2011. március 27., vasárnap

Kakaós lepény

Meg ne kérdezzétek, miért hívják ezt a süteményt kakaós lepénynek... Megtaláltam ezen a néven több helyen is a neten, úgyhogy ez a neve és pont. :) A tesóm szokta készíteni, gyors, egyszerű és a gyereknép (na jó, nem csak ők) nagyon bírják. Régi recept, gyerekkorunkban félbevágva, sárgabarackkal bőségesen megkenve ettük, a nővérem meggyet dobál a tésztába, én most csak egy kis mandulával megszórva készítettem.


Tálas mixerben készítettem: a vajat kihabosítottam, hozzáadtam a tojást, majd a cukrot, valamint a tej felét és alaposan elkevertettem a géppel. Ezután ment bele a liszt, a kakaó, a sütőpor és a tej maradéka. Ismét alaposan összedolgoztattam, végül sütőpapíros tepsibe simítottam a tésztát. A tetejére szeletelt mandulát szórtam, előmelegített sütőben, 160-170 °C-on sütöttem kb. 30 percig (tűpróba, ne hagyjuk kiszáradni a sütit).
Kihűtve, szeletelve kínáltam.


Hozzávalók (kb. 20x30 cm tepsihez): 50 g vaj, 1-2 egész tojás*, 250 g cukor (200 g is elég), 2,5 dl tej (két részletben hozzáadva), 250 g liszt, 40 g kakaópor, 1 csomag sütőpor (12-16 g), továbbá ízlés szerint szeletelt mandula, sárgabaracklekvár, meggy (...).
*Először a nővéremtől kapott recept szerint, egy tojással készítettem, de két tojással nekem jobb a tészta állaga. A tej egy részét joghurtra is lehet cserélni - úgy is nagyon finom lesz.

23 megjegyzés :

Ditta írta...

Nagyon fincsi sütemény,jó lenne egy szeletke így ebéd előtt ,na jó utána is:-)

Macus írta...

Én is ilyen néven ismerem. Régen sokszor sütöttem. Köszi, hogy eszembe juttattad.

bringa írta...

Már kész is van, itt illatozik a pulton. Jól néz ki, biztos fini is. Köszönöm az ötletet, pont ilyen gyors és egyszerűen sütit akartam mára:-)

Melinda írta...

Ismét egy finomság!:)
Szeretnék Neked én is adni egy "jó szót",mert jó hozzád benézni,"nyálat csorgatni",szeretem a segítőkészségedet "mindig,minden körülmények között"! :DDDD
puszii:)

Gyöngyi írta...

Nem kell mindig agyonbonyolítani mindent, az a lényeg, hogy finom legyen:) Ez a süti pedig biztos az:)

bringa írta...

Nagyon fini volt, hamar elfogyott, Koszi a receptet.

Mónika írta...

Ezt a sütit szeretem :)
És nálunk is kakaós lepény a neve, csak én mindig porcukorba forgatom...

Juci írta...

Finom és mutatós ez a süti! Yamy!

Csibe írta...

Egyszerű, de nagyszerű :)

egycsipet írta...

Köszönöm szépen lányok! :))

Ditta, villámgyorsan összedobható! ;)

Macus, igazán nincs mit. :)

Bringa, szívesen, én köszönöm, hogy visszajeleztél! Örülök, hogy ízlett nektek! :)

Melinda, köszi! :) :*

Gyöngyi, ez így igaz! :))

Mónika, így még nem készítettem, köszönöm a tippet, kipróbáljuk legközelebb! :)

Juci, Csibe, köszönöm! :)

Ceffa írta...

Picit negkésve de én is kaphatok egy fincsi szeletet?
Imádom ezeket a hozzávalókat.
Csoki-mandul-baracklekvár
HMMMMM...

Bianka írta...

Nagyon guszta, finom lehet

Eszter írta...

Szia!
Régóta olvasom a blogodat és nagyon tetszik. Szeretek ide járni.
Ez a bejegyzés egy pontot ér Számodra az "Egy jó szó" játékban! :-)
Látogass el hozzám, de itt is olvashatsz bővebben a játékról: http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html#ixzz1Hba0EdRq

Anikó írta...

Nézz be hozzám egy szóra légyszíves:-))))

egycsipet írta...

Ceffa, köszi! Erről már lecsúsztál, de majd legközelebb! ;)

Bianka, köszönöm! :)

Eszter, Anikó, nagyon köszönöm mindkettőtöknek! :) :*

Ami írta...

Ez igen! Nagyon finom, pont az ilyen sütiket imádom!

Kapsz tőlem egy jó szót, ha elfogadod :) Kukk be hozzám, kérlek!

margit2 írta...

Jól mutat a kakaón a mandula szeletke.... Én is szeretem a díszítéseknél, és tényleg finom is! :-)

Hobbychef írta...

Fincsi.
Szeretnélek meginvitálni az "Egy jó szó" játékra. Kukkants be hozzám, lécci.

egycsipet írta...

Margitka, köszi! :)) Egyetértünk, a legegyszerűbb sütit is feldobja. :)

Ami, Hobbychef, köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok! :))

szepyke írta...

Hoztam valamit.... http://szepsegtar.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo.html

de csak akkor kapod meg, ha szépen mosolyogsz!:)))

egycsipet írta...

Köffff! :))) Nem tudom, nem látom, hogy szépen mosolygok vagy csak debil vigyor ül az arcomon? :D

Raindrop írta...

Hát igen, az örök kedvenc! :)
Reggelire tejjel, ebédre fagyival, vacsorára lekvárral. :D

egycsipet írta...

Valahogy úúúgy... ;D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...