2010. március 28., vasárnap

Kávélikőr

Egy kicsit erősebb likőr, mint a tegnap posztolt krémpuncs. Az elkészítése valamivel időigényesebb, de a húsvéti vendégvárásig még bőven van idő hozzáfogni.


2 dl vizet és 10 dkg őrölt kávét felteszek együtt a tűzre. Amikor felforr, egy kanállal visszakeverem, majd újraforralom - ezt összesen háromszor teszem meg. Amikor utoljára felforr a sűrű kávé, leveszem a tűzről.
A kávéval egyidőben cukorszirupot készítek. Ehhez cukrot és 1,5 dl vizet felteszek egy edényben forralni. A vaníliarudat felhasítom, magjait kikaparom. A kikapart magokat az üres vaníliahüvellyel együtt hozzáadom a cukros vízhez, felforralom és sziruppá főzöm. Közepes tűzön, a forrástól számított kb. 10-15 perc alatt már elég sűrű szirupot kapok. A szirupot és a kávét összekeverem, majd hűlni hagyom.
Amikor már szobahőmérsékletűre hűlt az édes, zaccos kávénk, hozzáadom az alkoholt, majd az egész keveréket üveg(ek)be töltöm (a vaníliahüvellyel együtt), és 2 napig érlelem. Nem szükséges hűtőbe tenni, a kamrapolc tökéletesen megfelel a célra.

2 nap után sűrű szövésű anyagon átszűröm egy jól záródó üvegbe. (A likőr ekkor nyugodtan hígítható még további alkohol hozzáadásával, hogy a számunkra tökéletes ízt érjük el.) Hűtőszekrényben tartom, mielőtt poharakba tölteném, összerázom az üvegben. Azonnal fogyasztható, de néhány nap pihenő után még finomabb.


Ez a recept is megjelent már a Kifőztük első számában, ami továbbra is letölthető a weboldalról. Újdonságként blogonként fórumot indítottunk, amelyben már a megjelenéskor feltehetitek a receptekhez kapcsolódó kérdéseiteket, és nem kell megvárnotok, míg azok a blogokban posztolásra kerülnek.

Hozzávalók kb. 6-7 dl likőrhöz: 2 dl + 1,5 dl víz, 10 dkg őrölt kávé, 40 dkg cukor, 1 egész vaníliarúd, 4 dl vodka, vagy ízlés szerint.

6 megjegyzés :

margit2 írta...

Hú de jó, hogy benéztem, hiszen a kávélikőr az egyik kedvencem!... Ezt én is megfogom csinálni! :-)

egycsipet írta...

Margitka, remélem, ízleni fog! :)

Andi írta...

Kávét imádom, jöhet ez is....megkóstolnám szívesen.

Jade írta...

Mikozben Dragamnak mutattam eloszor az ujsagot, ez volt az elso dolog, amire felnezett es szeles mosollyal megkerdezte: Csinaltal mar ilyet? En: Nem. Es fogsz?
:D
Lehet, hogy nem husvetra, de vagy ezt, vagy a puncsot ki fogom probalni.

szepyke írta...

Mesélj, van még???:)))

egycsipet írta...

Andi, gyorsan megvan, nagyon kávés, és ha alkalom van rá, villámgyorsan megszabadultok tőle. :))

Judith, érdemes kipróbálni bármelyiket...vagy mindkettőt. A kávélikőrbe egy pici rumot is tehettek, jót tesz az ízének! ;)

Szepy, megnéztem, talán ha fél deci lötyög az üveg alján. Azt nem tudom, mikor fogyott el, mert én a puncsot nyalogattam inkább... :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...