2010. július 12., hétfő

Banános szemek

Ebben a melegben semmihez nincs kedvem. A konyha környékét egyenesen kerülöm, pedig ez nálam ritka. :P Tegnap mégis muszáj volt sütnöm, mert maradt egy halom tojásom a nem-sütés/nem-főzés következtében és utáltam volna magam, ha nem használom el. Ez a süti az ilyen alkalmakkor nagyon hálás: gyors és zabálja a tojást - így egyből dupláztam is. :D 
Az elefántszemet/elefántkönnyet már évek óta készítem, de valamikor megláttam egy másik változatot rá Margit2 receptjei között, a bagolyszemet. Nem pontosan úgy készítettem, mint Margitka, de tetszett a banánturbó, így felhasználtam az ötletet. :)


A sütőt előmelegítem 180-190 °C-ra. A tojásokat szétválasztom, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verem, a sárgáját pedig elkeverem a porcukorral és a kakaóporral. Amikor már egynemű, hozzákeverek egy kevés lisztet is, majd összeforgatom a tojáshabbal. Sütőpapírral bélelt nagy (gáz) tepsibe simítom, és kb. 8-10 percig sütöm a tésztát. A sütőből kivéve nekem mindig egyenetlen a felülete a lapnak, így óvatosan végiggörgetem rajta a nyújtófát, ezzel egyenletes lesz mindenhol - aki szebben süt lapot, mint én, ezt a lépést nyilván hagyja el. :)
Amíg a lap hűl, a krémhez a tojásokat, cukrot, vaníliamagokat és keményítőt összekeverem, majd kevergetve felöntöm a tejjel. A tűzhelyre téve, közepes tűzön, folyamatosan kevergetve, besűrítem. Hideg (jéggel dúsított :D) vízben kihűtöm a krémet, majd hozzákeverem a vaníliás cukorral kikevert lágy vajat.
A lapon egyenletesen elsimítom a krémet, ezután...
...az elefántszem esetében a lap közepén (hosszabb oldal) végigfektetek 2 banánt, majd félbehajtom a tésztát;
...a bagolyszem esetében a lap két (hosszabb oldal) szélén végigfektetek 2-2 banánt, és kívülről befelé a középvonalig felcsavarom a széleket.
Hűtőben dermesztem, majd olvasztott csokoládéval vonom be. Isteni, könnyű, krémes, banános, csokis - mi kell még? :D

a képekért bocs, nem sok időm volt körbejárni a témát - reggel 9-kor fotóztam és már akkor is olyan meleg volt, hogy azonnal olvadt a csoki :S ...igazán elférne egy iglu az udvaron...

Hozzávalók (egy süteményhez!)...
...a tésztához:
6 tojás szétválasztva, 12 dkg (6 evőkanál) porcukor, 2 dkg (2 evőkanál) ét kakaópor, 4 dkg (2 evőkanál) liszt, csipet só;
...a krémhez: 3 dl tej, 6 dkg (3 evőkanál) cukor, 3 tojás, 1/4-1/3 rúd vanília kikapart magjai, 5 g (1 púpos teáskanál) keményítő, valamint 10 dkg vaj, 1 dkg (1 csapott evőkanál) vaníliás cukor;
...a bevonáshoz: 10 dkg jó minőségű étcsokoládé, 2-3 evőkanál olaj;
...továbbá: az elefántszem esetében 2 db, a bagolyszem esetében 4 db nagyobb banán.

13 megjegyzés :

Ami írta...

Ez nagyon klassz! :) Tetszik a bagolyszem elnevezés-ezen is jót mosolygok. Az elefántos sütin is mosolyogtam, mert egyszerűen nem jöttem rá, miért hívják így :).
Tojás nálunk is sok van, le is mentem a receptet, mert nagyon tetszik!

Andi/cuki írta...

Szépséges, finomságos lehet!:-))

margit2 írta...

Én bizony télen sütöttem utoljára bagolyszemet... Pedig biztos most is kelendő lenne, jól lehűtve!!!! :-)

Bianka írta...

Mennyeien néznek ki

Livi írta...

Küldhetnél is :)
Állati gusztusos!

Juci írta...

Milyen jól néznek ki! Kivánatosak!

Thrini írta...

Elefánt könnycseppként ismerem és tizenéve nem sütöttem....

Ami írta...

Kedves Egycsipet, légyszi nézz be hozzám majd! :)

Dia írta...

Milyen mutatós!

egycsipet írta...

Köszönöm lányok! :)

Ami, én először elefántkönnyként ismertem, na arra aztán végképp nehéz volt asszociálni, az elefántszem már inkább ráillik. A bagolyszemet a férjem viszont egyszerűen "letávcsövezte". :D
...éééés: megyek! :)

Livi, kicsit elkéstem azt hiszem, de majd legközelebb... :D

Thrini :))

Ottis írta...

Ez nagyon finom és nagyon jól néz ki!

Belly írta...

Én is elefántkönnycseppként ismerem,gyerekkormoban ettem utóljára.

És hová lett az általam annyira irigyelt fejléc.Annyira tetszett:-(

egycsipet írta...

Ottis, köszönöm! :)

Belly, melyikre gondolsz, az animáltra? Tervezem, hogy majd ehhez a háttérhez is csinálok egy mozgalmasabb :D változatot, de még nem jutottam odáig. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...