2011. április 7., csütörtök

Mandulás (diós, mogyorós...) minikiflik

Éppen gyerekkézbe való. Most mandulából, ami kevésbé ízesíti meg a tésztát, mint a dió vagy a kissé előpirított mogyoró, de időnként a semleges ízekre hajtunk. Miután a lánykáim a délutáni játék közben eltüntették majd' felét, azt hiszem, nyugodtan sikeresnek könyvelhetem el ezt a darabot is. Finom és egyszerű aprósütemény, magában vagy a reggeli kávé mellé tökéletes.


A mandulát megtisztítottam, majd száradás után megőröltem (kávédaráló). A lisztben elkevertem a porcukrot, az őrölt mandulát és a sütőport, belemorzsoltam a vajat, majd egy tojással gyorsan összeállítottam a tésztát, amit ezután folpackba csomagolva tettem a hűtőbe pihenni.


Egy óra múlva a sütőt bekapcsoltam, 2 tepsit kibéleltem sütőpapírral, és megformáztam a kifliket. Ehhez a tésztagombócot kissé ellapítottam, vékony csíkokra vágtam, amiket aztán néhány mozdulattal átgyúrtam, majd egymás után kisujjnyi hurkákká sodortam. A kis hurkákból kb. 5 cm-es darabokat vágtam, ezeket két végükön kissé csúcsosra sodortam, majd kiflire hajlítva tettem tepsibe. Egymástól nagyjából ujjnyi távolságra elég őket a tepsibe helyezni, mert csak picit nőnek sütés közben. 180-190 °C-on 10 perc alatt készre sülnek - akkor jó, amikor a kifli csücske éppen színesedni kezd, tovább nem kell sütni, mert hajlamos megégni.
Forrón vaníliás cukorral elkevert porcukorba forgattam a kifliket, de - kihűtve - olvasztott csokoládéval csíkozva vagy félig mártva is nagyon finomak. Kihűlés után zárt dobozban sokáig eláll(hat). :)


Hozzávalók (a fent leírt méretben kb. 75-80 darabhoz): 20 dkg finomliszt, 10 dkg édesmandula/dió/mogyoró, 10 dkg vaj/margarin, 7 dkg porcukor, késhegynyi sütőpor, egy egész tojás, továbbá ízlés szerint vaníliás porcukor vagy csokoládé a díszítéshez.

15 megjegyzés :

Bianka írta...

Fantasztikus

Gál Edith írta...

Nagyon jól néznek ki a kis kiflicskék!!!

Anazar írta...

De rég ettem ilyen finomat!

Thrini írta...

Karácsony óta kívánom a pehelykiflit, akkorra terveztem a sütését, de sajnos elmaradt.
Első ránézésre azt hittem azt sütöttél, de látom, hogy ez annál finomabb. Olyan kis formás, guszta darabok! Nem csodálom, hogy a lányaid eleszegették! :)

margit2 írta...

Én mindegyiket megkóstolnám! Tényleg egyszerű, és jó ötlet a nasizáshoz! :-)

Juci írta...

Milyen szépek és egyformák!
Guszták nagyon!
Ha itt lenne most az a teli doboz...:)

egycsipet írta...

Köszönöm szépen lányok! :))

Thrini, pehelykifli? Az olyasmi, mint a hókifli? :)

Eszter írta...

Mogyorósból és mandulásból szeretnék kérni! ;-) nyamiiii

Szemi írta...

Hú, de szépségesek! Én is szivesen elmajszolgatnék belőle párat! :)

Ditta tortái írta...

Nagyon mutatós,és nagyon finom is lehet!

egycsipet írta...

Eszter, nekem is ez a kettő a kedvenc. :DD

Szemirámisz, Ditta, köszönöm szépen! :))

kalóriatáblázat írta...

Jól néz ki, megkostolnám...

egycsipet írta...

Köszi! :))

Nelli írta...

Annyira szépek!Annyira szeretem őket!:-)

egycsipet írta...

Nelli köszönöm! :) Én is szeretem, tervben is van az ünnepekre. :)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...