2013. április 5., péntek

Fonott kalács

Az egyik mumusom. :) Bár én magam a lágyabbra dagasztott (nagyobb folyadéktartalmú) tésztákat jobban kedvelem, rá kellett ébrednem, hogy a fonott keltekhez (briós, kalács) ajánlott keményebb tésztát dagasztani. Még így is hajlamos vagyok több folyadékot beletenni, mint amennyi ezekhez szükséges lenne, ez pedig nem szokott jót tenni a fonásnak :), de azért ha nagyon összeszedem magam, szokott szép fonott kalácsom is sülni.


Kézzel és géppel egyaránt lehet dagasztani: kézzel jobban érezni az állagát, géppel kisebb a munkaigény. :) A tejet meglangyosítom (mikró), a cukrokat elkeverem benne és beleütöm a tojássárgákat is. A lisztben eloszlatom a szárított élesztőt (természetesen friss élesztővel is lehet készíteni) és a sót, a közepébe mélyedést készítek. Ebbe öntöm a cukros-tojásos tejet és elkezdem összedolgozni a tésztát. Amikor már összeállt a tészta és kissé megdolgoztam, apránként hozzáadom a puha vajat is. Ha szükséges, ekkor még igazítok az állagán, majd még 5-10 percig dagasztom, végül lefedve kelni hagyom.
Miután duplájára kelt, 6 egyforma gombócot készítek: ezekből rudakat sodrok és 3-3 darabot lazán (!) összefonva két fonatot készítek. Sütőpapíros tepsire teszem a kalácsokat, és folpackkal/konyharuhával lefedve kelni hagyom. 20-30 perc után elkezdem (melegebb konyhában gyorsabban kel) előmelegíteni a sütőt - amikor eléri a 180-190 °C-ot, a kalácsokat lekenem és a sütőbe (középre) tolom. "Kalácsszínűre" :)) sütöm és rácsra átemelve hagyom kihűlni.


Hozzávalók 2 db kb. 600 g-os kalácshoz: 600 g finomliszt (+az igazításhoz), 7 g szárított élesztő (20 g friss), 80 g kristálycukor, 20 g házi vaníliás cukor, 2 nagy tojássárga (vagy 3 kisebb), csipet só, 300-330 ml langyos tej, 100 g puha vaj, a kenéshez egy tojássárga kevés tejjel elkeverve.
Mi "natúr" szeretjük, de a tésztába lehet pl. narancshéjat reszelni vagy mazsolát, csokicseppet tenni...

3 megjegyzés :

Unknown írta...

Nagyon szép lett! Én is így vagyok a tésztával, jobban szeretem ha kicsit lágyabb. Bár ugy tényleg nehezebb fonni.

Hankka írta...

Mumusod?! :) Gyönyörűek! :)

egycsipet írta...

Viktória, köszönöm! Örülök, hogy nem vagyok egyedül a lágy tészta mániámmal. :)

Hankka, igeeen, tényleg nagyon az. :)))) Köszönöm szépen! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...