2012. szeptember 22., szombat

Csokitorta - Fatörzstorta

Csokirajongó unokaöcsém 20 éves lett (hbd ezúton is, Zuzu!), neki készült ez a fatörzstorta. Nem keresgéltem receptet, hanem a szokásos piskótát és csokikrémet használtam hozzá: fatörzsformára alakítottam, aztán dermesztés után a természet ajándékait ki/felhasználva díszítettem (rózsalevél, csipkebogyó). Itt a vége, pont. :)


A piskóta minimál-lisztes változat, amit gáztepsiben sütöttem (180 °C, 8-10 perc), a sütőből kivéve nyújtófára feltekertem, félig kihűlt állapotban lehúztam róla a sütőpapírt és visszatekertem (ha szükséges, finoman lehet ilyenkor lisztezni, hogy ne ragadjon feltekerésnél), végül így hagytam, míg teljesen kihűlt.
A csokoládékrémhez (ganázs, ganache) a tejszínt a darabokra tördelt csokoládéval forrásig melegítettem, ezután a tűzről levéve addig kevergettem, amíg teljesen homogén lett - eközben ízesítettem vaníliakivonattal és cukorral. Gyorsított eljárásban a fagyasztóban hűtöttem kb. 2,5 órán keresztül (normál eset egy éjszaka a hűtőben), majd gépi habverővel kihabosítottam a krémet és a piskótát megtöltöttem vele.


A feltekert piskótalapot tetszés szerint elvágtam, majd fatörzs-szerűen összeállítottam és a maradék krémmel kívülről bevontam. Szokás ekkor villával csíkozni, a fa kérgét utánozva, de nekem az a díszítés nem annyira tetszik, így maradtam ennél a szimpla változatnál.
Kalóriabomba, diétázók inkább rá se nézzenek. :)


Hozzávalók...
...a tésztához:
6 tojás (szétválasztva), pici só, 120 g porcukor, 80 g liszt;
...a ganázshoz (ganache-hoz): 700 g tejszín (30%-os, tehénből és nem laborból), 475 g étcsokoládé (vegyesen használtam bele 81% és 70%-ost, de aki kevésbé bírja a brutálcsokis ízvilágot, álljon meg 60%-nál), 150 g cukor (vagy több az édesebb ízek kedvelőinek - a kóstolás roppant hasznos), 2 teáskanál vaníliakivonat;
...a díszítéshez: alapeseten marcipán díszek - gombák, virágok, levelek...nálam ami akadt. :)

13 megjegyzés :

Kósa Márta írta...

Nekem dió tésztaalappal az igazi!
Szép lett!

Edó írta...

Nagyon-nagyon-nagyon szép!:)És finom is,ezt a csokikrémet használom én is gyakran,de csak csoki-tejszínből áll.

Hankka írta...

Nagyon finom ez a fajta csokikrém, és csodaszépen díszítetted, igazi kis fatörzs lett! :)

egycsipet írta...

Márta, köszönöm a tippet, diós lappal még nem kóstoltam, de a következő alkalommal kipróbálom, nagyon finom lehet! :)

Edó, Hankka, köszönöm szépen! :)

marisz57 írta...

Kívül-belül nagyon mutatós a fatörzsed! Csak finom lehet!

Kósa Márta írta...

Édesanyámtól tanultam, s ez az egyetlen torta -sajna- ami igazán jól sikerül!
Recept: Kis adaghoz, nagy tepsihez duplázom a mennyiséget:

5 tojás sárgáját 10 dkg cukorral habosra keverünk, beleadunk 10 dkg őrölt diót, 5 tojás keményre vert habját és vanilliát, valamint 1 kanál réteslisztben elkevert 2 kávéskanálnyi sütőport.
Megsütjük sütőpapíron, aztán kissé nedves konyharuhával felgöngyöljük és hülni hagyjuk.


Dupla adag krém - 25 dkg vaj, 4 evőkanál porcukor - habosra keverjük, apródonként hozzáadunk 2 egész tojást. Hat evőkanál meleg, feketekávéban felolvasztunk 10 dkg (erős)kakaót, s hozzá keverjük óvatosan a krémhez, tetszés szerint 2-4 ek. rumot adunk hozzá.

FINOM!

Ha kipróbáltad kíváncsian várom a visszajelzést, hogy ízlik-?
Ha kevésbé keserédest szeretnél, akkor a kakaó választással megoldhatod.
Én szeretem, ha nem az édes íz dominál benne!

Dina írta...

De jól néz ki! :) Régen jutott eszembe, pedig anno anyukám sokszor készített. Igazi retro torta. :)

Hegedűsné Ancika írta...

Szerintem is így eredetibb a "fa törzse", mint a villával való cifrázás.

egycsipet írta...

Marisz, köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :)

Márta, köszönöm a receptet! Ehhez hasonló diós lapot szerintem még nem sütöttem korában, nálam fordított arány szokott előfordulni: több a liszt, kevesebb a dió. Ki fogom próbálni, köszi!
A krémbe nyers tojás kell, jól értelmeztem?

Dina, tényleg az. :) A hagyományos recept ugye vajas csokikrém? Nekem anyum nem a sütő barátja... :D
Köszi! :))

Ancika, köszönöm a megerősítést, örülök, hogy te is így látod! :)

Kósa Márta írta...

Nyers tojás igen!
Amikor a runot belecsepegtetem hajlamos ikrásodni.
Hogy miért azt nem tudom még...
Egészségesebb is mint a sok liszt...
És nem díszítem, hanem "rusztikusan" kenem fel a krémet, mintha valóban kéreg lenne...
Soká féltem tőle, mert az Anyukámé csodás volt, lányom szerint nagyon finomat tudok.
Bár más tortákkal is mernék próbálkozni.

egycsipet írta...

Márta, köszönöm még egyszer! :)
Szerintem nyugodtan próbálkozz más tortákkal is, egyáltalán nem bonyolult és a készen kaphatóktól mindig finomabb, amit sk készítesz. :)

Kósa Márta írta...

Szívesen!
Most a pavlovákba vagyok belezúgva, éppen azt csipegetem.

egycsipet írta...

A pavlovát én is nagyon szeretem, különösen a csokisat. :)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...