Az első. Amíg otthon laktam, az egyik kedvenc főzelékem volt, anyum füstölt hússal együtt főzve készítette. Minden feltét nélkül, csak egy kis kenyérrel ettem, és olyan de olyan finom volt! Már elég régen elköltöztem otthonról és azóta nem ettem ilyen főzeléket, gondoltam megpróbálkozom vele...ééés finom lett. :)
A babot előző este megmostam, majd bő, hideg vízben beáztattam. Én tarkababot használtam, de ízlés kérdése, ki milyet szeret.
Reggel a babot leöblítettem, lecsepegtettem, majd egy megfelelő méretű edénybe szórtam. Hozzáreszeltem a vöröshagymát és a fokhagymát. A húsvéti sonkaléből tettem el (fagyasztottam), ezzel öntöttem fel úgy, hogy kb. egy ujjnyira ellepte a babot. (Ha sonkalevet használunk a főzésnél, akkor annak az íze elég meghatározó, házisonka esetében valószínűleg elég erősen füstös és sós, így érdemes vízzel hígítani. Ha nincs sonkalé, de szeretjük az ízét, egy darabka füstölt hússal együtt főzhetjük, ekkor egyből a feltétünk is adott.) Beledobtam egy babérlevelet és mérsékelt tűzön, nem teljesen lefedve puhára főztem. Főzés közben néha átkevertem, és az elpárolgó folyadékot csapvízzel pótoltam.
Amikor a bab már kellően puha volt, hozzáadtam egy kis tárkonyt és egy csipet majoránnát. Lisztből és olajból világos rántást készítettem, amit a bab főzővizével és tejjel kevertem simára. Hozzákevertem a babhoz, majd tejfölt kevertem el benne. Megkóstoltam, még egy pici sót adtam hozzá és összeforraltam.
Nagyon finom lágyra sütött tükörtojással, vagy akár csak egy kanálka tejföllel a tetején kínálva is.
Belekerült (hozzávetőlegesen): 40 dkg száraz tarkabab, 1 kisebb fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, tárkony, majoránna, 2 evőkanálnyi liszt, olaj, 1 dl tej, 200-220 g tejföl, víz, füstöltsonkalé.

12 megjegyzés :
Nagyon szép lett! Gusztusos!
nagyon fincsi!: szuper a foto.
100 éve nem ettem, megkívántam. Nagyon guszta
Férjem állandóan rágja a fülem hogy mikor készítek ilyet...(én nem szeretem:-SSS )Ez a kedvence,persze egy kis ecetel megbolondítva,és cukrosan....Te hallottál cukros babfőzelékről?Azért elmentettem a receptet,hátha képes leszek neki megfőzni:-D
Köszönöm lányok! :)
Niki, cukros babfőzelékről még nem hallottam, de nekem sem hangzik jól. :D Bár ez gondolom attól is függ, mennyi az a cukor...
Az ecet nekem is oké, egy kortyocskát belekeverve finom ízt ad. Főzz fél adagot, azt egyedül is megeszi, ha te nem bírod. :)))
Készen vagyok a főzelék tetején üldögélő "virágtól" :-) Eszméletlen!
De szépen megcsináltad!
Egyszerűen gyönyörű, de én még tennék hozzá sok tejfölt... :) Úgy szeretem, puha kenyérrel.
Hétvégén be is tervezem, beleszerettem. :)
Mi is babot ettünk ma!
Gratulálok a 2. számú újsághoz! :)
Viki, köszi! :)
Raindrop, én is szeretem sok tejföllel is, a puha kenyér pedig elmaradhatatlan. Isteni így együtt! :)
Thrini, köszönjük szépen! :)
Jaj, virág van rajta! De szép!
Jaj, de szepsegesen talaltad! Hmmm, en is megkivantam!
Köszi szepy és Judith! :))
Megjegyzés küldése