2010. március 23., kedd

Túrós derelye

A derelyét sokan, sokféleképpen készítik. A legegyszerűbb a sima gyúrt tésztát tölteni, én most így tettem.


Lisztből, tojásból, sóból és némi vízből egyszerű gyúrt tésztát készítettem, amit 1 óra pihentetés után 2 gombócra szedtem, átgyúrtam, és lefedve újra félretettem. Ezután a töltelék hozzávalóit összekevertem, majd azt is állni hagytam, valamint a zsemlemorzsát megpirítottam egy kevés vajon.
Egy fazékban vizet kezdtem melegíteni. A tésztát vékonyra sodortam, és derelyevágóval kb. 6x6 cm-es négyzeteket vágtam belőle. A kockák egymás melletti 2 oldalát egy ecsettel sima vízzel megkentem. Teáskanállal a túrót a közepükre halmoztam, majd a megkent oldalakkal szemben lévő csúcsot ráhajtottam, és a levegőt kiszorítva a tésztaszéleket összenyomtam. Így háromszög alakú kis csomagokat kaptam.
Amikor a víz már forrt, egy kevés sót tettem bele, és a derelyéket beleeresztettem. Miután feljöttek a víz felszínére, még kb. 5 percig hagytam főni őket, végül egy szűrőkanállal kihalásztam és hideg vízzel leöblítettem.


Lecsepegtetés után a pirított zsemlemorzsába forgattam őket. Porcukorral meghintve tálaltam.

Hozzávalók...
...a tésztához:
kb. 50 dkg liszt, 4 tojás, 1 csipet só, késhegynyi sikér, 0,5-1 dl víz;
...a töltelékhez: 50 dkg túró, 2 tojás, 3-4 evőkanál vaníliás cukor, 3-4 evőkanál búzadara;
...a tálaláshoz: vaj, zsemlemorzsa, porcukor.

14 megjegyzés :

Bianka írta...

ÁÁÁ imádom, egyik nagy kedvenc

Niki írta...

NAGYON SZÉP ÉS GUSZTA:-))ÜGYES VAGY!

Raindrop írta...

Az alsó tányért vinném is. :)
Mennyire puha, omlós... Lejön a képről!
Gyönyörűek!!!

Liza írta...

Nagyon guszta, kérek is belőle, még nem ebédeltem!

Latsia írta...

Imádom a derelyét, és a túrót is, most inkább csak pépeset ehetek, úgyhogy köszönöm szépen a ebédet, nagyon finom volt:-)))

marvany írta...

de regen ettem ilyesmit! köszönöm hogy eszembejutattad!!!

Belly írta...

Szeretem,de még nem készítettem.Ez is olyan félős dolog:-)

egycsipet írta...

Bianka, tényleg fincsi, én lekvárosan is szeretem. :))

Niki, köszi! :)

Raindrop, a tiéd! :)) ...és köszi! :)

Liza, Latsia, egészségetekre! ;))

Márvány, igazán nincs mit. :) Nekem is a mostanában látott túrógombócokról ugrott be. ;))

Belly, nincs mitől tartanod, nagyon egyszerű elkészíteni és megéri. :)

szepyke írta...

Pff... lecsúsztam az alsó tányérról, Raindrop már elvitte, megyek utána, hátha van még egy-két darab..:))

egycsipet írta...

A felső még szabad, ugyanannyi van azon is, csak jól elbújtak. ;)

Kata írta...

Gondolom, lekéstem a morzsákról is:(. Ez az a kaja, aminek még nem fogtam neki, pedig kéne, mert anyukám már nem tudja vállalni. Nagyon szeretem a túrósat is!

egycsipet írta...

Kata, le bizony. :( és :))
Én is ezer évben egyszer készítek ilyesmit, mert az édes tészták kevésbé mennek nálunk, de néha jól esik nosztalgiázni. :)

Kata írta...

Nahát, nem mennek nálatok az ilyen édesek? Semmi gond, nyugodtan készítsd el, mi meg megyünk hozzátok vendégségbe:)) garantáltan el fog fogyni...

egycsipet írta...

:D Rendben, legközelebb előre szólok majd! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...