A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kakaóbab. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kakaóbab. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 13., szerda

Mogyoróvajas-kakaóbabos keksz

Mogyoróvaj.
A párom villámgyorsan jutott el az "ez de rossz"-tól (1. kanál), a "hmm, nem is olyan rossz"-on (2. kanál) és a "teee, ez egész jó"-n (3. kanál) át, a "hát ez tök jó"-ig (4. kanál). Ezen a ponton kanál el és jöhet a süti - majd egyszer elmélyedek a témában és kitalálom, hogy melyik a kevésbé hízókúrás. :P
A süti igen jó darab, elsőre nem mertem eltúlozni benne a mogyoróvajat és így nagyon kellemes lett, nekem pláne, mivel az egyik személyes kedvencemet (kakaóbab) társítottam mellé. :)


Mondtam már ugye, hogy jó kis süti? Kell egy tálas mixer és akkor még munka sem sok van vele. Elsőként bekapcsolom a sütőt (190 °C) - amíg bemelegszik, éppen elkészülök.
A mixer táljába mérem a puha vajat és a cukrokat, majd alacsony fokozaton, a gép habverőivel dolgoztatni kezdem. Amikor már kellemesen kihabosodik, beleütöm a tojást és hagyom tovább dolgozni a gépet. Közben mehet bele a vaníliakivonat, majd a mogyoróvaj, ezután a forró vízbe kevert szóda, legvégül a liszt és a kakaóbab.
Két kis teáskanállal kisebb diónyi gombócokat rakosgatok a sütőpapírral bélelt tepsikbe (2-3 ujjnyi távolságot nem árt tartani, mert terülnek) és egymás után, kb. 8-10 perc alatt, kisütöm a sütiket (érdemes hagyni, hogy szép színt kapjanak, akkor ropogósabbak lesznek). Rácson hagyom kihűlni.


Hozzávalók 36-40 kisebb kekszhez: 110 g vaj, 75 g nádcukor, 75 g kristálycukor, 1 közepes tojás, 2 teáskanál vaníliakivonat, 100 g mogyoróvaj, 1/2 teáskanál szódabikarbóna 2 teáskanál forró vízben elkeverve, 150 g finomliszt, 20 g pirított-tört kakaóbab.
Tovább olvasom...

2013. január 18., péntek

Mogyorókeksz

Mogyorót tartalmazó süteményekből mutattam már néhányat, de talán ez az eddigi legmogyorósabb és legropogósabb közülük. Hasonló kekszrecept egyébként van már fent, amihez képest csak leheletnyi változtatások történtek most, ezért eredetileg nem is lett volna bejegyzés belőle...de hát bizonyos külső kényszerítő okok (személyek :D) ráhatása miatt egyszerűen muszáj feltennem ezt a változatot is. Íme. :)


A mogyorót sütőben megpirítom, héját ledörzsölöm, majd durvára töröm (zacskó és sodrófa). A tojást először csak a cukorral, majd a lágy vajat is hozzáadva, alaposan kihabosítom. Hozzáadom a sót, sütőport és lisztet, elkeverem, végül beleforgatom a zabpelyhet, a kakaóbabot és a mogyorót.
Sütőpapírral bélelt tepsire diónyi gombócokat rakok a tésztából és teáskanállal lapos koronggá formázom ezeket (2-3 ujjnyi hely maradjon közöttük, mert terül). 190 °C-ra előmelegített sütőben, 10-12 perc alatt készre sülnek (addig kell sütni, amíg a széleken színesedni kezdenek a kekszek). 2-3 perc pihenő után rácsra teszem a süteményeket és hagyom kihűlni.


Hozzávalók kb. 40 kekszhez: 2 tojás, 150 g nádcukor, 150 g lágy vaj, pici só, 100 g teljes kiőrlésű búzaliszt, 1 teáskanál sütőpor, 150 g pirított-tört törökmogyoró, 150 g zabpehely (apró), 50 g pirított-tört kakaóbab.
Tovább olvasom...

2012. április 11., szerda

Datolyás-diós zabpehelyrúd

Még a múltkor szerettem bele - szintén Martha Stewart oldalán - egy ehhez hasonló finomságba. Na jó, igazából az alap összetevőkön (zabpehely és datolya) túl nem is olyan nagyon hasonlít hozzá... :) Finom, müzliszelethez hasonló nass az egészségesebb kategóriából. Ráadásul tejmentes. És még tojásmentes is. :)


A datolyát forró vízzel leforrázom és nagyjából 10 percig áztatom, majd leszűröm. A diót egy serpenyőben addig melegítem-pirítom, amíg éppen illatozni kezd, majd a felét késes robotgéppel megőrlöm, a másik felét durvára aprítom. A lenmagot kávédarálóban finomra őrlöm. 
A zabpehelyhez adom a diót, a kakaóbabot, a lenmagot és az aszalványokat, elkeverem, és csipet sót, valamint kevés fahéjat szórok még hozzá.


Amikor kézmelegre hűlt a datolya, kimagozom. Az áztatott datolyahúst a késes robotgéppel pépesítem. A zabpelyhes keveréket a datolyával és a mézzel összedolgozom, majd egy sütőpapírral bélelt és olajjal finoman kikent tepsibe teszem a keveréket és vizes kézzel (valamint egy pohár segítségével) egyenletesen belenyomkodom, -tömörítem. 170-180 ºC-ra előmelegített sütőben 23-25 perc alatt megsütöm (amíg halvány színt kap). Néhány perc pihentetés után rácsra borítom és azon hagyom kihűlni, végül egy hosszú, éles késsel tetszőleges rudacskákat, szeleteket vágok belőle.


Hozzávalók egy kb. 15x25 cm-es tepsihez: 12 dkg zabpehely (finom), 12 dkg dió, 25 dkg datolya (mag nélküliből 20 dkg), 7 dkg aszalt mangó, 5 dkg aszalt vörösáfonya, 3 dkg pirított-tört kakaóbab, 20 g lenmag, csipet só, 1 mokkáskanál fahéj, 3-4 evőkanál méz, 1-2 teáskanál olaj.
Tovább olvasom...

2012. március 28., szerda

Mandulás zabtallér

Mostanában ritkábban sütök (ritkábban főzök, ritkábban írok bejegyzést...), szabadidő híján nem sok kedv és energia jut a korábbi kedvenc elfoglaltságaimra. A múlt héten viszont Martha Stewarthoz keveredtem, és hááát...a zabpelyhes kekszei láttán végre sikerült rászánnom magam. :)) Bekevertem egy méretes adag zabkekszet, ami még ki sem hűlt, máris sebesen fogyni kezdett - gyanús, hogy családnak hiányzik anyu hobbija. :D Extra ropogós, kiadós, finom cookie-k születtek (az összetevők ne tévesszenek meg senkit első látásra ;), ugyanis a cukormennyiség nem kevés).


A mandulát és a lenmagot késes robotgépben felaprítottam, majd hozzáadtam a zabpelyhet és még egy percig dolgoztattam a gépet. Ezután tálba borítottam a keveréket, hozzákevertem a kakaóbabot, mazsolát, sütőport, szódát és csipetnyi sót. A gépbe tettem a vajat a nádcukorral, 3-4 perc alatt habosra kevertettem. Hozzáütöttem a tojásokat, kevés vaníliaeszenciát csorgattam bele és tovább habosítottam.


A száraz anyagokba beleforgattam a vajas keveréket, összedolgoztam. Sütőpapíros tepsi(k)be diónyi gömböket formáztam, amiket egy - vízbe mártott - pohár aljával vékonyra lapítottam (olyan távolságra kell egymástól tenni a gömböcskéket, hogy kilapítás után is kb. 2-2 ujjnyi távolság legyen köztük, mert sütés közben még tovább terülnek). 180°C-ra előmelegített sütőben addig sütöttem a tallérokat - amíg szép barnás színt kaptak (12-13 perc). Forrón még puhák, így néhány percig a tepsiben hűlnek és csak ezután lehet rácsra tenni a kekszeket.


Hozzávalók 50-60 db (8-9 cm átmérőjű) tallérhoz: 10 dkg mandula, 2 evőkanál (3 dkg) lenmag, 25 dkg zabpehely, 1 nagyobb teáskanál (3 g) szódabikarbóna, 1 nagyobb teáskanál (3 g) sütőpor, csipet só, 20 dkg puha vaj, 25 dkg nádcukor (csökkenthető), 2 nagyobb tojás, 2-3 teáskanál vanília eszencia, 5 dkg kakaóbab töret, 8-10 dkg mazsola.
Tovább olvasom...

2011. április 22., péntek

Mogyorós zabpehelykeksz

Nagyon finom keksz, mogyorórajongóknak (Kismókusoknak és Nagymókusoknak) kötelező. Ha nem lettem volna tegnap este már (dög) fáradt, tuti, megsütök még egy adagot belőle, mára viszont már más projektet ütemeztem be, így most dugdoshatom (magam elől) hétvégéig. Szóval: ropogós, zabpelyhes, mogyorós, Graham lisztes, kakaóbabos, finoman édes... Kell ennél több? Nekem nem! :)


A tojásokat a cukorral habosra kevertem, majd belecsorgattam a kihűlt, olvasztott vajat. Az egészet alaposan összekevertem és hozzáadtam a lisztet, sütőport és sót. Miután ezekkel is összedolgoztam, beleszórtam a zabpelyhet, a mozsárban durvára tört mogyorószemeket (csak megroppantottam a szemeket, volt amelyik két félre és volt, amelyik több darabba hullott) és a kakaóbabot. Az egészet összekevertem, ezután a masszából két teáskanál segítségével (kisebb dió méretű) kupacokat rakosgattam a sütőpapíros tepsi(k)be. Ezeket a teáskanalak segítségével ellapogattam kb. 5 cm átmérőjű, lapos korongokká (nem árt egy vízzel teli pohár a kezünk ügyébe: ha ragadna a kanál, mártsuk bele). Előmelegített sütőben, 180 °C-on, kb. negyed óra alatt pirulósra sütöttem őket. Kismértékben terülnek a korongok, úgyhogy 1-2 ujjnyi távolságot érdemes tartani közöttük formázáskor.


Hát hú, tényleg jó kis darab. Némelyik kapott egy kis csokicsíkozást, az is jóóó, simán is jóóó, mindenhogy jóóó és mindenhol jóóó. :)


Hozzávalók (55-60 darabhoz): 2 kisebb tojás (vagy egy igencsak méretes), 15 dkg nádcukor, 15 dkg vaj, 15 dkg Graham liszt, 1 teáskanál sütőpor, csipet só, 15 dkg zabpehely, 10 dkg pirított, tisztított törökmogyoró, 3 dkg pirított, aprított kakaóbab (vagy csokidarabok, de abból több, mondjuk 5 dkg), a tetejére díszítésként olvasztott csokoládé (elhagyható). 
Alap5let: az egyik Rama füzetből.
Tovább olvasom...

2010. december 17., péntek

Fahéjas mini és vaníliás maxi

Cookie, ismét. Már szerepel a blogomon, több változatban is. Az alaprecept, kisebb módosításokkal, mindig ugyanaz - nagyon szeretem, mert gyorsan össze lehet dobni, ízlés szerint ízesíthető és sokáig eláll.


A tésztához kihabosítottam a vajat a cukrokkal és a mézzel, majd tovább habosítottam a tojással és a vaníliakivonattal. Ezután hozzákevertem a sütőporral elkevert lisztet és a sót. Ekkor elfeleztem a tésztát:
- az egyik felébe fahéjat kevertem, plusz apróra vágott aszalt meggyet és étcsokoládét,
- a másik felébe kevertem még egy kevés vaníliát, valamint durvára tört mogyorót és kakaóbabot.
A mogyorós változatot nagy evőkanállal adagoltam a sütőpapíros tepsibe, egymástól nagy távolságra (sütés közben elterül) - a kanál hátával ellapogattam, kerekre igazítottam a kupacokat. A sütő tepsijébe 8, az eggyel kisebbe 6 ilyen korongot tudtam kikenni. 180 °C-ra előmelegített sütőben sütöttem kb. 13 percig, amíg a tészta széle pirulni kezdett. A fahéjas változatból kis teáskanálnyi kupacokat sorakoztattam egymás mellé - lehet még ennél kisebbeket is, de most nem volt türelmem... A sütőt kicsit mérsékeltem (170 °C) és kb. 9 perc alatt megsütöttem a sütiket. Mindkét keksz puha lesz így, a ropogóshoz tovább kell sütni, de nagyon vigyázni kell, mert pillanatok alatt meg tud égni.


Hozzávalók kb. 22-24 db nagy és kb. 75 db mini kekszhez...
...az alaptésztához:
40 dkg vaj/margarin, 12 dkg méz, 12 dkg nádcukor, 12 dkg kristálycukor, 4 tojás, 1 evőkanál házi vaníliakivonat, 50 dkg liszt, 2 teáskanál (10 g) sütőpor, 2 teáskanál (10 g) só);
...a fahéjas-meggyes-étcsokishoz: fél adag alaptészta, 2 teáskanál (10 g) fahéj, 8-10 dkg kicsire aprított aszalt meggy, 8-10 dkg aprított étcsokoládé (70%);
...a vaníliás-mogyorós-kakaóbaboshoz: fél adag alaptészta, még egy kevés házi vaníliakivonat, 20 dkg durvára tört törökmogyoró (pirított és pirítatlan mogyoróval is érdemes kipróbálni), 3 dkg pörkölt, aprított kakaóbab.


További cookie receptek a blogon: csupacsokis, kakaóbabos és meggyes-diós.
Tovább olvasom...

2010. május 29., szombat

Kakaóbabos és meggyes-diós mini sütik

Sokszor készítek cookie-t, ideális "gyors süti". Leszámítva a sütési időt, mert mire ez a kis adag kisül, bizony lemegy a nap.
Most legalábbis a szó szoros értelmében lement... :D


A recept nem bonyolult, a vajat a cukorral kihabosítottam, hozzáadtam a tojást, sót, vanília eszenciát, ezekkel is alaposan összedolgoztam, majd belekevertem a lisztet, tejfölt és sütőport. Ezután két részre osztottam az alaptésztát, az egyik felébe belekevertem a kakaóbab-darabkákat, a másik felét pedig apróra vágott dióval és aszalt meggyel forgattam össze. Sütőpapírral bélelt tepsire kis teáskanálnyi halmokat kanalaztam (jó nagy hézaggal, mert a tészta terül sütés közben), 170-180 °C-ra előmelegített sütőben sütöttem őket.


A sütés ideje méret- és ízlésfüggő. Amikor a tészta széle pirulni kezd, már megsült, ha ekkor kiveszem a sütőből, puha kekszeket kapok eredményül. Ha ropogósabb változatra vágyunk (a férjem általában...), akkor hagyom kellemesen megbarnulni a sütiket, de vigyázni kell, mert ezután már hamar odakap. Mindenképpen nagyon finom, érdemes így is-úgy is kipróbálni. A sütőből kivéve 1-2 perc után rácsra szedem, azon hagyom kihűlni a kész kekszeket.


Huhh, nem is tudom, de most vagy 4-5 alkalommal cseréltem a tepsiket a sütőben... Alapesetben kb. diónyi halmokat kanalazok a tepsikre, de most ovis kirándulásra készültünk, a sütik egy részét oda szántam, így apróbb darabokat sütöttem. A nagyobb méretben úgy 60-70 db cookie szokott születni, most kb. 2x60 db lett az eredmény. Nagyon finom lett mindkét változat, igazi gyerkőckézbe illő, 1-2 falatos darabok.


Hozzávalók...
...az alaptésztához:
30 dkg vaj (megfelel a margarin is), 25 dkg cukor* (most 10 dkg házi vaníliás cukor és 15 dkg kristálycukor), 3 tojás, 1 nagy teáskanál só, 1 teáskanál vanília eszencia*; 40 dkg liszt, 3 evőkanál tejföl, 1/2 csomag sütőpor (kb. 6 g);
...a fél adag kakaóbaboshoz: kb. 5 dkg pirított, aprított kakaóbab;
...a fél adag meggyes-dióshoz: 3 dkg aszalt meggy, 7 dkg dió (vagy mindegy, csak összesen kb. 10 dkg legyen).

*Az édesítő ízlés szerint variálható, szoktam nádcukorral, barna- és kristálycukor keverékével készíteni, de előfordult már, hogy mézet és cukrot tettem bele. A vaníliás ízesítőket tetszés szerint akár aromával is helyettesíthetjük.
Tovább olvasom...

2010. április 10., szombat

Szepypuszi


Azon gondolkodtam, hogy vajon mit kellene a néhány napja hűtőben pihenő tojásfehérjékkel kezdenem, amikor megláttam szepykénél a kókuszcsókot. Én más recepttel szoktam készíteni, ráadásul már elég régen csináltam utoljára, így megörültem, hogy szepy az orrom alá tolta az egyébként teljesen kézenfekvő megoldást. :)
Köszi, puszi! :)))


A tojásfehérjét egy csipet sóval majdnem teljesen keményre vertem. 2 részletben a porcukrot is hozzáadtam, és tovább dolgoztattam a géppel. Időközben ecetet és vanília eszenciát is csorgattam a fehérjébe. Addig vertem, míg a fehérje fényes, erős habbá vált, és tartós csúcsot lehetett húzni belőle. Ekkor beleforgattam a kókuszreszeléket és a kakaóbabot.

Egy habzsákba téve a habból pici, 1,5-2 cm átmérőjű kis halmokat nyomtam (4 tepsi lett!) és előmelegített, légkeveréses sütőben, 110 °C-on kb. 20-25 percig sütöttem-szárítottam őket. A sütőben töltött idő ízlésfüggő, én úgy is szeretem, ha keményre van szárítva, mint a karácsonyi habkarika, és úgy is nagyon finom, ha csak kérget sütünk rá, de belülről ragacsos-lágy marad.


Hozzávalók: 110 g (pihentetett) tojásfehérje (3 tojásé), kb. 210 g porcukor (1 rész fehérje:2 rész cukor), 1 teáskanál ecet, 2 teáskanál vanília aroma, 5 dkg kókuszreszelék (ennél lehet több), 2-3 dkg aprított kakaóbab (lecserélhető kókuszreszelékre).
Tovább olvasom...