A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lekváros. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lekváros. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 19., szombat

Lottó szelet

Finom és végtelenül egyszerű diós sütemény, amit bármelyik hétvégére, és akár a közelgő ünnepekre is bátran ajánlok. :)


A sütőt előmelegítem 160-170 °C-ra. A tepsit kivajazom (csak egy kevés kell, úgyhogy a tésztához szükséges mennyiségből veszem el), kilisztezem.
Egy tálban, a kakaópor kivételével, a tészta összes hozzávalóját összegyúrom. Annyi tejet adok gyúrás közben hozzá, amitől kellemesen puha, könnyen nyújtható lesz a tészta. A begyúrt tésztát elfelezem, az egyik felét finoman lisztezett deszkán, a kakaóporral együtt átgyúrom. Vékonyra nyújtom, a tepsibe simítom. A tetejét egyenletesen, vékonyan megkenem házi sárgabaracklekvárral. A fehér tésztát is átgyúrom, nyújtom, és a tesibe helyezem. Ennek a tetejét is megkenem lekvárral.
A tojásfehérjéket felverem, közben fokozatosan hozzáadagolom a cukrot is és kemény habot verek belőle (tálas mixerrel megerősítve ezt a fázist már a tésztanyújtás közben el lehet végezni). Beleforgatom a darált diót és a citromhéjat. A lekváros tészta tetejére simítom a dióhabot és az előmelegített sütőben kb. fél óra alatt készre sütöm. Résnyire nyitott sütőajtó mellett, a lezárt sütőben hagyom kihűlni, és felszeletelve kínálom.


Hozzávalók egy 25x35 cm-es tepsihez...
...a tésztához:
500 g finomliszt, 250 g szobahőmérsékletű vaj, 150 g porcukor, 5 M tojás sárgája, 1 csomag sütőpor, 1/2-1 citrom héja reszelve (mérettől és ízléstől függ), csipet só, 50-100 ml tej (amennyit felvesz a tészta), 2 evőkanálnyi holland kakaópor;
...a dióhabhoz: 5 M tojás fehérje, 20 dkg porcukor, 25 dkg darált dió, 1/2-1 citrom héja reszelve;
...a rétegek közé: házi sárgabaracklekvár.
Tovább olvasom...

2013. szeptember 30., hétfő

Boszorkánypogácsa

A boszorkánypogácsa kicsit inkább az adventhez kapcsolódó sütemény, de ettől függetlenül év közben is bármikor megsütöm, amikor megkívánjuk. Ideális vendégváró: egyik legnagyobb előnye, hogy egyszerűen lehet egy alaptésztából több ízváltozatot létrehozni, hiszen elég a beforgatáshoz használt olajos magvakat és a betöltendő lekvárokat variálni, máris többféle sütit kaphatunk eredményül.


Előző nap kissé előre dolgozom, attól függően, milyen magvakat használok. A mandulát leforrázom és megfosztom a barna héjától, a mogyorót sütőben megpirítom és ezután ledörzsölöm a héját, a dióval nem szoktam semmi extrát kezdeni, de egy serpenyőben azt is elő lehet kissé pirítani.
A puha vajat a robotgép középső fokozatán habosra keverem a cukorral, majd hozzáadom a tojások sárgáját és azzal is kihabosítom. Belekeverem először a vaníliakivonatot és egy kis csipet sót, majd a mixert alacsony fokozatra kapcsolva a liszteket és a szódabikarbónát is. A tésztából 20 g-os darabokat veszek ki, ezekből golyókat formázok, majd egy tálcára sorakoztatva, 20-30 percre a hűtőbe teszem (ha keményebb a tészta, a hűtés akár el is hagyható).


A sütőt előmelegítem 170 °C-ra. Késes robotgépben a magvakat egymás után durvára aprítom. A tojásfehérjéket felverem (kábé tejföl sűrűségűre, nem kell keményre). A golyókat kiveszem a hűtőből és először a felvert fehérjébe, majd a felaprított mandulába/mogyoróba/dióba forgatom. Sütőpapíros tepsire ültetem a golyókat, amiknek a közepét a hüvelykujjammal benyomom, ezáltal egy kis mélyedést hozok létre. Ebbe a mélyedésbe alaposan kikevert sütésálló lekvárt (most ribizlizselét) kanalazok, végül az előmelegített sütőben 12-14 percig sütöm. Rövid (4-5 perc) pihenés után átteszem a tepsiből egy rácsra és azon hagyom kihűlni a süteményeket.
Néhány süteményt szoktam "bunda" nélkül hagyni, ezekre csokoládét csorgatok, de ezt természetesen a magvakba forgatott változatnál is lehet alkalmazni. Ha nincs sütésálló lekvár itthon, akkor többnyire a mélyedések kialakítása után sütöm meg a sütiket és csak a sütőből kivéve töltöm meg.


Hozzávalók kb. 40 darabhoz...
...a tésztához:
300 g puha vaj, 130 g kristály- vagy világos nádcukor, 3 tojássárgája, pici só, 2 teáskanál vaníliakivonat, 200 g Graham liszt, 160 g finomliszt (vagy összesen 360 g finomliszt), 3 g szódabikarbóna;
...a bevonáshoz és a töltéshez: 2-3 tojásfehérje, 250-300 g mandula/dió/mogyoró, valamint (sütésálló) lekvár ízlés szerint.
Tovább olvasom...

2013. július 1., hétfő

Szilvagombóc torta házilag

Anyum szülinapjára mindig másmilyen tortát készítek - nála lehet variálni, mert "mindenevő", a család többi tagjánál már bonyolultabb a kérdés. :) Miután kizártam a mindig nyerő túrós és csokis tortákat, és tanácstalanul topogtam egy helyben, hogy jóóóó, de akkor mit (?), egyszer csak eszembe jutottak az ország tortái. Még soha nem sütöttem (és kóstoltam) meg egyiket sem, ráadásul nem sűrűn készítek recept után tortát, úgyhogy döntöttem: ideje lesz megpróbálkozni az egyikkel. A pándi meggytorta és a szilvagombóc torta között vacilláltam, de mivel mi már jócskán a meggyszezon után vagyunk és a meggyet egy ideig most inkább látni sem, köszi... :D, ráadásul szepy a szilvás mellett tette le a voksát, így maradt a csini, de kissé túlbonyolított szilvagombóc torta.
Az eredeti recept ITT, ebből dolgoztam. Tapasztalat, hogy nem olyan vészes elkészíteni, mint amilyennek elsőre látszik, de néhány dolgot másodikra már leegyszerűsítenék benne.


(!) Ami nálam más lett, az a krém. Kényszermegoldás, ugyanis kétszer feltúrtam a fagyasztót és nem találtam szilvát benne, majd elcsoszogtam két helyi "nagy" boltba is, ahol természetesen nem kaptam sem frisset, sem fagyasztottat, zöldségesnél meg nem is próbálkoztam: jóérzésű zöldségeseink vannak, ilyenkor még nem tartanak szilvát. Így aztán lekvárból készült, szerencsére így is finom lett, de ha szilvaszezon lesz, ki fogom próbálni frissből is - ha nem is a tortát, a krémet mindenképpen, mert bejött.


Az eredeti recept kissé hiányos, cukrászati körülményeket feltételez, tehát pl. hiányzik belőle a "szilvagombóchoz" használt piskótalap elkészítése (is). Mivel az nálam nincs mindig itthon, ezzel kezdtem. 1 tojásból sütöttem, belefért volna, ha kettőből készül, de megfelelt így is. A piskótacsíknak a recept szerint 7x42 cm-esnek kell lennie, ilyesmi méretre kentem ki egy csík sütőpapírra és 180 °C-on néhány perc alatt megsütöttem. Közben elkészítettem a csokoládés (kakaós) piskótát is, végül a Sacher-felvertet.
A csokoládés piskótához a tojásokat szétválasztottam: a tojásfehérjét a cukor kétharmadával kemény habbá vertem, a tojássárgát a maradék cukorral és a vízzel kihabosítottam, majd a habot óvatosan hozzákevertem a masszához. Ezután beleforgattam a kakaóval elkevert lisztet, és hozzáadtam a langyosra megolvasztott vajat is. Sütőpapíros tepsire 23 cm átmérőjű kerek lapot kentem és 200 °C-on készre sütöttem. Még melegen lehúztam a papírt róla és rácson hagytam kihűlni.
A Sacher-felvert úgy készült, hogy a tojásokhoz hozzáadtam a vizet és a cukrot, majd vízgőz felett állandóan kevergetve kb. 50 °C-osra melegítettem (a tojásnak nem szabad kicsapódnia). A gőzről levéve gépi habverővel addig vertem, amíg kihűlt, majd belecsorgattam az olajat és ezt is beledolgoztam. Ezután lazán hozzákevertem az átszitált, kakaóval elkevert lisztet. 23-as tortakarikában, 200 °C-os sütőben kb. 20 percig sütöttem.

Amikor a piskóták kisültek, elkészítettem...
- a rumos cukorszirupot: a vízből és cukorból szirupot főztem, amikor kihűlt, belekevertem a rumot is;
- a szilvapudingot: a szilvalekvárt a fahéjjal és egy kis cukorral felforraltam, majd a vízben oldott pudingporral besűrítettem; és
- az "aranykrémet": a hozzávalókból krémet főztem.
A fentiek után még mindig nincs vége az előkészítési fázisnak, ekkor jöhetett az aszalt szilvás marcipánkarika (=szilvagombóc) elkészítése. A marcipánt kinyújtottam - a mérete akkora kell legyen, mint a piskótacsík plusz minden oldalon 1-1 ujjnyi. Mivel nekem a piskótacsíkom végül csak 7x38 cm lett, így ez nálam kb. 11x42 cm-t jelentett. A piskótacsíkot megkentem "leheletvékonyan" vajkrémmel (3 dkg puha vajat kikevertem 3 dkg porcukorral - bő fele megmaradt, de ennél kevesebből lehet egyáltalán készíteni? :D), ráfordítottam a krémes felével a kinyújtott marcipánra, majd ezután lehúztam róla a sütőpapírt. Ecsettel lekentem a rumos cukorsziruppal, finoman meghintettem fahéjjal, majd kirakosgattam az aszalt szilvával. Feltekertem szorosan, kicsit kiegyengettem, így egy hosszú rudat kaptam, amit karikába hajlítottam és a végeit egymásba csúsztattam. Sütőpapíros tányérra helyeztem, folpackba bugyoláltam és a fagyasztóba raktam. Elkészítettem a díszítéshez használt marcipántekercset is: ehhez kinyújtottam a marcipánt (kb. ugyanolyan vékonyra és szélességűre, de az anyagmennyiségből adódóan rövidebbre, mint a karikához használt marcipánt), kiraktam a szilvával és feltekertem, majd kiegyengettem. Ezt is folpackba csomagolva dugtam a fagyasztóba.


Itt következik a pihenőrész - fentiekkel egyébként úgy két óra alatt kényelmesen végeztem (délelőtt). 6-8 órán keresztül nem csináltam semmit :) - legalábbis a tortával -, ezután olvasztott csokoládéval bevontam a marcipánkarikát és a rudat is. Hűtőbe tettem és hagytam, hogy a csoki rádermedjen a marcipánra - nekem elég vastagra sikerült a csoki, de semmilyen mártófelszerelésem nincs, illetve nem is akartam feleslegesen plusz csokoládét felhasználni (=pazarolni) emiatt, így ilyen lett. :)
A zselatint a vízben megduzzasztottam, majd addig melegítettem kis lángon, míg felolvadt.


Az összeállítás (este): a Sacher-lapot tortatálra tettem, tortagyűrűt szorítottam köré. A tejszínt felvertem, közben hozzácsorgattam az előkészített (langyos) zselatint, majd összeforgattam a többi hozzávalóval. Elég gyorsan kötött a zselatinos tejszín, így én kissé túlkevertem a pudingokkal, hogy jól elkeveredjenek, emiatt szerintem tömörebb lett a krém, mint amilyennek lennie kellett volna, de jó lett így is.
A tortagyűrűt kábé a feléig töltöttem a krémmel, belehelyeztem és finoman bele is nyomtam a marcipánkarikát, végül a maradék krémet is belesimítottam. Erre került a csokoládés piskótalap és mehetett is a hűtőbe dermedni (éjszaka).

Dermesztés után (másnap délelőtt) egy kis szilvalekvárt forraltam, átkentem vele a piskótalapot, és visszadugtam a hűtőbe kb. fél órára. Ezután újra felolvasztottam a csokit, ami a marcipánok bevonásánál kimaradt, plusz tettem még egy keveset hozzá, amiről úgy gondoltam, elég lesz a tetejére, és bevontam a torta tetejét csokoládéval (ez is vastag lett egy kicsit). Irány a hűtő.
Amíg a csoki dermedt, felszeleteltem a díszítéshez használt marcipánrudat (na meg elszaladtam a cukiba gyertyáért és "levélkékért"). Miután megdermedt a csokoládé, levettem a tortagyűrűt és a torta oldalát fixálóval felvert tejszínnel díszítettem. A tetejére hab...kupacokat :) nyomtam és a felszeletelt szilvás-marcipános karikákkal és marcipánlevelekkel díszítettem.


Hozzávalók a marcipánkarikához...
...a 7x38 cm piskótacsíkhoz: 1 tojás, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál liszt (duplázható mennyiség, úgy kényelmesen elég 7x42 cm-re is);
...a cukorsziruphoz: 35 g cukor, 35 ml víz, 35 ml rum (nekem sok volt);
...továbbá: 200-230 g marcipán (nekem 200 g elég volt, mert a piskóta miatt kisebb csíkra volt szükségem, de az eredeti 11x46 cm-es csíkhoz kb. 230 g kell), 100 g aszalt szilva, kevés fahéj, egy evőkanálnyi vajkrém, olvasztott étcsokoládé a bevonáshoz*, kevés porcukor a marcipán nyújtásához.
Hozzávalók a krémhez...
...a szilvapudinghoz: 500 g szilvalekvár (az eredeti recept szerint a puding nem lekvárból készül!), 1 kávéskanál fahéj, kb. 30 g cukor, 80 ml víz, 40 g (vaníliás) pudingpor - a kész pudingból csak 500 g kerül a krémbe!;
...az aranykrémhez: 80 ml tej, 13 g cukor, 8 g pudingpor;
...továbbá: 400 ml tejszínhab, 150 ml zselatin (22 g zselatin+150 ml vízből készítettem, ebből mértem ki 150 ml kész zselatinoldatot), 1 evőkanál citromlé, 1/3 kávéskanál fahéj.
Továbbá szükséges még...
...a kakaós piskótához: 2 tojás fehérje, 3 tojás sárgája, 50 g cukor, 360 g liszt, 13 g holland kakaó, 8-10 g vaj, 13 g víz;
...a Sacher-felverthez: 6 tojás sárgája, 2 egész tojás, 13 ml víz, 65 g cukor, 26 ml olaj, 55 g liszt, 26 g holland kakaó;
...valamint a díszítéshez: 100 g marcipán és 50 g aszalt szilva a marcipántekercshez*, 400 g habtejszín és 1 csomag zselatin fix a torta bevonásához (koccra elég lett, úgyhogy nyugodtan lehet 5 dl-ből készíteni a habot, hogy kényelmesebben lehessen díszíteni a tortát), 1-2 evőkanál szilvalekvár a torta tetejére a csokibevonat* alá, marcipánlevelek (16 db), 60-70 %-os étcsokoládé*.
*Összesen kb. 25 dkg csokoládét olvasztottam, ebből be tudtam vonni a marcipánkarikát és -tekercset, valamint a torta tetejét is. 2-3 teáskanál olajat is tettem olvasztásnál a csokoládéhoz.
A tortát 23 cm-esre készítettem és 16 szeletre osztottam.
Tovább olvasom...

2013. február 25., hétfő

Puncstekercs

Nagyon szeretem a puncstortát, de készíteni ritkán szoktam. Egyrészt mert macerásnak tartom a súlyozgatást, másrészt tortát én többnyire csak valamilyen alkalomra készítek és az utóbbi időben nem nagyon van lehetőségem 1-2 óránál többet szánni egy-egy darabra. Ezt a tekercset a torta kiváltására találtam ki: egyszerű, ugyanakkor finom és szerintem ünnepekre is tökéletesen megfelelő sütemény, ami még maradékhasznosításra is kiváló. Most a múltkor bejegyzett kozák sapka tésztamaradékát használtam fel hozzá, de adott esetben bármilyen piskótaszélből, vagy formatorták leeső tésztájából elkészíthető. Egyéb tulajdonsága, hogy jól variálható, én legalábbis készítésekor az éppen adott alapanyagokhoz szoktam igazodni és mindig finom lesz.


Amit feltétlenül el kell hozzá készítenem, az a tekercs alaptésztája. Ezt a sütő gyári tepsiméretéhez igazítom: 5 tojásból, kevés liszttel készítve tökéletes lesz. A tojásokat a piskótához szétválasztom, a fehérjéket felverem a sóval és 1-1 evőkanál vaníliás és kristálycukorral. A sárgákat a maradék cukrokkal és egy evőkanál vízzel keverem jó habosra - ehhez adom a lisztet, majd beleforgatom a fehérjét. Ha kevés (csak kb. fele mennyiségű) liszttel készül a piskóta, akkor nem kell feltekerni a sütés után, mert nagyon jó puha, könnyen alakítható marad kihűlés közben is, de persze arra azért figyelni kell, hogy ne száradjon ki sütés közben, mert törni fog. Előmelegített sütőben, 150 °C-on, sütőpapíros tepsiben sütöm (csak a tepsi alján legyen papír, az oldalára ne hajoljon fel és habkártyával egyenletesen kell elteríteni a tésztát úgy, hogy a tepsi oldalához is hozzáérjen), ezután rácson kihűtöm. A sütőpapírt úgy húzom le róla, hogy ha szükséges, előtte lepermetezem vízzel a papírt, de többnyire enélkül is simán le lehet húzni.
A töltelékhez a piskótát amennyire tudom, kézzel összemorzsolom. Cukorból és vízből szirupot készítek - ezt nem kell sűrűre forralni, voltaképpen forrás után 1-2 perccel már jó is. A szirupot ízesítem: lehet egy kis citromhéjat belereszelni és 1-2 evőkanál citromlevet belefacsarni, de én pl. nagyon szeretem az aszalt meggyet, abból szoktam beletenni egy keveset, illetve rumot vagy rumaromát adok hozzá. Ha a piskóta fehér, akkor a szirupot lehet málnaszörppel, céklaporral vagy ételfestékkel színezni, most én kakaós piskótából készítettem, így értelemszerűen ez kimaradt. A szirupot a piskótára csorgatom és kézzel összegyúrom-morzsolom. Annyi szirup kell bele, amivel már nem lesz száraz, de még nem is lehet egy gombócba összeállítani a piskótamaradékot...szóval olyasmi legyen az állaga, mint a kókuszgolyó kekszmasszája, mielőtt hozzáadnátok az utolsó 2 evőkanál lekvárt. :D


A piskótaalapot sárgabaracklekvárral megkenem, majd erre teszem a tölteléket. Nem lesz kenhető, de szép egyenletesen el lehet teríteni és kézzel finoman lehet "tömöríteni" is. A tölteléket úgy szoktam elosztani, hogy ne érjen ki a tészta végéig, így feltekerésnél a lekváros rész szépen megtapad a tekercs végén. Szorosan feltekerem, ezután egyszerűen sütőpapírral körbetekerem és így teszem hűtőbe 1-2 órára.
A papírból kitekerve az igazi puncstortához hasonlóan be lehet vonni fondanttal, de mivel nekem nincs lehetőségem táblázni, így nem igazán szeretek fondantot készíteni házilag: ez esetben a legegyszerűbb megoldás a porcukor, amit egy kis céklaporral színezve szórok szép vastagon a tekercsre.


Hozzávalók...
...a piskótához:
5 nagy tojás szétválasztva, 2 evőkanál házi vaníliás cukor, 4 evőkanál kristálycukor, 1 evőkanál víz, csipet só, 3 nagyon púpos evőkanál liszt (vagy 4 normál);
...a töltelékhez: kb. 400 g piskótamaradék, 100 ml víz+100 g cukorból szirup (a piskótától függ, hogy kell-e az egész mennyiség), ízlés szerint: reszelt citromhéj, 1-2 evőkanál citromlé, málnaszörp, rum vagy rumaroma, ételszínezék, maréknyi aszalt meggy;
...a kenéshez: sárgabaracklekvár ízlés szerint (egy 7 dl-es üveg harmada-fele szokott rákerülni);
...a tetejére: céklaporral vagy por alapú ételszínezékkel színezett porcukor.
Tovább olvasom...

2012. október 2., kedd

Diós-barackos (zserbó) golyócskák

A hétvégén iskolai rendezvényen jártunk, arra készültek ezek a golyócskák. Eredetileg csokival bevont zserbógolyónak szántam őket, de a csokiburkolás...khmmm, mondjuk úgy, hogy nem igazán akart összejönni, így csak ilyen kis csupasz gömbök kerekedtek, némi csoki dekor(?)ral a gyerekek kedvéért.


Az aszalt sárgabarackot forró vízbe áztattam egy órára, majd lecsepegtettem. A diót késes robotban megőröltem (darálóval is ledarálható természetesen), majd félretettem. A lecsepegtetett barackot - szintén a robotgéppel - összeaprítottam, ezután hozzáadtam a már előre felaprított diót és még egy percig együtt is apríttattam. A pépet egy tálba szedtem, baracklekvárral és vaníliás cukorral ízesítettem, legvégül darált háztartási keksszel igazítottam megfelelő ízűre/állagúra. Lefedve hűtőszekrényben pihentettem 1 órán keresztül, ezután kisebb diónyi gömböcökké formáztam. Mivel a csokizás nem jött be :P, egyszerűen átszitált darált kekszbe forgattam a gombóckákat, majd kapszliba téve "díszítettem". Hűtőszekrényben tároltam fogyasztásig.
Másnapra érik igazán össze, így érdemes előre elkészíteni.


Hozzávalók (kb. 40 db)...
...a golyókhoz:
20 dkg aszalt sárgabarack (+forró víz az áztatásához), 25 dkg dióbél, 8 evőkanál* sárgabaracklekvár, 4 evőkanál* házi vaníliás cukor (vagy ízlés szerint), 8 evőkanál* darált háztartási keksz (illetve amennyivel formázható lesz);
...a bevonáshoz: darált háztartási keksz, illetve csokoládé, esetleg csokireszelék, szórócukrok stb. tetszőlegesen.
*A lekvár, a keksz és a cukor mennyisége nagyban függ az éppen felhasznált alapanyagok ízétől, állagától, így ezeket érdemes kóstolás alapján adagolni - én most a fent írt mennyiségeket adtam hozzá.
Tovább olvasom...

2012. április 15., vasárnap

Ribizlis-habos szelet

A kertünkben lakó egyetlen ribizlibokrunk szerencsére nem csak bőtermő, de évről-évre többet terem. Így tavaly rengeteg ribizlizselét készítettem belőle, amit pedig nem fogyasztottunk el, az a fagyasztóba került. Tél végén-tavasz elején szoktam a fejemhez kapni és elkezdeni kiüríteni a frigót, mielőtt érni kezd az új termés, de a nagy doboz, levesnek csomagolt ribizlik lassan fogynak. Ezért is örültem meg, mikor a minap Vicuskánál jártam, ő hívta fel a figyelmemet erre a süteményre. Hát mit mondjak, naggggyon eteti magát! Az édes-savanykás ízek kedvelőinek bátran ajánlom, a diétázóknak már kevésbé, mert szinte (és nem csak szinte) abbahagyhatatlan. :) Vicuska, köszönöm! :) :*


Az eredeti recepten csak kicsit változtattam. A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját a cukrokkal és a tejjel alaposan kikevertem, majd a puha vajjal és liszttel összedolgoztam. Nekem lágy lett a tészta, így hűtőbe tettem úgy fél órára, majd alaposan lisztezett deszkán nyújtottam a tepsi méretére. 190 °C-ra melegített sütőbe toltam és bő negyed órán keresztül sütöttem, míg szépen színesedni kezdett a tészta felszíne.
Amíg a tészta sült, a fehérjéket egy pici sóval keményre vertem. Hozzáadtam a cukrokat és ezután már gőz felett vertem tovább, míg a cukros hab kemény lett és szépen kifényesedett.


A sütőt mérsékeltem 110 °C-ra. A forró tésztát megkentem ribizlizselével, ráterítettem a kiolvadt és lecsepegtetett ribizlit*, végül a habbal fedtem be. Visszatettem a sütőbe és addig szárítottam, míg a hab felszíne kemény és roppanós lett, de alatta finoman krémes maradt (nagyjából 30-40 perc volt). Nem bírtam kivárni, hogy teljesen kihűljön...aztán pedig nem bírtam abbahagyni az evését, de ez már nem tartozik ide. ;D


Hozzávalók (38x25 cm tepsihez)...
...a tésztához:
5 tojás sárgája, 13 dkg barna nádcukor, 5 dkg házi vaníliás cukor, 30 ml/g tej, 25 dkg puha vaj, 35 dkg liszt;
...a töltelékhez: 3-4 nagy evőkanál ribizlizselé (egy 3 dl-es üveg fele), 70 dkg (mirelit) ribizli (*fontos, hogy rendesen le legyen csepegtetve, különben folyni fog a töltelék, mint nekem :D);
...a habhoz: 5 tojás fehérje, pici só, 25 dkg kristálycukor, 5 dkg házi vaníliás cukor.
Tovább olvasom...

2011. december 22., csütörtök

Karácsonyi aprósütemények: diós linzervirág

Linzert is anno a mamámmal készítettünk. Ritkán, talán azért, mert jobb szerette a haladósabb süteményeket, így ezekhez a "munkásabb" darabokhoz már kellettünk mi is. Egyikünk kiszúrta, másikunk először tojásfehérjébe, majd cukrozott dióba mártotta a tészta egyik felét és már mehetett is a tepsibe. A teli linzereket sokszor össze sem ragasztottuk, de persze készültek lyukasak is, amikből középen kikukucskált a házi baracklekvár. A mama receptjét már sajnos nincs kitől megkérdeznem, így csak összeállítottam egy egyszerű omlós tésztát - úgyis a munka folyamata az, ami visszahozta a régi konyha melegét. :)


A lisztet elkevertem a porcukorral, csipet sóval, majd elmorzsoltam benne a hideg vajat. Egy tojás sárgájával és kevéske hideg tejjel gyorsan összeállítottam a tésztát, amit folpackba csomagolva kb. 2 órán keresztül pihentettem a hűtőben.
A pihentetés után a sütőt 190 °C-ra előmelegítettem, a tésztát kb. 3 mm vékonyra nyújtottam és a legkisebb virág kiszúrómmal kiszaggattam. A fehérjét egy villával kissé felvertem, a virágok egyik felét először ebbe, majd cukrozott darált dióba mártottam. Diós oldalukkal felfelé kerültek a sütőpapíros tepsibe. Addig sütöttem, míg széleiken éppen elkezdtek színt kapni. Kihűtés után 2-2 virágot (két telit vagy egy lyukasat és egy telit) lekvárral összeragasztottam.


Hozzávalók: 35 dkg liszt, 10 dkg porcukor, csipet só, 20 dkg hideg vaj, 1 tojás szétválasztva, 3-4 evőkanálnyi hideg tej, valamint kristálycukorral elkevert darált dió és lekvár ízlés szerint. A tésztába lehet egy késhegynyi sütőport is tenni.
A fotókon látható másik sütemény a néró, receptje itt.
Tovább olvasom...

2011. december 20., kedd

Karácsonyi aprósütemények: néró

A néró egy nagy gyerekkori kedvenc, de ez nem otthonról, hanem "a cukiból". Nem tudom, ma hogyan árulják, anno édes aprósüteményt kérve ezt mérték zacskóba - bár mi emlékeim szerint sohasem vettünk. Mindig csak vendégségben ettem és totál odáig voltam érte. Volt hosszúkás formájú és volt kerek, volt sárga és lekvárral töltött (király), volt barna-lekváros (ez is oké), volt csokikrémmel töltött (na ez nekem nem), na és lehetett rózsaszínűt is kapni, talán ezt is csokikrémmel töltötték, nem is tudom, mert ezt bírtam legkevésbé (semmi íze nem volt). Persze valahogy mindig ebből jutott a legtöbb elém és mindig diszkréten félre kellett taszigálnom ezeket, hogy hozzájussak a kedvenceimhez. :P


Aztán felnőttem és - egy cukrász fórumtársam jóvoltából - szert tettem elsőként a nevére :D, majd a receptjére is. Ez utóbbin azóta módosítottam, mert az eredetinek szerintem túl vajas volt a tésztája, bár ízlések és pofonok... Ritkán sütöm: igaz a sütiért még mindig odáig és ..., a vele járó ragasztgatós maceráig már sokkal kevésbé. :)
A munkát azzal kezdem, hogy a sütőt 180 °C-ra előmelegítem. Ezután a puha vajat habosra keverem a porcukorral, majd egyenként beledolgozom a tojásokat is. Hozzákeverem a citromhéjat, a vaníliakivonatot és a sütőporos lisztet. Habzsákból igyekszem hasonló méretű (kb. 2 centis) korongokat nyomni a sütőpapíros tepsibe (egymástól viszonylag távol, mert sütés közben terülnek/nőnek). Az előmelegített sütőben addig sütöm, míg a széleken színesedni kezdenek.
A kakaós változatból nem szoktam egész adagot sütni, így ilyenkor a sárga tészta felét a habzsákba töltöm és a maradékhoz egész egyszerűen hozzákeverek egy erős kanálnyi kakaóport. Egész adagnál persze egyszerűbb a liszttel együtt a tésztába juttatni. :)
A kisült-kihűlt tallérokat lekvárral ragasztom össze, majd olvasztott csokival díszítem.


Hozzávalók: 25 dkg puha vaj, 20 dkg porcukor, 4 egész tojás, fél citrom finomra reszelt héja (lehet több, ha valaki szereti), 1 teáskanál vaníliakivonat, 1 mokkáskanál sütőpor (vagy szódabikarbóna), 35 dkg liszt, továbbá lekvár a töltéshez és 4-5 dkg étcsokoládé a díszítéshez. A kakaós változathoz (az egész tésztamennyiséghez) további 2 púpozott evőkanál keserű kakaópor kerül.
A fotókon látható linzervirágok receptje itt.
Tovább olvasom...

2011. november 15., kedd

Diós-rácsos sütemény

Igazi nosztalgiasüti - gyerkőcként rendszeresen, mostanában elég ritkán találkozom vele. Én magam sem sütöttem már legalább 2 éve, de amikor múlt héten apum meghozta az adventre megtisztított diót, egyből beugrott...és különben is muszáj volt tesztelni, hogy milyen az idei dió. :P 
Karácsonyra is tökéletes, egyszerű süti, amivel a macerásabb kosárkát remekül ki lehet váltani. Egy baja van: gyorsan fogy. :)

A lisztet kimérem, a sütőport, cukrot és sót belekeverem, majd belemorzsolom a vajat. Hozzáadom a tojások sárgáját és gyors mozdulatokkal összeállítom a tésztát - a végén szükség szerint beledolgozom a hideg vizet is. Ezután a tésztát folpackba csomagolom és hűtőbe teszem.
A diót ledarálom. A tojásfehérjéket egy csipet sóval habbá verem - amikor már teljesen kemény, hozzáadom a citromlevet is. Ezután folyamatos habverés mellett beleszórom a cukrot és addig verem a habot, míg fényes lesz és csúcsot lehet húzni belőle. Ekkor egy szilikon lapáttal óvatosan beleforgatom a diót.
A sütőt 170-180 °C-ra előmelegítem. A tésztát kiveszem a hűtőből, átgyúrom és kinyújtom úgy, hogy bőven túllógjon a tepsin, majd kibélelem vele. A kilógó tésztadarabokat levágom, összegyúrom és vékony rudacskákat sodrok belőle - na ehhez is béna vagyok, nézzétek el... :D A tésztát vastagon megkenem lekvárral, majd ráterítem a habot, végül "rácsozom". Addig sütöm, amíg halványan megpirul - kb. fél óra. Hosszúkás szeletekre vágva kínálom.


Hozzávalók egy ~38x25 cm-es tepsihez...
...a tésztához:
350 g liszt, 200 g vaj, 100 g porcukor, pici sütőpor (2 g), pici só, 3 tojás sárgája, 2-3 evőkanál hideg víz;
...a dióhabhoz: 6 tojás fehérje (3+3*), pici só, 1 evőkanál citromlé, 250-280 g cukor (most por- és kristálycukrot használtam felesben), 2 teáskanál vanília eszencia, valamint 300 g darált dió;
...továbbá: sárgabaracklekvár ízlés szerint.
*3 fehérje a tésztából és további 3 a fagyasztóból (maradékhasznosítás) kerül a habba. Én így szeretem, mert így nagyon könnyű lesz a hab a tetején, de ez természetesen opcionális, mint ahogy a tésztára kerülő lekvár mennyisége is.
Tovább olvasom...

2011. október 24., hétfő

Gesztenyés tortácskák

Ez a szaftos tésztájú, finom desszert az októberi Kifőztükben szerepel. Az alapjaként szolgáló gesztenyés tészta kevésbé édes, semleges ízű, ezért nagyon jól társítható más töltelékkel is, legyen az egy pikáns lekvár, főzött vanília-, csokoládé- vagy akár gesztenyekrém. Krémes töltelék esetében a cukormázas karima helyett érdemes tálalás előtt egy kis tejszínhabot igazítani rá.
Könnyen elkészíthető, ugyanakkor mutatós desszert, szívből ajánlom akár a közelgő karácsonyra vagy más ünnepnapokra is.


A muffinokhoz a mézet és a puha vajat kikevertem, majd előbb a tojásokat, azután a rumot és a vaníliakivonatot, végül a tejet is hozzáadtam. Elkevertem a lisztben a sütőport és a gesztenyét, majd néhány mozdulattal összekevertem a tejes-tojásos keverékkel. Nagyobb méretű szilikonos muffinformába osztottam szét a masszát úgy, hogy a mélyedések 3/4-éig érjen. 190 °C-ra melegített sütőben 20 perc alatt megsütöttem a tésztát (tűpróba!), ezután néhány percig a formában pihentettem, majd rácsra borítva kihűtöttem a muffino­kat.
A töltelékhez először aromás szirupot készítettem. Felforraltam a vízzel a levendulavirágot, két perc múlva hozzáadtam a cukrot, és további két percig az egészet együtt forraltam. (Kész levendulaszirup használatakor ez a művelet elhagyható.) Melegíteni kezdtem a ribizlizselét, közben hozzászűrtem a leven­dulaszirupot, és kevergetve addig főztem, míg homogénné nem vált.


A kihűlt muffinok tetejét egyenesre vágtam, és fejre állítottam őket. Késsel kört rajzoltam rájuk, és ezen belül egy kávéskanállal mélyedést vájtam a töltelék számára. A langyosra hűlt ribizlizselét elosztottam a muffinokba vájt mélye­désekben.
A díszítéshez kevés vízzel nagyon sűrű cukormázat kevertem a porcukorból, majd zacskóba töltöttem. Kivágtam a zacskó sarkát, és karikákat nyomtam belőle a sütemény peremére.


Hozzávalók 6 darabhoz...
...a tésztához:
60 g puha vaj, 50 g (gesztenye)méz, 2 tojás, 2 evőkanál (fehér) rum, 1 teáskanál vaníliakivonat, 50 ml tej, 5 dkg rétesliszt, 125 g Maroni natúr gesztenye, 1/2 csomag (6 g) sütőpor;
...a töltelékhez: 2 teáskanál levendulavirág (szárított is lehet), 50 ml víz, 1 evőkanál nádcukor, 100 g ribizlizselé;
...a cukormázhoz: 60-70 g porcukor, kevés víz (8-10 ml).
(design a Runeberg tortácskák alapján)
Tovább olvasom...

2011. szeptember 17., szombat

Segítsüti - mogyorós és mákos linzerek


Ismét akcióba lendül a Segítsüti: 27 blogger anyuka/apuka süt egy csodálatos cél, a Szemem Fénye Alapítvány két gyermekhospice házának támogatása érdekében. Az édes árverés már elkezdődött és egészen 2011. szeptember 20-án (kedden) 16:00 óráig tart. Kérek mindenkit, aki teheti, licitáljon a süteményekre.
Az árverés után nem zárul le az adománygyűjtés: most is megvásárolható lesz a sütik receptjeit összefogó Segítfüzet, illetve 21-étől néhány napig különböző ajándéktárgyakra is szert lehet majd tenni - ezekkel szintén a Szemem Fénye Alapítványt támogathatjátok.
Az akció részleteiről a Segítsüti weboldalán olvashattok.

Ebben az akcióban én is a sütisütő csapatot képviselhetem: csomagomban kétféle aprósüteményt ajánlok fel árverésre. Egyikük a sokunk gyermekkorából ismerős diósüti, mogyorós tésztából készítve és mogyorós karamellkrémmel töltve, a másik pedig (szilva)lekvárral töltött mákos linzer. 


Mogyorós karamellkrémmel töltött diósüti
A tésztához és a krémhez szükséges mogyorót 180 °C-os sütőben finoman megpirítom, majd kihűtve a szemekről a héjat lemorzsolom, eltávolítom. Ezután mindkét adagot 20-20 gramm nádcukorral finomra őrölöm.
A tésztához a száraz hozzávalókat összeszitálom, a hideg vajat elmorzsolom benne, majd a tojást is hozzáadva, gyorsan összegyúrom. Fóliába csomagolva 1-1,5 órán keresztül hűtőszekrényben pihentetem.
Ezalatt elkészítem a krémet, amihez 60 g nádcukrot karamellizálok, majd hozzáadom a 100 ml tejszínt, a vaníliamagokat és egy kevés sót. Addig forralom lassú tűzön, amíg a karamell teljesen feloldódik. A keményítőt, a tejet és a tojássárgát csomómentesre keverem. A karamellt visszahűtöm a maradék tejszínnel, hozzácsorgatom a tojásos tejet, és a darált mogyoróval együtt, kevergetve besűrítem a krémet. A tűzhelyről levéve még elkeverem benne a vajat, ezután hagyom kihűlni.
A sütőt előmelegítem 180-190 °C-ra. Egy-egy darabka tésztával kibélelem a dióformákat (amiket lehet, de nem muszáj kivajazni), majd kb. 10 perc alatt kisütöm a süteményeket. Néhány percig hagyom a formában hűlni, ezután rácsra fordítom a linzereket. Teljes kihűtés után a krémmel összeragasztok két felet, ezután az illesztést mogyoró krokanttal díszítem.

Hozzávalók kb. 2 tucat (nagyobb) dióhoz...
...a tésztához: 50 g török mogyoró, 20 g nádcukor (1 evőkanál), 150 g liszt, 30 g porcukor, 2-3 g sütőpor (1 csapott teáskanál), 120 g hideg vaj, csipet só, 2 tojás sárgája (vagy egy egész tojás);
...a krémhez: 50 g török mogyoró, 20+60 g nádcukor, 100+25 ml habtejszín (30%), 1 vaníliarúd magjai, csipet só, 1 tojás sárgája, 10 g keményítő, 25 ml tej, 2 dkg vaj;
...a díszítéshez: mogyoró krokant (v. darált mogyoró v. olvasztott csokoládé stb. ízlés szerint).


Habos-mákos linzer
A tésztához a mákot ledarálom, hozzáadom a lisztet, porcukrot, sütőport, valamint belereszelem egy citrom héját. A száraz anyagokban elmorzsolom a hideg vajat, ezután a tojássárgával és egy kevés citromlével együtt, gyorsan összegyúrom. Fóliába csomagolva 1-1,5 órán keresztül hűtőszekrényben pihentetem.
A pihentetés után a tésztát finoman lisztezett felületen 2-3 mm vékonyra nyújtom és 3,5 cm (vagy tetszőleges) átmérőjűre kiszúrom. A kiszúrt tésztát két, sütőpapírral bélelt tepsibe osztom szét és az egyiket 170-180 °C-os sütőben addig sütöm, míg a korongok széle pirulni kezd.
Ezalatt a tojásfehérjét egy pici sóval és a citromlével együtt kemény habbá verem, majd fokozatosan adagolva hozzáadom a porcukrot és a keményítőt is. Addig verem a habot, amíg fényes lesz és csúcsot lehet húzni belőle. Ekkor habzsákba töltöm és a még nyers tésztakorongokra nyomok egy keveset belőle. Megszórom egész mákkal, majd ezt az adagot is kisütöm.
Kihűtés után egy kevés cukorral összeforralt, meleg szilvalekvárral ragasztok össze egy habos és egy hab nélküli korongot.

Hozzávalók kb. 3 tucat linzerhez...
...a tésztához:
50 g mák, 150 g liszt, 2-3 g sütőpor, 25 g porcukor, 1 citrom héja, csipet só, 140 g hideg vaj, 1 tojás sárgája, 10-20 ml citromlé;
...a habhoz: 1 tojás fehérje, csipet só, 1 teáskanál citromlé, 75 g porcukor, 5 g keményítő, néhány csipetnyi mák;
...a töltéshez: 20 g nádcukor, 150 g szilvalekvár.
Tovább olvasom...

2011. szeptember 7., szerda

Szilvás pite

Ez az a sütemény, amiért érdemes szilvalekvárt főzni. Mennyei és szerintem kihagyhatatlan! Mondom ezt úgy, hogy nem is szeretem a szilvát...
Majdnem ugyanez a recept már szerepel itt a blogon, sárgabarackkal, úgy is nagyon finom, de a szilvás veri azt a változatot. A recept a kisebb módosítások miatt áll újra itt, így nem kell "lapozgatni", ha valaki kedvet kapna hozzá.


A pite kétféle tésztából készül, ezekből elsőként a linzertészta készül el, késes robotgépben vagy kézzel. Ehhez a lisztet összeszitálom a porcukorral, a fahéjjal és egy pici sóval, majd először elmorzsolom a hideg vajjal, ezután hozzáadom a tojások sárgáját és szükség szerint egy kis hideg vizet. Addig gyúrom (dolgoztatom a géppel), amíg összeáll, majd folpackba csomagolva teszem a hűtőbe pihenni (30-60 perc). Amíg a tészta pihen, a szilvát megmosom, félbevágva kimagozom, megszórom egy kevés fahéjjal és porcukorral, majd állni hagyom.
A sütőt előmelegítem 180 °C-ra (akinek nem légkeveréses a sütője, az 200 °C-ra melegítse elő). A hűtőből kiveszem a vajas tésztát, finoman átgyúrom, majd a tepsi méretére nyújtom. A tepsi aljára sütőpapírt teszek, a formát kibélelem a tésztával, alaposan megszurkálom villával és befedem egy alufóliával. A 180 °C-os sütőben légkeveréssel 15-18 percig sütöm, ezután leveszem a fóliát és tovább sütöm még 5 percig vagy amíg halvány színt kap.
Amíg a tészta sül, a szilvalekvárt egy evőkanál nádcukorral beforralom (kb. 3 perc). A sütőből kiveszem a tésztát, az omlós lapot azonnal megkenem először egy kissé felvert fehérjével*, majd a forró, sűrű lekvárral.
*Abból a fehérjéből veszek el egy keveset, ami az omlós tészta készítésekor kimarad - a maradéka a másik tésztához megy.


A második (egyensúly) tésztához a tojásokat szétválasztom, a fehérjéket (az omlós tésztánál megmaradtakat is) egy kevés sóval együtt keményre verem. A puha vajat habosra keverem a cukrokkal, majd hozzádolgozom a tojások sárgáját. A lisztet elkeverem a fahéjjal és a sütőporral. A vajas alaphoz 3-4 részletben, felváltva hozzádolgozom a lisztet és a tojáshabot, majd ezt a tésztát egyenletesen az omlós-lekváros alapra kenem, a tetejét pedig sűrűn kirakom a gyümölcsdarabokkal. Ezután finoman meghintem az egészet még egy kevés fahéjjal és vaníliás cukorral, végül a sütőbe teszem és (már légkeverés nélkül, továbbra is 180 °C-on) 35-40 perc alatt, pirulósra-készre sütöm. A szeleteléssel megvárom, amíg teljesen kihűl és porcukorral meghintve kínálom.


Hozzávalók egy ~38x25 cm-es tepsihez...
...az omlós vajas tésztához:
300 g liszt, 50 g porcukor, csipet só, 1 teáskanál őrölt fahéj, 200 g vaj, 2 tojás sárgája, szükség szerint 1-2 evőkanál hideg víz;
...az omlós tészta lekenéséhez: a fehérjékből egy kevés, 6 jó nagy evőkanál (~250 g) szilvalekvár, 1 evőkanál nádcukor;
...az egyensúly tésztához: 150 g vaj, 150 g cukor (100 g porcukor, 50 g nádcukor), 3 tojás sárgája, 150 g liszt, 1 teáskanál sütőpor (3 g), 1 púpozott teáskanál őrölt fahéj, 5 (3+2 a vajas tészta tojásaiból) tojásfehérje, pici só;
...továbbá: 1 kg magozott és felezett szilva, 1 evőkanál porcukor, 1 csapott teáskanál őrölt fahéj, majd a tetejére sütés előtt további fahéj és házi vaníliás cukor (vagy sima kristálycukor).
Tovább olvasom...

2011. július 10., vasárnap

Sárgabarackos-fahéjas pite

Hát ez nem egy ripsz-ropsz pite, de megéri vacakolni vele, mert isteni. Annyira, hogy bár nem szoktam hétköznapokra rendszeresen sütit sütni, ezt az elmúlt napokban kétszer is elkészítettem. Az alapja omlós tésztalap, amit finoman megkenek lekvárral, erre jön egy kicsit módosított egyensúly tészta, majd bele a gyümölcsdarabok. Nagyon jóóó!


Elsőként a linzertészta készül el, késes robotgépben vagy kézzel. Ehhez a lisztet összeszitálom a porcukorral és egy pici sóval, elmorzsolom a hideg vajjal, majd mehet hozzá a tojások sárgája, a vanília eszencia és egy kis jeges víz. Addig gyömöszölöm, amíg összeáll, majd folpackba csomagolva teszem a hűtőbe pihenni (kb. 30 perc). Ezután a sárgabarackokat megmosom, kimagozom és negyedelem, finoman megszórom fahéjjal és porcukorral, majd állni hagyom. Nem hagyom magára: ahogy elkezd levet engedni, egyszer-kétszer átforgatom.
A sütőt előmelegítem 200 °C-ra. A hűtőből kiveszem a pihentetett vajas tésztát, finoman átgyúrom, majd a tepsi méretére nyújtom. A tepsi alját teljesen kibélelem vele, alaposan megszurkálom villával és befedem egy alufóliával. A 200 °C-os sütőben 18-20 percig sütöm, ezután leveszem a fóliát és tovább sütöm jó 5 percig.
Amíg a tészta sül, a sárgabaracklekvárt teljesen pépesítem (mixer) és egy evőkanál nádcukorral beforralom (kb. 3 perc). A sütőből kiveszem a tésztát, a sütő hőjét mérsékelem 180 °C-ra, az omlós lapot pedig azonnal megkenem először egy kissé felvert fehérjével*, majd a forró, sűrű lekvárral. 
*Abból a fehérjéből veszek el egy keveset, ami az omlós tészta készítésekor kimarad - a maradéka az egyensúly tésztához megy.


Az egyensúly tésztához (-szerűséghez) a tojásokat szétválasztom, a fehérjéket (a maradékot is) egy picurka sóval együtt keményre verem. A puha vajat habosra keverem a cukrokkal, majd egyenként hozzádolgozom a tojások sárgáját. A lisztet elkeverem a fahéjjal és a sütőporral. A vajas alaphoz 3-4 részletben, felváltva hozzádolgozom a lisztet és a tojáshabot, majd ezt a tésztát egyenletesen az omlós-lekváros alapra kenem, a tetejét pedig kirakom (katonásan vagy bohókásan, mindegy) a gyümölcsdarabokkal. Ismét a sütőbe teszem és 35-40 perc alatt, pirulósra-készre sütöm. Porcukorral vagy anélkül is nagyon finom, szilvával is érdemes elkészíteni!


Hozzávalók egy ~38x25 cm-es tepsihez...
...az omlós vajas tésztához:
300 g liszt, 50 g porcukor, csipet só, 200 g vaj, 2 tojás sárgája, 1 evőkanál vanília eszencia, 20-30 ml hideg víz;
...az omlós tészta lekenéséhez: a fehérjékből egy kevés, 150-200 g krémes sárgabaracklekvár, 1 evőkanál nádcukor;
...az egyensúly tésztához: 150 g vaj, 150 g cukor (75 g porcukor, 75 g nádcukor), 3 tojás sárgája, 150 g liszt, 1 teáskanál sütőpor (3 g), 1 teáskanál őrölt fahéj, 5 (3+2 a vajas tészta tojásaiból) tojásfehérje, pici só;
...továbbá: 600-700 g magozott és negyedelt sárgabarack, 1-2 evőkanál porcukor, 1 csapott teáskanál őrölt fahéj.
Szilvával is mennyei! Recept itt. :)
Tovább olvasom...

2011. július 5., kedd

Ribizlis túrókrémmel töltött mákos piskótatekercs

Szerintem ez a leghosszabb című bejegyzés a blogon. :P
Nagyon finom desszert, némi maradék túró elsüllyesztésére, mák- és ribizlirajongóknak. A recept nem jött volna létre, ha nem látom meg ezt a fotót. Az enyém persze véletlenül sem lett ilyen, még szerencse, hogy nem akartam szépségversenyre nevezni. :)


A sütőt előmelegítettem 170-180 °C-ra, a mákot ledaráltam. A piskótához a tojásokat szétválasztottam, majd a fehérjéket kemény habbá vertem egy pici sóval és egy evőkanálnyi citromlével. Ezután a sárgákat habosítottam ki először a porcukorral, azután a liszttel, végül beledolgoztam egy kevés vanília eszenciát is. Egy kézi habverővel, 3-4 részletben, beleforgattam a tojáshabot a sárgás tésztába, végül az utolsó adag habbal a mákot is belekevertem. Ezután sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam a masszát és az előmelegített sütőben, 10-12 perc alatt megsütöttem (nem szabad kiszárítani). Rácsra téve hagytam kihűlni (én nem szoktam ilyenkor feltekerni a tésztát, de aki igen, csak nyugodtan).


Amíg a tészta hűlt, a szokásos joghurtos túrókrémet készítettem el. Ehhez a túrót a joghurttal és a cukorral pépesítettem (botmixer), belekevertem a citrom reszelt héját és egy evőkanálnyi citromlevet is. A tejszínt habbá vertem a cukorral és a zselatin fix felével, majd a zselatin másik felét elkevertem a túrókrémben, végül az egészet összeforgattam.
A tésztát megkentem friss ribizlizselével, rásimítottam a túrókrémet, megszórtam ribizliszemekkel, végül feltekertem. A tekercset alufóliába (szuper a folpack is) csomagolva hűtőszekrénybe tettem. Két órája volt pihenni (de ha egy éjszakát áll így, sem baj), ezután porcukorszórás és szeletelés, végül jóízű falatozás lett a sorsa.


Hozzávalók egy nagy sütőtepsihez...
...a mákos piskótához:
6 tojás fehérje, pici só, 1 evőkanál citromlé, továbbá 6 tojás sárgája, 6 evőkanál porcukor, 4 evőkanál liszt, 2 evőkanál mák ledarálva, kevés vanília eszencia;
...a túrókrémhez: 25 dkg túró, 15 dkg joghurt, 4 evőkanál házi vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 1 evőkanál citromlé, valamint 1,5 dl tejszín, 1,5 evőkanál házi vaníliás cukor, 1 zselatin fix;
...továbbá: 15 dkg ribizlizselé a piskóta megkenéséhez, 10-12 fürt ribizli a krémhez, porcukor a szóráshoz, esetleg további ribizli a díszítéshez.
Tovább olvasom...

2011. április 27., szerda

Isler

Még mindig igen pici (még mindig nem szeretjük a tenyérnyi islereket), de már nem mini és most hagyományosan diós, ha már apum volt olyan drága, hogy egy agyvérzést kockáztatva nekiállt nekem apró diót törni. Csak mert a nagyobb fajta, a könnyen pucolható, már régen elfogyott... Diótól függetlenül majdnem nem lett belőle semmi, ugyanis amikor megközelítettem a lekváros polcomat, döbbenten tapasztaltam (vagyis jutott eszembe), hogy elfogyott a ribizlizselém. Vajon mennyit kellene főznöm, hogy elég legyen egy évre? :O Na mindegy, feltúrtam a fagyasztót, megleltem a maradék két kis doboz ribizlit, így gyorsan összedobtam még egy lekvárt is. Rutinosan, csípőből... ;)


Mivel most nem kellett tojás- és tejérzékenységre figyelnem, vajjal és tojással készült a linzertészta. Ehhez a lisztet, darált diót, porcukrot, fahéjat és sót összekevertem, majd elmorzsoltam benne a vajat. Hozzáadtam a tojások sárgáját és összegyúrtam. A tésztagombóc a hűtőbe került pihenni, fél-egy óra elég neki, ez az adag most tovább csücsült bent, sikeresen kőkeményre is dermedt. :P
Pihentetés után a sütőt elkezdtem előmelegíteni (190-200 °C), majd a tésztát átgyúrtam, 3-4 mm-esre nyújtottam és egy 5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszúrtam. Sütőpapíros tepsire rakosgatva sültek, úgy 7-8 perc alatt, a széleiken éppen pirulósra. A kisült linzerek rácson hűltek ki, majd a frissen főzött (...) ribizlizselével megtöltöttem őket és éjszakára félretettem pihenni.
Másnap csokoládébevonatot kaptak, és egy pici díszítést, hogy a gyerekeknek legyen mivel játszaniuk. :)

Hozzávalók (kb. 40 darab, 5 cm átmérőjű islerhez): 35 dkg liszt, 15 dkg darált dió, 25 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 1 mokkáskanál fahéj (elhagyható), csipet só, 4 tojás sárgája, továbbá ribizlizselé (vagy egyéb kedvenc) a töltéshez, kb. 30-35 dkg étcsokoládé a bevonáshoz.
Készítettem már kevesebb dióval és több liszttel is (10 dkg : 40 dkg), és kevesebb tojássárgával, ekkor kevés hideg víz segített a tészta összeállításában. Így is, úgy is finom sütemény. :)
Tovább olvasom...

2011. január 6., csütörtök

Gesztenyés-narancsos pohárkrém

Ezt a könnyű pohárkrémet készítettem szilveszterre és szerintem nagyon finom lett. Került bele a mézesemből is, ami szuper volt benne frissen-ropogósan, illetve később is, amikor már átpuhult a krémtől. Így voltaképpen elkészítés után akár azonnal fogyasztható, de egy nap múlva, összeérve is tökéletes.


Minden pohár aljára egy-egy nagyobb kekszet törtem-morzsoltam. A mascarponét tetemes mennyiségű narancslekvárral és némi narancslével összeturmixoltam - én szándékosan savanykásra készítettem, de természetesen kerülhet bele egy kis porcukor vagy méz. Ezt a narancsos krémet elosztottam a poharakba, majd a krémet egy réteg áttört (pl. fokhagymanyomón vagy reszelőn) gesztenyepüré követte. Így kerültek a hűtőbe, végül fogyasztás előtt - frissen - tejszínhabot nyomtam a tetejükre.


Hozzávalók 6 adaghoz:
6 db nagyobb mézeskeksz (készen kapható változatban pl. mese keksz), 250 g mascarpone, 8-9 jó nagy evőkanál narancslekvár (ízlés szerint), 0,5-1 dl frissen facsart vagy 100% narancslé, 250 g gesztenyepüré, tejszínhab (2 dl tejszín felverve egy teáskanál cukorral), ha szükséges: porcukor vagy méz a krém édesítéséhez.
Tovább olvasom...

2010. december 2., csütörtök

Kosárka

Hagyományos, diós, (...) ki hogyan nevezi - nálunk egyszerűen csak kosárka. Alapértelmezésben. Minden más, ami nem ez, az lehet "mákos", "mogyorós", "krémes", "gyümölcsös" - ilyen-olyan kosárka, de ez csak így "simán kosárka". :)
Haraptatok már diós felhőbe? :)) Valami ilyesmi lehet. Nem tömény, nem fojt, egyszerűen csak szétomlik az ember szájában. Annyira omlós, hogy alaposan meg kell fontolni, mikor is veszem ki a formából, mert ha túlságosan korán állok neki a feladatnak, atomjaira hullik. Na de ha kivárom az időt, mesés lesz... Az elkészítése kicsit pepecselős, de azért hébe-hóba, különösen advent környékén, érdemes nekiállni.


A recept alapja a 3:2:1 linzertészta, amibe - mivel a habhoz tojásfehérje kell - tojássárgák is kerülnek. Egy csipet sütőpor, egy másik csipet só és kész is. ;) A lisztet kimérem, a sütőport, cukrot és sót belekeverem, majd belemorzsolom a vajat. Hozzáadom a tojások sárgáját és gyors mozdulatokkal összeállítom a tésztát. Ezután a tálat folpackkal lefedem (vagy a tésztát folpackba csomagolom) és hűtőbe teszem.
Amíg a tészta pihen, a diót ledarálom. A tojásfehérjéket egy pici sóval habbá verem, amikor már kemény, hozzáadom a citromlevet is. További folyamatos habverés mellett beleadagolom a cukrot és fényes, kemény habbá verem - addig, amíg a habból csúcsot tudok húzni. Ekkor egy szilikon lapáttal, laza mozdulatokkal, beleforgatom a diót. Amíg a gép dolgozik, a lekvárt átkeverem és a meggyet egy szűrőbe teszem lecsöpögni.


A sütőt 160-170 °C-ra előmelegítem. A tésztát kiveszem a hűtőből és kb. diónyi adagot veszek ki belőle, ebből először golyót formálok, majd a két tenyerem között ellapítom és ezzel bélelem ki vékonyan a formát. Ha van túllógó felesleg, azt lecsípem és hozzáadom a következő golyócskához. Amikor egy tepsinyi formával elkészülök, egy-egy mokkáskanálnyi lekvárt teszek a forma aljára, rá egy szem meggy kerül, majd a diós habbal befedem a kosárkát. Addig sütöm, amíg szép pirosas lesz a kilógó tészta széle.


Ekkor kiveszem a sütőből, a formában hagyom addig hűlni, amíg már kézzel kényelmesen megfoghatóvá válik a forma, majd egy óvatos fejreállítós-megmozgatós :)) mozdulattal kioperálom a sütit belőle. Rácson hagyom teljesen kihűlni (ezután ízlés szerint porcukorral meghinthető, én nem szoktam).
Nekem kétszeri sütés (két tepsi) jön ki egy adagból. Amíg a lekvározást-meggyezést-habozást csinálom, a tészta fennmaradó felét visszateszem a hűtőbe, majd így visszahűtve dolgozok újból vele - de természetesen lehet már eleve két gombócként a hűtőbe tenni. Amíg az első adag sül, a második adag összerakásával pont végzek. Ha ügyesen dolgozom, 40 db lesz belőle, ha kicsit vastagabbra sikerül a tészta, akkor néhány darabbal kevesebb.


Hozzávalók 40 db-hoz (az én formám alsó átmérője kb. 3,5 cm, a felső 6,5 cm)...
...a tésztához:
40 dkg liszt, 26 dkg vaj, 13 dkg porcukor (vagy 12 dkg porcukor+1 dkg vaníliás cukor), pici sütőpor (2 g), pici só, 4 tojás sárgája;
...a habhoz: 4 tojás fehérje, pici só, 1-2 evőkanál citromlé, 20 dkg cukor (vagy 10-10 dkg porcukor és vaníliás cukor), valamint 20 dkg darált dió;
...továbbá: egy kis üveg lekvár (most ribizlizselé, de lehet pl. sárgabaracklekvár is), 40 szem meggybefőtt.

Mivel utálom a formákat mosogatni munka közben, ezért a fenti adagot a saját formamennyiségemhez szabtam. Gondolom nem mindenki rendelkezik pontosan ennyi formával, ezért átszámoltam a mennyiségeket 10 formára, ezt már könnyen fel lehet szorozni.
Hozzávalók 10 db-hoz...
...a tésztához:
10 dkg liszt, 6-7 dkg vaj, 3 dkg porcukor, pici sütőpor, pici só, 1 tojás sárgája;
...a habhoz: 1 tojás fehérje, pici só, fél evőkanál citromlé, 5 dkg (por)cukor, valamint 5 dkg darált dió;
...továbbá: lekvár, 10 szem meggybefőtt.
Tovább olvasom...

2010. november 14., vasárnap

Zserbó

Ez is letudva.
Korábban nem készítettem, egyrészt mert annyira nem rajongok a diós sütikért - bár az utóbbi időben már változóban a dolog :) -, másrészt mert a zserbót kifejezetten nem bírtam. Történt, úgy egy hete, hogy apum beállított egy zacskó dióval: megtisztítva, aaakkora fél diókkal, mint egy kétszázas (az ember lánya jóformán sajnálja ledarálni :D). A zacskó láttán valamiért egyből a zserbó villant be, pedig apum elvileg már a karácsonyi bejglim kedvéért szorgoskodott jó előre. :)) Aztán tegnap a kezembe akadt egy szakácskönyv, az 1 millió menü. Lapozgattam egy ideig a desszert részt, mígnem eljutottam a zserbóig. Na jó, ha már ennyire tolakszik, ám legyen...


Nagyjából követtem a receptet: a tészta hozzávalóit összegyúrtam - először robotgéppel, csak úgy nagyjából, majd kézzel. A tészta nagyon emlékeztetett a bejgli tésztájára, állagát, illatát, összetevőit tekintve, talán - mivel nem hideg, hanem szobahőmérsékletű zsiradékot használtam - kicsit könnyebben kezelhető volt. (Itt megjegyezném, hogy a recept nem írt a gyúrás után pihentetési időt, így egyből kinyújtottam - de legközelebb kicsit hagyom előtte állni, szerintem úgy könnyebben nyújtható lesz a tészta.) Azt ugye meg sem kell említenem, hogy a recept leírásában a tésztát 3 részre osztják, de a fotón 4 lapos sütemény szerepel? Ááá... :P

Na szóval, tészta összegyúrva, 4 részre osztva - tényleg, eredetileg 3 vagy 4 lapos a zserbó??? Lisztezett felületen vékonyra nyújtottam, majd egy kb. 30x22 cm-es - sütőpapírral bélelt - keretbe igazítottam. A tésztát megkentem ribizlizselével (nagyon jó választás volt, pedig majdnem sárgabarackkal készült), megszórtam a cukorral elkevert darált dió harmadával, majd a következő tésztagombócot is kinyújtottam és a dióra helyeztem. Újból lekvár-dió-tészta, majd még egy réteg. A legfelső tésztalapot megszurkáltam egy villával, majd úgy 1-1,5 órán keresztül pihentettem az összeállított süteményt. Ezután 180-190 °C-ra előmelegített sütőbe toltam és kb. 30 perc alatt világosra sütöttem. Rácson hagytam kihűlni (eredetileg a tepsiben lehet hagyni).

alapanyag...

A tetejére mázat készítettem - ez "vicces" volt, mert rémlett, hogy a nagyim anno a zserbóra valami édes-kakaós-margarinos mázat gyártott, így a csokit vajjal és cukorral olvasztottam meg - persze a cukor nem akart elolvadni, így kapott egy kevés vizet (...), aztán még a biztonság kedvéért némi kakaóport is tettem hozzá - szóval kutyultam... (Tuti zserbómáz-recept valakinek esetleg?) Az azért megnyugtatott közben, hogy szepynél láttam hasonló összetevőjű mázat, tehát nagyon nem lőhettem vele mellé. :D Imáim meghallgatásra találtak, mert a hűtőben reggelre megdermedt, nem valami szépen szeletelhető máz, de finom - és nem is annyira olvadós...
A lényeg: a süti meglepően jó lett, este még langyosan, lágy mázzal :)) teszteltük, reggel pedig ezt majszoltam a kávém mellé. A közelgő adventre és karácsonyra is gondolva biztosan tudom, hogy nem ez lesz az utolsó zserbóm...

Aprócska, kb. 2x1 cm-es falatkákra szeleteltem, de persze lehet nagyobbra is.

Hozzávalók (kb. 30x22 cm-es tepsihez)...
...a tésztához:
50 dkg liszt (+ a nyújtáshoz), 10 dkg vaj, 10 dkg zsír (nálam libazsír), 1 tojássárgája, 5 dkg vaníliás cukor, pici só, 1,5 dkg élesztő (elmorzsolva a lisztben, nem kell felfuttatni), 10 dkg tejföl (12%-os volt itthon), szükség szerint tej (nekem kellett hozzá kb. 2 evőkanálnyi);
...a töltelékhez: 20-25 dkg darált dió (nekem 22 volt), 10-15 dkg cukor (12 volt), lekvár - egy 7 dl-es üveg ribizlizselé fele fogyott el;
...a mázhoz: 10 dkg étcsokoládé, 3 evőkanál cukor, 4 dkg vaj, kb. 3 evőkanál víz, 1 evőkanál keserű kakaópor.
Tovább olvasom...