Még a húsvéti sütemények tervezése közben kutakodtam az archív :P fotóim között, így fedeztem fel a Raffaello szeletet. Mivel a fotó még 2008-as volt és azóta talán nem is sütöttem újra ezt a sütit, gondoltam éppen ideje lesz terítékre venni - főleg azután, hogy csak az maradt meg bennem vele kapcsolatban, hogy rajtam kívül mindenkinek ízlett. :)) Hát úgy tűnik, hogy hiába kezdtem jobban megkedvelni az utóbbi időben a kókuszt és a diót is, ebben a süteményben a kettő együtt továbbra sem lett a kedvencem, de mivel -mint anno- rajtam kívül -ismét- mindenkinek ízlett a sütemény, íme a recept. Hátha újabb 5 év múlva újra megsütöm. :)
A süteményhez a tésztákat egymás után kell elkészíteni, először a fehéret, majd amíg az sül, addig a barnát. Úgy állítottam össze, mint a piskótát: a tojásfehérjét felvertem, amikor már kemény volt, beleszórtam a cukrot is és azzal együtt vertem nagyon keményre. A kókuszreszeléket (fehér tészta), illetve a diót (barna tészta) elkevertem a többi száraz hozzávalóval, végül összeforgattam a tojáshabbal. Sütőpapírral bélelt tepsiben sütöttem: nekem a kapcsos tepsi bejött, először megsütöttem benne a kókuszos lapot, majd a kerettől elválasztottam és a papírral együtt rácsra húztam. Ezután a tepsit újrapapíroztam és a keretet fordítva kapcsoltam vissza rá, így egyszerűen mosogatás nélkül a tiszta feléhez tudtam simítani a barna tésztát. 180 °C-ra előmelegített sütőben, kb. negyed-negyed óra alatt sültek meg a lapok.
A krémhez a sárgákat alaposan kikevertem a cukrokkal. Hozzáadtam a keményítőt, majd a tejet, ezután tűzre téve sűrűre főztem. Hagytam kihűlni, ami után (gépi habverővel) habosra kevertem a puha vajjal.
A kapcsos tepsibe rétegeztem a süteményt: alulra került a kókuszos tészta, erre a krém kábé fele, majd a diós tészta, legvégül a maradék krém. A tetejét kókuszreszelékkel szórtam meg. Egy éjszakát állni hagytam, ezután kisebb kockákra szeleteltem és így tálaltam.
Hozzávalók...
...a kókuszos laphoz: 5 tojás fehérje, 150 g cukor, 150 g kókuszreszelék, 30 g rétesliszt, 7-8 g sütőpor;
...a diós laphoz: 5 tojás fehérje, 150 g cukor, 150 g darált dió, 20 g ét kakaópor, 30 g rétesliszt, 7-8 g sütőpor;
...a krémhez: 10 tojás sárgája, 100 g cukor, 50 g házi vaníliás cukor, 40 g étkezési keményítő, 300 ml tej, 250 g vaj;
...a tetejére: kókuszreszelék.
Az eredeti receptet úgy emlékszem még a régi rama.hu-n találtam anno, de úgy 12000 találatot hoz erre a sütire a google, úh. annyira nem vagyok biztos benne... :)
7 megjegyzés :
Húha, jól hangzik, ám egyetlen apróságot kipróbálnék nálad! Kihagynám a kakaót, és darált mandulára cserélném a diót, így talán neked is bejönne? Én pedig így kóstolnám meg, ahogy leírtad, mert szinte a nyelvemen érzem az ízét, és kíváncsi vagyok, igazam van-e. :))
A kókuszt szeretem, a diót is. Együtt még nem kóstoltam, de biztosan nem lehet rossz. Elmentem a receptet és majd kipróbálom!
Nagyon guszta! :)
Köszi Dina a tippet, mogyoróval már készült még az őskorban :D, de legközelebb kipróbálom mandulával is. Végül is tök logikus, a Raffaello golyó is mandulás belül. :)
Eszter, köszi, kíváncsi lennék a véleményedre, ha majd elkészíted! :)
Okki, köszi, aranyos vagy! :)
A 12000 találat ellenére nem ismerem ezt a sütit, de nagyon tetszik nálad! :) Mentem a receptet én is, kíváncsi lennék, nálunk hogy ízlene a kókusz-dió páros! :)
Imádom ezt a süteményt! Trollanyunál láttam. Elkészítése óta egyik kedvencükké vált. Nagyon finom! Gyönyörűen néz ki a képen:)
Köszi lányok! :)
Megjegyzés küldése