2011. március 9., szerda

Graham nagykifli

Ezt a nagykiflit mostanában rendszeresen készítem, frissen és kevésbé frissen is nagyon bevált. Félbevágva, közepébe lyukat fúrva hotdog lesz belőle, de újabban ebből készül a melegszendvics is.


A tészta kenyérsütőgépben készül, általában kelni is abban szokott, de ha nagyobb adagot sütök, akkor átteszem egy kelesztőtálba. Kelesztés után kissé átgyúrom és négy egyenlő (20 dkg-os) gombócra osztom. A gombócokat letakarva hagyom pihenni 10-15 percig, majd megformázom és sütőpapíros tepsibe teszem. Letakarva duplájukra kelesztem a kifliket, majd tetejüket egy pengével bemetszve, vízzel alaposan lepermetezve, előmelegített sütőben, 200-210 °C-on pirosra sütöm.


Hozzávalók 4 db-hoz: 1,5 dl víz, 3 evőkanál olaj (vagy 3 dkg vaj), 150 g natúr joghurt (vagy kefir, vagy joghurt+tejföl keveréke), 2 teáskanál (nád)cukor, 2 teáskanál só, 45 dkg liszt (15 dkg Graham, 15 dkg rétesliszt, 15 dkg finomliszt vagy más arányban, de a Graham liszt ne legyen 10 dkg alatt), 1,5 dkg élesztő.

13 megjegyzés :

Tücsök Bogár írta...

Mostanában kezdek ismerkedni a Grahammal. Eddig ugyanis nem sikerült szoros barátságot kötnünk, de úgy látszik, hogy a kor velejárójaként, az utóbbi időben szívesen fogyasztom az ebből készített péksüteményeket. A receptet mentettem. :)

Ami írta...

Pont nekem való pékáru! Rendelek is mindjárt belőle vagy 10-et :DDDD

Bianka írta...

Igazán tökéletesek lettek

Ditta tortái írta...

Nagyon szépek,gondolom nagyon finomak is!

Juci írta...

Ha nem haragszol, maradok a túrós szeletnél. Olyan hivogató!!!
De ezekből a kiflikből is elfogadnék egy párat!!!

Eszter írta...

Nyami! Milyen mesés illata lehet...

margit2 írta...

Ez is nagyon jól néz ki! :-)
Én is mindig magam sütöm meg a kifliket, bucikat, esetleg francia kenyeret... A boltban csak nagyon nagyon ritkán veszek már...

Macus írta...

Nagyon jókor jött ma a recepted. Már ki is sült. :)) Köszi!

egycsipet írta...

Tücsök, nálam már tart egy ideje a "szerelem", de korábban én sem szerettem. Most már nem fordul olyan elő, hogy ne lenne itthon Graham liszt. :)

Ami eljössz érte vagy postázzam? :DD

Bianka, köszönöm! :)

Ditta, igen, nagyon - legalábbis szerintem/-ünk... :)

Juci persze, hogy neeem. :)) Köszönöm! :)

Eszter, köszi! :))

Margitka, köszönöm! :) Kenyeret én még szoktam, de egyéb pékárut már szinte egyáltalán nem veszek. Itthon vagyok, van időm elbíbelődni vele. ;)

Macus, nagyon örülök! :)) Én köszi! :)

Jade írta...

En is, en is kerek egyet! Olyan gyonyoruuu, hogy lehet ezeknek ellenallni?

egycsipet írta...

Jade, köszönöm szépen! :))

Szemi írta...

Nagyon guszták!
A graham lisztet én is gyakran használom, szeretem! :)

egycsipet írta...

Szemirámisz, köszi! :))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...