A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kókusz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kókusz. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 6., csütörtök

Kókuszkocka

A kókuszkockához sima piskótát szoktam sütni. Nagyon egyszerű oka van: amikor először készítettem még tiniként, fogalmam sem volt arról, hogy mézes tésztából illene, így egyszerűen vizes piskótát sütöttem hozzá. :) Aztán ez maradt, de azért olykor teszek a piskótatésztába mézet is, az illúzió kedvéért... :D
Bár a férjem nagyon szereti, elég ritkán sütöm, így most egy jó nagy tepsivel készítettem. Normál (családi :D) adagban elég a felét sütni, így a hozzávalókat is a kisebb mennyiségre írom.


A sütőt előmelegítem 180-190 °C-ra. A tojásokat szétválasztom, a fehérjéket egy pici sóval felverem. A sárgáját először kikeverem a cukrokkal, majd a többi hozzávalót is hozzáadva először a vízzel és az olajjal, majd a sütőporral elkevert liszttel. Legvégül beleforgatom a tojáshabot. A piskótamasszát sütőpapíros nagytepsibe terítem és a sütőbe tolom. A hőmérsékletet leveszem 150-160 °C-ra és tűpróbáig sütöm a tésztát. Pár perc után a tepsiből áthúzom egy rácsra és azon hagyom kihűlni.
Amíg a piskóta hűl, elkészítem a bevonót: a vajat, cukrot, tejet és kakaóport egy kisebb, vastag aljú edénykébe mérem és kevergetve addig melegítem, míg a vaj és a cukor is elolvad. Hagyom hűlni.
A kihűlt piskótát felkockázom - most igencsak apróra, kb. 3x3 cm-es kockákra vágtam. Egy-egy kockát mártóvillára tűzök, beleforgatom a csokiba, lecsepegtetem, majd minden oldalát megforgatom a kókuszban is. Egymás mellé sorakoztatom egy tálcára.
Hűtőben szoktam tárolni (folpackkal fedve) és fogyasztás előtt 1 órával kiveszem a hűtőből, hogy ne hidegen kínáljam.


Hozzávalók 1 kisebb (kb. 20x30 cm) tepsihez...
...a piskótához:
5 L (vagy 6 normál) tojás, 180 g cukorféle (ebből 1-2 evőkanál lehet méz, a többi kristály- és házi vaníliás cukor keveréke), 2 evőkanál forró víz, 1 evőkanál extra szűz olívaolaj, 180 g finomliszt, 1/2 csomag (6 g) sütőpor, pici só;
...a bevonáshoz: 250 g vaj, 150 g cukor, 150 ml tej, 50 g ét kakaópor, továbbá 200-250 g kókuszreszelék.
Tovább olvasom...

2013. április 9., kedd

Erdélyi Raffaello szelet

Még a húsvéti sütemények tervezése közben kutakodtam az archív :P fotóim között, így fedeztem fel a Raffaello szeletet. Mivel a fotó még 2008-as volt és azóta talán nem is sütöttem újra ezt a sütit, gondoltam éppen ideje lesz terítékre venni - főleg azután, hogy csak az maradt meg bennem vele kapcsolatban, hogy rajtam kívül mindenkinek ízlett. :)) Hát úgy tűnik, hogy hiába kezdtem jobban megkedvelni az utóbbi időben a kókuszt és a diót is, ebben a süteményben a kettő együtt továbbra sem lett a kedvencem, de mivel -mint anno- rajtam kívül -ismét- mindenkinek ízlett a sütemény, íme a recept. Hátha újabb 5 év múlva újra megsütöm. :)


A süteményhez a tésztákat egymás után kell elkészíteni, először a fehéret, majd amíg az sül, addig a barnát. Úgy állítottam össze, mint a piskótát: a tojásfehérjét felvertem, amikor már kemény volt, beleszórtam a cukrot is és azzal együtt vertem nagyon keményre. A kókuszreszeléket (fehér tészta), illetve a diót (barna tészta) elkevertem a többi száraz hozzávalóval, végül összeforgattam a tojáshabbal. Sütőpapírral bélelt tepsiben sütöttem: nekem a kapcsos tepsi bejött, először megsütöttem benne a kókuszos lapot, majd a kerettől elválasztottam és a papírral együtt rácsra húztam. Ezután a tepsit újrapapíroztam és a keretet fordítva kapcsoltam vissza rá, így egyszerűen mosogatás nélkül a tiszta feléhez tudtam simítani a barna tésztát. 180 °C-ra előmelegített sütőben, kb. negyed-negyed óra alatt sültek meg a lapok.
A krémhez a sárgákat alaposan kikevertem a cukrokkal. Hozzáadtam a keményítőt, majd a tejet, ezután tűzre téve sűrűre főztem. Hagytam kihűlni, ami után (gépi habverővel) habosra kevertem a puha vajjal.
A kapcsos tepsibe rétegeztem a süteményt: alulra került a kókuszos tészta, erre a krém kábé fele, majd a diós tészta, legvégül a maradék krém. A tetejét kókuszreszelékkel szórtam meg. Egy éjszakát állni hagytam, ezután kisebb kockákra szeleteltem és így tálaltam.


Hozzávalók...
...a kókuszos laphoz:
5 tojás fehérje, 150 g cukor, 150 g kókuszreszelék, 30 g rétesliszt, 7-8 g sütőpor;
...a diós laphoz: 5 tojás fehérje, 150 g cukor, 150 g darált dió, 20 g ét kakaópor, 30 g rétesliszt, 7-8 g sütőpor;
...a krémhez: 10 tojás sárgája, 100 g cukor, 50 g házi vaníliás cukor, 40 g étkezési keményítő, 300 ml tej, 250 g vaj;
...a tetejére: kókuszreszelék.
Az eredeti receptet úgy emlékszem még a régi rama.hu-n találtam anno, de úgy 12000 találatot hoz erre a sütire a google, úh. annyira nem vagyok biztos benne... :)
Tovább olvasom...

2013. február 18., hétfő

Kozák sapka

Sütiii! Az az igazán macerás, nem szeretem csinálni süti. :) És hogy ne is spóroljak a munkával: mindig a legkisebb kiszúrómmal készítem, így aztán biztosan nem lesz kedvem újabb néhány évig nekiállni. :P Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 2008 vagy 2009 húsvétján sütöttem utoljára. :))


Kakaós piskótát készítek. Teljes nyugalommal használhatjátok a bevált receptet, csak a mennyiségeket vegyétek figyelembe - egy sütőtepsi, kb. 2-3 cm magas kakaós piskótára van szükség. Én vizes piskótát készítek, hagyományos (tojás szétválasztásos) módszerrel, de ez opcionális. Amíg a piskóta sül, elkészítem a krémet: ehhez a tej 2/3 részét felforralom, a maradék egyharmadban elkeverem a lisztet és a vaníliás cukrot, majd a forró tejbe belekeverve sűrűre főzöm. Miután kihűlt, a puha vajat kihabosítom, hozzáadom a porcukrot és a főzött krémet és az egészet habosra dolgozom.
A piskótát tetszés szerinti méretű pogácsaszaggatóval kiszúrom. Én a legkisebb, 3 cm átmérőjűt használom, de ez opcionális (túl nagyra azért nem érdemes szúrni). A piskótapogácsákat félbe, azaz két korongra vágom, az egyik korongra krémet kenek, a másikat hozzáragasztom, majd körben az oldalát is bekenem a vajkrémmel. Ezután kókuszreszelékbe forgatom és az egyenletesebb lapjával felfelé tálcára teszem. Ha a tálca megtelik, hűtőbe teszem kb. 30 percre, és egy másik tálcával folytatom a munkát.
Amikor már az összes süteményt bekrémeztem és bekókuszoztam, mindegyik tetejét olvasztott csokoládéval zárom le. Tálalásig hűtőben tárolom, de kínálás előtt 30 perccel érdemes kivenni a frigóból, hogy a fogyasztáskor már ne legyen hűtőhideg.
Hagyományosan ünnepi sütemény: lakodalmak, születés- és névnapok, illetve a keresztény ünnepek alkalmával szokott a vendégek elé kerülni. Sokan hólabdaként ismerik, de nálunk a hólabda fehér: hasonlóan készül, csak sima piskótából, és krém+kókuszreszelék van a tetején is - azaz kívül-belül fehér, mint a hó...majdnem. :) ...emellett ismerek másmilyen hólabdát is, majd egyszer megmutatom nektek. ;)


Hozzávalók 6 tucathoz - vagy nagyobb méretben kevesebbhez...
...a piskótához:
8 M tojás szétválasztva, a fehérjékhez 8 evőkanál (160 g) cukor, továbbá: a sárgákhoz 8 evőkanál (160 g) cukor, 8 evőkanál forró víz, 12 púpozott evőkanál (~210 g) liszt, 4 evőkanál (30 g) kakaópor, csipet só, 10 g sütőpor;
...a krémhez: 400+200 ml tej, 2 evőkanál házi vaníliás cukor, 150 g rétesliszt, 200 g vaj, 150 g porcukor;
...a mázhoz: 150 g étcsokoládé, 1-2 evőkanál olaj;
...továbbá: 150-200 g kókuszreszelék (apróbb).
Tovább olvasom...

2012. november 26., hétfő

Kókuszos csiga

Élesztős-omlós tésztatekercs, édes kókuszos tojáshabbal töltve - ismerős? Egyszerű, kiadós és olcsó, ettől függetlenül nálunk mégiscsak egy "tipikus ünnepi" süti.
Adventre készülődős hangulatban voltam a hétvégén (mézeskalácsot írókáztam...hááát, ne tudjátok meg... :D), így leporoltam a régi receptet - a férjem legnagyobb örömére, nálunk ugyanis ő a kókusz legjobb barátja. :)


A lisztet elkeverem a porcukorral és a sóval, majd a hideg vajat elmorzsolom benne. Hozzászórom az instant élesztőt is, és sima gombóccá dolgozom a tojássárgákkal, valamint annyi hideg tejjel, amennyit felvesz. Lisztezett tálban, konyharuhával letakarva pihentetem, amíg a kókuszos habot elkészítem. A sütőt előmelegítem 170°C-ra.
A habhoz a fehérjét felverem, majd gőz felett tovább verem a cukorral, amíg csúcsot lehet húzni belőle. A végén hozzádolgozom a vaníliaeszenciát és a gőzről levéve beleforgatom a kókuszreszeléket. A tésztát két részre osztom, az egyik felét finoman átgyúrom, majd kb. 2 mm vékony téglalappá nyújtom. Megkenem a kókuszos hab felével, bejgli-szerűen feltekerem és éles késsel kb. 1 cm-es szeleteket vágok belőle. Sütőpapíros tepsire helyezem és 170°C-on (150°C + LK) 18-20 perc alatt kisütöm a tekercseket. Amíg az első adag sül, a maradék alapanyagokat is elő tudom készíteni a sütésre. 
A sütőből kivéve rácson kihűtöm a csigákat. Légmentes dobozban jól eltartható - ha elég nagy mennyiséget készítek ahhoz, hogy ne fogyjon el egy nap alatt. :D


Hozzávalók kb. 36-38 közepes* csigához...
...a tésztához:
400 g liszt (+a nyújtáshoz), 100 g porcukor, 250 g hideg vaj, csipet só, 5 g instant élesztő, 3 tojás sárgája, 70-80 ml hideg tej (vagy amennyit felvesz);
...a habhoz: 3 tojás fehérje, 250 g por- vagy apró szemű kristálycukor, 2-3 teáskanál vanília eszencia (elhagyható vagy a cukor egy része vaníliás cukorral helyettesíthető), 200 g kókuszreszelék.
* Ha kisebb süteményeket szeretnék készíteni, akkor a tésztát nem felezem, hanem harmadolom vagy negyedelem. A közepes méret ebben az esetben úgy 6-7 cm átmérőt jelent.
Tovább olvasom...

2012. május 8., kedd

Kókuszos-áfonyás zabtallér

Ez a nagyon finom, ropogós cookie a múltkori zabtallér mintájára készült...még valamikor április közepén. Hááát, gyorsasági rekordot nem fogok dönteni receptírás kategóriában, az biztos. ;))


A mandulát késes robotgépben felaprítottam, majd hozzáadtam a zabpelyhet és azzal együtt aprítottam tovább. Tálba borítottam a mandulás pelyhet, hozzákevertem a kókuszt, áfonyát, csokit, sütőport, szódát és csipetnyi sót.
A gépbe tettem a vajat és a nádcukrot, néhány perc alatt habosra kevertettem. Hozzáütöttem a tojásokat, vaníliaeszenciát csorgattam bele és tovább habosítottam. A száraz anyagokat összedolgoztam a vajas keverékkel. Sütőpapíros tepsibe diónyi gombócokat formáztam, amiket egy vizes pohár aljával vékonyra lapítottam (számolni kell vele, hogy sütés közben még tovább terülnek). 180°C-ra előmelegített sütőben addig sütöttem a tallérokat - amíg szép barnás színt kaptak (12-13 perc). 
Forrón még puhák, így csak pár perc pihentetés után lehet rácsra tenni a kekszeket.


Hozzávalók 40-50 db (8-9 cm átmérőjű) tallérhoz: 10 dkg mandula, 20 dkg zabpehely, 4 dkg kókuszpehely, 2 dkg kókuszreszelék, 6 dkg aszalt vörösáfonya, 6 dkg süthető csokicsepp, 2-2 g sütőpor és szódabikarbóna, csipet só, 20 dkg puha vaj, 20 dkg nádcukor, 2 tojás, 2 teáskanál vanília eszencia.
Tovább olvasom...

2012. május 5., szombat

Kókuszos csokifagyi

Ez a fagyi házon belül csak mikifagyi vagy nyuszifagyi néven fut, a név alapján egyből levágható, hogy miért. :D A recept voltaképpen a csokifagyim átdolgozása: csokifigurákból :) és kókusztejből készül.


A kókusztejbe beletördelem a csokit, hozzámérem a kakaóport és időnként megkeverve, lassú tűzön felforralom. A tojások sárgáját a cukorral és a keményítővel kikeverem, hozzáadok egy picurka sót és a rumaromát, végül a tejszín egyharmadával felhígítom. A maradék tejszínnel visszahűtöm a csokis kókusztejet, majd állandó keverés mellett hozzáöntöm a tojásos keveréket, és forráspontig melegítem, addigra lágyabb puding állaga lesz. Kihűtve hűtőszekrénybe teszem, ahol egy éjszakát pihen, mielőtt a fagylaltgépbe kerül.
A fagyasztás legvégén kókuszpehellyel elkevert reszelt csokoládét szórok bele, hagyom, hogy a gép 1-2 fordulattal belekeverje a fagylaltba ezeket és csak azután szedem dobozba a kész fagyit. Tálalásig fagyasztóban tartom.


Hozzávalók: 10 dkg csokoládé (húsvéti/karácsonyi maradék tejcsoki figurák - csoki és nem tejbevonó!), 1 erős evőkanál Holland kakaópor, 4 dl kókusztej, 2 tojás sárgája, 1 evőkanál vaníliás cukor, 3 evőkanál kristálycukor, 1 púpozott teáskanál (6-8 g) étkezési keményítő, picurka só, 1-2 mokkáskanál rumaroma, 2 dl tejszín, továbbá 2-3 dkg reszelt étcsokoládé és egy kisebb maroknyi kókuszpehely.
Tovább olvasom...

2011. november 28., hétfő

Kókuszos profiterol

Tegnap meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. Mivel karácsonyi hangulatom még nincs, ez pillanatnyilag csak annyit jelent nekem, hogy már megint villámgyorsan elrepült az év és csak egy hónap van belőle hátra...
...és az év vége sok változást hoz. Ezek közül az egyik legjelentősebb, hogy hamarosan letelik a gyesem és néhány hétnyi "jól megérdemelt" szabadság után jövőre újra dolgozni kezdek. Várható hatás a blogra: az eddigi átlagos bejegyzésszám státusz ritkára vált - illetve előre láthatólag ehhez és nem a nullához fog közelíteni, aztán majd kiderül...
De egyelőre még vagyok, és itt van a tegnapi desszertünk receptje is, aminek eredetije szepynél leledzik. Nálam történt némi módosítás rajta, de hát ugye főzés közben bénázni nem szégyen, az eredmény pedig így is nagyon finom lett. :D
Szepy, köööszi! :)


A tésztához a vizet, tejet, vajat, cukrot és sót felforraltam, hozzáadtam a lisztet és addig kevergettem, amíg elvált az edény falától és hajlandóságot mutatott a gombóccá válásra. Ekkor a tűzhelyet lezártam, a tojásokat pedig felvertem. A tésztát robotgéppel keverni kezdtem, közben fokozatosan hozzácsorgattam a tojást is és addig kevertem, amíg szép fényes, krémes masszát kaptam eredményül. Ezt habzsákba tettem és sütőpapíros tepsi(k)re diónyi halmokat kanyarítottam belőle. Alaposan megspriccelve, előmelegített, gőzös sütőben sültek kb. 30 percig (160-170 °C+légkeverés - vagy 180 °C lk nélkül), amíg szép színt kaptak. A sütés utolsó 5 percében a sütőajtót résnyire nyitottam, végül a kis fánkokat a sütőből kivéve, a tepsi(ke)n hagytam kihűlni.


Amíg a fánkok hűltek, elkészítettem a krémet. Itt jön a bénázás rész, ugyanis nem volt itthon habporom (vagyis tuti, hogy van valahol, csak elbújt :P), gondoltam majd zselatin fixszel fel tudom verni a kókusztejet. Hát előzetes hűtés nélkül nem. :D Így a zselatin fixszel és cukorral elkevert kókusztej a hűtőben megvárta, amíg a férjem beszerezte a habport. Persze közben elkezdett kocsonyásodni, na de ekkor már késő volt neki: kapott egy zacskó habport és ezzel együtt kerekedett tökéletes krém belőle. Fánktöltő csővel ellátott habzsákból töltöttem meg a fánkokat, egy részüket tányérokra halmoztam (desszert az ebédhez), a maradékot csak egyszerűen egy tálba* rakosgattam. Hűtőbe kerültek.
A tejszínben megolvasztottam a csokoládét és a kakaóport, cukorral és néhány csepp rumaromával ízesítettem. Kevergetve kihűtöttem és tálaláskor ezzel az öntettel és némi pirított kókuszreszelékkel egészítettem ki a desszertet. Nagyon finom, érdemes elkészíteni! :)

 
Hozzávalók...
...az égetett tésztához:
75 ml víz, 75 ml tej (azaz összesen 1,5 dl folyadék), 75 g vaj, 1 evőkanál cukor, kis csipet só, 100 g liszt, 4 tojás (felütve 200 g);
...a kókuszkrémhez: 1 doboz (400 ml) kókusztej, 3 evőkanál porcukor, 1 zacskó (60 g) habpor és 1 zselatin fix (vagy zselatin nélkül összesen 2 zacskó habpor, de ekkor valószínűleg kevesebb cukrot igényel);
...az öntethez: 100 g étcsokoládé (70 %), 1 evőkanál ét kakaópor, 2 dl tejszín, 5 dkg cukor (édesszájúaknak mehet több), pár csepp rumaroma (vagy rum);
...továbbá: pirított kókuszreszelék.
*A tálba rendezett (később fogyasztott) profiterolokra rácsorgattam a csokit és így kerültek lefedve a hűtőbe. Szepy szerint elvannak néhány napig, nekünk szerintem a 24 órát már nem érik meg. :D
Tovább olvasom...

2011. május 24., kedd

Kókuszfagylalt

Készítettem már kókuszfagyit, többször is, de valahogy egyik sem lett az igazi. Ez a változat akár az is lehetne, de az állagával még vannak bajaim - igaz, amíg nem szerzek be egy rendes konyhai robotgépet, addig nem is várok csodákat. :) Mindenesetre nagyon finom fagyi, főzött alappal, akik pedig bírják a kókuszreszeléket a fagylaltban, biztosan nem lesz kivetnivalójuk benne.


Az alaphoz a tej és tejszín keverékét felforralom, beleteszem a kókuszreszeléket és együtt főzöm rövid ideig. Ezután állni hagyom 15-30 percig, majd amennyire csak tudom, pépesítem. A tűzhelyre visszatéve - a cukorból, tojássárgából, keményítőből, sóból és kevés tejszínből álló keverékkel - besűrítem. Alaposan behűtöm (egy éjszaka a hűtőszekrényben), végül félkeményre vert tejszínnel lazítva, fagylaltgéppel kifagyasztom.


Hozzávalók: 2 dl tej, 2 dl tejszín, 7 dkg kókuszreszelék, a sűrítéshez 5 evőkanál cukor, 2 tojás sárgája, 1 teáskanál keményítő, picurka só, kb. 0,5 dl tejszín, továbbá 1,5-2 dl tejszín félkemény habbá verve.
A tej lecserélésével készülhet teljes egészében tejszínből. Esztétikai info: mivel tojássárgát tartalmaz, a kész fagyi nem lesz hófehér!
Tovább olvasom...

2010. április 10., szombat

Szepypuszi


Azon gondolkodtam, hogy vajon mit kellene a néhány napja hűtőben pihenő tojásfehérjékkel kezdenem, amikor megláttam szepykénél a kókuszcsókot. Én más recepttel szoktam készíteni, ráadásul már elég régen csináltam utoljára, így megörültem, hogy szepy az orrom alá tolta az egyébként teljesen kézenfekvő megoldást. :)
Köszi, puszi! :)))


A tojásfehérjét egy csipet sóval majdnem teljesen keményre vertem. 2 részletben a porcukrot is hozzáadtam, és tovább dolgoztattam a géppel. Időközben ecetet és vanília eszenciát is csorgattam a fehérjébe. Addig vertem, míg a fehérje fényes, erős habbá vált, és tartós csúcsot lehetett húzni belőle. Ekkor beleforgattam a kókuszreszeléket és a kakaóbabot.

Egy habzsákba téve a habból pici, 1,5-2 cm átmérőjű kis halmokat nyomtam (4 tepsi lett!) és előmelegített, légkeveréses sütőben, 110 °C-on kb. 20-25 percig sütöttem-szárítottam őket. A sütőben töltött idő ízlésfüggő, én úgy is szeretem, ha keményre van szárítva, mint a karácsonyi habkarika, és úgy is nagyon finom, ha csak kérget sütünk rá, de belülről ragacsos-lágy marad.


Hozzávalók: 110 g (pihentetett) tojásfehérje (3 tojásé), kb. 210 g porcukor (1 rész fehérje:2 rész cukor), 1 teáskanál ecet, 2 teáskanál vanília aroma, 5 dkg kókuszreszelék (ennél lehet több), 2-3 dkg aprított kakaóbab (lecserélhető kókuszreszelékre).
Tovább olvasom...