A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kardamom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kardamom. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 28., hétfő

Kontyalávaló

A nyár a likőrkészítések időszaka (is). Mivel a likőröknek kifejezetten jót tesz, ha van idejük érni, így amit most készítünk el, az az év végi vendégségek idejére éppen megfelelő lesz...aztán vagy vendégvárások alkalmával fogyasztjuk el a barátaink/családtagjaink közreműködésével vagy pedig vendégjárások idején ajándékozunk el belőlük néhány üveggel. ;)
Ezt a fűszeres, édes likőrt még májusban dobtam össze: két hűtőben árválkodó kezeletlen narancs héja, és néhány kedvenc kis fűszer került bele. A hétvégén szűrtem le: szuper lett!


A hozzávalókat egy 1,5 l-es befőttes üvegbe tettem és kamrapolcon hagytam érni. Nálam elfelejtődés/lustaság miatt úgy 10 hétig lubickoltak a hozzávalók a vodkában, de fele idő is elég.
Az italos üvegeket alaposan kitisztítottam, kiforráztam, az aljukba cukrot szórtam és erre szűrtem a fűszeres likőrt. Néha fel-felráztam, amíg a cukor teljesen feloldódott, majd a legfelső, legelérhetetlenebb kamrapolcra tettem, hogy adventig elkerüljön a kísértés. :)


Hozzávalók: 1 l vodka, 2 nagyobb narancs héja, 5 szem zöld kardamom (megroppantva), 5 szem szegfűszeg, 1 mokkáskanál ánizsmag, 1 kisebb ceyloni fahéjrúd (8 cm), darabka (2-3 cm) cassia fahéjrúd, 1/3 szerecsendió (durvára törve), 1 vaníliarúd (felhasítva), 250-300 g cukor*.
*Ez egy édes likőr, aki a kevésbé édes ízeket kedveli, kevesebbet cukrot tegyen bele, de a kóstolással vigyázni ám! ;)
Tovább olvasom...

2014. február 18., kedd

Gyors gyümölcsös-müzlis desszert

Az elmúlt hétvégén gyors desszertet készítettem a vendégeinknek: tejszínes krémet rétegeztem házi müzlivel és gyümölcsös öntettel. Szerintem nagyon finom, jól variálható és végtelenül egyszerű desszert, érdemes kipróbálni.


Az egyik réteg házi müzli - még egyszerűbb a dolgom, ha éppen van belőle, de ha nincs, akkor is gyorsan elkészül. Ehhez a dió kivételével az összes hozzávalót összekeverem egy tálban, sütőpapíros tepsire egyenletesen elosztom és 180 °C-ra előmelegített sütőbe tolom. 7-8 perc után egyszer átkeverem, majd újabb 7-8 perc elteltével belekeverem a durvára aprított diót. Ezután 5 percenként átforgatom a keveréket, amíg egyenletesen meg nem pirul az egész (hogy összesen mennyi időt tölt a sütőben, ez függ a tepsi méretétől is, kisebben lassabban pirul át, nagyobb méretűben gyorsabban elkészül). Az utolsó átkeverésnél vaníliakivonatot csorgatok rá, összekeverem és ezután már csak kábé 2 percig pirítom. A müzlit kiveszem a sütőből és 1-2 alkalommal átkevereve, az egymáshoz ragadt nagyobb darabokat összetörve, a tepsiben hagyom kihűlni.


Amíg a müzli készül, elkészítem a gyümölcsszószt: a szeder és a málna kivételével mindent egy edénykébe teszek és felforralok. 5 percnyi forralás után hozzáadom a szedret, amikor ezzel is felforr a szósz, beleteszem a málnát. Éppen csak újraforrásig melegítem, ezután elzárom a lángot és hagyom kihűlni a szószt. (Keverés helyett érdemes inkább csak rázogatni az edényt, hogy minél kevésbé törjenek össze a gyümölcsök. Ha nagyon híg lenne a leve, keményítővel lehet sűríteni vagy rétegezésnél csak a "sűrűjét" használni.)
A görög (vagy lecsepegtetett) joghurtot elkeverem a mascarponéval, belereszelem egy citrom héját. A tejszínt habbá verem kevés porcukorral és a zselatin fixszel (előírás szerint), majd összeforgatom a joghurtos sajtkrémmel.
A háromféle összetevőt egy nagyobb tálban vagy több desszertes pohárban rétegezem, tálalás előtt 1-2 órán keresztül hűtöm. 


Hozzávalók...
...a müzlihez*:
300 g egész zabpehely, 130 g méz, 70 g melaszos nádcukor (vagy összesen 200 g méz/cukor/nádcukor...ízlés szerint), 1 teáskanál (4 g) őrölt fahéj, 80 g olaj (most felesben használtam olvasztott vajat és szőlőmagolajat), 100 g durvára aprított dió, 1 mokkáskanálnyi természetes vaníliakivonat;
...a gyümölcsszószhoz: 350 g kékáfonya (mirelit**), 1 narancs és 1 citrom leve, 4-5 kardamom (egészben), fél rúd vanília, 80 g cukor, 150 g fekete szeder (mirelit**), 150 g málna (mirelit**);
...a tejszínes krémhez: 200-250 g görög joghurt, 1 doboz (250 g) mascarpone, egy citrom héja (a levéből is mehet hozzá), 400 ml habtejszín, porcukor ízlés szerint, fél csomag (10 g) zselatin fix.
*Ha marad müzli, üvegben lehet tárolni néhány napig, gyümölcsös joghurtba keverve nagyon finom. Ízlés szerint további olajos magvakat, csokidarabokat, aszalványokat is lehet beletenni. A házi müzli készen kapható müzlivel is kiváltható, de finom desszert készíthető kekszmorzsával vagy akár csak pirított, darabolt csonthéjasokkal is.
**Szezonban természetesen friss gyümölcsből készülhet, illetve más gyümölcsökkel is érdemes kipróbálni.
Tovább olvasom...

2013. április 3., szerda

Almás papucs - csaroh

Ezek a sütik a húsvéti kínálat darabjaiként készültek el - Vicuska tette fel a napokban a blogjára és annyira helyesek voltak, hogy be is terveztem a mielőbbi megsütésüket. Aztán amikor a diódarálóm, keresztbe téve a terveimnek, bemondta az unalmast a húsvéti sütögetés közepén, úgy döntöttem, hogy ím' el is érkezett az idejük. A tésztája frissen ropogós volt, másnapra a tárolás következtében megpuhult, de így is-úgy is finom volt nagyon.
Vicuska, nagyon köszönöm a receptet! :)


A tésztát Vicuskához hasonlóan én is előző este állítottam össze, bár azonnal lehet sütni. Ehhez a puha vajat a tálas mixerben habosra kevertem a cukorral, ezután a tojással, majd a tejjel is. A legvégén adtam hozzá a sót és a vanília eszenciát. A gépről levéve hozzászitáltam a lisztet és a sütőport és puha tésztát gyúrtam (nekem ehhez kellett még egy csipetnyi liszt az 500 g-on felül, anélkül ragadt). Folpackba csomagolva hűtőszekrénybe tettem.
Másnap sütés előtt kivettem a hűtőből és hagytam szobahőmérsékleten kissé "kiengedni". Eközben elkészítettem a tölteléket, amihez az almákat megtisztítottam, apróra kockáztam és a vízzel, fahéjjal, cukorral, kardamommal és a leforrázott, lecsepegtetett mazsolával együtt kis lángon megpároltam. Amíg az alma párolódott, száraz serpenyőben megpirítottam a mandulaszeleteket - ezeket a kész almához kevertem és együtt hagytam kihűlni.
A tésztát kb. 3 mm vékonyra nyújtottam, ezután 10-12 cm-es kockákra vágtam, majd ezeket átló mentén feleztem, így egy kockából 2 háromszöget kaptam. A háromszög egyforma száraival párhuzamosan 3-3 bevágást ejtettem (fotó Éva receptjénél), a kihűlt tölteléket a tészta közepére helyeztem és előbb az egyik oldalról, majd a másikról is ráhajtottam a 2 csücskét. Sütőpapíros tepsire sorakoztatva, 180 °C fokos sütőben, kb. 20 perc alatt sültek szép világosra. Kihűtés után porcukrot szitáltam rájuk.


Hozzávalók...
...a tésztához:
200 g puha vaj, 120 g cukor, 2 tojás, 100 ml tej, 8 g sütőpor, csipet só, 2 teásaknál vanília eszencia, 500 g liszt + egy kevés az igazításhoz, nyújtáshoz;
...a töltelékhez: 6 közepes alma (egyenként kb. 200 g-osak), 3 evőkanál cukor (vagy ízlés szerint), 3 teáskanál őrölt fahéj, 5 szem kardamom (a hüvelyeket eltávolítottam, a magokat mozsárban megtörtem), kb. 50 ml víz, 100 g mazsola, 50-60 g mandulaszelet.
A fenti mennyiségek az eredeti recept duplája - kb. 70 db sütemény lett belőle és egy kevés töltelék kimaradt, de ez persze attól függ, mennyire "tömjük" meg a papucsokat.
Tovább olvasom...

2013. március 3., vasárnap

Almás-rebarbarás kőttes

Almás sütit terveztem, de eszembe jutott, hogy milyen régen sütöttem utoljára kelt pitét, így inkább ezt készítettem. Egy kis rebarbarával, kardamommal megbolondítva...uhh, nagyon finom lett! Mivel nem édesítettem túlságosan, így kellemes, üde lett a töltelék, de persze kifejezetten édesre készítve is nagyon finom lehet.


A tészta hozzávalóit alaposan megdagasztottam (a puha vajat csak a végén dolgoztam a tésztába), majd lefedve duplájára kelesztettem. Amíg a tészta kelt, elkészítettem a tölteléket, ami nálam most roppant egyszerűen készült, ugyanis az alma már fahéjjal és cukorral párolva pihent a fagyasztóban, így azt csak kiolvasztottam és a vaníliás cukorral megpárolt rebarbarához kevertem. Pluszban kardamommal fűszereztem, de gyömbérrel is nagyon finom, érdemes kipróbálni. (Ha nincs frigós tartalék, akkor az almát meghámozom, lereszelem, cukorral és fahéjjal megszórom, majd fél-egy óra után levétől kissé kinyomkodom és így teszem a rebarbarához.)
A megkelt tésztát két cipóra osztottam, az elsőt kinyújtottam és sütőpapíros tepsibe tettem. Ezt megszórtam egy kis zsemlemorzsával (kekszmorzsa is lehet), ráterítettem a tölteléket, amit szintén meghintettem morzsával. Kinyújtottam a második lapot és befedtem vele a süteményt. Megszurkáltam villával és kb. fél órán keresztül kelni hagytam, közben előmelegítettem a sütőt is 170-180 °C-ra. Mielőtt sütőbe toltam, felvert tojással kentem meg a pite tetejét, majd szép pirulósra sütöttem.
Nekem lágy maradt a töltelékem, engem nem zavar, sőt, nekem így finom :), de aki tömörebb, kevésé folyós töltelékre vágyik, az bele is keverhet egy kis zsemlemorzsát, vagy alaposan ki kell nyomkodni az almát a levétől, hogy minél kevesebb nedvesség kerüljön a töltelékbe.

Hozzávalók...
...a tésztához:
200 g natúr joghurt, 60-70 ml tej, 6 dkg méz (vagy cukor), 20-22 g élesztő, 2 tojás sárgája, csipet só, 250 g rétesliszt, 250 g finomliszt, 70 g lágy vaj;
...a töltelékhez: kb. 1200 g alma (vagy kb. 800-1000 g mirelit-párolva), kb. 600 g rebarbara (mirelit), (vaníliás) cukor, kardamom, őrölt fahéj;
...továbbá: a nyújtáshoz liszt, szükség szerint zsemlemorzsa, a tetejére egy tojás.
Tovább olvasom...

2013. január 7., hétfő

Gyömbérlikőr

Szuper, könnyű likőr, ami még karácsonyra készült és meg kell mondjam, villámgyorsan el is fogyott, annyira, hogy nagyon el sem ért a vendégekhez. :D Mentségünkre szóljon: nem készült nagy mennyiségben (ezt azért utólag bántuk). A megadott adagokkal egyszerre lesz csípős, ugyanakkor édes a likőr. Ehhez azért hozzáfűzném, hogy teljesen nem sikerült megegyeznünk a férjemmel a végeredményt illetően, ugyanis szerinte így lett "pont jó", szerintem viszont lehetne kicsit kevésbé édes, így javaslom, hogy aki határozottabb gyömbérízre hajt, csökkentse a cukormennyiséget. :)
...és bár az ünnepek már elmúltak: küszöbön a bálszezon - na meg a gyömbér ugye nátha ellen is kiváló... ;)


A narancsot alaposan megtisztítom, héját vékonyan lehámozom (lehet reszelni is, de a finom reszelőt nem ajánlom), majd a gyümölcsöt félbevágom és levét kifacsarom egy lábaskába. A narancslevet vízzel egészítem ki a szükséges mennyiségre: ebbe kerülnek a cukrok, a tisztított, vékonyra szeletelt gyömbér, a felhasított vaníliarúd és a kardamom (amit mozsárban előtte megroppantok). A lábast tűzre teszem, a fűszeres-cukros levet felforralom és mérsékelt tűzön gyöngyöztetve 15-20 percig főzöm. A tüzet elzárva hagyom kihűlni a szirupot.
Eközben a narancs héját, a konyakot és a vodkát egy (befőttes) üvegbe teszem. Amikor a gyömbéres szirup kihűlt, azt is hozzáöntöm. Hűvös, sötét helyen (kamra) hagyom érni 2-3 napig. Ezután a likőrt többször átszűröm, végül italos üvegbe töltöm és behűtve kínálom. Türelemmel rendelkező likőrkészítőknek érdemes még 1-2 hétig érni hagyni, de frissen is nagyon finom.

Hozzávalók: 1 nagyobb narancs leve és héja, 350 ml folyadék (ebben benne van a narancs leve is), 150 g kristálycukor (vagy kevesebb), 50 g nádcukor, 60 g tisztított gyömbér, 1 vaníliarúd, 3 szem kardamom, 150 ml konyak, 250 ml vodka.
Ízlésünk szerint ebből a receptből.
Tovább olvasom...

2012. november 6., kedd

Mézesfűszer házilag

Néhány fűszert egyáltalán nem tartok itthon őrölt állapotban, hanem mindig frissen őrlöm, reszelem az adott ételhez. Amikor azonban "beindul" a mézes-szezon, a saját szájízünk szerinti fűszerkeveréket előre elkészítem. Mindig csak kisebb, 1-2 kg-nyi liszthez elegendő mennyiséget készítek egyszerre, amit aztán viszonylag rövid idő alatt el is használok. ;)


A darabos/szemes hozzávalókat egy kávédarálóba teszem (van egy készülékem, amit kifejezetten csak a fűszerekhez használok). Ezek: a szerecsendió néhány nagyobb darabra törve, a kardamom (hüvely nélkül, csak a magok), a szegfűszeg, a szegfűbors (aki a csípősebb ízeket kedveli, kipróbálhatja más borsokkal is, néhány recept pl. a fehér borsot ajánlja), valamint a csillagánizs magjai (ehelyett aki hozzájut, használhat rendes ánizst is, de én sajnos nálunk ezidáig nem találkoztam vele). 1-2 perc alatt alaposan megőrlöm, majd hozzákeverem a többi fűszert is. Zárt üvegben tartom felhasználásig.


Hozzávalók (kb. 1 kg liszthez elegendő mennyiség): 4 g szerecsendió (kb. 1,5 dió - egy 10 g-os zacskóban általában 3-4 db van), 2 tucat zöld kardamom magjai (hüvely nélkül kb. 2 g), 4 tucat szegfűszeg (kb. 3 g), 10 nagyobb szegfűbors, 5-6 szem csillagánizsmag, 15-16 g őrölt fahéj, 2 g őrölt gyömbér.
Tovább olvasom...

2012. március 13., kedd

Szederleves

Közeleg a tavasz, így igencsak aktuálissá vált, hogy az előző évről még a fagyasztóban maradt zöldségeket, gyümölcsöket elhasználjam. A bogyós gyümölcsökből készített ételek élénk színeikkel a nyarat idézik, így a még most is uralkodó borús, szürke napokon különösen jól esik egy ilyen egyszerű, finom leves.


A szedret a vízzel, kevés cukorral és a fűszerekkel együtt tűzre tettem, és a forrástól számítva kb. 15 percig főztem. Ezután a fahéjat kivettem belőle és a levest botmixerrel pépesítettem. Nagyobb lyukú szűrőn megszűrtem a pépet a magoktól, majd újra tűzre téve a keményítővel elkevert tejjel behabartam és vaníliás cukorral tovább édesítettem. Szerintem langyosan és nem túl édesen az igazi. :)
Tetszőlegesen akár szederszemeket is lehet belefőzni, de én legjobban sok-sok (édes) tejszínhabbal vagy babapiskótával szeretem. :)


Hozzávalók: 60-70 dkg szeder (mirelit), 6-7 dl víz, 5 cm fahéj, 3-5 szem kardamom, 2 dl tej, 2 erős evőkanál étkezési keményítő, cukor és/vagy vaníliás cukor a gyümölcs érettségétől és ízléstől függően.
Tovább olvasom...

2011. november 6., vasárnap

Fahéjlikőr

Nemrég, az italajánlós bejegyzésemben említettem, hogy hozok még új likőröket advent előtt. Íme egyikük. A fahéjas mézes pálinkákról jutott még korábban eszembe, hogy likőrt készítsek ebben az ízben és nagyon örülök, hogy most végre rászántam magam. Az adag szokásosan kicsi, aki ajándékba szánja, annak érdemes nagyobb adaggal indítani... És tudjátok mit? Annak is, aki nem annak szánja. :D
Szerintem nagyon kellemes ital lett (szuper, de tényleg!), most ez a kedvenc. Akik szeretik a fahéj csípősebb oldalát is, növeljék a mennyiségét.


Nagyon egyszerűen készül: a fűszereket (befőttes)üvegbe teszem, felöntöm az alkohollal és lezárva a kamrapolcon felejtem, bő két hétre. Ez idő alatt időnként rá lehet nézni, esetleg megrázogatni az üveget, de ez el is hanyagolható. Amikor letelik az érési idő, a cukorból és vízből egyszerű szirupot készítek. Hagyom kihűlni, hozzákeverem a fahéjas alkoholhoz és ezután átszűröm* egy italos üvegbe.
Hűtőszekrényben tárolom, hűtve kínálom. Az utóérésre érdemes még egy hónapot ráhagyni, így aki karácsonyra szánja, már most nyugodtan elkészítheti!


*A szűréshez mostanában kávéfiltert használok. Nagyon jónak bizonyult eddig, még az erősen üledékes itallal is elboldogul - ha nem az első, akkor a második vagy harmadik szűrésre mindenképpen.

Hozzávalók kb. fél liter likőrhöz:
1 nagyobb rúd fahéj (15-16 cm, 10 g), 3 szegfűszeg, 1 egész zöld kardamom, 1 dl konyak, 3 dl vodka, továbbá 10 dkg cukor, 50 ml víz.
Alaprecept innen.
Tovább olvasom...

2011. augusztus 13., szombat

Diólikőr

Diólikőr zöld dióból. Tehát nem éppen most készült, de most jött el az ideje, hogy felkerüljön a blogra. :)
A zöld diót június végén - ha jól rémlik, hagyományosan Szent Iván éjjelén - kell szedni, állítólag ekkor a legoptimálisabb a dió állapota a likőrkészítéshez. Hát nekem sikerült éppen aznap - de nem éjjel :)) - szednem a diókat. Aztán bekevertem, érleltem (elfelejtkeztem róla), majd néhány napja végre leszűrtem és befejeztem a készítését.
szepy receptje után... Köszi, puszi! :) :*


Az első fázisban (gumikesztyűt húztam és) a diókat megmostam, majd negyedekre vágtam. Egy nagy befőttesüvegbe tettem a diódarabokat, ráöntöttem az alkoholt és hozzátettem a fűszereket. Ezután az üveget lezártam, majd a konyhaablakba raktam és ott is felejtettem - időnként persze ránéztem, megrázogattam az üveget, de nem volt vele különösebb elfoglaltságom. A szép zöld szín 1-2 nap alatt szinte feketére váltott - valamikor az első héten kinyitottam az üveget és megszaglásztam a készülődő likőrt, szerintem teljesen kólaillatú volt és a színe csak erősítette ezt az érzést. :D

érlel-érlel-érlel

A második fázis elvileg négy hét elteltével következik, nálam ez csúszott néhány napot...egészen pontosan 15-öt. :D A keveréket kétszer szűrtem át - először egy durva szűrőn a nagyobb daraboktól mentesítettem, majd másodszorra már közvetlenül egy zárható italos üvegbe, egy - korábban nem használt :P - nejlonharisnyán szűrtem keresztül. Ezt a harisnyás ötletet még az egyik olvasómtól kaptam tavaly a citromos mézespálinkával kapcsolatban, ezúton is köszönöm, ennél a likőrnél is hasznosnak bizonyult! ;))
A cukorból és a vízből 1-2 percnyi forralással szirupot készítettem, kihűtöttem, majd az ízesített vodkához csorgattam. Az üveget lezártam, kissé összeráztam, végül a hűtőszekrénybe tettem további érlelés céljából. :)
Na jó, nanááá, hogy megkóstoltuk. :D Elvileg adventig (karácsonyig) illene még érni hagyni, de ez így, ahogy van, már most nagyon jó. Én korábban nem szerettem a diólikőrt: vagy öregszem (tagadhatatlan) vagy ennyire jó vagyok :))) (na jó, szepyé az érdem), de ez szerintem nagyon finom. Kellemesen dió ízű (ami remek), nem keserű, de nem is kimondottan "női" likőr lett. :)


Belekerült: 15 db zöld dió negyedelve, 5 dl vodka (40%), 3-4 cm fahéjrúd, 6-7 cm vaníliarúd felhasítva (egy nagyobb rúd fele), 3 szem szegfűszeg, 5 szem szegfűbors (mozsárban megroppantva), 5 egész zöld kardamom (mozsárban kissé megtörve), 1 nagyobb citrom héja vékonyan hámozva (a fehér rész nélkül), továbbá 1 dl vízből és 15 dkg cukorból készült szirup.
Tovább olvasom...

2010. október 20., szerda

Narancshéjas fűszerkeverék

Az egészséges, friss narancshéjat vétek kidobni. Ilyenkor ősszel többször készül belőle kandírozott narancshéj, ami nálunk az adventi időszak süteményeinek egyik alap ízesítője. Ennél azonban egyszerűbben is fel lehet használni: szárított fűszerként. Ehhez a keverékhez is így készítem el.


A narancsot alaposan megmosom, megtörlöm, majd zöldséghámozóval vékonyan meghámozom, lehetőleg minél kevesebb fehér részt hagyva rajta. A héjcsíkokat a radiátoron szárítom egy napon keresztül, nem árt, ha ezalatt - ha nem is egész nap, de - néhány órán keresztül a fűtés is megy, hogy tényleg megszáradjon :D, majd másnap egy fűszervágó késsel felaprítom. A szegfűszeget egyszerűen hozzákeverem, az egész fahéjat egy mozsárban darabosra töröm, a kardamomot is megtöröm kissé. A keveréket üvegbe teszem és italok készítésénél használom fel.

Gasztroajándéknak is tökéletes egy mutatós üvegben, akár cukorral készre keverve, akár anélkül is. Ha a cukrot is hozzákeverem, akkor egy teáskanál fűszerre kb. egy evőkanál cukrot számolok.
Előnye, hogy folyamatosan, egyszerűen "utángyártható", így pl. ha ajándékba készül, időben el lehet kezdeni a készítését, karácsonyig biztosan kerül néhány narancs az asztalra. :)


Hozzávalók: 1 nagy (!) narancs héja vékonyan hámozva, 25-30 db szegfűszeg, 1-1,5 fahéjrúd (a hosszú fajtából), 10 egész kardamom.
Tovább olvasom...

2010. október 18., hétfő

Citromos-fűszeres mézespálinka

November végén kezdődik az adventi időszak, és mivel ennek az italnak érnie kell, éppen itt az ideje, hogy elkezdjük az ünnepi készülődést! A mézes-ágyas pálinka remek vendégváró, de egy szép üvegbe töltve karácsonyi gasztroajándéknak is kiváló. Érdemes az ízeket szájízünk szerint összeállítani, a férjem kedvenc kombinációja pl. a meggyes-fahéjas mézes pálinka.


Néhány szó az ízesített pálinkákról...
A mézes pálinka alapvetően méz és pálinka kb. 1:3-1:4 arányú keverékéből áll (ízlés szerint). Az összetevőket kétféleképpen elegyíthetjük: ha a pálinkát és a mézet felmelegítjük, a kész mézes pálinkánk tiszta, áttetsző ital lesz, bár némi üledék képződhet az üveg alján - ettől én többszöri óvatos átszűréssel* szabadulok meg. Amennyiben az összetevőket nem melegítjük meg, az ital opálos lesz, ez azonban az ízén egyáltalán nem változtat - én saját (belső :D) használatra általában így szoktam készíteni. Az "egyszerű" ágyas pálinkába a pálinkát alkotó gyümölcs aszalványát tesszük, és azzal érleljük. A mézes-ágyas pálinka pedig értelemszerűen a fenti kettő keveréke: a pálinkába méz és aszalt gyümölcs is kerül.
Az italt fűszerekkel tehetjük még ízesebbé, ezt bármelyik változatnál alkalmazhatjuk. Bánjunk mértékkel a fűszerekkel, ugyanakkor ezek nagyobb mennyiségben történő használatával az ital előbb átveszi az ízüket. Ebben az esetben előbb kóstoljunk, akár 1 héttel az elkészítés után, és ha megfelelőnek találjuk az ital ízét, távolítsuk el a fűszereket belőle.

Ehhez a citromos változathoz a gyümölcsöket alaposan megmosom, szárazra törlöm. Héjukat nagyon vékonyan lehámozom úgy, hogy minél kevesebb fehér rész maradjon rajtuk. A gyömbérdarabot meghámozom és felkockázom. A vaníliarudat felhasítom (a magokat nem szükséges kikaparni belőle).
Egy fél literes üveget alaposan kitisztítok, majd beleteszem a citromhéjat, a gyömbérkockákat és a fűszereket.
A mézet kimérem és megmelegítem: elég addig melegíteni, míg kellemesen folyóssá nem válik. Az olvadt mézet az üvegbe csorgatom. Ezután a pálinkát is megmelegítem (nem kell felforralni, forráspontja: 78 °C), majd egy keveset ebből is az üvegbe töltök. Lezárom az üveget és addig rázogatom-forgatom, amíg a méz és a pálinka el nem keverednek. Hozzáadom a többi pálinkát is, és miután újra lezártam, néhányszor fejre állítom az üveget, hogy alaposan feloldódjon a méz a pálinkában. Kihűlés után hűvös, sötét helyre teszem (hűtőszekrény), és 3-4 hétig érlelődni hagyom. Ezután eltávolítom a fűszereket az italból (leszűröm), és így érlelem tovább. Behűtve és/vagy hűtött pohárban kínálom.

*Olvasói visszajelzés: Sz. Zsuzsi úgy szabadult meg az üveg alján képződött üledéktől, hogy az italt duplán hajtott anyagzsebkendőn+harisnyán szűrte át. Köszönöm a tippet, Zsuzsi! :)


Hozzávalók kb. fél liter kész pálinkához: 2 citrom héja, kb. 1 cm vastag karika egy nagyobb átmérőjű gyömbérdarabból, 5-7 cm fahéjrúd, 2-4 szem kardamom, 4-6 szem szegfűbors, 2-4 szem szegfűszeg, 3-4 cm vaníliarúd, 15 dkg méz, 4-4,5 dl pálinka (lehetőleg 50 fokos, semlegesebb ízű).

A recept az októberi Kifőztük magazinban jelent meg, amely szokás szerint a weboldalon ingyenesen letölthető!
Tovább olvasom...

2010. augusztus 6., péntek

Ringlóleves

Nagyon finom, kissé "karácsony-ízű" gyümölcsleves, zömmel ringlóból, néhány szem kékszilva támogatásával.


A vizet a cukorral, vaníliamagokkal és fahéjrúddal felforraltam, majd forrás után a lángot takarékra állítva kb. 15-20 percig lassan főztem. Ezalatt a gyümölcsöket megmostam, kimagoztam, negyedekre vágtam (kb. 80 dkg ringlót egészítettem ki ~1 kg-ra a kékszilvával, de bármelyikkel önmagában is elkészíthető).
Az előkészített gyümölcsöt a fűszeres vízbe tettem. Belereszeltem egy citrom héját és belefacsartam a levét. (Kóstoljunk!) A kardamomok hüvelyét eltávolítottam, a magokat a mozsárban összenyomtam, majd a leveshez adtam. Addig főztem lassú tűzön, amíg a gyümölcsök megpuhultak.


Ekkor a fahéjrudat eltávolítottam és a levest botmixerrel pépesítettem, végül átszűrtem, de ez abszolút opcionális. A tejszínt elkevertem a keményítővel és behabartam vele a levest. Forrásig főztem.
Hidegen, felvert tejszínhabbal és cukrozott, szeletelt mandulával tálaltam, de finom lehet melegen, egy gombóc vanília- vagy fahéjfagyival is.


Hozzávalók: 1 l víz, kb. 20 dkg cukor (vagy ízlés szerint), 5-6 cm vaníliarúd magjai, 5-6 cm fahéjrúd, kb. 1-1,2 kg ringló (lehet kékszilva is; magozott mennyiség), 1 citrom leve és reszelt héja (vagy ízlés szerint), 2-3 szem kardamom, 1 dl tejszín, 1 púpozott evőkanál étkezési keményítő.
Ebből hatalmas adag lesz, bátran felezhető.
Tovább olvasom...