2014. május 20., kedd

Joghurtos rebarbarafagylalt

Hát ez király, de tényleg. Próbáljátok csak ki, majd megtudjátok ti is! :) Én frissen készített (langyos) vaníliás eperöntettel tálaltam, ugye mondanom sem kell: szuper! :)


A rebarbarát megtisztítottam (megmostam, a végeit letávolítottam és a héjától is megfosztottam, ahol engedte - ahol nem, ott nem erőltettem). A szárakat úgy fél centisre szeleteltem, hozzáreszeltem a gyömbért, majd a nádcukorral és kevés vízzel, fedő alatt főzni kezdtem. Addig hagytam párolódni, amíg teljesen megpuhult, közben hozzácsorgattam egy kortynyi vaníliakivonatot is. Amikor teljesen megpárolódott a rebarbara (rostjaira esett), a tüzet elzártam és hagytam kihűlni.
A kihűlt rebarbarát egy hosszú falú edénybe tettem, hozzákanalaztam a sűrű joghurtot és a tejfölt, csipetnyi fahéjat szórtam hozzá és botmixerrel pépesítettem (természetesen turmixgéppel is lehet, akinek az van). Fagyasztóban előhűtöttem (1-2 óra, amíg fagyni kezd a szélein).
A tejszínt habbá vertem, összeforgattam a rebarbarás alappal, és fagylaltgéppel kifagyasztattam az alapot. Zárható műanyag dobozban került a fagyasztóba. Fogyasztás előtt 10-15 perccel érdemes kivenni a frigóból.


Hozzávalók: kb. 300 g rebarbara (tisztított súly), 120 g nádcukor (aki savanykásabbra szeretné, csak 100 g-ot tegyen bele), 10 g reszelt gyömbér*, 25 g víz, kevés vaníliakivonat vagy 1/4 rúd vanília kikapart magjai, 150 g sűrű (görög vagy szükség szerint lecsepegtetett) natúr joghurt, 50 g tejföl (20%), csipetnyi őrölt fahéj, 200 ml habtejszín (csökkenthető a mennyisége, ha erőteljesebben rebarbarás ízt szeretnétek elérni).
*A gyömbér mennyisége duplázható/triplázható, ízlés szerint.
Főzött (tojásos-tejes) rebarbarafagyi recept a blogon itt található.

2 megjegyzés :

Hankka írta...

Istenien néz ki, elfogadnék egy pohárral! :)

egycsipet írta...

Köszi Hankka! Ha szereted a rebarbarát, érdemes lenne kipróbálnod! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...