Tavaly "beindult" a ribizlibokrunk, váratlanul megduplázta a termés mennyiségét az előző évhez képest, így soknak tűnt kizárólag a fagyasztóba pakolni a termést. "Kétségbeesetten" fordultam a Margit2 fórumosokhoz, ahol Glad tanácsát fogadtam meg: ribizlizselét főztem egy részéből. Próbaképpen csak 1 kg gyümölcsből készült zselé, ez idén több, mint 3 kg-ra tornázta magát. Szerintetek bejött? :D
A ribizlit szedés után megmosom, vagyis inkább leáztatom róla a homokszemeket - sok egyebet nem lehet kezdeni vele. A munka legnagyobb része ezután következik: szemezés. A leggyorsabban egy villa segítségével megy, viszonylag gyorsan le lehet szemezni vele a fürtöket.
Ezután a gyümölcs súlyát megmérem, kilónként 2-3 dl vizet adok hozzá és tűzre teszem. Forrás után kb. 5-10 percig főzöm, míg a szemek levet eresztenek, összeesnek. Ekkor egy szűrőn átpasszírozom az egészet, hogy a magok, héjmaradványok ne kerüljenek bele.
Ismét lemérem az egészet - immár a térfogatát, majd újfent tűzre teszem. Literenként kb. 60-80 dkg cukor kerül bele - először inkább kevesebb, majd kóstolom, és tovább édesítem. 60 dkg cukorral egy savanykásabb-pikánsabb zselé lesz az eredmény - az eredeti recept 80 dkg-ot ajánl hozzá, aki kissé édesebben szereti, errefelé terelgesse a cukormennyiséget.
Addig főzöm, míg a zselésedés jelei mutatkoznak: a fakanálon/edényszélen zselé képződik, többször bebőrösödik a főzet teteje, illetve egy hideg tányérra cseppentve megdermed. Ekkor csírátlanított, kisebb-nagyobb méretű üvegekbe töltöm, amikre a fedelüket rácsavarom és fejre állítom őket. 5-10 perc után konyharuhákba bugyolálva száraz dunsztba kerülnek, amiben ott felejtem kb. 2 napig.
Islerben, linzerben ez a kedvenc, de remek palacsintába töltve vagy pirítósra, kalácsra/briósra kenve is. :)
Belekerültek: 3,2 kg piros ribizli (már leszemezett mennyiség), 7 dl víz, 1,7 kg cukor. Kb. 3 liternyi zselé lett ebből az adagból.
Islerben, linzerben ez a kedvenc, de remek palacsintába töltve vagy pirítósra, kalácsra/briósra kenve is. :)
Belekerültek: 3,2 kg piros ribizli (már leszemezett mennyiség), 7 dl víz, 1,7 kg cukor. Kb. 3 liternyi zselé lett ebből az adagból.
Arányok: 1 kg gyümölcs : 2-3 dl víz (kb. 8 dl lé lesz belőle) : 50-60 dkg cukor.
13 megjegyzés :
Nagyon kíváncsi lennék rá!
Szerintem bejött :-DD Iszonyú jók a fotók... Sóhaj :-)
Szemezve 3,2 kg, egy hős vagy!!!
Nyelek nagyokat, nagyon szép színe van
Nekem is van bőven piros ribizlim... De a zselé készítéstől mindig akkor rémülök meg, amikor odaérek, hogy a szűrön átpaszírozzuk. ... Pedig nagyon guszta a Tiéd! :-)
A zselé is a birós is igazán csábító!!!
Köszönöm mindenkinek! :)
Viki, nem annyira vészes, csak monoton meló..."kissé" monoton... :D
Margitka, a passzírozás gyorsan megvan, mire a szűrőig jut az anyag, már nem sok minden marad a héjakban és a magok is jó nagyok, nem ragadnak bele a szűrőbe, mint mondjuk az epermagok. ;)
De kár, hogy nincs sok ribizlink...tán él kéne menni a piacra?!
Egyszer mi is készítettünk és képzeld hoyg kellett készíteni: a nyers ribizliszörpöt és a szükséges cukrot (már nem tudom pntosan mennyi jár bele) 3!!! órán át egyszerűen kavargatni kellett megállás nélkül. Végül üvegekbe tettük, azt hiszem, ment rá szalicil, és ha hiszed, ha nem, pár nap múlva kocsonya volt az üvegekben. Én azóta sem értem, hoygan, de nem is készítettük még egyszer!:P
Nem kevés a meló vele,de ahogy elnézem nagyon megéri! Egy frissen sült kifli mellé hmmmm...:)
Nekem is bejönne, főként brióssal. :)
Kata, én feketeribizli és málna hiányban szenvedek, valahonnan szerezni kellene némi kis télire valót. (sóhaj)
Sedith, na neee, ez gyilkos! :D
DE! Előnye, hogy egy csepp vitamin sem megy kárba "befőzés" közben. ;D
Brigitta, igen, finom, ropogós héjjal, langyosan... Mmm! :))
Thrini, köszönöm! :))
Júj, ez nagyon, nagyon finom lehet, guszta lett :))
Lekvároskukta, köszönöm! :)
Megjegyzés küldése