2011. március 13., vasárnap

Vizes krémes

Krééémes! Az egyik kedvencem - kedvencünk. Én egy gazdagabb ízű változatot szoktam készíteni, tejjel, egész tojásokkal, de már régóta kíváncsi voltam a tojásfehérje-zabáló, vízből készülő krémesre. :)) Margitkánál aztán nemrég véletlenül felfedeztem, hogy ő ezt készíti, így kipróbáltam. Finom lett: bár kevésbé ízes, mint a megszokott recept, de biztosan fog készülni még nálunk - sőt, tervezem tejjel is kipróbálni. :)


Mirelit leveles tésztából készítettem a lapokat, most vékonyabbra, egy csomagból nyújtva a kb. 25x35 cm-es tepsibe. (Szeretem vastagabb tésztával is, ekkor két csomagból nyújtom a 2 lapot.) Miután kisült, a lapokat méretre vágtam - az egyiket egyben hagytam, ezt a kapcsos tepsi aljára tettem, a másikat kisebb négyzetekre szeleteltem.
A krémhez egy liter vizet felforraltam, ebbe csorgattam a kevés vízben, 10 dkg cukorral, csomómentesre kevert pudingot. Besűrítettem. Amíg a víz forrt és a pudingot kavargattam, a tálas mixerrel kemény habbá vertem a fehérjéket először magukban, majd a maradék cukrot is beledolgozva (tálas mixer híján a pudingfőzés előtt kell a habot elkészíteni). A tojáshabot egy kézi habverővel - még a tűzön, kevergetve - a forró pudingba dolgoztam és rövid ideig együtt "főztem". A kész krémet a tepsibe simítottam, a tetejét kiraktam a tésztanégyzetekkel, majd alaposan behűtöttem. Tálalás előtt, a négyzetek mentén, felszeleteltem a süteményt, majd porcukorral megszórva kínáltam.


Belekerült: 1 csomag mirelit leveles tészta (50 dkg), 4 csomag vaníliás pudingpor, 1+0,2 liter víz, 10+20 dkg cukor, 8 tojásfehérje (eredetileg 9, de én most ennyit vadásztam a fagyasztóból), liszt a tészta nyújtásához.

22 megjegyzés :

Tücsök Bogár írta...

Egyszerűen imádom! :)

Mézigörl írta...

Milyen guszta! Imádom a krémes összes változatát! :-))

Belly írta...

Guszta!

Szemi írta...

Nagyon guszta! Ebéd után pont jól esne egy ilyen kocka krémes! :)

Cecilia írta...

Még nem hallottam erről a vizes változatról,de nagyon jól néz ki.
Ki fogom próbálni.

Bianka írta...

Fantasztikusa lett, igazán gyönyörűséges

Liza írta...

Nagyon guszták ezek a krémesek, jól jönne most így ebéd után egy szelet...:))

Andi/cuki írta...

Csodaszép, kipróbálom a tejes verziót ezzel a sok tojásfehérjével.:-))

Anice kötős blogja írta...

Most is olyan sütireceptet hoztál, amit az egyszerű, a főzés terén nem túl lelkes háziasszony mint jómagam is ki tud próbálni, erre még futja a türelmemből és a krémest nagyon szeretik a hozzátartozóim.

A fotóidat is had' dicsérjem meg, művésziek és guszták.

Juci írta...

Nagyon kivánatos! Kérhetek én is?
Három díjjal fizetek!!
Nézz be hozzám kérlek!

Ditta tortái írta...

Nagyon jól néz ki,és így is biztos nagyon fincsi lehet,habár a krémes bármilyen formában isteni:-)

egycsipet írta...

Köszönöm szépen lányok! :))

Andi, várom az eredményt! ;)

Anice, engem is meglepett először, de a krémest nagyon könnyű elkészíteni, főleg, ha kész tésztával dolgozik az ember lánya. Nálunk viszonylag gyakran kerül asztalra, pont az egyszerűsége miatt.
Örülök, hogy tetszik a recept és köszönöm az elismerést is! :)

Juci, hát hogyne kérhetnél!
Egyből hárommal? Repülök! :))) Köszönöm szépen! :*

Még egyszer köszi mindenkinek! :)))

Ami írta...

Imádom a krémest :)nyami nyami

margit2 írta...

... Pedig nagyon kár, hogy csak porcukorral szórtad meg a tetejét, mert a kávés karamell igen feldobja! :-)

Én a hagyományos "gazdagabb változatot is szoktam készíteni" ... Ezt akkor csinálom, ha sok a tojásfehérje... mint például ma délután! :-)

egycsipet írta...

Ami :))))

Margitka, én a krémest pont a krémjéért szeretem és éppen ezért nem is szeretem azt elnyomni más ízekkel. A francia krémest is csak porcukorral szoktam szórni. :)
Nálam állandóan sok a fehérje, úgyhogy biztos, hogy gyakran fog ezután ez a változat is asztalra kerülni. Köszi a receptet még egyszer! :)

Jade írta...

Mentettem, koszi!

Viki írta...

Tessék mondani hány tepsivel készült ?? - mert nálunk legalább három óriásival kell/-ene kezdeni :)
Elvittem a receptjét, mert nálunk mindenki krémes imádó, én meg most kezdem tanulgatni :)

egycsipet írta...

Jade, szívesen. :)

Viki, egy nálunk bőven elég, még a férjem kollégáinak is szokott jutni belőle. :D Nagyon egyszerű krémest készíteni, bármelyik változatban, ez pedig még gazdaságos is. Neked saját készítésű leveles tésztád is van hozzá, azzal pedig biztosan abszolút siker lesz! ;))

Viki írta...

Most van tésztám, de nincs tojásfehérjém. Na de megoldjuk, elteszem a sárgákat a fagyasztóba. Én meg most ugysem ehetem, akkor tuti jut mindenkiknek. ujra megcsodáltam.

egycsipet írta...

Viki, drága vagy, köszönöm szépen! :)

Unknown írta...

ÉN a habba keverem a krémet folyamatos keveréssel és tészta nélkül bélelt tepsibe öntöm .Hagyom megdermedni ráborítom az egyik lapot átfordítom és kirako a tetejét a kockára vágott másik lappal.MIÉRT nem szeretem ha elázik a tészta!!!!!!!!!!!

egycsipet írta...

Nekem így sem szokott elázni a tészta. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...