Bemutatom a - jelenleg - abszolút favorit "gyorskajámat". Szeretem, mert nagyon finom és mert mondjuk, hogy belefér az új agymenésembe (kerület- és súlycsökkentő próbálkozás).
A munka első része megúszható, nálam ugyanis úgy kezdődik, hogy Graham lisztes szendvics-/óriáskiflit sütök hozzá (vagy akár hívhatjuk bagettnek is). Ez frissen sütve hotdogként, szendvicsként végzi (de kisebbik lánykám pl. magában szokta eszegetni) és másnap készül a melegszendvics belőle.
A kiflire kerülő gombás szószt nagyon egyszerű elkészíteni. Vajon vagy olajon apróra vágott hagymát pirítok, erre dobom a nagyobb darabokra vágott gombát, majd - időnként rázogatva - pirítani kezdem. Amikor már szépen pirulgat a gomba, borsozom, sózom, (szárított) kakukkfüvet szórok rá és friss petrezselymet aprítok hozzá. Ezzel együtt sütöm még egy percig, majd keményítővel elkevert tejszínt keverek hozzá, valamint ha éppen nem felejtem ki, egy kiskanálnyi mustárral ízesítem. Sűrűsödésig főzöm.
A hosszában elfelezett óriáskiflire ízlés/kedv szerinti mennyiségben halmozom a gombát (sajtot is lehet rászórni, de ez nekem kimarad), majd a sütőben grillezem. Miután finoman megpirult, kevés majonézzel és sok jégsalátával tálalom.
Hozzávalók (2 szendvicshez): egy óriáskifli, egy kisebb fej vöröshagyma, 6-8 közepes méretű csiperke, kb. 1 dl tejszín, 2 csapott teáskanál kukoricakeményítő, só, őrölt bors, csipetnyi kakukkfű, ízlés szerint petrezselyem, kávéskanálnyi mustár (elhagyható), kevés olaj és/vagy vaj. A tálaláshoz majonéz és friss saláta.

8 megjegyzés :
Nagyon kivánatos! Azonnal beleszetettem!
Mennyei
Juci, Bianka, köszönöm! :)
De jól néz ki ! én is majonézzel szeretem :)
Egy pici, köszi! :)
Mindenben imádom a gombát! :-)
Ez nálunk a férfinépség abszolút kedvence.
Holnap megcsinálom, úgyis napok óta gondolok rá... már ideje lenne. :D
Csodásan néz ki!
Margitka, Raindrop köszönöm! :)
Megjegyzés küldése