A párom névnapjára kivételesen nem tortát sütöttem. Valahogy nagyon nem volt kedvem hozzá, ellenben fagyit már régóta szerettem volna készíteni. A tartály nyár óta üresben nyomul a frigóban, ahányszor csak kinyitom az ajtaját, az első pillantásom arra esik. Először azzal terveztem kezdeni valamit, de a szemeim elé kerültek
Max parféi, így a tartály maradt nullában és az általa leírtakból indultam ki.
Mogyorósan, naná...
Kicsi csokival.
Viennettásan - csak egyszerűen... :D
Kezdetben volt a mogyoró, amit sütőben enyhén megpirítottam (180-190 °C) - pirítás közben néha megrázogattam a tepsit, bele-belekavartam a kezemmel, majd hagytam kihűlni.
A mikróban (300 W) felolvasztottam egy tábla étcsokoládét egy kis olajjal - 2 perc alatt, közben 4-5x kivettem és megkevergettem, míg teljesen híg nem lett a csoki. Ezután sütőpapírra simítottam nagyon vékonyan és hűtőbe tettem dermedni. Nekem ehhez csak a csoki kb. felére volt szükségem, a maradékot a díszítéshez tettem félre, de ki lehet kenni az egészet is 2 sütőpapírra, így több csokiréteg kerül majd a desszertbe, illetve természetesen fél adaggal is lehet dolgozni. :)
Kevés tejszínhez porcukrot tettem, majd lassú tűzön melegíteni kezdtem. A pirított mogyorót lehéjaztam, néhány szemet díszítéshez félretettem (további néhányat megettem :D), a maradékot egy pici tejszín hozzáadásával simára turmixoltam, majd hozzáadtam a melegedő cukros tejszínhez. Belekevertem még egy kevés vanília eszenciát és kevergetve addig hagytam a tűzön, míg a cukor teljesen elolvadt. Kihűtöttem.
Amikor a mogyorós krémem kihűlt, elkezdtem felverni egy nagy adag tejszínt. Félkemény állapotában hozzászitáltam egy kis keményítőt, majd keményre vertem, a legvégén a mogyorós krémet is beledolgozva.
Egy diákkenyér forma aljára alufóliát tettem, belesimítottam némi mogyorós tejszínhabot. A csokilapot 4-5 centis csíkokra vágtam, egy csíkot a habra helyeztem. Újabb habréteggel fedtem, majd csokilap, hab, csokilap, hab... következett. Rétegezés közben néhányszor hozzáütögettem a formát a pulthoz, hogy minél egyenletesebben terüljön a tejszínhab a formában. A legvégén habbal zártam a sort, majd a desszertet a hidegebb fagyasztómba tettem (-23 °C, így kicsit gyorsabban dermed).
Kb. 7 óra elteltével újra meglágyítottam a maradék csokoládét. A "Viennettámat" kivettem a fagyasztóból, a forma mentén késsel körbevágtam, majd egy előkészített kartonra (khmm, nincs téglalap alakú tálalóm) fordítottam. Kissé megmelegítettem a kezemmel kívülről a formát, amiből kb. 3 perc után végre kicsusszant a parfé. Egy szilikon spatulával a tetejére simítottam a csokoládét (azonnal dermed!), majd a mogyorószemeket a csokoládéra ragasztottam. Visszatettem a fagyasztóba (már csak -18 °C-ra). A maradék tejszínt (az egy literes dobozból ez kb. 1,5 dl volt) elkezdtem felverni, majd félidőben hozzáadtam a porcukrot, keményítőt és vanília eszenciát, ezután kemény habbá vertem. Csillagcsöves habzsákba töltöttem és ezzel díszítettem a fagyasztóból kivett desszertet. Utána újra, most már utoljára: be a fagyasztóba. :)
Csokilapok: azért választottam ezt a kikenős-dermesztős megoldást, mert úgy gondolom, csak így lehet eléggé vékony csokirétegeket létrehozni. Ha csak simán ráöntöm az olvasztott csokit a mogyorós habra, azt szerintem egyrészt nem bírná el a hab, illetve valószínűleg vastag lenne a csokiréteg. Mindez csak feltételezés, amennyiben valaki megcáfol, szívesen veszem, legközelebb nekem is könnyebb lenne. :)
Hozzávalók...
...a csokilapokhoz: 0,5-1 tábla étcsokoládé (nálam Tibi), 1-2 evőkanál olaj;
...a mogyorós alaphoz: 2x0,5 dl habtejszín, 6-7 dkg pirított törökmogyoró héj nélkül (eredetileg 10 dkg volt, de munka közben kicsit megfogyatkozott :D), 20 dkg porcukor (gyári), 1 evőkanálnyi vanília eszencia;
...a habhoz: 7 dl habtejszín, 2 evőkanálnyi étkezési keményítő (kb. 3 dkg);
...a díszítéshez (opcionális): 10 szem pirított törökmogyoró héj nélkül, maradék olvasztott csokoládé, 1-2 dl tejszín, 1 teáskanál étkezési keményítő, 1 teáskanál vanília eszencia, 2 teáskanál porcukor.