2010. április 4., vasárnap

Húsvéti cipók maradékokból

Ehhez az ételhez a már megunt húsvéti sonka és tojás maradékait használom fel. Langyosan, egy kis tormával, mustárral kínálva reggelire és vacsorára is ideális.


A sonkát megszabadítom zsíros részeitől (ez opcionális, de szerintem jobb, ha csak színhús megy bele), majd kb. 1x1 cm-es vágom. A tojásokat félbevágom, sárgájukat külön veszem, a fehérjéket szintén felaprítom.
A lisztet kimérem, közepébe lyukat fúrok, beleöntök kb. 1 dl langyos vizet. Hozzáadom a cukrot és belemorzsolom az élesztőt, majd megvárom, míg az élesztő felfut. Ezután a további hozzávalókkal együtt kenyértésztát dagasztok (én géppel). A dagasztás végén (már mindenképpen kézzel) óvatosan beledolgozom először a sonkát, majd a tojásdarabokat. (Ha nem sikerül elsőre rendesen eloszlatni a belevalókat, akkor hagyjuk kelni, majd úgy 20-30 perc múlva gyúrjuk át a tésztát.) Alaposan kilisztezett kelesztőtálban duplájára kelesztem (kb. 1 óra).

A kelesztési idő végén a tésztát lisztezett felületre borítom és 4 egyforma darabba vágom (kb. 18-19 dkg-os darabokat kapok). Zsemléket formázok belőlük, amiket sütőpapírral ellátott tepsire helyezek. Konyharuhával letakarva ezeket is duplájára kelesztem.


Időközben a sütőt 190 °C-ra előmelegítem. A sütő aljába egy forró vízzel teli edénykét helyezek (gőzös sütő). A duplájukra kelt cipókat szobahőmérsékletű vízzel lepermetezem, tetejüket reszelt sajttal megszórom, majd a sütőbe helyezem. Kb. 35 perc alatt készre sütöm őket.


Ez a recept már megjelent a Kifőztük első, húsvéti számában. Az olvasóknak jó hír, hogy hamarosan a második szám is megjelenik! :) Az új, és a már meglévő, receptekkel kapcsolatos kérdéseiteket is várom a weboldalon, ahol blogonkénti fórumot indítottunk erre a célra.

Hozzávalók...
...a tésztához:
35 dkg kenyérliszt (BL80), 1,9-2 dl víz, 1 csapott teáskanál só, 5 ml ecet, 1 kockacukor, 2 db keményre főtt tojás sárgája;
...bele- és rávalók: 10 dkg maradék füstölt, főtt sonka (hasznos mennyiség), 2 db keményre főtt tojás fehérje, reszelt sajt a tetejére.

8 megjegyzés :

Niki írta...

Hát...ettől már most jól lakatam,pedig csak néztem:-D Ehez tényleg nem dukál semmi,csak egy kis torma...:)

Bianka írta...

Mennyei, ezt ki kell próbálnom. Így már megenné a sonkát a férjem is

margit2 írta...

Jó ötlet! Finom lehet ez így! Csak falni kell! :-)

További szép ünnepet kívánok!... Na és ha a locsolást is szereted, akkor holnapra sok locsolót! :-)

egycsipet írta...

Lányok, köszönöm! :)

Margitka, neeem locsolkodunk. :) A nagylány még talán élvezné, de a kicsinek nem használ a sok kölni, így nem vártunk locsolókat. Bár azt hiszem, mire eljön az idő és fogadnánk őket, nálunk leszoknak a locsolkodásról. Nagyon kevesen járnak már.

Latsia írta...

Nagyon extra és az a jó benne, hogy tk. mindig minden van hozzá a hűtőben!:-)

egycsipet írta...

:)) Végül is így van, bármikor el lehet készíteni, amikor egy kis "húsvétízre" vágyunk.

Jade írta...

Megsutottem! Fantasztikus lett! Egybol dupla adaggal keszitettem, igy le is tudok fagyasztani belole. Ha nem lenne ilyen keso, bevagnek meg egyet belole.

Koszi a receptet!

egycsipet írta...

Judith, nagyon-nagyon örülök! :))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...