A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rum. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 5., kedd

Fantázia szelet

Az elmúlt hétvégi családi összejövetelre készítettem ezt a sütit - általában elmondható, hogy a krémes, csokis szeletek be szoktak válni, nem volt ez másképpen most sem. ;) Jó kis sütemény: nem túl édes, nem túl nehéz, ráadásul kifejezetten mutatós is, úgyhogy szerintem bármilyen asztalon és társaságban megállja a helyét.
Az eredeti receptet Lizáéknál találtam, köszönet érte! :)


A sütőt előmelegítem 180 °C-ra. A tojásokat szétválasztom. A fehérjéket pici sóval felverem. A sárgákhoz hozzáadom a cukrot és fehéredésig keverem, ezután apránként beledolgozom az olajat is, amivel alaposan kihabosítom. A cukros tojássárgához részletekben hozzádolgozom a sütőporral és kakaóval összeszitált lisztet, valamint a fehérjehabot. A tepsi aljába sütőpapírt szorítok, belesimítom a piskótamasszát és az előmelegített sütőben készre sütöm (tűpróba). A kisült piskótát körbevágom, a papírral együtt áthúzom egy rácsra és hagyom kihűlni.
A csokikrémhez mikróban megolvasztom a csokoládét. Hozzáadom a vajat és alaposan kikeverem, majd beledolgozom a mascarponét is. A tejszínt a porcukorral és a fixálóval felverem, és beleforgatom a mascarponés csokiba.
A kihűlt piskótát visszateszem a kapcsos tepsibe és a csokikrémet egyenletesen rásimítom. A babapiskótákat egy kis rummal ízesített tejben megforgatom - nem kell, hogy megszívják magukat tejjel -, majd ezekkel a piskótákkal egyenletesen kirakosgatom a csokikrém tetejét.
A gesztenyés krémhez a (kiengedett) pürét villával összetöröm, ehhez is hozzákeverem a puha vajat, valamint a mascarponét. Ízesítem egy kis rummal, végül beleforgatom a (porcukorral és zselatin fix-szel) felvert tejszínhabot is. Ezt a krémet egyenletesen elosztom a babpiskóták tetején és egy habkártyával szépen elsimítom. Hűtőbe teszem.
Fogyasztás előtt felszeletelem és a tetejét megszórom kakaóporral. Dermedten nagyon könnyen szeletelhető a süti, viszont szerintem sokkal finomabb, ha szeletelés után hagyom szobahőmérsékleten kicsit "felengedni" és csak azután kínálom fogyasztásra. ;)


Hozzávalók egy kapcsos (kb. 25x38 cm) tepsihez...
...a tésztához:
6 tojás, 90 ml olaj (olíva), 150 g cukor, 150 g liszt, 30 g holland kakaópor, 1 csomag sütőpor (12 g/17 g), pici só;
...a csokis krémhez: 200 g magas kakaótartalmú étcsokoládé, 50 g puha vaj, 125 g mascarpone, 300 ml tejszín, 30 g porcukor, fél csomag zselatin fix;
...a gesztenyés krémhez: 250 g gesztenyepüré, 50 g puha vaj, 125 g mascarpone, 1 evőkanál rum (vagy ízlés szerint, illetve lehet aroma is), 300 ml tejszín, 30 g porcukor, fél csomag zselatin fix;
...továbbá: 200 g babapiskóta, kb. 150 ml tej, 1-2 evőkanál rum (vagy aroma), valamint kakaópor a tetejére.
Tovább olvasom...

2013. március 24., vasárnap

Fahéjas grízes krémes

Grízes krémes, mézes krémes, mézes zserbó (ezt a nevét mondjuk nem értem, de ez az én bajom) - mind ugyanazt a süteményt takarja. Nálunk legalábbis grízes ez a krémes, igaz, többfelé készítik szimpla lisztes fehér krémmel is, tudjátok olyannal, mint a kozák sapka krémje. Aztán van az a változat, amikor lekvárt tesznek bele, de én úgy nem bírom, így nálam lekvár a közelébe sem mehet ennek a süteménynek. A recept egy változata fent van már a blogon - a jelenlegi a sütő tepsiméretére (nagy családra) van optimalizálva és fahéjas a tésztája...mert a fahéj és a tejbegríz jóbarátok. :)


A tésztához a mézet a vajjal és a cukorral megolvasztom, ezután a többi hozzávalót belekeverve összegyúrom. A sütőt előmelegítem (170 °C), a tésztát három részre osztom és lisztezett deszkán vékony lapokat nyújtok belőlük, amiket a nagytepsi méretére szabok. A leeső széleket újra összegyúrom és kinyújtom egy negyedik lappá (ha nagyon kemény lenne, mikróban lágyítható a tészta). A mézes lapokat a tepsi hátán (sütőpapíron) megsütöm, rácsra csúsztatva kihűtöm.
Amíg sülnek és hűlnek a lapok, megfőzöm a grízes krémet. Ehhez a tejet a vaníliával felforralom, belekeverem a búzadarát, a lisztet és a cukrot, majd sűrűre főzöm. Néhányszor átkeverve hagyom kihűlni. A vajat a porcukorral és egy kortynyi rummal habosra keverem, ezután hozzádolgozom a kihűlt tejbegrízt is, végül három részre osztva rétegezem a lapokkal (a legfelső lap "üresen" marad). A süteményt behűtöm (ha nincs ekkora hely a hűtőben, megteszi egy hideg kamra is), végül csokoládéval vonom be a tetejét (hagyományosan csokimáz simul rá). A csoki dermedése után forró (vízbe mártott) késsel vékony, hosszúkás szeletekre vágom.


Még több mézeslapos sütemény a blogon: Zsuzsi szelet, Vali szelet.

Hozzávalók (a sütő nagytepsijéhez)...
...a tésztához:
750 g liszt, 12 g (2 teáskanál) szódabikarbóna, 3 nagy (!) tojás, 125 g vaj, 200 g méz, 200 g cukor, 8 g (2 teáskanál) őrölt fahéj, csipet só;
...a krémhez: 1,5 l tej, 1 vaníliarúd, 150 g búzadara, 50 g liszt, 50 g cukor, 250 g vaj, rum vagy -aroma ízlés szerint, kb. 150 g porcukor;
...a bevonáshoz: 250-300 g csokoládé, 3-4 evőkanál olaj vagy tetszőleges csokimáz.
Tovább olvasom...

2013. február 25., hétfő

Puncstekercs

Nagyon szeretem a puncstortát, de készíteni ritkán szoktam. Egyrészt mert macerásnak tartom a súlyozgatást, másrészt tortát én többnyire csak valamilyen alkalomra készítek és az utóbbi időben nem nagyon van lehetőségem 1-2 óránál többet szánni egy-egy darabra. Ezt a tekercset a torta kiváltására találtam ki: egyszerű, ugyanakkor finom és szerintem ünnepekre is tökéletesen megfelelő sütemény, ami még maradékhasznosításra is kiváló. Most a múltkor bejegyzett kozák sapka tésztamaradékát használtam fel hozzá, de adott esetben bármilyen piskótaszélből, vagy formatorták leeső tésztájából elkészíthető. Egyéb tulajdonsága, hogy jól variálható, én legalábbis készítésekor az éppen adott alapanyagokhoz szoktam igazodni és mindig finom lesz.


Amit feltétlenül el kell hozzá készítenem, az a tekercs alaptésztája. Ezt a sütő gyári tepsiméretéhez igazítom: 5 tojásból, kevés liszttel készítve tökéletes lesz. A tojásokat a piskótához szétválasztom, a fehérjéket felverem a sóval és 1-1 evőkanál vaníliás és kristálycukorral. A sárgákat a maradék cukrokkal és egy evőkanál vízzel keverem jó habosra - ehhez adom a lisztet, majd beleforgatom a fehérjét. Ha kevés (csak kb. fele mennyiségű) liszttel készül a piskóta, akkor nem kell feltekerni a sütés után, mert nagyon jó puha, könnyen alakítható marad kihűlés közben is, de persze arra azért figyelni kell, hogy ne száradjon ki sütés közben, mert törni fog. Előmelegített sütőben, 150 °C-on, sütőpapíros tepsiben sütöm (csak a tepsi alján legyen papír, az oldalára ne hajoljon fel és habkártyával egyenletesen kell elteríteni a tésztát úgy, hogy a tepsi oldalához is hozzáérjen), ezután rácson kihűtöm. A sütőpapírt úgy húzom le róla, hogy ha szükséges, előtte lepermetezem vízzel a papírt, de többnyire enélkül is simán le lehet húzni.
A töltelékhez a piskótát amennyire tudom, kézzel összemorzsolom. Cukorból és vízből szirupot készítek - ezt nem kell sűrűre forralni, voltaképpen forrás után 1-2 perccel már jó is. A szirupot ízesítem: lehet egy kis citromhéjat belereszelni és 1-2 evőkanál citromlevet belefacsarni, de én pl. nagyon szeretem az aszalt meggyet, abból szoktam beletenni egy keveset, illetve rumot vagy rumaromát adok hozzá. Ha a piskóta fehér, akkor a szirupot lehet málnaszörppel, céklaporral vagy ételfestékkel színezni, most én kakaós piskótából készítettem, így értelemszerűen ez kimaradt. A szirupot a piskótára csorgatom és kézzel összegyúrom-morzsolom. Annyi szirup kell bele, amivel már nem lesz száraz, de még nem is lehet egy gombócba összeállítani a piskótamaradékot...szóval olyasmi legyen az állaga, mint a kókuszgolyó kekszmasszája, mielőtt hozzáadnátok az utolsó 2 evőkanál lekvárt. :D


A piskótaalapot sárgabaracklekvárral megkenem, majd erre teszem a tölteléket. Nem lesz kenhető, de szép egyenletesen el lehet teríteni és kézzel finoman lehet "tömöríteni" is. A tölteléket úgy szoktam elosztani, hogy ne érjen ki a tészta végéig, így feltekerésnél a lekváros rész szépen megtapad a tekercs végén. Szorosan feltekerem, ezután egyszerűen sütőpapírral körbetekerem és így teszem hűtőbe 1-2 órára.
A papírból kitekerve az igazi puncstortához hasonlóan be lehet vonni fondanttal, de mivel nekem nincs lehetőségem táblázni, így nem igazán szeretek fondantot készíteni házilag: ez esetben a legegyszerűbb megoldás a porcukor, amit egy kis céklaporral színezve szórok szép vastagon a tekercsre.


Hozzávalók...
...a piskótához:
5 nagy tojás szétválasztva, 2 evőkanál házi vaníliás cukor, 4 evőkanál kristálycukor, 1 evőkanál víz, csipet só, 3 nagyon púpos evőkanál liszt (vagy 4 normál);
...a töltelékhez: kb. 400 g piskótamaradék, 100 ml víz+100 g cukorból szirup (a piskótától függ, hogy kell-e az egész mennyiség), ízlés szerint: reszelt citromhéj, 1-2 evőkanál citromlé, málnaszörp, rum vagy rumaroma, ételszínezék, maréknyi aszalt meggy;
...a kenéshez: sárgabaracklekvár ízlés szerint (egy 7 dl-es üveg harmada-fele szokott rákerülni);
...a tetejére: céklaporral vagy por alapú ételszínezékkel színezett porcukor.
Tovább olvasom...

2013. január 29., kedd

Párnácska

Csörögetésztából készített fánk, töltött vagy töltetlen változatban - én most túrósat sütöttem. A párnácska nevet a formájáról kapta: a tésztát kisebb téglalapokra vagy négyzetekre kell vágni, ezek aztán sütés közben a forró olajban felpuffadnak és párnához hasonló alakot vesznek fel. :)
Finom fánk, amit elvileg sósra is lehet készíteni - én még nem próbáltam úgy, de alkalomadtán megejtem. Mivel ennél a fánknál a formázáson van a hangsúly, aki elkészítené, szerintem egészen nyugodtan használhatja a saját, jól bevált csörögereceptjét is hozzá.


A lisztet a sóval, a tojássárgákkal, citromlével, rummal és zsiradékkal összegyúrom. Ha szükséges (tojás méretétől függ), kevés tejföllel lehet segíteni, hogy könnyebben összeálljon a tészta. Letakarva pihenni hagyom fél-egy órán keresztül, ezalatt összeállítom a tölteléket, amihez a túrót egyszerűen összedolgozom a többi hozzávalóval.


Finoman lisztezett felületen késfoknyi vékonyságúra nyújtom a tésztát. A tészta egyik felére egymástól 2-2 ujjnyi távolságra kis (mokkás-teáskanálnyi) túróhalmokat rakosgatok, a tészta másik felét felvert tojással megkenem és a túróhalmos félre hajtom. A közöket összenyomkodom, majd derelyevágóval felvágom a tésztát. (Töltetlen változatban egyszerűen kinyújtom 1-2 mm-esre a tésztát és kis téglalapokat vágok belőle.) Bő, forró olajban megsütöm a párnácskákat, majd papírtörlőn leitatom az olajat róluk és végül porcukorral megszórom mindkét oldalukat.


Hozzávalók...
...a csörögetésztához:
200 g liszt, csipet só, 4 tojás sárgája, 2 evőkanál citromlé, 1-2 evőkanál rum, diónyi (20 g) vaj, szükség esetén tejföl;
...a túrókrémhez: 130-150 g túró, 1-2 evőkanál vaníliás cukor, fél citrom reszelt héja és 1 teáskanál citromlé, fél felvert tojás (kisebb méretű tojás elég és a másik felét a tészta megkenéséhez kell félretenni).
Forrás: Nagy-Pelle-féle Nagy süteményeskönyv.
Tovább olvasom...

2012. december 2., vasárnap

Stollen

Stollent sütöttem tegnap - bár terveim szerint karácsonyra, azért csak sikerült ma megkóstolnunk, és a tapasztaltak alapján látom magam előtt, amint a terv füstbe megy. :)) Ebből az adagból 2-3 nagyobb stollent lehet készíteni - én kisebb papír kalácssütőformákban sütöttem most, így 6 darab, jó félkilós gyümölcskenyerem lett.


Előkészületként a sárgabarackokat felaprítottam, hozzászórtam a kandírozott citrushéjakat, a mazsolát és meglocsoltam a rummal és a vízzel. Fedeles műanyag edényben a konyhapulton felejtettem fél napra (egy éjszakára) - amikor éppen arra jártam, összeráztam. Kb. 12 óra elteltével a mandulát felaprítottam, és azt is hozzákevertem az aszalványokhoz, majd lefedve pihentettem, amíg a tészta elkészült.
A tésztához a lisztet egy mély edénye szórtam, elkevertem a sóval és a közepébe mélyedést készítettem. A langyos tej kb. felét beleöntöttem, belemorzsoltam az élesztőt és rászórtam a vaníliás cukrot. A lisztből egy kevéssel meghintettem a tetejét, majd konyharuhával lefedve hagytam felfutni (15-20 perc). A tojássárgákat a felfutott élesztős keverék közepébe tettem, hozzászórtam a porcukrot és a fűszereket is, és konyhai (dagasztókaros) robotgéppel elkezdtem a tésztát összedolgozni. Fokozatosan hozzáadtam előbb a maradék tejet, majd ahogy azt eldolgoztam, a lágy vajat és a zsírt is. Alaposan összedolgoztam a tésztát, majd konyharuhával letakarva hagytam 20-30 percig kelni. Ezután belegyúrtam az aszalványos-mandulás keveréket, majd ismét letakartam és ezután már duplájára kelesztettem.


Kelesztés után a tésztát formáztam és sütőpapíros tepsibe tettem - ez most 6 db kalácsforma lett. Konyharuhával letakarva addig kelesztettem, amíg a sütő előmelegedett, majd 170 °C-on kb. 1 óra alatt készre sütöttem a kalácsokat. A sütőből kivéve olvasztott vajjal megkentem a tetejüket és porcukorral alaposan megszórtam és így hagytam kihűlni a stolleneket.


Belekerült: 300 g vegyes kandírozott citrushéj, 350 g mazsola, 200 g aszalt sárgabarack, 10 evőkanál rum, 10 evőkanál forró víz, 200 g mandula, 1000 g liszt, csipet só, 40 g házi vaníliás cukor, 100 g (2 kocka) élesztő, 400 ml langyos tej, 3 tojás sárgája, 150-160 g porcukor, 1 mokkáskanál szárított-őrölt narancshéj (vagy frissen reszelt citrushéj), 2-3 mokkáskanál mézesfűszer, 350 g lágy (=nagyon puha, de nem folyékony) vaj, 50-60 g zsír, továbbá a tetejére 100 g olvasztott vaj, 100-120 g porcukor.
Tovább olvasom...

2012. április 2., hétfő

Tojáslikőr

A tegnapi csokoládé likőr mellett ez is egy gyorsan elkészülő itallehetőség az ünnepre. Persze, mint minden likőrnek, ennek sem árt néhány napot hagyni, hogy összeérjenek az ízei, de ezzel együtt is van még esély elkészíteni a locsolók (és locsoltak) kedvéért. A tojáslikőr nekem személy szerint nem annyira barátom, de itt is érvényes a többnyire helytálló megállapítás: a házi változat finomabb, mint a boltiak. Érdemes hát megpróbálkozni vele - de csak óvatosan, mert a végén még rákap az ember. :)


A tejet a tejszín felével és a felhasított vaníliarúddal, valamint 10 dkg cukorral tűzre teszem melegedni. A tojások sárgáját kikeverem a maradék nádcukorral és a tejszín másik felével. Amikor a vaníliás tej felforr, 1-2 merőkanálnyit a tojásos cukorhoz szedek belőle (keverni, keverni, keverni), majd ezt az elegyet visszacsorgatom a maradék forró tejbe. Folyamatos kevergetés mellett, lassú tűzön besűrítem.
A tűzről levéve, időnként átkeverve hagyom kihűlni az alapot, végül az alkohollal elegyítem. Az italt sűrű szűrőn át üvegbe töltöm, hűtőszekrényben tárolom. Tálalás előtt kicsit felrázom és csak ezután töltöm poharakba.


Hozzávalók 6-7 dl-hez:
2 dl zsíros tej (3,5%), 2 dl tejszín (30%), 1 vaníliarúd, 13-14 dkg barna nádcukor, 4 tojássárgája (ha lehet házi, szép sárga), 2 dl vodka, 0,5 dl fehér rum (vagy összesen 2-2,5 dl vodka - ízlés szerint).


Hopsz, ugye nem felejtettétek el, hogy szerdán Kifőztük az újságárusoknál?! Talán még emlékeztek rá, 2010-ben húsvét előtt debütált az első szám és most, két évvel később már nyomtatásban is megjelennek a csapat húsvéti receptjei a Népszabadság mellékleteként! :) Az áprilisi számban is nyerő a csoki-tojás likőrduó, szerdán azokat a recepteket sem lesz késő még kipróbálni! ;)
Tovább olvasom...

2012. április 1., vasárnap

Csokoládé likőr

Rapid likőr, az utolsó pillanatokra. :)


A tejes/tejszínes likőrök általában nem igényelnek annyi érlelési időt, mint -mentes társaik, így kínálás előtt néhány nappal is elég elkészíteni őket. Tehát nekem, aki sikeresen lemaradtam idén a húsvéti italok elkészítéséről, éppen kapóra jönnek most ezek a változatok. Csokilikőrt sokszor készítettem már, anno a kanállal is alig "iható" :D változattól indultam, mostanra eljutottam a selymesen-krémesen folyékonyig, szóval a pon'jóig. Íme.


A tejet, tejszínt, cukrot és darabokra tört étcsokit egy edénybe teszem és lassú tűzön, folyamatos kevergetés mellett, forrásig melegítem. (A csoki időnként nem éppen úgy akar olvadni, mint azt szeretném, ilyenkor botmixerrel vagy kézi habverővel segítek azon, hogy teljesen homogén legyen az állaga.) 
A tűzről lehúzom, hűlni hagyom - közben néha átkeverem, és amikor már csak langyos, hozzáadom a vanília eszenciát is. Teljesen kihűlt állapotban keverem bele az alkohol(oka)t, majd az italt átszűröm és üvegbe töltve teszem hűtőszekrénybe. Kínálás előtt kissé felrázom és csak ezután töltöm poharakba.


Hozzávalók kb. 7-8 dl-hez: 2,5 dl zsíros tej (3,5%), 2 dl tejszín (30%), 10 dkg étcsokoládé (86% vagy 70% fölötti), 15-17 dkg nádcukor, 1 evőkanál vanília eszencia, 0,5 dl barna rum, 1,5 dl vodka (vagy a rum helyett is vodka - mennyisége ízlés szerint növelhető).
Töltsétek le a Kifőztük áprilisi számát vagy vegyétek meg nyomtatásban a Népszabadság mellékleteként - az ital fejezetben Moha csokilikőrjével találkozhattok! :)
Tovább olvasom...

2011. február 22., kedd

Gesztenyés torta

...azaz, a hétvégi szenvedésem eredménye. Tegnap már írtam, hogy nem vagyok a topon egy ideje, ez majdnem meghiúsította, hogy a hétvégi dupla szülinapi összejövetelre tortát vihessek. Aztán pénteken csak összekanalaztam magam és végül 3 nap alatt el is készítettem a tortát. Persze, ez azért nem volt annyira kínos három nap, mint a legutóbbi háromnaposnál, most pusztán csak a túlzott kifáradás elkerüléséért készült ilyen komótosan. :)


A tortához kakaós lapot sütöttem, Kiskukta receptje alapján, 26-os formában*. Kihűtés után (másnap) egy tortafűrész segítségével három vékony lapot vágtam belőle.
A gesztenyekrémhez a gesztenyekocka-torta krémjét készítettem el, másfélszeres adagban. Emellett tejszínt vertem kemény habbá kevés cukorral és egy zselatin fix-szel. A gesztenyés krém 2/3-át és a tejszínhab egészét 1-1 habzsákba töltöttem. A legvastagabb lapot tettem alulra, majd a tortát úgy töltöttem meg, hogy a kétféle krémet váltakoztatva, kör alakban nyomtam ki, szorosan egymás mellé. (Tehát: a lap közepén egy tejszínhab kör, ekörül egy gesztenyés kör, körülötte tejszínhab, majd újra gesztenyés...addig folytatva, amíg a tészta széléhez érünk.) A krémrétegre egy kakaós piskótalap került, amelyet ugyanúgy csíkoztam a krémekkel, mint az előzőekben. (Szép, ha megfordítjuk a váltakoztatást, tehát a második szintnél belülről egy gesztenyés körrel indítunk - én is így terveztem, csak ő nem akart ilyen lenni. :D) A krémréteget a harmadik lappal fedtem, majd kívülről bevontam a tortát a maradék gesztenyés krémmel. Kicsit hagytam a hűtőben meghúzni, majd keserű kakaóporral szórtam be kívülről a tortát.


A maradék - fél csomagnyi - gesztenyepüréből, némi előző este rumba áztatott aszalt meggyből, porcukorból, kevés vajból és tejszínből puha masszát készítettem, amit 2 órán keresztül hűtőben pihentettem. Ezután vizes kézzel gombócokat formáztam belőlük (én 10 nagyobbat, de egy kis plusz türelemmel lehet több kisebbet is), majd összetört ostyába forgattam őket. A terv az volt, hogy ezek majd ropogni fognak a bevonat alatt, de persze szembesülnöm kellett vele, hogy az illetékesek nem tudtak a tervről, így akár el is lehet hagyni ezt a lépést. Akkor simább, egyenletesebb felületű gesztenyebombákat kapunk majd eredményül. A gombócokat tányérra ültetve behűtöttem egy éjszakára, majd másnap fogvájóra szúrtam és olvasztott csokoládéba forgattam őket. Egy hungarocell darabkába szúrtam a fogvájóra tűzött gombócokat, hagytam hűtőszekrényben teljesen megdermedni a csokoládé-bevonatot, végül díszítettem velük a tortát. Mivel a csokibevonat kicsit elütött a tortától, a gombócok is kaptak egy kis kakaópor-szórást, de ez ízlésfüggő, másképpen is lehet díszíteni.


Belekerültek...
...a tortalapba*:
200 g cukor+80 g a tojáshabba, 310 g liszt, 40 g keserű kakaópor, 1,5 dl olaj, 1,5 dl tej, 4 tojás, 1 csomag sütőpor;
...a gesztenyekrémbe: 4,5 dl tej, 1,5 csomag (60 g) vaníliás pudingpor, 2 evőkanál porcukor, továbbá 15 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 1,5 csomag (375 g) gesztenyepüré massza;
...a tejszínhabba: 4 dl tejszín, 2 evőkanál porcukor, 1 csomag zselatin fix (ebből a habból nekem maradt egy kevés);
...a gesztenyés "bonbonokba": 0,5 csomag (125 g) gesztenyepüré massza, 1-2 teáskanál porcukor, 3 dkg lágy vaj, 2 evőkanál aszalt meggy (előzőleg rumba áztatva, durvára aprítva), kortynyi tejszín, valamint a bevonáshoz durvára tört ostyalap (elhagyható), 10 dkg étcsokoládé (60%), 1 evőkanál olaj;
...továbbá a díszítés: kakaópor.
*A 26-os tortalaphoz 4 tojásos piskótát sütöttem, de nekem felpúposodott a tészta, így amikor a lapokat vágtam, ezt a "púpot" eltávolítottam róla (a lányaim örömére :D). Ezért egyrészt, mert Kiskukta szerint kicsi lehetett a forma, másrészt a kieső tésztamennyiség miatt is, én azt javaslom, hogy a 26-os formába elég 3 tojásból sütni a lapot, majd azt háromba vágni. A megfelelő anyaghányadok Kiskuktánál megtalálhatók.
Tovább olvasom...

2010. október 21., csütörtök

Melengető italok: puncs és forralt bor

A korábbi posztom folytatásaként: íme az italok, melyek alapját a narancshéjas fűszerkeverék képezi. Mindkettő gyorsan elkészíthető, aztán irány a kanapé, a meleg szoba, egy jó könyv, halk zene...egyszerűen: kapcsoljunk ki egy finom, forró itallal a kezünkben!


A puncshoz a vizet egy edénybe teszem, beleszórom a fűszerkeveréket és a cukrot, majd felforralom. Még további 5 percig főzöm, majd hozzáadom a bort, a rumot és a narancslevet is. Újra felforralom, ezután a tűzről levéve belelógatom a teafiltert. 5-10 percnyi áztatás után a kész italt pohárba szűröm.


A forralt borhoz a vizet egy edénybe teszem, beleszórom a fűszerkeveréket és a cukrot, majd felforralom. Még további 5 percig főzöm, majd hozzáadom a bort is. Újra felforralom, ezután a kész italt egy pohárba szűröm.

Hozzávalók...
...1 adag puncshoz: 1 dl víz, 1 teáskanál narancshéjas fűszerkeverék, 1 evőkanál cukor, 1 dl vörösbor, 1 jó kortynyi rum, 1 filter fekete tea, kevés narancslé (friss vagy 100%-os készen vásárolt).
...1 adag forralt borhoz: 0,5-1 dl víz, 1 teáskanál narancshéjas fűszerkeverék, 1 evőkanál cukor, 2 dl vörösbor.
A hozzávalók mindkét receptnél a cukrozatlan fűszerkeverékre vannak megadva, amihez - ha meglepetésnek készül - érdemes a fenti recepteket is mellékelni.

Nemrég szepyke is készített egy finom forralt bort, az ő receptjét a Kifőztük magazin októberi számában találod. A hamarosan napvilágot látó karácsonyi különszámban pedig további finom, testet-lelket melegítő, vendégváró vagy éppen ajándékba adható italok receptjeit is megtalálod majd!
Tovább olvasom...

2010. június 10., csütörtök

Puncsfagylalt

Na jó, tudom, nem annak néz ki, de hát ki mondta, hogy a puncsnak rózsaszínnek kell lennie? :P Megtehetném, hogy teszek bele ételszínezéket (céklalevet?), de hogy a nővéremet (a drágát :))) ) idézzem még tavaly nyárról: "Az ugyan minek bele? Nem is ízlene, ha rózsaszín lenne..." :)


A puncs igazából vanília+rum és mehet bele egy kis citrom is, de én ezt a fagyinál elhagyom (a likőrbe, tortába nálam is belekerül). Ez már előre is vetíti, hogy valójában egy rummal (nálam aromával) ízesített vanília fagylaltot kell főznünk, amibe tetszés szerint tehetünk mazsolát - mert az ugye jár egy igazi puncsfagylaltba.
Először a mazsolát beáztatom, aki szeretné rumba, csak nyugodtan, én egyszerűen langyos vízbe szoktam. A tejbe beleteszem a felhasított vaníliarudat, lassú tűzön felforralom. Amíg a tej forr, a tojássárgákat kikeverem a cukorral és a keményítővel, hozzáadom a rumaromát (rumot), egy picurka sót, majd egy kis tejszínnel felhígítom. Az 1 dl-ből kimaradt tejszínnel visszahűtöm a tejes alapot (előtte kihalászom a vaníliahüvelyt) és a tojássárgás keveréket, folyamatos kevergetés mellett, belecsorgatom. Beleteszem a lecsepegtetett mazsolát is és az egészet forráspontig főzöm. Kihűtve hűtőszekrénybe teszem egy éjszakára (elég néhány óra is, ha már elvonási tüneteink vannak).
Másnap reggel a maradék tejszínt (2 dl) habbá verem, összeforgatom a hideg alappal és kifagyasztom a fagylaltgéppel.


Ha nincs fagylaltgépünk, akkor a fagyit ne botmixerrel keverjük át fagyasztás közben, illetve ha azzal szoktuk, akkor a mazsolát ne főzzük bele az alapba, hanem másnap a fagyasztós-kevergetős művelet után, az utolsó átkeverésnél tegyük csak a fagylaltba.
Egyszerűsíthető a fagyikészítés, ha az egész alapot egyben főzzük meg, tehát nem osztjuk el a tejszínt és verjük habbá egy részét. Úgy is jó lesz a végeredmény.


Hozzávalók: 2 dl tej, 1/3-1/2 vaníliarúd, 3 tojássárgája, 1 teáskanál keményítő, 3-4 teáskanál rumaroma vagy rum ízlés szerint (kóstoljunk), 4-5 evőkanál cukor (szintén kóstoljunk), pici só, 1+2 dl tejszín (30%), mazsola ízlés szerint (én 3-5 dkg-ot szoktam, mert a gyerkőc a puncsban csak a "puncsot" szereti, a mazsolát nem :D).
Tovább olvasom...

2010. május 22., szombat

Máglyarakás

Annyira elszámoltam magam, hogy csak na! :D Amikor valamit már elég régen készítettem utoljára, sikerül annyira elfelejtenem a részleteket, hogy aztán mindig a legrosszabb méretű edényt választom hozzá. Így a végén vagy "lötyög" az étel benne vagy kissé túlnövi. Már a rétegezés kezdetekor tudtam, hogy ebből még baj lesz, de elhessegettem a negatív gondolatokat. Aztán persze tényleg baj lett. :P

Máglyarakás alap: kalács, alma, kalács, hab.*
Nálam most: kalács, alma, kalács, alma, kalács, hab... Khmm...


Elsőként az almát meghámoztam, negyedekbe vágtam, kivettem a magházát, majd kb. 3 mm-es szeletekre vágtam. Egy kanálnyi vajon, egy kis cukorral és fahéjjal félig megpároltam. A tejet egy kis vajjal megmelegítettem a mikróban, majd cukrot adtam hozzá és tojássárgákat kevertem el benne. Volt még némi kalácsmaradékom, történetesen a kefires vaníliásból (ez mennyire jól hangzik, pedig igazából már a kalácssütésnél az forgott a fejemben, hogy milyen régen is raktam utoljára máglyát...), így az került a tojásos tejbe. A rossz méretű felfújtas tálat :P kivajaztam, megszórtam zsemlemorzsával. Ebbe rétegeztem a hozzávalókat, az alábbiak szerint: egy réteg kalács, egy réteg alma, újabb réteg kalács, újabb réteg alma, végül a kalács maradéka. Egy kevés rumot locsoltam rá, majd megkentem sárgabaracklekvárral a tetejét. 170 °C-ra előmelegített sütőbe toltam. Kb. 30 percig sütöttem.


A tojások fehérjénél még korrigálhattam volna a dolgot, de már nem volt kedvem a löttyöt szétméricskélni, így végül egy picurka sóval keményre vertem az egészet. A sárgabaracklekvárban elkevertem egy kis vanília eszenciát, ezután a habba beleforgattam először a cukrot, majd a lekvárt. Kivettem a sütőből a süteményt, a tetejére halmoztam a habot, majd visszatoltam egy kicsit megpirítani a tetejét. Mondom kicsit - de nekem most még ez sem jött össze. :D Ráadásul a hab irdatlan sok lett a tetején, ami nem baj, ha valaki bírja ezt a lekváros habot, én történetesen nem estem a problémától kétségbe. :)
Persze finom lett. Nagyon finom. Az ízért cserébe gond nélkül szemet hunytam a kinézet felett. :)


Belekerültek...
...a tejes keverékbe: 5-6 dl tej, 4 tojás sárgája, 1 evőkanál vaníliás cukor, 3 evőkanál cukor, 2 evőkanál vaj;
...az almarétegbe: kb. 75 dkg alma (tisztított mennyiség), 1 evőkanál vaj, 1-2 evőkanál cukor, csipetnyi fahéj;
...a habrétegbe: 4 tojás fehérje, 1 pici csipet só, 4 evőkanál cukor, kevés vanília kivonat, kb. 8-10 dkg pépes sárgabaracklekvár;
...továbbá: kb. 40 dkg kalács, néhány kortynyi rum, kb. 10 dkg pépes sárgabaracklekvár, valamint vaj és morzsa a forma kikenéséhez.
*Na igen, jobb, ha kerítünk egy 20-25x30-35 cm körüli téglalap alakú tálat, amibe rendesen belefér ez az adag és normálisan lehet benne rétegezni. :))
Tovább olvasom...

2010. május 10., hétfő

Somlói galuska...
...torta

Májusban nálunk alkalom alkalom hátán. Alkalom az ünneplésre, együtt-evésre, a tortakészítésre. Mindez jól is hangzik, amikor "formában vagyok", de a mostani újra-selejtes időszakomban már kevéssé, így a nagyobbik lánykám névnapi tortájához biztos receptet választottam. A somlói már többszörösen bizonyított, kóstolás nélkül is finomra sikerül. :)


Három piskótalapot készítettem: sima, diós és kakaós változatot, amiket vékonyra kenve egy 28-as tortaformában sütöttem meg. 28-as a gyártó szerint, szerintem csak 26-os... :)) Hűlni hagytam a lapokat, közben elkészítettem a további hozzávalókat.

Elsőként a cukorszirupot. Mivel most gyerekeknek-sofőröknek is meg kellett birkózniuk a desszerttel, a cukorsziruphoz a rumot nem hagyományos módon, a langyosra hűtött alaphoz kevertem, hanem a cukor olvadása után a sziruppal együtt forraltam pár pillanatig.
A szirup készítése közben a mazsolát egy tálkába szórtam, felforralt vízzel felöntöttem, hozzákevertem egy evőkanálnyi rumot is. Ázni hagytam. Nem szoktam teljesen puhára áztatni, éppen csak egy kissé puhuljon meg, amíg a krém elkészül, éppen jó is lesz.
A tej felét a vaníliarúd kikapart magjaival és hüvelyével együtt feltettem melegedni. A tojásfehérjéket felvertem, majd a cukor felét is a kemény habba dolgoztam. A tej másik felében elkevertem a lisztet, tojássárgákat és a maradék cukrot, majd a meleg tejhez kevertem. Folyamatosan kevergetve teljesen besűrítettem, a végén gépi habverővel keverve, hogy minél homogénebb krémet kapjak. Ezután beleforgattam a tojáshabot is.


A beáztatott mazsolát lecsepegtettem. Egy tortatányérra helyeztem a sárga piskótalapot, majd hozzáigazítottam az állítható tortakeretemet. A lapot meglocsoltam a rumos cukorsziruppal, majd megkentem a krém harmadával. (A szirupot nem szoktam harmadolni, én éppen csak meglocsolom-átkenem a piskóta felületét, ugyanis nagyon nem bírom a szétázott piskótájú somlóit, de természetesen ez ízlés kérdése.) Megszórtam darált dióval és a mazsola felével. Erre került a kakaós piskótalap. Megismételtem az előző műveletet (szirup, krém, dió, mazsola), végül ráborítottam a diós lapot. Ezt is megkenegettem a sziruppal, végül rákentem a maradék krémet és rászórtam a diót. Így került a hűtőbe egy éjszakára.
Ezután még elkészítettem az öntetet is, amit kihűtés után egy üvegben szintén behűtöttem. Az öntet nagyon egyszerű, a tejet feltettem melegedni, kézi habverővel csomómentesen elkevertem benne először a kakaóport, majd a cukrot, a lisztet és a tojássárgáját. Folyamatosan kevergetve, lassú tűzön, forrásig melegítettem.
Másnap a tortát a karika mentén körbevágtam egy éles késsel, majd az oldalát fixálóval felvert tejszínnel borítottam. Tálalásig hűtőben tartottam. Nem galuskaként, hanem szeletben tálaltam, tejszínhabgaluska és csokiöntet kísérte.


Hozzávalók...
...a sima/sárga piskótalaphoz: 2 tojás szétválasztva, 1 evőkanál forró víz, 3 evőkanál cukor, 3 evőkanál liszt, pár csepp vanília eszencia, csipet só;
...a diós piskótalaphoz: 2 tojás szétválasztva, 1 evőkanál forró víz, 3 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 1 nagy evőkanál darált dió (kb. 15 g), csipet só;
...a kakaós piskótalaphoz: 2 tojás szétválasztva, 1 evőkanál forró víz, 3 evőkanál cukor, 2,5 evőkanál liszt, 1/2 evőkanál keserű kakaópor, csipet só;
...a cukorsziruphoz: 15-20 dkg cukor, 1 dl víz, 1/2-1 dl rum (ízlés szerint) - nekem a szirup kb. harmada általában megmarad;
...a vaníliakrémhez: 6 dl tej, 1/2 rúd vanília, 20 dkg cukor, 10 dkg liszt, 3 tojás szétválasztva;
...továbbá: 10-15 dkg darált dió, 10 dkg mazsola, esetleg 1-2 evőkanál rum a mazsola áztatásához;
...az öntethez: 3 dl tej, 3 evőkanál keserű kakaópor, 3-4 evőkanál cukor, 1 púpozott teáskanál liszt, 1 tojássárgája, ízlés szerint rummal ízesíthető;
...a tálaláshoz, díszítéshez: kevés cukorral, esetleg fixálóval keményre vert tejszín.
 

Természetesen a recept elkészíthető a megszokott módon, egy - a piskótalapokkal megegyező méretű - edénybe rétegezve is. A somlói tetejére, hagyományosan készítve, nem darált diót szórok, hanem kakaóport szitálok. A kész süteményből kanállal szaggatok galuskákat.
Tovább olvasom...

2010. március 27., szombat

Krémpuncs

Mindjárt itt a húsvét, ideje egy kicsit készülődni az ünnepre, a vendégek rohamára. A krémpuncs receptje a Kifőztük első számához készült, most hozom itt is, ha esetleg valaki még nem olvasta volna az újságot. Az első szám továbbra is letölthető a weboldalról.


Egy edényben felforralom a vizet. Hozzáadom a cukrot, a fél citrom levét, a vaníliarúd kikapart magjait és felaprított hüvelyét, majd az egészet együtt lassú tűzön kevergetve főzni kezdem. (A citromlé mennyiségét ízlésünk szerint szabjuk meg, figyelve, hogy a szirup édes ízű legyen, kellemes citromos beütéssel, de ne legyen túlságosan citromos ízű. Ez amiatt is fontos, mert én háromszor készítettem el az utóbbi hetekben ezt a likőrt és mindannyiszor más volt a felhasznált citrom íze, savanyúsága. :S)
Amikor a cukor már elolvadt, folyamatos keverés mellett apránként, vékony sugárban hozzácsorgatom a tejszínt, és továbbra is lassú tűzön az egészet forrásig melegítem. A tűzről levéve 2-3 órán át állni hagyom.
A kihűlt tejszínes keverékhez barnarumot keverek, majd átszűrve üvegekbe töltöm a krémpuncsot. (A rum mennyisége természetesen ízlésünk szerint változtatható.)

Hűtőszekrényben tárolom, mielőtt poharakba tölteném, összerázom az üvegben. Azonnal fogyasztható, de ha áll néhány napot, az jót tesz neki.


A Kifőztük weboldalán elindult a blogok szerinti fórum. Azért hoztuk létre, hogy az időközben felmerülő kérdéseitekkel, véleményetekkel ne kelljen várnotok, míg a blogokra felkerülnek a receptek. Előre is köszönjük a hozzászólásokat!

Hozzávalók kb. 1 literhez: 4 dl víz, 30 dkg cukor, kb. 0,5 citrom leve (40-50 ml), 1/2 rúd vanília, 3 dl tejszín (30%), 4 dl barna rum, vagy ízlés szerint.
Tovább olvasom...