A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rebarbara. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rebarbara. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 20., kedd

Joghurtos rebarbarafagylalt

Hát ez király, de tényleg. Próbáljátok csak ki, majd megtudjátok ti is! :) Én frissen készített (langyos) vaníliás eperöntettel tálaltam, ugye mondanom sem kell: szuper! :)


A rebarbarát megtisztítottam (megmostam, a végeit eltávolítottam és a héjától is megfosztottam, ahol engedte - ahol nem, ott nem erőltettem). A szárakat úgy fél centisre szeleteltem, hozzáreszeltem a gyömbért, majd a nádcukorral és kevés vízzel, fedő alatt főzni kezdtem. Addig hagytam párolódni, amíg teljesen megpuhult, közben hozzácsorgattam egy kortynyi vaníliakivonatot is. Amikor teljesen megpárolódott a rebarbara (rostjaira esett), a tüzet elzártam és hagytam kihűlni.
A kihűlt rebarbarát egy hosszú falú edénybe tettem, hozzákanalaztam a sűrű joghurtot és a tejfölt, csipetnyi fahéjat szórtam hozzá és botmixerrel pépesítettem (természetesen turmixgéppel is lehet, akinek az van). Fagyasztóban előhűtöttem (1-2 óra, amíg fagyni kezd a szélein).
A tejszínt habbá vertem, összeforgattam a rebarbarás alappal, és fagylaltgéppel kifagyasztattam az alapot. Zárható műanyag dobozban került a fagyasztóba. Fogyasztás előtt 10-15 perccel érdemes kivenni a frigóból.


Hozzávalók: kb. 300 g rebarbara (tisztított súly), 120 g nádcukor (aki savanykásabbra szeretné, csak 100 g-ot tegyen bele), 10 g reszelt gyömbér*, 25 g víz, kevés vaníliakivonat vagy 1/4 rúd vanília kikapart magjai, 150 g sűrű (görög vagy szükség szerint lecsepegtetett) natúr joghurt, 50 g tejföl (20%), csipetnyi őrölt fahéj, 200 ml habtejszín (csökkenthető a mennyisége, ha erőteljesebben rebarbarás ízt szeretnétek elérni).
*A gyömbér mennyisége duplázható/triplázható, ízlés szerint.
Főzött (tojásos-tejes) rebarbarafagyi recept a blogon itt található.
Tovább olvasom...

2014. május 12., hétfő

Epres-rebarbarás crumble

Az egyik legegyszerűbb desszert, aminek éppen most van szezonja, de a nyár folyamán más gyümölcsökkel is érdemes kipróbálnotok.


A rebarbaraszárakat megtisztítom, 1 cm-es darabokra vágom. Az eperszemeket alaposan leöblítem, a vizet leitatom róluk és csumázás után kisebb falatnyi darabokra vágom. A darabokat összekeverem a cukorral, keményítővel és a vaníliakivonattal, és a piteformában egyenletesen eloszlatom.
A hideg vajat felkockázom, a liszttel, a cukorral és a fűszerrel késes robotgépbe helyezem és morzsásra dolgoztatom. A morzsát összekeverem a zabpehellyel és a gyümölcsös rétegre szórom. A tetejét meghintem kristálycukorral. Előmelegített, 190 °C-os sütőben addig sütöm a crumble-t, amíg finoman megpirul és a cukor ropogósra karamellizálódik a tetején. Melegen-langyosan, ha akad, akkor egy gombócnyi házi vaníliafagylalttal kínálom.


Hozzávalók egy normál méretű piteformához...
...a gyümölcsös réteghez:
kb. 300 g rebarbara és ugyanannyi eper (tisztított súly), 1 nagy evőkanál keményítő, 80-100 g (por)cukor, 2-3 teáskanálnyi vaníliakivonat;
...a morzsához: 100 g liszt, 100 g (hideg) vaj, 50 g (por)cukor, késhegynyi őrölt fahéj (helyette citromhéj, gyömbér, kardamom is kerülhet a morzsába), 50-60 g zabpehely (akár 2-3 evőkanálnyi durvára darabolt csonthéjast, pl. dió, mogyoró... is lehet hozzáadni), a tetejére 1-2 evőkanál kristálycukor.
Tovább olvasom...

2013. március 3., vasárnap

Almás-rebarbarás kőttes

Almás sütit terveztem, de eszembe jutott, hogy milyen régen sütöttem utoljára kelt pitét, így inkább ezt készítettem. Egy kis rebarbarával, kardamommal megbolondítva...uhh, nagyon finom lett! Mivel nem édesítettem túlságosan, így kellemes, üde lett a töltelék, de persze kifejezetten édesre készítve is nagyon finom lehet.


A tészta hozzávalóit alaposan megdagasztottam (a puha vajat csak a végén dolgoztam a tésztába), majd lefedve duplájára kelesztettem. Amíg a tészta kelt, elkészítettem a tölteléket, ami nálam most roppant egyszerűen készült, ugyanis az alma már fahéjjal és cukorral párolva pihent a fagyasztóban, így azt csak kiolvasztottam és a vaníliás cukorral megpárolt rebarbarához kevertem. Pluszban kardamommal fűszereztem, de gyömbérrel is nagyon finom, érdemes kipróbálni. (Ha nincs frigós tartalék, akkor az almát meghámozom, lereszelem, cukorral és fahéjjal megszórom, majd fél-egy óra után levétől kissé kinyomkodom és így teszem a rebarbarához.)
A megkelt tésztát két cipóra osztottam, az elsőt kinyújtottam és sütőpapíros tepsibe tettem. Ezt megszórtam egy kis zsemlemorzsával (kekszmorzsa is lehet), ráterítettem a tölteléket, amit szintén meghintettem morzsával. Kinyújtottam a második lapot és befedtem vele a süteményt. Megszurkáltam villával és kb. fél órán keresztül kelni hagytam, közben előmelegítettem a sütőt is 170-180 °C-ra. Mielőtt sütőbe toltam, felvert tojással kentem meg a pite tetejét, majd szép pirulósra sütöttem.
Nekem lágy maradt a töltelékem, engem nem zavar, sőt, nekem így finom :), de aki tömörebb, kevésé folyós töltelékre vágyik, az bele is keverhet egy kis zsemlemorzsát, vagy alaposan ki kell nyomkodni az almát a levétől, hogy minél kevesebb nedvesség kerüljön a töltelékbe.

Hozzávalók...
...a tésztához:
200 g natúr joghurt, 60-70 ml tej, 6 dkg méz (vagy cukor), 20-22 g élesztő, 2 tojás sárgája, csipet só, 250 g rétesliszt, 250 g finomliszt, 70 g lágy vaj;
...a töltelékhez: kb. 1200 g alma (vagy kb. 800-1000 g mirelit-párolva), kb. 600 g rebarbara (mirelit), (vaníliás) cukor, kardamom, őrölt fahéj;
...továbbá: a nyújtáshoz liszt, szükség szerint zsemlemorzsa, a tetejére egy tojás.
Tovább olvasom...

2012. május 26., szombat

Rebarbarafagyi

Még a múltkori rebarbara(be)vásárlás alkalmával készítettem fagyit is - főzött alappal, lágyra, gyerekbarát ízűre. :)


A rebarbarát a kétféle cukorral, kevés sóval, vízzel és a gyömbérrel fedő alatt megpároltam. Amikor már puha volt, hozzáadtam a tej felét és a tűzről levéve alaposan összeturmixoltam.
A tojássárgát kikevertem még egy kevés cukorral* és a keményítővel, majd belekevertem a maradék tejet is. Hozzáadtam a rebarbarás keveréket és a tűzre visszatéve besűrítettem. Mielőtt félrehúztam a tűzről, elkevertem benne egy kevés fahéjat, ezután hagytam kihűlni és a hűtőbe téve néhány órán át pihentettem.
Pihentetés után összeforgattam a félkeményre vert tejszínnel és géppel kifagyasztattam.


Hozzávalók: 200-250 g rebarbara, icipici só, 1 evőkanál vaníliás cukor, 1 evőkanál kristálycukor, 10 g reszelt gyömbér, 2 evőkanál víz, 1+1 dl tej, 2 tojás sárgája, ízlés szerint* további 1-2 evőkanál cukor, 1 teáskanál keményítő, fél teáskanál fahéj, 2 dl félkeményre vert tejszínhab.
*A sárgákhoz adott cukor mennyiségének megállapításához érdemes megkóstolni a párolt rebarbarát, és ahhoz igazítani.
Tovább olvasom...

2012. május 17., csütörtök

Rebarbarás pite

Gyerkőcöm névnapjára készült - meglepett, hogy pitét kért, ráadásul rebarbarásat, de nem lehet okom panaszra, mert végül jóízűen megevett belőle néhány izmos szeletet. :)


Az omlós tésztához a lisztet, porcukrot, sót és fahéjat késes robotgépbe mértem, hozzáadtam a hideg vajat és morzsásra dolgoztattam a géppel. Ekkor beleütöttem egy tojás sárgáját és 1-2 evőkanál hideg vizet csorgattam hozzá - annyit, amennyivel rövid idő alatt összeállt a tészta. Gombócot formáltam, folpackba tekertem és egy órára behűtöttem. Amíg a tészta pihent, a rebarbarát megtisztítottam, feldaraboltam és egy pici víz, valamint a cukor kíséretében megpároltam.
A sütőt bekapcsoltam 200-210 °C-ra. A tésztát kivettem a hűtőből, kinyújtottam és kibéleltem vele a piteformát. Megszurkáltam villával a tésztát és bedugtam a fagyasztóba, amíg előmelegedett a sütő. Előkészítettem a vaníliasodót is: a tojást a cukorral, liszttel és vaníliakivonattal csomómentesen elkevertem, majd tejszínnel hígítottam.


A fagyasztóból kivett tésztára alufóliát simítottam, kb. 12-13 perc alatt vakra sütöttem, majd kivettem a fóliát és tovább sütöttem 3-4 percig. Ezután belesimítottam a párolt rebarbarát, ráöntöttem a sodót és a sütőbe visszatéve addig sütöttem, míg a sodó felszíne éppen megszilárdult (bő 10 perc). Ekkor cukorral és fahéjjal elkevert, olvasztott vajba forgatott zabpehellyel szórtam meg a tetejét és 15 perc alatt készre, pirulósra sütöttem. Langyosan a legfinomabb.


Hozzávalók...
...az omlós tésztához:
180 g liszt, 30 g porcukor, 1 teáskanál őrölt fahéj (3 g), pici só, 80 g hideg vaj, 1 tojássárgája, 1-2 evőkanál hideg víz;
...a töltelékhez: 500 g zöld rebarbara, 2 dkg házi vaníliás és 5-8 dkg nádcukor (ízléstől függően);
...a sodóhoz: 2 tojás, 1 evőkanál vanília kivonat, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejszín;
...a tetejére: 4 dkg vaj, 4 dkg nádcukor, 5-6 dkg zabpehely, 1/2 teáskanál őrölt fahéj.
Tovább olvasom...

2012. május 12., szombat

Rebarbaraleves

Néhány hete nagylányom közölte, hogy ő nem tortát, hanem rebarbarás pitét szeretne névnapjára. Persze a tavalyi rebarbarakészlet már elapadt és sehol nem sikerült felhajtanom frisset - míg végül az utolsó pillanatban egymás után két helyen is kaptam. Ennek eredményeképpen a napokban többféle rebarbarás ételt is készítettem, ezek egyike ez a leves.


A rebarbarát nagyobb darabokra vágtam, felöntöttem vízzel, fahéjat és házi vaníliás cukrot adtam hozzá, majd lassú tűzön puhára főztem. Ekkor - a tűzről levéve - kivettem a fahéjdarabot az edényből és a rebarbarát botmixerrel pépesítettem. A tejszínt elkevertem a keményítővel, hozzácsorgattam a péphez, leheletnyi sót szórtam hozzá, majd cukorral és kevés gyömbérrel ízesítettem. A tűzre visszatéve forrásig főztem.
Alaposan behűtve, ízlés szerint eperdarabokkal, cukrozott mandulával és zabpehellyel, tejszínhabbal tálaltam.


Hozzávaló 3-4 adaghoz: 35 dkg rebarbara, 4-5 dl víz, 1 evőkanál házi vaníliás cukor, 3 cm fahéjrúd, 2 dl tejszín (30%), 2 csapott teáskanál étkezési keményítő*, pici só, ízlés szerint friss vagy őrölt gyömbér, ízlés szerint további 1-2 evőkanál cukor.
Levesbetét lehet - ízlés szerinti mennyiségben és összetételben - pl. eper, tejszínhab, cukrozott fahéjas mandula zabpehellyel... *Keményítő nem feltétlenül szükséges bele, a leves sűrűségétől függ.
Tovább olvasom...

2011. október 21., péntek

Cobbler

Még múlt szombaton (?) a nővéremék nálunk pizzáztak és mivel nem tudtam, hogy ő is készül sütivel, hát összedobtam egy desszertet. Mindeddig nem is volt gond, elkészült, a pizzák eltűntek, jött a desszert, majd a nővérem cseppnyi (tényleg CSAK cseppnyi) gúnnyal a hangjában: "lesz recept? ... majd úgy egy hét múlva?"
Valamit tudhat, de én váltig állítottam, hogy legkésőbb hétfőn felkerül. Aztán persze hétfőn tanfolyamot kezdtem, kedden Segítsüti átadásom volt, szerdán ismét arra sütöttem, tegnap csak szimplán lusta voltam...és a nagy sütögetésben, jobbra-balra gondolásban szépen elfelejtkeztem az ígéretemről és bő egy hete a blog felé sem néztem. De mondhatnám úgy is, hogy egyszerűen csak gondoskodtam arról, hogy ne okozzak (pozitív) csalódást. :D Ciki vagy sem, előfordul az ilyen - nálam mindenképpen. Bocs Tepsi, csak most, csak neked. ;)


Szóval, cobbler, Kata recepjéből. Friss gyümölcskészlet híján mirelitből: szilva, szeder és rebarbara került bele. Ezeket egy kis vaníliás cukorral és fahéjjal néhány perc alatt összeforraltam, vízben oldott keményítővel sűrítettem, majd - 24 cm átmérőjű - tűzálló tálba tettem (friss gyümölcsből készítve nem szükséges előpárolni a gyümölcsöket). Megszórtam a tetejét nádcukorral. A tészta hozzávalóit késes robotgéppel dolgoztam össze annyi tejszínnel, amennyitől lágyabb, ragacsosabb tésztát kaptam eredményül - nem kell, hogy gyúrható legyen, mert így egy kanállal egyszerűen lehet a tetejére sorakoztatni a gombócokat. A tetejét ismét nádcukorral szórtam meg és 170-180 °C-os sütőben kb. 35 perc alatt pirosra sütöttem.
Nagyon finom lett, lesz ismétlés. Amit legközelebb másképpen csinálok: nagyobb formába teszem, mert így nekem vastag lett a tésztaréteg a tetején és emelem a gyümölcs összmennyiségét legalább 1 kg-ra...vagy egyszerűen felezem a tészta mennyiségét. :D
Kata, köszönöm a receptet! :)


Belekerült...
...a gyümölcsrétegbe:
60 dkg vegyes mirelit (vagy friss) gyümölcs (15 dkg szeder, 35 dkg szilva, 10 dkg rebarbara, illetve tetszőleges gyümölcsök), 1 evőkanál vaníliás cukor, 1-2 teáskanál őrölt fahéj, kevés víz és 1 nagy evőkanál keményítő, továbbá a réteg tetejére 1-2 evőkanál nádcukor;
...a tésztába: 25 dkg liszt (rétes- és finomliszt felesben), csipet só, 5 dkg cukor, 1 csomag sütőpor (12 g), egy teáskanál őrölt fahéj (elhagyható), 10 dkg hideg vaj, 1 tojás, kb. 150 g habtejszín (30%), a tetejére kevés nádcukor.
Tovább olvasom...

2011. augusztus 14., vasárnap

Méz(éd)es almás-rebarbarás kelt kuglóf

A címet inkább hagyjuk...
Névrokonom - Egy pici :)) - almás kuglófjából ihletet merítve született meg ez a kuglóf és hát... Nyami. :) Finoman fűszeres, mézzel édesített almás-rebarbarás töltelékkel feltekert, puha, foszlós tésztájú finomság. Bár még korai emlegetni, de ha már a diólikőrnél szóba került, akkor miért ne(?): a fűszerezése miatt karácsonyra is remek lehet. Na és persze akár vasárnap délutánra is. ;) Próbáljátok ki, szerintem érdemes!  
Egy pici, köszönöm! :)


A tésztát a kenyérsütőgéppel dagasztattam és kelesztettem, de természetesen hagyományosan is bedagasztható. Amíg a tészta kelt, elkészítettem a tölteléket: a rebarbarát durvára vágtam (0,5-1 cm-es karikákra), majd egy kevés mézzel együtt a tűzhelyre tettem melegedni. Fagyasztott rebarbarát használtam hozzá, friss esetében egy kortynyi vizet érdemes alálöttyinteni. Belereszeltem egy kevés gyömbért, csipetnyi fahéjjal megszórtam és nagy lángon forraltam néhány percig, amíg pépessé vált és elfőtte a levét. Ekkor adtam hozzá a reszelt almát, tovább ízesítettem mézzel, vaníliás cukorral és fahéjjal, és éppen csak összeforraltam. Én édesebbre készítettem, de ez ízlésfüggő, valamint nagy mértékben függ a felhasznált almától és rebarbarától is, nem árt kóstolgatni ízesítés közben. Időnként megkeverve hagytam kihűlni.


Miután jó duplájára kelt a tészta, elfeleztem, a két fél darabot gömbölyítettem és letakarva kb. 20 percig pihentettem. Ezután egyenként kinyújtottam, vékonyra, téglalap alakúra (kb. 25x45-50 cm). A kinyújtott lap felém eső 3/4 részén vékonyan megkentem az almás töltelék felével, feltekertem, majd a másikkal ugyanígy jártam el. A két tekercset lazán összetekertem és így helyeztem a vajazott-lisztezett formába. Letakarva hagytam kelni kb. 40 percig, ezután előmelegített, 170-180 °C-os sütőbe tettem. Az első 15 perc után a tetejét egy alufóliával letakartam, így sütöttem a következő 25-30 percben, majd levettem a fóliát és készre sütöttem. Összesen kb. 80 percig sült. A formában hagytam néhány percig pihenni, ezután rácsra borítottam és hagytam teljesen kihűlni. Porcukorral megszórva tálaltam.


Hozzávalók (egy nagyobb, kb. 2,5 literes kuglófformához)...
...a tésztához:
175 g joghurt, 60-70 ml tej, 20 g tejpor (elhagyható), 2 tojás sárgája, 5 dkg méz (2-3 evőkanál), 60 g vaj, csipet só, 450 g liszt (rétes- és finomliszt felesben), 6 g instant vagy 20 g friss élesztő;
...a töltelékhez: 20 dkg rebarbara, 30-35 dkg savanykás alma (reszelve mért súly, 2 nagyobb alma volt), 5 g friss gyömbér finomra reszelve, 1-1,5 mokkáskanál fahéj, 2 evőkanál vaníliás cukor, 10-12 dkg méz (a fűszerek és az édesítés ízlésfüggőek, kóstolni kell!);
...továbbá: a formához 1-2 dkg vaj és liszt, valamint további liszt a nyújtáshoz, porcukor a szóráshoz.

Tovább olvasom...

2011. június 17., péntek

Epres-rebarbarás pite

Szómágia! Néhány napra rájöttem a nagy titokra: a blogban leírt, azaz az olvasók felé kimondott (inkább indirekt módon elsuttogott) szavak teremtő erővel bír(hat)nak. Most bírtak is! (Hűű, ezután miket fogok én beírni ide... :D)
Volt az a bizonyos rebarbarás próbamunka, aminél röpke gondolatban megjegyeztem, hogy az omlós tésztát én bizony kézzel készítettem - nyilvánvalóan teljesen igénytelenül, mea culpa -, holott a könyv szerint géppel kellett volna, "de nekem még mindig nincs olyan". És lett! Hogy hogyan? Hát úgy, hogy a nővérem - pl. a férjemmel ellentétben :P - olvassa a blogomat és úgy gondolta, hogy meglep(nek) vele. Meg is leptek. (Köööösziiii! :*) Így már nekem is van kis cuki késes robotgépem! :)))
Hálám jeléül gyorsan fel is avattam és ha már az a bizonyos süti hozta meg a rég várt gépet, egy hasonlót készítettem. Mivel a szepy-féle rebarbarakészlet addigra jelentősen megcsappant, friss eperrel pótoltam a hiányzó mennyiséget és két - még mindig GoodFood 101 csábító... - recept ötvözésével, na és persze roppant nagy önállósággal, elkészítettem ezt a pitét.


A pite alapjaként ugyanazt a tésztát készítettem el, amit a rebarbara tarthoz, csak most géppel. :) Amíg a hűtőben pihent, a falatnyira (5-6 mm) darabolt rebarbarát az eper és némi cukor kíséretében kissé előpároltam, ezután hagytam kihűlni.
A tésztát vékonyra nyújtottam, majd kibéleltem vele egy levehető oldalú piteformát. Alufóliával letakarva, előmelegített sütőben pirulósra sütöttem (200 °C, 15 perc). Amíg a tészta sült, a tojást felvertem a vaníliakivonattal és a cukorral, hozzáadtam a lisztet és fokozatosan beledolgoztam a tejszínt. Az epres rebarbarát - levétől megfosztva - az elősütött tésztára kanalaztam, majd rácsorgattam a tejszínes keveréket. A sütőbe visszatéve újabb 15 percig sütöttem.


Ezalatt a vajat megolvasztottam, belekevertem a nádcukrot, a zabpelyhet és a fahéjat, majd ezt a keveréket elterítettem a kissé megszilárdult sodó tetején. Újabb 15 perc alatt pirulósra sütöttem. Langyosan vagy teljesen kihűlve, egy ülésre érdemes befalni az egészet.


Hozzávalók...
...az omlós tésztához:
175 g liszt, 25 g porcukor, 1 csapott teáskanál őrölt fahéj (2 g), pici só, 85 g hideg vaj, 1 tojássárgája, 2 evőkanál (30 ml) hideg víz;
...a töltelékhez: 250 g rebarbara, 200 g eper, 5 dkg cukor;
...a sodóhoz: 1 egész tojás, 1 evőkanál vanília kivonat, 3 dkg cukor, 2 dkg liszt, kb. 1,5 dl tejszín;
...a tetejére: 4 dkg vaj, 4 dkg nádcukor, 5 dkg zabpehely, 1/4 teáskanál őrölt fahéj keveréke.
Tovább olvasom...

2011. június 12., vasárnap

Eperlekvárok - itt a vége!

Vége! Azt hiszem ebben a hónapban már úgy harmadszorra, a biztonság kedvéért most írásban is kijelentem, hogy idén már nem szeretnék több epret befőzni!


A korábbi változatok mellé készült még levendulás, valamint rebarbarás eperlekvár, ezekkel zárom az idei eperszezont, legalábbis a "főszezont". Remek mindkettő, kár lett volna kihagyni!


Különösebb recept most sincs, továbbra sem áll szándékomban bepötyögni a zselésítő hátoldalát. A rebarbaráshoz csak egy szösszenet: még a zselésítő hozzáadása előtt előfőztem az eper-rebarbara duót, ugyanis a kisebbik lányom a nagyobb darabokra vágott zöldségszárat összehúzott szemmel és roppant gyanakvó arccal egyszerűen lehagymázta :D, így nem kockáztattam, hogy a látvány miatt elutasítsa a finom végeredményt. Nem is tette. ;) Ellenérzések hiányában természetesen a választott zselésítő előírása szerint készítendő.


Levendulás: 1 kg eperhez 25-30 dkg cukor, 10 szál levendula virágai a szárról lecsipegetve (kinyílt virágok és bimbók egyaránt), továbbá 3:1 zselésítő előírás szerint.
Rebarbarás: 70 dkg eper, 35 dkg rebarbara, 25-30 dkg cukor, 1/2 rúd vanília magjai, továbbá 3:1 zselésítő előírás szerint. (Rebarbara szepytől - igeeen, lekvár is készült belőle. Köszi, puszi! :*)
Tovább olvasom...

2011. június 9., csütörtök

Rebarbara(s)tart

Kaptam rebarbarááát! A "meglepetést" ismét szepy követte el (köff! :*), egy óriási adagot küldött, amit persze muszáj volt azonnal megkóstolnunk, mert mi - hátrányosan vidékiek - még csak nem is láttunk korábban rebarbarát, nem hogy kóstoltuk volna. Elsőként egy tart készült, ami olyan, de olyan finom lett, hogy életmódváltás és diéta ide vagy oda, muszáj volt este 7-kor 3 szeletet megennem belőle.


A recept ismét a GoodFoodos csábító desszertek közül származik - mekkora királyság már, hogy megtaláltam a kupiban ezt a könyvet! Fahéjas omlós tészta az alapja, amihez a lisztet, porcukrot, fahéjat és sót összeszitáltam, majd elmorzsoltam benne a hideg vajat (ezt a könyv szerint késes robotgéppel kellene végeztetni, de nekem még mindig nincs olyan, így kézzel gyúrtam - szuper lett így is). Hozzáadtam egy tojás sárgáját és a hideg vizet, gyors mozdulatokkal összedolgoztam és folpackba bugyolálva betettem a hűtőszekrénybe pihenni (GF szerint 45 perc, nálam 90 perc volt, mert közben meggyet fagyasztottam, lekvárt főztem...).
A pihentetés alatt a rebarbarát megmostam (vékonyabb szálakat válogattam hozzá), megfosztottam azoktól a héjdaraboktól, amelyektől nagyon meg akart válni, majd feldaraboltam 3-4 centis falatokra. A sütőt bekapcsoltam 200 °C-ra és előkészítettem egy levehető oldalú piteformát (gazdaságos fajta, úgy 24 centi átmérőjű, 3,5 cm magas lehet), amit kibéleltem a vékonyra nyújtott fahéjas tésztával. A tésztát villával alaposan megszurkáltam, majd egy alufóliával letakartam (ennyi, nem kell lesúlyozni). A sütőbe tolva 15 percig sütöttem, amíg egy kis színt magára kapott, majd kivettem (és jól megégettem az ujjaim, így most két nagy vízhólyag is segít a gépelésben), a fólia helyére rendeztem a felaprított rebarbarát és megszórtam nádcukorral. Visszatettem a sütőbe (ez milyen jó érzés volt a frissen pörkölt ujjaimmal) és további 20 percig sütöttem.


Amikor a rebarbara megsült, kivettem a sütőből a félkész desszertet és a sütő hőjét mérsékeltem (160 °C). A tejfölt elkevertem a cukorral és a tojással, majd ezt a keveréket a lepény tetejére csorgattam. Egy kevés cukrot elkevertem fahéjjal, ezzel megszórtam a sütemény tetejét és az egészet visszatoltam a sütőbe addig, amíg a tejföl megszilárdult (15 perc). Langyosra hűlve bontottuk meg. :)
Nagyon finom desszert, egyetlen hátránya, hogy a rebarbara túl sok levet enged és ez szeletelésnél elszabadul, némileg rontva az összképet, de hát kit ééérdekel? Engem aztán nem. :))


Hozzávalók...
...az omlós tésztához:
175 g liszt, 25 g porcukor, 1 csapott teáskanál őrölt fahéj (2 g), pici só, 85 g hideg vaj, 1 tojássárgája, 2 evőkanál (30 ml) hideg víz;
...a töltelékhez: 350 g rebarbara, 85 g nádcukor, továbbá 250 g tejföl (eredetileg 284 ml, muhaha...), 25 g cukor, 1 egész tojás;
...a tetejére: 1 teáskanál cukor és 1/2 teáskanál őrölt fahéj keveréke.
Tovább olvasom...