2013. november 21., csütörtök

Savanyú káposztás pirog

Amikor legutóbb savanyú káposztát vásároltam, kicsit megszaladt a káposztás bácsi keze :), így a kimaradt mennyiséget ebbe a pirogba (táskába/kapusznyikába/...) rejtettem bele. A tésztához Vicuskától koppintottam az ötletet, a nála látott krumpli(püré)s pirogtészta volt a kiinduló recept - ha már nem csak a savanyú káposzta, de az előző napi krumplipüré is sok lett. :D
Vicuska, köszönöm! :)


A tészta hozzávalóit géppel dagasztattam meg, majd kelesztőtálban hagytam egy órán keresztül kelni. (Kézi dagasztásnál a cukrot feloldom a langyos tejben, belemorzsolom az élesztőt, a tetejére egy evőkanálnyi lisztet szórok és hagyom, hogy az élesztő felfusson. Ezután a kimért liszt közepébe mélyedést készítek, belemérek minden hozzávalót, beleöntöm az élesztős tejet és alaposan kidolgozom a tésztát.)
Amíg a tészta kelt, a húsos szalonnát 4-5 mm-es kockákra vágtam és egy serpenyőben ropogósra sütöttem. A szalonnakockákat kiszedtem a zsírból. A fennmaradt zsír nekem kevés lett, így csorgattam hozzá egy kis olívaolajat, majd a levétől kinyomkodott és apróra vágott savanyú káposztát megpirítottam rajta. A végén alaposan megborsoztam és hagytam kihűlni. A szalonnakockákat közvetlenül a tésztába töltés előtt kevertem hozzá.
A megkelt tésztát kinyújtottam (kb. 5 mm vastagságúra) és 16 nagyobb négyzetre vágtam (a tésztát 16 gombócra osztva -és kör lapra nyújtva- félhold alakú pirogokat is lehet készíteni). A négyzetekre elosztottam a tölteléket, ezután a tésztákat félbehajtottam és a széleket összenyomkodtam. Sütőpapíros tepsibe rakosgatva hagytam addig kelni, míg a sütő előmelegedett (180 °C), majd tojássárgával lekentem, villával megszurkáltam és az előmelegített sütőben pirulósra sütöttem a csomagokat.
Mi krémleves után ettük, de bármilyen tartalmasabb leves után remek második fogás, illetve a lánykáimnak annyira ízlett, hogy uzsonnára is megszavazták. :)


Hozzávalók...
...a tésztához:
200 g krumplipüré*, 150 g tej, 2 tojás sárgája, 2 kockacukor, 1 teáskanál só, 400 g finomliszt, 20 g élesztő, 1 evőkanál olívaolaj (a a dagasztás végén dolgozom a tésztába);
...a töltelékhez: 2 vastag szelet húsos, füstölt szalonna (esetleg füstölt sonka), 400 g savanyú káposzta, őrölt bors, szükség esetén 1-2 evőkanál olaj/zsír;
...a tetejére: 1 tojás sárgája.
*Maradék püré híján kihűlt tört krumplival is nyugodtan elkészíthető, ez esetben dagasztásnál esetleg kis tejjel/tejföllel igazítani kell a hiányzó folyadékmennyiséget, valamint 1 helyett 2-3 evőkanál olaj/olvasztott vaj is kerülhet a tsztába.

2 megjegyzés :

Vicuska írta...

De jó ötletet adtál, nagyon kreatív vagy! Jól tudod felhasználni a maradékokat :)

egycsipet írta...

Köszi Vicuska, de tiéd az igazi érdem! :)
Köszönöm az ötletet! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...