2014. január 8., szerda

Húsgombócos tészta

Húsos tésztát ebben a formában készíteni éppen csak egy kicsivel több macera, mint hagyományosan, viszont változatosabbá, izgalmasabbá tehetitek az étkezéseket. A gyerekeimnek legalábbis kifejezetten bejönnek időnként ezek a miniatűr gombócok. :)


A szósz nagyjából annyi idő alatt készül el, míg a tésztát kifőzöm, így a víz felrakásával indítok.
A húst fűszerezem, sózom, egy nagy tojással összedolgozom. Eddig előre is elkészíthető, lehet pihentetni is 1-2 órán keresztül, de ha már fent van a tésztavíz, jobb nekilátni. Egy nagy serpenyőben kevés olajat hevítek, közben elkezdem a gombócozást. Nagyon picurka darabokat veszek a húsmasszából, kb. 2 cm átmérőjű (vagy még kisebb) golyócskákat formázok és a forró olajon körbepirítom ezeket. Mindig csak annyit teszek a serpenyőbe, amennyi kényelmesen elfér, ezután tányérra szedem a golyókat és jöhet a következő adag.


Időközben természetesen figyelem a tésztavizet, amikor felforr, sót, kevés olajat adok hozzá, belecsobbantom a tésztát és készre főzöm. A sütőt előmelegítem 190-200 °C-ra.
Ha szükséges, a gombócos serpenyőbe kevés olajat csorgatok, és az aprított hagymát megpárolom. A végén hozzáteszem a fokhagymát is. A sűrített paradicsomot a hagymához adom, finoman lepirítom, ezután beleteszem a(z aprított) paradicsomkonzervet. Fűszerezem*, sózom, összeforralom (ha szükséges, lehet pici vizet is hozzáadni), majd beleforgatom az apró golyócskákat és megvárom, míg rotyogni kezd. Ekkor a tűzhelyről leveszem és hozzáadom a kifőtt, lecsepegtetett tésztát. Összeforgatom; a tésztát érdemes apránként adagolni, mert az a cél, hogy a paradicsomos mártás mindenhol jól bevonja.
Megfelelő méretű tűzálló sütőtálba teszem a gombócos tésztát, reszelt sajttal megszórom a tetejét és az előmelegített sütőben a sajtot rápirítom a tésztára (a grill funkció jól jön, ha van). Forrón tálalom.


Hozzávalók...
...a húsgolyók fűszerezéséhez:
600 g darált sertés - vagy marhahús (vegyesen is lehet), 1 erős teáskanál só, őrölt bors, kevés oregánó, bazsalikom, 4 nagy gerezd fokhagyma reszelve, egy egész tojás;
...a mártáshoz: 2-3 evőkanál olaj, egy közepes fej vöröshagyma finomra vágva, 2-3 gerezd aprított fokhagyma, egy kis doboz (40 g) paradicsompüré, egy doboz (400 g) darabolt paradicsomkonzerv, csipet só és őrölt bors, bazsalikom, oregánó*, esetleg cukor;
...továbbá: 1 doboz (500 g) makaróni (víz, olaj és só a kifőzéséhez), ízlés szerint reszelt sajt (a tetejére).
*Fűszerezni ízlés szerint bárhogyan lehet, kinek mi a kedvence, ez vonatkozik a mártásra és a húsgolyókra is (de persze azonos ízvilág legyen, ne üssék egymást).

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...