2011. április 19., kedd

Medvehagymás vaj, mint köszönöm-poszt...

Kaptam szepytől medvehagymááát! :)) Köfff! :)) Itt a bizonyíték, hogy jó helyre került:


Lesz recept is, de először inkább csak dumálnék. Röviden, nyugi... Pár szóban, arról, hogy milyen jó dolog is tud lenni ez a blogdolog, hogy időnként ismeretlen ismerősök kedvességével szembesülök, amint éppen az ország egy távoli pontjáról medvehagymát ajánlgatnak, csak azért, mert "sírtam", hogy nem jutok hozzá. Köszi! ;) Vagy mert megveszik nekem azt, amit én nem tudok, időt és fáradtságot nem kímélve elküldik postán és teszik mindezt önzetlenül, egy köszönömért cserébe. Azért is jó, mert ha kevesen is, de írnak: kommentet, levelet. Többek között arról, hogy elkészítették, megfőzték, megsütötték. Megírják a véleményüket, a tapasztalatukat - sőt, egyszer már egy fotót is kaptam! :) (Persze ennek ellenpéldái is vannak, amikor nem ír, nem hivatkozik, csak elviszi a receptemet/fotómat és előadja, hogy ezt bizony őőő...majd bájosan fogadja a bókokat, amikért érdemben semmit nem tett. Igen, ilyen is van, de aki ilyen, az meg is érdemli önmagát.)
Bocs, elkalandoztam... Szóval, itt és most is, köszönöm a medvehagymát, aminek beszerzését - bár önként és önzetlenül és nagyon kedvesen felajánlotta - nem sikerült Eszternek megnyernie. :)) Helyette "minden jó forrása", szepy került abba az igen kiváltságos helyzetbe ;D, hogy megvehette nekem életem első csokornyi medvehagymáját. Ezúton is köszönöm! :)


Szóval, a csodaszép medvehagyma megérkezett és felhasználásért kiáltott. Ettem magában (csíp), sütöttem belőle pogácsát (recept holnap - vagy ~után), egy jó része pedig fűszervajként végezte.
A vaj ötlete DebiGabi egyik (fészbúk) bejegyzésében jött velem szembe. Az én változatom úgy készült, hogy a hagymát leöblítettem, papírtörölközővel leitattam róla a vizet (még jó, hogy nem ipari méretekben készült) és a szár eltávolítása után a leveleket durván összevágtam. Kevés szőlőmagolajat locsoltam rájuk, majd botmixerrel (turmixgéppel rendelkezők előnyben) pépesíteni kezdtem. Kanalanként adtam hozzá a szobahőmérsékletű vajat, majd sót, borsot őröltem rá. Alaposan összedolgoztam, végül a zömét egy jégkockatartóba adagoltam, amit aztán folpackba tekertem és a fagyasztóba költöztettem. A maradék egy kis dobozkában került a hűtőbe, onnan fogyogat rohamosan. Fincsi!


Belekerült: 30 dkg vaj, 2 evőkanál szőlőmagolaj, két nagy marék medvehagyma (megtisztítva, szárától megfosztva 85 g volt), só, bors.

12 megjegyzés :

Mimimama írta...

Hát ezt ki kell próbálnom:-))

Eszter írta...

:-) Mosolyogva olvastalak! Örülök, hogy elért hozzád a medvehagyma, mégha nem is tőlem. Na, majd máskor, talán más! ;-)
Nagyon jól néz ki fűszervajként is!

szepyke írta...

Itt a "minden jó forrása"...Olyan zavarban van, hogy beszélni/írni sem tud mit... csak annyit, hogy ma is indul feléd egy adag medvehagyma!:) Használd egészséggel!:) És ne hozzá má zavarba, na!:)

Szemi írta...

Ó, milyen szuperül néz ki! Ezek a színek!! A tárolására is nagyon jó ötletet adtál.
Még nekem is van medvehagymám,( én is addig sírtam, míg több helyről is kaptam ), csinálok belőle én is ilyen ízesített vajat.
Kösziii! :)

Puszedli írta...

Óó, de jó ötlet! ..és milyen szépen kivitelezted! Húsvétra vittem is az ötleted! :)

Bianka írta...

De gyönyörűséges színe van

Thrini írta...

A színe igazi tavaszi, üde szín.
A blogdologgal pedig teljesen egyetértek. Tényleg nagyon sok jó fej emberkével lehet kapcsolatot kialakítani, nekem is csak jó tapasztalataim vannak. :))

Moha írta...

Micsoda gyönyörű színe lett! Én is készítek, ez nagyon jó ötlet! Eddig csak a klasszik petrezselyemzöld-fokhagyma ízesítéssel csináltam.

egycsipet írta...

Köszönöm szépen mindenkinek! :))
Itt jelezném, hogy aki elkészítené, saját belátása szerint ízesítse a vajat, mert ez nagyon-nagyon hagymás, inkább további felhasználásra szántam, mint kenyérre kenni. Persze úgyis finom, csak erőteljesebb ízű darab. :)

Eszter, köszi! ;))) Képzeld, azóta már a férjem kollégája is küldött - persze nem minden hátsó szándék nélkül. :DDD

Szepy, én aztán nem... :D

Puszedli, ha így tálalnád: a vajat még frissen elkészítve tedd a csőrös zsákba, folpackos tányérra vagy tálcára nyomd ki, majd mehet a hűtőbe. Ha fogyasztás előtt átdobod rövid időre a fagyóba, akkor tálalásnál simán le tudod venni a fóliáról. Persze ha van helyed, eleve fagyasztóban is tarthatod. :)

Mimimama, Szemi, Bianka, Thrini, Moha: köszönöm nektek! :)

Beastie írta...

hirtelen legalább 2 kg medvehagymával ajándékoztak meg engem is, mikor már lemondtam az idei szezonról.... ez a vaj nagyon csábító, bagettre vele.... ha nincs szőlőmagolaj, olíva is megteszi? gondolom. Szóval köszi a receptet és a jó ötletet.

Eszter írta...

2 kg medvehagyma? Aztaaa! Abból mennyi minden lesz... :-)

egycsipet írta...

Beastie, persze. Nálunk nem mindig arat sikert az olíva íze, ezért használtam szőlőmagolajat, de ha ti szeretitek, csak nyugodtan. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...