2009. november 16., hétfő

Zacskós cipó

Semmi újdonság, csak mutatóba hoztam, hogy mostantól "ilyet is tudok". :D Volt egy kevés öregtésztám, amit már nem akartam lefagyasztani, így el kellett használnom, és mivel egy nagy kenyérhez kevésnek tűnt, cipócska lett belőle.



A tészta szokás szerint Limara (köszönöm!) jól beváltjából (ugye, milyen jól bevált nekem is? :D), felezett adaggal, kicsivel több öregtésztával készült. Az öregtésztát reggel kivettem a hűtőből, belekevertem egy kanálnyi lisztet és egy kanálnyi meleg vizet, kanállal összedolgoztam és szobahőmérsékleten
hagytam. A dagasztást csak néhány órával később kezdtem el. Amikor a tészta megkelt, cipóvá formáztam és sütőzacskóba tettem, a zacskót formatartás végett egy kör alapú kerámia edénybe helyeztem (feleslegesen, végül nem kelt akkorára). Így kelesztettem másodszorra, majd a szokott módon sütöttem. Meglepően jól sikerült. Korábban zsemléket sütöttem már sikeresen sütőzacskóban, de kenyérrel még nem volt ilyen szerencsém, úgyhogy most örülök. :DDD



Belekerült: kb. 17 dkg öregtészta (15 dkg + a reggeli liszt és víz), 27 dkg BL80, 1 tk só, 1 dkg burgonyapehely, 1 ek olívaolaj, 2 tk ecet, 1 kockacukor, 7 gr élesztő, 1,5 dl víz.

16 megjegyzés :

Belly írta...

Gratulálok!
Nagyon szép.

Süti Bazár írta...

Milyen szép!! Nagyon ügyes vagy!! És gyönyörű cserepes! Ennél szebb nem is lehet és nem is kell :))

Andi/cuki írta...

Hallom,ahogy cserepeznek nálatok!
Gyönyörűűűűű!:-))

Kiskukta írta...

Nagyon szép!! Micsoda cserepek!

Névtelen írta...

Ó, de gyönyörü cipó! :)

Gina írta...

Ez igen!Nagyon szép,és idáig érzem az illatát!

trinity írta...

Szebbnél-szebb kenyereket sütsz-minden elismerésem!!!!

egycsipet írta...

Köszönöm mindenkinek! :)))

margit2 írta...

Tényleg nagyon jól sikerül! Ügyes vagy! :-)

Limara írta...

Gyönyörű! Gratulálok! :)))

egycsipet írta...

Margit, Limara: köszönöm! :)))

Lackaváry írta...

Már megint egy merénylet... :) Itt ülök és folyik a nyálam... Ha a húgod megint feléd jár, bátran küldhetsz BÁRMIBŐL maradékot.. :)

Üdv, Lacka

egycsipet írta...

:DDD

Állítólag Miki környékén várható az érkezésetek, úgyhogy talán nem kell beérned a maradékokkal. ;))

Belly írta...

Benéznél egy kicsit hozzám?

Kiskukta írta...

Átnéznél?

Andi/cuki írta...

Nézz be hozzám,díj vár!:-))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...