Gyereknévnapot tartottunk, most éppen barátainkkal - az övéknek is most van, a mieinknek is, ilyenkor összedobjuk, amink van. :) Mi készültünk a desszerttel, de mivel előző nap pecázni voltunk, így nem sok időm maradt a munkára. Azt használtam, ami itthon volt, így született meg ez az egyszerű, ugyanakkor nagyon finom torta, némi eperrel, nagyon könnyű túrókrémmel - két szeletnél csak azért álltunk meg a vacsora után, mert hát ugye vigyázunk a vonalainkra. :D
Alapnak egy gyors kakaós piskótát sütöttem, amihez a tésztát kétszeres mennyiségű fehérjével készítettem. (Ilyen piskótát akkor szoktam sütni, amikor könnyű, lágyabb krém kerül a süteménybe, mert így egy nagyon puha tésztát kapok, amin szeleteléskor a kés gond nélkül átsiklik, én pedig véletlenül sem trancsírozom szét a süteményt.)

Amíg a piskóta hűlt, elkészítettem a túrókrémet: a túrót összeturmixoltam a joghurttal és a vaníliás cukorral. Összeforgattam a citromhéjjal és a kemény habbá vert tejszínnel, végül belekevertem az előkészített zselatint is. (A zselatint elkeverem a hideg vízzel, miután megduzzadt, addig melegítem, amíg teljesen felolvad a zselatin, ezután hagyom visszahűlni - de nem megdermedni.) Mialatt a krémet készítettem, a tűzhelyen, eperből, vaníliás cukorból, kevés citromléből és a zselésítőből néhány perc alatt lekvárt főztem.
A kihűlt piskótát két lapra vágtam, az egyiket egy tányérra helyeztem, körben 0,5-1 cm-es hézagot hagyva köré igazítottam a tortakeretet és rásimítottam a fele túrókrémet úgy, hogy a krémet kicsit felhúztam a keretre, így körben egy kis peremet képezett. Erre került a kihűlt lekvár, amit befedtem a maradék krémmel. (Az eperréteget jó lett volna külön dermeszteni, de este már nem sok kedvem volt hozzá, így próbáltam annyira óvatosan rákanalazni a túrókrémet, hogy ne keveredjenek a rétegek.) A krémet elsimítottam, a tetejére helyeztem a másik piskótalapot és a hűtőszekrénybe tettem dermedni.
Másnap, utaztatás előtt cukorral ízesített tejszínt vertem keményre, amit jobb híján kevés zselatinnal fixáltam. A habbal körbekentem a tortakarikától megfosztott tortát és a tetejére két nagy maroknyi friss epret ültettem. Tálalásig nem árt hűtőszekrényben tartani... Remek darab, (többszöri) ismétlést kíván. :)
Hozzávalók (kb. 20 cm átmérőjű formában készítve)...
...a piskótakarikához: 2 tojás sárgája, 4 evőkanál vaníliás cukor, 2 evőkanál forró víz, 1 evőkanál holland kakaópor, 1 evőkanál étkezési keményítő, 2 evőkanál liszt, 4 tojás fehérje, pici só;
...a túrókrémhez: 50 dkg túró, 2 kis doboz joghurt (nálam éppen 140+175 g, de bármelyik jó duplázva is), 15 dkg vaníliás cukor (vagy ízlés szerint), 1 citrom reszelt héja, 2,5 dl habtejszín, 2 dkg zselatin+6 evőkanál víz;
...az eperlekvárhoz: 20-25 dkg eper (nálam mirelit), 3 púpozott evőkanál vaníliás cukor, fél citrom leve, 5 g dzsemfix szuper;
...a hab-bevonathoz: 3,5 dl habtejszín, 3 evőkanál cukor (vagy ízlés szerint), 1 dkg zselatin+3 evőkanál víz (vagy zselatin fix/habfixáló);
...díszítés: 20-25 dkg eper.

14 megjegyzés :
De széééééééééééééééééééééép!
Valami isteni finom lehet!
:)
Gyönyörűséges
Istenem milyen jól néz ki!
Nagyon kivánatooos!!!
Ohhh,ez(is) a gyenge pontom!:DDD
Nagyon jó néz ki,s biztos finom is ! Köszi a receptet:DD
Istenien néz ki, én is megkívántamn az epret.
Meghivathatom magamat 2 szelet ilyen tortára, ha legközelebb felétek utazunk?:)) ja, meg a sofőrnek is kéne kettő...
Juuuu! Nagyon jól néz ki! Eper. Nálam is, Nálad is. :-) Persze, hogy megkóstolnám ezt a tortát!
Ez tényleg remek lett! Nagyon finomak ezek a könnyű gyümölcsös torták!
Köszönöm szépen lányok! :))
Gyönyörű lett!
Köszi Ditta! :))
Igazából nem ájuldozom, mert a tortáid mindig is elől voltak számomra azon a bizonyos mércén...
De, inkább ájuldozom!
:D
:DD Köszi!
Megjegyzés küldése