Vannak receptek, formázások, amik végigsöpörnek a blogokon. Ez a napraforgó is ilyen, Limara hozta nemrég a "blogtudatba". Nálam Graham liszttel készült, mennyei lett, a tészta puha és másnaposan is fantasztikus. Ha marad... A formázás pedig rém egyszerű, nem kell megijedni tőle, ráadásul remekül lehet villogni vele a vendégek előtt - ezt bizton állíthatom, mert kipróbáltam. :D
A pontos leírásért és fázisképekért érdemes Limarához látogatni, nála remekül látható a lényeg. Röviden: a tésztát kenyérsütőgép üstjében megdagasztatom, lisztezett kelesztőtálban kelesztem. A megkelt tésztát átgyúrom, négy gombócra osztom. A gombócokat 2-3 mm vékonyra nyújtom és sütőpapíros tepsibe helyezve, kettesével, tetszőleges töltelékkel "összeragasztom". :) A megtöltött tészta közepét egy pohárral kijelölöm, majd a jelölésig pizzavágóval 12-16 cikkelyt vágok, ezeket egymás után kétszer megcsavarom.
A napraforgót letakarva fél órán keresztül kelni hagyom, majd felvert tojással lekenve, a közepére magokat, pelyheket szórva, előmelegített sütőbe dugom. 180 °C-on egymás után, negyed-negyed óra alatt, megsütöm a két virágocskát.
Nálam (eddig) készült paradicsomos-szalonnás (apróra vágott, pirított bacon), paradicsomos-sajtos, tejfölös-gombás változat. A személyes kedvencem a gombás töltelék, ehhez 10 kisebb gombát nagyon apróra vágok, olajon vagy vajon megpirítok. Ezután hozzádobok 3 aprított fokhagymagerezdet, amint illatozni kezd, borsot őrölök rá, megsózom, majd kb. 15 dkg tejfölt keverek hozzá. Kevés mustárral ízesítem, majd kihűlve kenem a tésztára. (Ez 1 db napraforgóra elegendő mennyiség.)
Hozzávalók 2 napraforgóhoz: 140 g natúr joghurt, kb. 1,8 dl víz, 3 evőkanál olívaolaj, 1 tojás, 1,5 teáskanál só, 1 evőkanál cukor, 35 dkg finomliszt, 15 dkg Graham liszt (esetleg még további 1-2 csipet liszt az igazításhoz, ha szükséges), 2 dkg friss élesztő, továbbá liszt a nyújtáshoz, 1 tojás a kenéshez és magok a szóráshoz, valamint tetszőleges töltelék.
Limara, köszönöm! :)

18 megjegyzés :
Csodás, s nagyon finom lehet.:-))
Csipeeeeeeet !!!! ez fantasztikus. Díjazom a grahamlisztes változatot. Mostanában én is grahamheteket/-hónapokat tartok :)
én édesben, és óriási méretben sütöttem meg. Csokoládé töltelékkel, és csak két részre osztottam. Óriási pizza sütőn sült.(alig fért a sütőben) Gyerekeim talán az illatra jöttek, mert ahogy kisült itt voltak, s el is pusztították, úgy, ahogy volt. Na ezért nincs fotó róla :)
Nagyon jól néz ki!
azt hiszem most már nekem is ki kell próbálni!
Nagggyon jól néz ki! a töltelék is szuper!
Gyönyörű
Fantasztikusan szép lett Egycsipet!
Leesett az állam, és úgy megkívántam!
Gyönyörű!
Jajj, de gyönyörű lett!! :)
Én is láttam Limaránál, el is mentettem a receptjét, vár a sorára! :)
Hú de sok finomság készült már megint Nálad! Ez a napraforgó is nagyon jól sikerül! :-)
Én is szemeztem vele Limaránál!:) Nagyon guszta lett,ügyi vagy!:D
Megpróbálkozom vele,csak éljem túl a mai napot!:DDD
Nagyon szép lett! Gratulálok!
Úgy ellopnák egy darabkát belőle!!
Andi, köszi, aaaaaz! :))
Viki, köszi! Nálam mostanában sok a Graham és egyre jobban szeretem. :) Az édes változatot is ki szeretném majd próbálni, csoki, mmm, isteni lehet! :))
Istiandi, nem fogod megbánni! :) Köszi!
Eszter, Bianka, kösziii! :))
Ami :D
Mónika, Szemirámisz, Margitka, köszönöm! :))
Melinda, simááán túléled! ;D Köszi!
Juci, köszönöm szépen! :))
Nagyon ugyes vagy!
Csipet ez nálad is csuda jól fest! Megsütöm most már én is, igazad van, ragályos egy-egy ilyen péksüti:)
Szenzációsan néz ki, nagyon mutatós! Szépek a fotóid, szívesen megkóstolnám!
Borzi, köszönöm szépen! :)
Moha, ugye? :D De nem is baj, legalább mindig tudunk valami újat mutatni itthon. ;) Köszi!
Gyöngyi, köszönöm! :)
Gyönyörű!:)
Limara, köszönöm szépen! :))
Megjegyzés küldése