2012. július 10., kedd

Tejszínes hagymakrémleves


Ahhoz képest, hogy a hagymaleves korábban a konyhám egyik réme volt, szepy hagymalevese óta már stabil szereplő a repertoárban. Tejszínes krémlevesként nemrég készítettem először, de még sokszor fogok, mivel ez kivételesen a lányoknak is bejön. :)

 
A megtisztított hagymát felaprítom, vaj és olaj keverékén megpárolom. Hozzáadok fél fej aprított fokhagymát is, összeforgatom és úgy 1-2 perc elteltével kevés liszttel megszórom. Felöntöm, beleteszem néhány ágacska kakukkfű leveleit és alaposan kiforralom. Ezután - a tűzről lehúzva - botmixerrel pépesítem, majd belekeverem a tejszínt és a tűzre visszatéve forrásig melegítem. Sóval és fűszerecettel igazítom az ízét.
Lepénykenyérrel vagy fűszeres krutonnal kínálom.


Hozzávalók: 4 fej vöröshagyma, 1 evőkanál vaj, 1-2 evőkanál olaj, fél fej fokhagyma, 2 evőkanál liszt*, 1-1,5 l alaplé (vagy húsleves vagy zöldségleves, de lehet víz is - ez esetben egy kis házi ételízesítőt is érdemes hozzászórni), néhány ágacska friss kakukkfű (vagy szárított), 2 dl tejszín, ízlés szerint só és fűszeres (provance-i - kakukkfű, rozmaring...) ecet.
*Ha a liszt nem sűrítette volna eléggé a levest, akkor a főzés végén a tejszínbe lehet 1-2 teáskanál keményítőt is keverni.

10 megjegyzés :

Unknown írta...

Hm, most igazán jól esne, nagyon finom lehet! Nekem egyik nagy kedvencem a hagyma leves bármilyen verzióját imádom!

Kati írta...

Nagyon ínycsiklandóan néz ki:) Olyan igazi krémes:)És az az edényke a kis virágokkal...hm:)

Hankka írta...

Imádom a krémleveseket, nagyon finom, krémes lehet ez a leveske is! :)

Petra írta...

A hagymalevest nagyon szeretem, csak az epém lázadozik folyton... :(((
Ez a krémes verzió viszont nagyon megnyerő. Merjem? Végül is, van itthon Bilagit.... :DDDD

Juci írta...

Álljunk meg a lobogóval!
Kakukkfű, tejszín meg ecet? Hm!
Hát ez lenne a a nagy titok?
Hamarosan elkészítem a családnak, kiváncsi vagyok így elfogadják-e?
Az eredeti hagymalevesről hallani sem akarnak, nem hogy megegyék, pedig sokszor kívánom, de csak magamért nem készítek.

egycsipet írta...

Köszönöm lányok! :)

Petra, semmilyen hagymát nem bírsz? A póré talán nem olyan durva, abból esetleg? ;)

Juci, az ecet nálunk csak finoman működik - bár én a magam részét szeretem még tovább savanyítani, de tehetsz bele bort is, ha azt jobban szeretitek. A tejszín már maga sokat lágyít a hagymaleves ízén és szerintem a turmix is a csoda része, így nem lóg-nyúlik benne semmi, ami esetleg zavaró lehet az erre "érzékenyeknek". ;)

Csöpi írta...

Kedves Egycsipet!
Ez a leves valami csoda :)
Tegnap elkészítettem és a végén egy kis ecetet öntöttem az eltett tárkonyomról és valami hihetetlen selymes, de ugyanakkor karakteres ízvilág lett a vége. Köszönöm neked, hogy ezt a receptet megosztottad velünk, így a hagymaleves is a mindennapjaink részévé válik :)))

egycsipet írta...

Kedves Csöpi,
nagyon örülök, hogy ízlett nektek is és köszönöm szépen, hogy megírtad a véleményed! :)

Unknown írta...

Kedves EgyCsipet,
Nagyon köszönöm ezt a receptet!!!!
Regóta keresem a tökéletes hagymakrémleves receptjét és most megvan!
Annyira finom lett, (pedig csak sima ecet volt itthon) hogy nem lehet abba hagyni. Sajtos stanglival is mennyei.
Még egyszer köszönöm!

egycsipet írta...

♥ Köszönöm a visszajelzést, nagyon örülök, hogy ízlett nektek! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...