2012. április 1., vasárnap

Csokoládé likőr

Rapid likőr, az utolsó pillanatokra. :)


A tejes/tejszínes likőrök általában nem igényelnek annyi érlelési időt, mint -mentes társaik, így kínálás előtt néhány nappal is elég elkészíteni őket. Tehát nekem, aki sikeresen lemaradtam idén a húsvéti italok elkészítéséről, éppen kapóra jönnek most ezek a változatok. Csokilikőrt sokszor készítettem már, anno a kanállal is alig "iható" :D változattól indultam, mostanra eljutottam a selymesen-krémesen folyékonyig, szóval a pon'jóig. Íme.


A tejet, tejszínt, cukrot és darabokra tört étcsokit egy edénybe teszem és lassú tűzön, folyamatos kevergetés mellett, forrásig melegítem. (A csoki időnként nem éppen úgy akar olvadni, mint azt szeretném, ilyenkor botmixerrel vagy kézi habverővel segítek azon, hogy teljesen homogén legyen az állaga.) 
A tűzről lehúzom, hűlni hagyom - közben néha átkeverem, és amikor már csak langyos, hozzáadom a vanília eszenciát is. Teljesen kihűlt állapotban keverem bele az alkohol(oka)t, majd az italt átszűröm és üvegbe töltve teszem hűtőszekrénybe. Kínálás előtt kissé felrázom és csak ezután töltöm poharakba.


Hozzávalók kb. 7-8 dl-hez: 2,5 dl zsíros tej (3,5%), 2 dl tejszín (30%), 10 dkg étcsokoládé (86% vagy 70% fölötti), 15-17 dkg nádcukor, 1 evőkanál vanília eszencia, 0,5 dl barna rum, 1,5 dl vodka (vagy a rum helyett is vodka - mennyisége ízlés szerint növelhető).
Töltsétek le a Kifőztük áprilisi számát vagy vegyétek meg nyomtatásban a Népszabadság mellékleteként - az ital fejezetben Moha csokilikőrjével találkozhattok! :)

7 megjegyzés :

Vikvi írta...

Nagyon finom lehet, még sosem csináltam. Most a tojás likőrrel kisérleteztem, de ezt is kipróbálnám.

Csibe írta...

Huhúúú, jövök!!!

egycsipet írta...

Vikvi, nekem is az készült a csoki mellett most. :)))

Csibe, okééé ;))

Jucus írta...

Csajok, épp most készítettem el ezt a csokilikőrt, és jelentem: egyszerűen MENNYEI! Így Mikulás közeledtével igazából csak a húsvétról megmaradt csokinyuszikat szerettem volna valahogy "eltenni láb alól" :) de a végeredmény várakozáson felüli! Mivel főleg tejcsokik voltak kéznél, ezért 3-4 púpozott evőkanál cukrozatlan - tudjátok, "cicás" - kakaóport is tettem az alapkrémbe, ami első hallásra durva mennyiségnek tűnik de higgyétek el, isteni lett. Eddig mindig bajban voltam az év különböző szakában összegyűlt mikulások, nyulak, tojások csibék és egyéb csokimaradékok eltüntetésével, de szerintem megtaláltam a tökéletes felhasználási módot. Sőt! Legközelebb már biztos nem csak a maradék csokoládé eltüntetésére fogom elkészíteni a fincsi italt. :) Köszi még egyszer a szuper receptet! Juci

egycsipet írta...

Juci, én köszönöm a visszajelzést! :)
Mikulásból és nyusziból irtó jó csokifagyit is lehet készíteni, nyáron próbáld ki, ha van kedved! ;)

Ilona írta...

Vajon tiszta szesszel, vagy házi pálinkával lehet csokilikőrt készíteni?

egycsipet írta...

Ilona, tiszta szesszel egészen biztosan, de annak magas az alkoholfoka, így figyelni kell az arányokra: vagy kevesebb szeszt kell beletenni, vagy több tejjel+tejszínnel kell a likőralapot megfőzni. A pálinka már rizikósabb, mert annak többnyire karakteres az íze, így csak valamilyen semlegesebb ízűvel érdemes próbálkozni, különben elviszi a likőr ízét.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...