2010. február 8., hétfő

Csoki? Tátra?
Csúcs!

Míg én gyerekkoromban a habos-krémes süteményekért rajongtam, a nővéremnek bármi jöhetett, ami csokis volt. Kedvence a nálunk -emlékeim szerint- Csokicsúcs néven futó csokoládészörnyeteg volt. Akkoriban a fene sem értette, mit eszik rajta, főleg, hogy szerintem a csokihoz nem sok köze volt. Már egy ideje terveztem, hogy megpróbálom elkészíteni, de a neten csak Tátra csúcs néven futottam össze hasonló édességgel, ráadásul receptileg több változatban, amelyek egyike sem az volt, amit én elképzeltem. Így született meg a saját szörnyem, ganázsból, piskótakarika alapon.


Elsőként a ganázst készítettem el, amihez tejszínt melegítettem össze csokoládéval, folyamatosan kevergetve addig, amíg a csoki teljesen elolvadt. Ezután édesítettem (sűrűn tesztelve az ízeket) és vanília eszenciát adtam hozzá. Kihűtöttem (hűtőszekrény).
2 tojásból sima piskótatésztát készítettem, amit egy habzsákba töltöttem. Pici, kb. 2-3 cm átmérőjű korongokat gyártottam egy sütőpapírral bélelt tepsibe, majd előmelegített sütőben (190 °C, majd a sütőbe téve a tepsit a hőfokot azonnal levettem 150 °C-ra) megsütöttem. Amikor a piskótakorongok kihűltek, a ganázst kihabosítottam egy robotgéppel. A végeredmény egy elég masszív csokikrém lett, így hozzáadtam még 10 dkg lágy vajat. Habzsákból a piskótákra nyomtam egy-egy csúcsos kis kupacot, majd éjszakára a hűtőbe tettem.
Másnap csokoládét olvasztottam (mikró, 300 W, 2-3 perc részletekben) olajjal. Az alaposan dermedt csokicsúcsaimat (mártóvilla híján) egy bambusz sasliknyársra tűztem és ennek a segítségével forgattam meg az olvasztott, de már nem meleg (!) csokoládéban. Rácsra téve kerültek vissza a hűtőbe.

Nagyon durván csokis, mégsem elég egy belőle. :D

Hozzávalók 20-24 db szörnyecskéhez...
...a ganázshoz:
250 ml (240 g) habtejszín, 40 dkg étcsokoládé (nálam Szerencsi Szerecsen), 2 teáskanál vanília eszencia, 2 evőkanál (30 g) glükóz (ez ne zavarjon be senkit, bármivel édesíthető) + 10 dkg vaj/margarin;
...a piskótakorongokhoz: 2 tojás szétválasztva, 2 evőkanál porcukor, 2 evőkanál liszt, 1 kávéskanál vanília eszencia;
...a mártáshoz: 14 dkg étcsokoládé, 5-6 evőkanál olaj (lehet kevesebb, de akkor nehezebb mártani és vastagabb lesz a bevonat, illetve a nálam ügyesebbek temperálhatják is a csokit).


A ganázs készítés közben erősen kopott (az sem mindegy, mekkora halmot rakunk belőlük), a piskótakorongokból is el-eltűnt, így végül 20 db lett belőle. A mártócsokiból maradt, de ennyi kellett nekem ahhoz, hogy kényelmesen megfürdethessem benne a csúcsokat.
A Tátra csúcsba elvileg mártás előtt mandulaszilánkokat szurkálnak, érdemes lehet úgy is kipróbálni.

Tepsi, boldog szülinapot! :)

23 megjegyzés :

Macus írta...

Jajjaj! Nálunk ezt is imádná mindenki. Ezt a krémet amúgy is nagyon bírják a családban.

Andi/cuki írta...

Na és ki az a Tepsi?
Nagyon finom lehet,én nagyon megenném!:-))

Sütis néne írta...

Ha szabad ilyet mondani, éppolyan mint a bolti! ;-D
szépek!

egycsipet írta...

Andi, a nővérem. Ez a "házi neve", a tesó/tesi után szabadon. :)

Köszönöm lányok! :))

Mónika írta...

Csúcs ez a csúcs!:)) Bocsi! Csúcsok a csúcsok! :))

Moha írta...

Tökéletes lett! Gyönyörűűűű!
Megyek hozzád Szepyvel a tálat kitakarítani:)

margit2 írta...

Fantasztikus ügyesen megcsináltad Te kis cukrász! :-)

Thrini írta...

Húúú de jól kitaláltad!!! Nagyon szépek és a fotó is.

Off: Tegnap 2X is megfordultam nálad, meglepődtem, hogy hová lettek a bejegyzéseid. Hála istennek mára helyreálltál.

egycsipet írta...

Köszönöm mindenkinek!

Thrini, köszönöm, hogy szóltál, nem vettem észre, hogy gond lett volna. Nem tudom, mi történhetett, de majd sűrűbben idefigyelek.
Köszönés nélkül nem fogok elmenni. :)

duende írta...

Ezer köszönet! A kedvenc "bóti" sütim! :) Elmentettem a receptet, nagyon szépek a sütik! :)

Kata írta...

Azonnal kérek szépen 3 darabot belőle; kettőt nekem, egyet adok apánknak is...

Chef Viki írta...

Brühühü :-)))

De csak azért, mert nekem nincs ilyen itt az orrom előtt/vagy a számban :-)))

Istentelen jó lett!

szepyke írta...

Tepsinek hívod a nővéredet???:)))

Milyen aranyos!:)))))

Belly írta...

Jajjj,ez nekem kell!!!!!!!!!!!!

Jade írta...

Ezt mar reggel is megcsodaltam, de rohannom kellett, igy most irok.
Csodaszepek, olyan gusztak, hogy en csak harapnam, nem bajlodnek villaval...

Melinda írta...

Nem vagyok a tesókád,de nekem is nagy kedvencem!:)))
Nagyon ügyi vagy!!

Andi írta...

Találó a nevem tényleg csúcs!
Nagyon gyönyörűűűű...

egycsipet írta...

Köszönöm lányok, vegyétek, vigyétek, egyétek! :))

Szepy, ha tudnád, milyen "becenevek" futnak nálunk a családban... :)

szepyke írta...

Találtam neked egy receptet a mamám szakácskönyvében.
Rádió csúcs a neve, és szerintem ez az... Megmutassam??:)

Süti Bazár írta...

Fantasztikus!! A kisebbségi érzés kifejezést meg sem hallom többet Tőled!! Egyszerűen nincs jogalapja. :DD
A csúcsaid egyszerűen mesteriek! :))

egycsipet írta...

Szepy, nanááá! Nem csodálkoznék, ha a Nagyi ebben is jó lett volna. :)))

Yasmine, köszi! :))

Raindrop írta...

Hát az az első fotó azért odacseszett.
Örülök, hogy rátaláltam oldalt erre a receptre, nagyon tetszik. :)

egycsipet írta...

:D
Raindrop, örülök és köszi! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...