Ezek a fotók már 2 hónapja (a lányok névnapi partija óta) bántják a szememet, de most leszámolok velük: felkerülnek ide és végre eltűnnek a gépről. Na nem mintha olyan jól sikerült képek lennének, de az étel maga az. Egy fórumtársamtól kaptam néhány éve a receptet, ő így készíti a csülök péknét - na persze ez a recept nem nevezhető eredetinek, viszont nagyon finom. Emellett igazi joker: vendégeknek ritkán tudok olyan ételt összehozni, ami egyszerűen elkészül és ráadásul mindenkinek ízlik, de eeez...ezt még az is megeszi, aki nem szereti a csülköt. :)
A jóféle füstölt csülköt egyszerűen megfőzöm: megmosom, szőrtelenítem, ha kell :)), majd annyi vízben, amennyi ellepi, puhára főzöm (a füstölt levet nem öntöm ki, hanem a fagyasztóba teszem, később remek lesz leveshez, főzelékhez). Miután megfőtt, kiveszem a vízből, lecsepegtetem és nagyobb darabokra vágom (közben az utamba kerülő csontokat is eltávolítom). Ezután egy zsírral finoman megkent tepsibe ültetem a darabokat bőrükkel felfelé, sört locsolok a húsokra és forró sütőbe tolom pirulni őket.
Amíg a csülköt főzöm, addig megtisztítom a burgonyát, hagymát, majd mindezt feldarabolom, amikor pedig a sütőbe kerül a hús, megsütöm a többi hozzávalót. A kisebb kockákra vágott krumplit olajban sütöm ki, közben a felcsíkozott szalonnát egy serpenyőben elkezdem zsírjára sütni. Amikor pirulni kezd, hozzáteszem a felszeletelt vöröshagymát és együtt megpirítom. Tálaláskor egy tűzálló tálba (nagy mennyiségnél tepsibe) rétegezem, alulra kerül a burgonya, rá a csülökdarabok, majd az egészet a hagymás szalonnával fedem. Sütőben néhány perc alatt kissé átforrósítom és már mehet is az asztalra. Tejfölös uborkasalátát, kovászos uborkát vagy más savanyúságot kínálok mellé.
Hozzávalók (4 főre): 1 nagyobb füstölt (hátsó) csülök, 4 nagy fej vöröshagyma, 15-20 dkg húsos szalonna (bacont szoktam használni), kevés sertészsír, sör (locsolgatni), továbbá burgonya ízlés és étvágy szerint, olaj a sütéshez.