2009. szeptember 10., csütörtök

Zöldparadicsom saláta

A párom szerint ez a főtt paradicsom legtökéletesebb változata, ő ugyanis -elvileg- csak nyersen szereti a paradicsomot. Savanyúságként valahogy mégis fogy nála, sőt, sohasem elég. :) Annyira nem, hogy mivel az idei rossz termésünk mellett nem tudtunk volna eltenni, így a drága üzletelt a kertszomszédunkkal a téli "betevőjéért". A csereáru annyira kecsegtető ajánlatnak bizonyult, hogy Pista bácsi két felhőszakadás között önként -és fütyörészve- kivonult a kertjébe, és a lucskos paradicsomtövekről leszedegetett egy szatyornyi árut, amit ezután még át is hozott hozzánk. :))


Ha már megérkezett a paradicsom, hát nekiláttam. Megmostam, leszáraztam és kb. fél centis karikákra vágtam a paradicsomokat. Közben párom megpucolta a hagymákat, amit én a paradicsomok mellé aprítottam. Sóztam, összeforgattam a hagymát és a paradicsomot, majd egy nagy abrosszal letakarva hűvösre tettem - ez a hűvös nálam a garázs. Elvileg 24 órát kell állni hagyni, de ez idén 18 órára rövidült.


Másnap reggel felöntőlevet készítettem, amiben több részletben, rövid ideig főztem a hagymás paradicsomot. Ez nagyjából úgy festett, hogy a lobogva forró felöntőlébe tettem a zöldségek egy részét, felforraltam, majd szűrőkanállal kihalásztam őket. Újabb adag, újra forralás... Még forrón üvegbe szedtem a savanyúságot, majd a forrázás végeztével a maradék lével megtöltöttem az üvegeket. Tartósítószert tettem rájuk, lekötöttem az üvegeket, majd szárazdunsztban hagytam kihűlni a savanyúságokat.
...és amikor végeztem a lekötéssel, akkor jutott eszembe, hogy nem próbáltam ki a celofános-tartósítós megoldást. :(

Hozzávalók: zöld paradicsom és hagyma - ízlés szerint, én 1 kg (tisztított-aprított) paradicsomhoz kb. 30 dkg hagymát teszek, továbbá finoman sózom, mielőtt állni hagyom.
A felöntőléhez: 1 l vízbe 3 dl 10 %-os ecet, 1 dkg só, 15-20 dkg cukor (vagy ízlés szerint), fűszerek.
Én most kb. 5,3 kg paradicsomhoz 1,5 kg vöröshagymát tettem. Ehhez 3 liter vízből készült felöntőlé, amibe 9 dl ecet, 3 dkg só, kb. 55 dkg cukor, 1 tk feketebors, 1 tk koriander, 2 tk mustármag, 3 nagy babérlevél került. Valamennyi lé megmaradt, de ez nyilván függ attól is, mennyire tömjük meg az üvegeinket. Ne számítsunk túl sok savanyúságra, ebből összesen 10 nagy és egy picurka üveg lett.

6 megjegyzés :

Andi/cuki írta...

Az anyukám szokott nekem a vegyes-vödrösbe zöld parit is tenni,szerintem is finom.
De vajon mi volt az a csereáru,amiért ennyire lelkes volt a Pista bácsi?

margit2 írta...

Én ma lecsót főztem, kb. 9 liter lett. Ilyen savanyúságot anyukám is szokott eltenni. Emlékszem rá, hogy nagyon finom, és bizony jó elővenni télen! :-)

egycsipet írta...

Andi, hát mi más? Néhány üveg az elrakott savanyúságból! ;)))
Egyébként így elkészítve teljesen más az íze, mint amikor egészben beledobom a vegyes savanyúba. Úgy is szeretem, de szerintem ebben a formában finomabb, igaz, mi a hagymát is nagyon szeretjük. :)

Margitka, pörköltek mellett kiváló. :)
A lecsódat irigylem, nálunk nem sokszor kerül az asztalra - merthogy a férjem ugye nem szereti a főtt paradicsomot (és paprikát). :S :))

Jucus írta...

Milyen tartósítószert használtál? Fontos rá rakni??

egycsipet írta...

Na-benzoátot szoktam forró vízben oldani és egy-egy kiskanálnyit teszek az üvegekre ebből (ehhez persze figyelembe veszem a Na-benzoát felhasználási arányait is).
Tartósító nélkül sajnos nem próbáltam még, de ha ezzel próbálkoznék, szerintem száraz helyett nedves dunsztba tenném. Úgy elvileg működnie kellene.
Hmm, lehet, hogy idén meg is próbálkozom vele. :)

Fülöp Magdolna írta...

Köszönöm a megosztását a receptnek. Ki fogom próbálni!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...