2013. március 16., szombat

Sajttekercs

A sajttekercs a húsvéti hidegtál egyik legmutatósabb eleme lehet, és nem is bonyolult elkészíteni, csak nem szabad elfelejteni időben összerakni. Állandó eleme a sajt :D, a belevalókat viszont ízlés szerint lehet variálni. Én most egy egyszerű sajtkrémes változatot hoztam: egy kis tejszínes tormával ízesítettem, továbbá jó minőségű, magas hústartalmú "sonkát" választottam a rétegezéshez, de akár a húsvéti füstölt sonkát is bele lehet csempészni, csak ekkor vigyázni kell a krém ízesítésével, hogy ne legyen majd túl sós a tekercs.


A sajttekercs alapja lágyított és ezután vékonyra nyújtott sajttömb - esetemben trappista. Egy edényben vizet forralok, és a lobogva forró vízbe eresztem a sajttömböt, amit előtte egy nejlonzacskóba zárok (nem muszáj bezacsizni, de nekem így egyszerűbb). Pár percig főzöm (amíg újra felforr a víz), majd lezárom a tűzhelyet és lefedve állni hagyom a vízben a sajtot. 30-40 perc alatt formázható, lágy sajttá alakul.
Amíg a sajt a vízben lubickol, elkészítem a tölteléket: a tejszínes krémsajtokat kikeverem a puha vajjal, az aprított újhagymával, sóval, frissen őrölt borssal ízesítem, hozzákeverem a tejszínes (vagy ecetes) tormát, végül beleforgatom az apróra vágott kemény tojásokat.
A lágy sajtot kiveszem a vízből, a zacskóból, majd alufólián vékonyra (3-5 mm) nyújtom (vigyázz, meleg!). A sajtot megkenem a krémmel, ráteszem a sonkaszeleteket, majd a tekercset a fólia segítségével bejgliszerűen feltekerem. Folpackba csomagolva hűtőbe teszem a tekercset 12-24 órára.
Tálalás előtt vékonyra szeletelem. Magában vagy a húsvéti sonkához, de pl. rántott húsok, fasírozottak kísérőjeként is nagyon finom.


Hozzávalók 1 tekercshez (sok lesz belőle, de kisebb mennyiségben nem célszerű készíteni): 500-700 g sajt (trappista), 200 g tejszínes sajtkrém (tömlős camping/medve, frischkäse...), 50 g puha vaj, 100-150 g -tejszínes- tormakrém (aki nem szereti, hagyja el és helyettesítse további 100 g tejszínes sajttal), 1-2 szál újhagyma, só, őrölt bors, 3 kemény tojás, 10-15 szelet sonka (mérettől függ, a kinyújtott sajt felületét kell nagyjából lefedni vele).

3 megjegyzés :

Dina írta...

Nagyon guszta! Ú, meg kell csinálnom húsvétra! Vagy még ma...azt hiszem... :D

egycsipet írta...

Örülök! :)) Majd mesélj, milyen lett... :)

Unknown írta...

Biztos nagyon jó megcsinálom

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...