2010. április 22., csütörtök

Rozsos fehérkenyér

Napok óta, amennyire csak tudom, hanyagolom a blogot, a főzést. Az ok rém egyszerű, egy nátha jóvoltából egy ideig semmilyen illat- és ízérzékelésem nem volt, ha egy tál fűrészport ettem volna, az sem tűnt volna fel - főleg ha elég vizet kapok mellé. :D Már valamivel jobb a helyzet, de még mindig messze a jó, viszont a főzéshez kezd megjönni a kedvem, így tegnap bevettem magam a konyhába és sütöttem. Kenyeret. A finom kenyérillat alapesetben is megtölti melegséggel az ember szívét, de most, hogy napok óta ez volt az első illat, amit halványan éreztem, egyszerűen örömmámor volt! :))


A kenyér, ahogy általában, a kenyérsütőgép üstjében dagasztódott, némi túlérett öregtészta felhasználásával. Mivel kicsit dekoncentrált is vagyok mostanában :P, a tészta a megszokottnál jóval lágyabb, ragacsosabb lett, ezért dagasztás után alaposan lisztezett felületen még átgyúrtam kissé, így beledolgozva még egy kevés lisztet. Először egy jól kilisztezett kelesztőtálban kelesztettem duplájára, majd formázva egy konyharuhával bélelt, lisztezett szakajtóban. (Halkan megsúgom, hogy ezzel egy kb. 4 éves vágyam teljesült: ennyi ideje nem sikerült szakajtóhoz jutnom itt, hol a GPS sem illetékes :D, és szétküldözgetett követeim által az ország más területein sem.)

A megkelt tésztát óvatosan egy sütőpapírra fordítottam, amit ezután tepsibe emeltem. Eldeformált csigavonalban megkarcoltam a tészta tetejét, majd a 230 °C-ra előmelegített, gőzös sütőbe toltam. Kb. negyed óra elteltével levettem a hőmérsékletet 190 °C-ra, majd később a már színesedő kéreg láttán újra visszaállítottam az eredeti hőfokot. A megsült kenyeret rácsra helyeztem, a tetejéről a felesleges liszt zömét lesepertem, majd hideg vízzel lepermeteztem a kenyeret. Nagyon finom (a teszterek szerint legalábbis), puha, szaftos bélzetű, ropogós héjú kenyerünk született.


Belekerültek: kb. 20 dkg öregtészta, 2,5 dl víz, 2 teáskanál só, 2 evőkanál olaj, csipet aszkorbinsav, 3 evőkanál burgonyapehely, 20 dkg fehér rozsliszt (RL 60), 20-22 dkg fehér kenyérliszt (BL 80), 1 kockacukor, 1 dkg élesztő + további BL 80 liszt az átgyúráshoz, lisztezéshez (kb. 2-3 dkg).

5 megjegyzés :

Bianka írta...

Ez valami csodálatos. Most már el kéne készítenem életem első normális kenyerét is :)

Niki írta...

Nagyon-nagyon szép"cipócskád" van:)))
Remélem jobban vagy?!

Nézz be hozzám lécci:)))

Chef Viki írta...

Szépséges szép!!!

Gyors regenerálódást! Enyim pasi már 4. hete van benne :-( Télen semmi, most tavasszal meg nem tud kijönni belőle...

Latsia írta...

G Y Ö N Y Ö R Ű !!!
Idáig érzem az illatát!:-)

egycsipet írta...

Köszönöm lányok! :)

Niki, megyek. :)

Viki, hát nem tudom én sem, mi van a levegőben. :( Nekem volt egy jobb hullámom, tartott vagy két napig, most viszont újra ugyanott, ahol eddig - se orrom, se ízlelőbimbóim, és még hallani sem hallok. :SS

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...