy, az a zöldbabfőzelék... Láttam lelki szemeimmel, hogy az egész a komposzton landol majd, de nem így lett. Sőt, a lányom megjegyezte, hogy "jéé, ez finom, az oviban nem ilyen szokott lenni"! Így aztán még szép, hogy gyorsan bevésem a receptet, talán jól jön legközelebb.


A zöldbabot megmostam, végeit levágtam, a hüvelyeket nagyobb (kétujjnyi) darabokra vágtam. Egy közepes hagymát felaprítottam, kevés szőlőmagolajon megpároltam. Erre dobtam a zöldbabot, majd 1-2 percig együtt sütöttem a hagymával. Itt jött a korábbiakhoz képest újítás: víz helyett néhány merőkanálnyi húslevessel öntöttem fel a zöldséget - annyival, ami még el sem lepte teljesen, azaz nem baj, ha a felső (ujjnyi) babréteg kilátszik a léből. Még hozzáadtam a felaprított fokhagymát is és ezzel együtt, időnként megkeverve, fedő alatt puhára főztem a babot. Amikor a bab már eléggé megpuhult, megkóstoltam, sóval és borssal igazítottam, majd (újítás/2) a bab kétharmadát kivettem, a maradékot pedig botmixerrel pépesítettem. Ezt az ötletet Gabojszánál láttam, ezer köszönet érte! :)) A krumplifőzeléket már jó ideje így, önmagával sűrítem, de megmondom őszintén, zöldbabnál ez eszembe nem jutott. :)


Tehát bab és turmix. Amikor már teljesen homogénné vált a lé, hozzáadtam a tejfölt, ezzel is turmixoltam egy percig, végül a babot visszarakva addig hagytam a tűzön, amíg éppen rottyant egyet a főzelék. Ha esetleg nem lenne elég sűrű, 1-2 teáskanálnyi keményítővel orvosolni lehet a problémát.
Hagyományos, "rusztikus" :) sertésfasírttal és egy kanálnyi tejföllel tálaltam, de finom magában, vagy csak fasírttal, vagy csak tejföllel is. Vagy mindenkinek úgy, ahogy szereti. :)

Belekerült: 70 dkg tisztított, zsenge zöldbab, 1 közepes vöröshagyma, 3 kövér gerezd fokhagyma, kevés maradék húsleveslé, só, bors, kb. 30 dkg tejföl.
Tovább olvasom...