Írhatnám, hogy "a legfinomabb" padlizsánkrém, de ugye minden szubjektív és nekem kicsi az arcom (mondom, hogy minden szubjektív :D).
Marcsi kolléganőmbeblogolódott kreálmánya volt az a padlizsánkrém, ami életemben először valóban ízlett. Ezen mondjuk nem igazán kell csodálkozni, mert nem szeretem a padlizsánt - grillezve még csak-csak megeszem, de padlizsánkrémből korábban még egy sem nyert meg magának. Így aztán már az is nagy szó, hogy amikor Marcsi az elmúlt ősszel először megkínált a maga krémjével, egy életem egy halálom megkóstoltam. Most pedig már magam készítem. ;)
A krém (szinte) csak padlizsánból és fűszerekből áll. És igen, ez a titka, azaz semmi olaj, semmi majonéz - voltaképpen azt hiszem, ez egy mások számára félkész padlizsánkrém. :) Könnyű, pirítóson nem csak nekem volt meggyőző: mr.egy sem szereti a tojásgyümölcsöt, de ebből repetázott és bánatos arckifejezéssel kérdezte meg, hogy biztosan le akarom-e fagyasztani a maradék két doboznyit, valamint a nővéremet is megnyerte, igaz ő csak néhány csipetnyit nyúlt ki abból az adagból, amit a fotóhoz mentettem meg. Egyébként ő kérte a receptet, a heti nagypiac előtt hozom is. :))
Na szóval, a padlizsánt megmosom, végeit levágom. Jöhet a faszenes grill vagy vaslapos sütögetés a tűzhelyen, és hasonló nyalánkságok, de én csak kis mennyiséget készítettem és vaslapom nincs, így egy tepsiben betoltam a sütőbe. 180 °C, 2-3 alkalommal ránéztem, megforgattam a padlizsánokat és addig sütöttem, amíg jól megpuhultak (nem tudom, úgy bő 1 óra lehetett?). Ezután még forrón lehúztam a héjukat és az időközben megtisztított vörös- és fokhagymával együtt ledaráltam (én húsdarálón, de kinek a pap...).
A fűszerek mennyisége ízlés kérdése, ízesítés közben tehát kóstolgatni kell a krémet és így kisakkozni, hogyan jön be leginkább. A lényeg, hogy a hagymák mellett legyen benne padlizsánonként kb. 1 erős evőkanál mustár, 1-2 teáskanál cukor, valamint só, őrölt bors, frissen facsart citromlé és csipetnyi oregano (szárított). Alaposan összekeverem - frissen is finom, de ha áll egy napot a hűtőben, még jobb lesz.
Télre - illetve azt a mennyiséget, amit néhány napon belül nem fogyasztunk el - a legegyszerűbb megfelelő adagokban, fagyasztva elrakni. Később - télen/tavasszal/bármikor - fogyasztás előtt a hűtőszekrényben kell hagyni kiolvadni. Nyár végén tetőzik a padlizsánszezon, olyankor érdemes télre elraktározni belőle - részemről ki fogom próbálni nagyobb mennyiségben, grillezve is. ;)
Hozzávalók 1 padlizsánhoz (cca.): 1 kisebb-közepes vöröshagyma (lehet gyengébb hagymát is választani), 2-3 nagyobb gerezd fokhagyma*, 1 evőkanál citromlé, 1 púpozott evőkanál mustár, 1-2 teáskanál cukor, só, őrölt bors, morzsolt oregánó.
Én most 4 nagy padlizsánból készítettem - kb. 1,75 kg volt. 3 közepes vöröshagymát, 1 jó fej fokhagymát (12-14 gerezd), 1 citrom levét, 5 evőkanál mustárt, kb. 2 evőkanál cukrot, valamint frissen őrölt himalaya sót és fekete borsot, továbbá 1-2 teáskanálnyi szárított szurokfüvet tettem hozzá.
*Megjegyezném, hogy a fokhagyma nyersen, ebben a mennyiségben egyrészt csíp (és ez jóóó), másrészt nem nevezhető gyomorbarátnak (és ez rossz), tehát aki érzékeny rá, az inkább kevesebbet használjon vagy legalábbis ne ujjnyi vastagon kenje a pirítósra a frissen elkészült krémet. :)
Marcsi kolléganőm