2011. május 8., vasárnap

Hercegnők

Akinek (kis)lányai vannak, nagy valószínűséggel szembesült már a "hercegnőimádattal" - hiába no, a Disney figurái a gyerkőcök által ismert legelső celebek között vannak. (Ráadásul - kivételesen - olyan celebek, akikre/amikre nem is gáz, ha hasonlítani szeretnének, így nincs tiltás, ha a lányok a hét minden napján meg szeretnék valamelyik mesét nézni. :P) 
Nálunk (is) megvannak a kedvencek, a nagyobbik Csipkerózsikáért, a kisebb felváltva Hamupipőkéért és Belle-ért rajong. Tegnap az ezidőtájt megszokott, névnapi partin kapták meg kedvenceiket torta formában - azt inkább le sem írom, hogy készítésük közben milyen válogatott kínzások jutottak eszembe a babatorta feltalálóját illetően, pedig a babákat még csak nem is én készítettem, hanem a Simba gyártotta. :D


Hamupipőke belül fahéjas-kakaós tortalap, ganázzsal töltve, Csipkerózsika vaníliás tészta vaníliapudingos krémmel töltve. A tortalapokat nagytepsiben sütöttem, majd rétegeztem és faragtam - mint minden faragott tortánál, itt is sok a hulladék, de nem szabad sajnálni, mert úgy lesz "formás" a végeredmény :). A tészta receptjéért ezer köszönet Kiskuktának. :*



A bevonással most is meggyűlt a bajom, Rózsiról ugyanis leolvadt a saját készítésű MM-bevonat reggelre, de - ezúton is köszönet a helyi Korona Cukrászdának - szerencsére sikerült "gyári bevonathoz" jutnunk, így megmentődött a torta. :) Az új ruhát kevesebb, mint fél óra alatt dobtam rá a babára, így - nagy valószínűséggel - ezután én sohadesohatöbbé nem készítek saját bevonatot (előre is bocsánat az MM-fondant ízéért rajongó rokonoktól), csak el ne felejtsem időben megrendelni neten az anyagot... :D


Készült...
...Hamupipőke csokikrémje:
2 dl tejszín, 1 rúd vanília, 25 dkg csokoládé (86%), 10 dkg vaj, 10 dkg porcukor (ez került a bevonat alá is);
...Hamupipőke tortalapja: 25 dkg cukor + 10 dkg a fehérjehabba, 39 dkg liszt, 5 dkg kakaópor,  csapott mokkáskanálnyi fahéj, 185 ml olaj, 185 ml tej, 6 tojás, 20 g sütőpor;
...Csipkerózsika vaníliakrémje: 4+2 dl tej, 2 csomag vaníliás pudingpor, 1 evőkanál cukor, 10 dkg vaj, 10 dkg porcukor (a bevonat alá sima porcukros-vajkrém került);
...Csipkerózsika tortalapja: 25 dkg cukor (ebből 5 dkg vaníliás) + 10 dkg a fehérjehabba, 44 dkg liszt, 185 ml olaj, 185 ml tej, 6 tojás, 20 g sütőpor;
+zselés ételszínezék, MM fondant és formix a bevonáshoz.

14 megjegyzés :

Melinda írta...

Hűűűmeghaaaa...csodás torták születtek!:) Nagyon ügyes vagy,de ezt ugye tudjuk!:DDD
Segítséget 'Tudjukkitől' is kérhettél volna,de így is tökéletes!:)

egycsipet írta...

Köööösziiii! :))
"Tudjukki" :D megfordult a fejemben nekem is, de hétvégén nem akartam zaklatni, meg nem is voltam biztos benne, hogy van neki. A cukiban adtak végül (ember kétszer járt a nyakukra miatta :D), de kb. 2,5-szeres áron, mint a gyártónál, úgyhogy legközelebb inkább előre gondolkodom és rendelek. :) Az tuti, hogy MM-val egy ideig nem foglalkozom. :S

Ditta tortái írta...

Egy csipet!
Nagyon szépek lettek a hercegnős torták.Boldog névnapot a lánykáknak!:-)Nálunk még csak Garfield őrület van most,na de leszünk mi még nagyobbak is,és akkor jöhet a hercegnő is:-)
Ja az eperfagyit elkészítettem,nagyon finom lett,köszi a receptet:-) nálunk is már rengeteg a virág,sőt már zöld eper is van rajta:-)

Niki írta...

Te egy hős vagy...:)))

Nekem két fiam van...szerencsére...:PPPP Nekik nincs nagy igényük ilyen téren...a tortáért nem rajonganak,babák helyett beérik a számítógép adta kimeríthetetlen lehetőségekkel:)))

Angi Angéla írta...

Nagyon szépek lettek!

Moha írta...

Csipet a vége jó lett, hercegnőcik szépek lettek, ne idegeskedj!

Nagyon ügyes vagy, lányok meg gondolom roppant elégedettek voltak?

Kiskukta írta...

Végre szép szoknyájú barbik, nem pedig az ormótlan kuglófformás fajta:))
Sok-sok boldog szülinapot a kicsi leányzódnak!

Cecilia írta...

Nagyon csini lett Hamupipőke és csipkerózsika! Elegáns ruhát kaptak:) Gratula!

egy pici írta...

Nagyon jók lettek! . Biztos volt öröm a lányoknál:)

Gál Edith írta...

Ez igen!!!
Nagyon szépek a babák!!!
Gratulálok! Nagyon ügyes vagy!

Ami írta...

WOW!!!
Első pillantásra kerestem, hogy hol a "torta", azt hittem csak lefotóztad a lányok babáit, párdon a hercegnőket :DDD.
Nagyon ügyes vagy!
Egyszerűen elájultam a látványtól...

Szemi írta...

Ezek tökéletesek lettek! A kislányok biztos el voltak tőle ájulva. :)

Eszter írta...

Bármit mondhatsz, szuper jól sikerültek és nem látszik rajtuk, hogy meggyűlt volna velük a bajod!
Gratulálok!
A lányok is biztosan nagyon örültek! :-)

egycsipet írta...

Ditta, köszi! :))
Hát egy Garfield-ra én tuti nem vállalkoznék, akkor inkább még két hercegnő. :DD Örülök, hogy ízlett a fagyi! :)

Niki, köszönöm! :) Lehet, hogy még megszeretik a tortát és készítheted a laptopokat piskótából. ;D

Angi, köszönöm! :)

Moha, köszi! Igen, elégedettség az volt. Még néhány húúú-haaa is. :D

Kiskukta, köszi! :) Neem, olyat nem szerettem volna, tudod, nálam is az A-vonal a nyerő. ;D

Cecília, Egy pici, Edith, köszönöm szépen! :)

Ami :D - kösziii! :) :*

Szemirámisz, Eszter, köszönöm szépen! Igen, nagy volt az öröm, azóta minden nap meg kell nézni a fotókat... :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...