Gyors sós apróság szilveszterre. A tésztája előre begyúrható, hogy aztán szilveszter délután frissen kisütve, leleményes lurkók/vendégek esetében még a tepsiből eltűnjenek a szerencsés sütik. ;)
A tésztához a liszteket egy tálba mérem, szódabikarbónát, sót, kockázott vajat, túrót és reszelt sajtot adok hozzá. Most tettem bele fűszereket (szárított kakukkfüvet és aprított -mirelit- rozmaringleveleket) is, de ez elhagyható. A tésztát elkezdem összemorzsolni, hozzácsorgatom a felvert tojást és gyors mozdulatokkal tésztát gyúrok belőle. Egy zacsiban, vagy folpackba csomagolva hűtőben pihentetem - legalább egy órát, de ha másnapig pihen, csak még jobb.
A pihentetett tésztát finoman lisztezett deszkán átgyúrom, majd kb. 3 mm vékonyra nyújtom és kiszaggatom. Sütőpapíros tepsiben, előmelegített sütőben, 180-190 °C-on pirulósra sütöm. Kívül ropogós, belül puha - igazán fincsi! :)
Hozzávalók: 200 g liszt (finom- és rétesliszt felesben), 250 g túró, 125 g vaj, 70-80 g reszelt sajt (most parmezán, de finom ementálival, trappistával, vagy akár füstölt sajttal is), 1 egész tojás+1 sárgája (villával kissé felverve), 1/3 mokkáskanál szódabikarbóna, 5-10 g só (sajttól és ízléstől függően), ízlés szerint fűszerek (fincsi a kakukkfű, a rozmaring vagy a bazsalikom...), kevés liszt a nyújtáshoz.

Úgy 4 tepsi lesz ebből a mennyiségből.
3 megjegyzés :
Nagyon tetszik a szerencsesajtos megnevezés ;-))
Nagyon guszta, úgyhogy elviszem a receptet, és holnap megsütöm. Pont ilyet kerestem, amit egy nappal előre el lehet készíteni. :)
Vidám szilvesztert és boldog új évet kívánok!
Anazar :)), Szemi, köszönöm szépen! :)
BÚÉK nektek is!
Megjegyzés küldése