2011. május 24., kedd

Kókuszfagylalt

Készítettem már kókuszfagyit, többször is, de valahogy egyik sem lett az igazi. Ez a változat akár az is lehetne, de az állagával még vannak bajaim - igaz, amíg nem szerzek be egy rendes konyhai robotgépet, addig nem is várok csodákat. :) Mindenesetre nagyon finom fagyi, főzött alappal, akik pedig bírják a kókuszreszeléket a fagylaltban, biztosan nem lesz kivetnivalójuk benne.


Az alaphoz a tej és tejszín keverékét felforralom, beleteszem a kókuszreszeléket és együtt főzöm rövid ideig. Ezután állni hagyom 15-30 percig, majd amennyire csak tudom, pépesítem. A tűzhelyre visszatéve - a cukorból, tojássárgából, keményítőből, sóból és kevés tejszínből álló keverékkel - besűrítem. Alaposan behűtöm (egy éjszaka a hűtőszekrényben), végül félkeményre vert tejszínnel lazítva, fagylaltgéppel kifagyasztom.


Hozzávalók: 2 dl tej, 2 dl tejszín, 7 dkg kókuszreszelék, a sűrítéshez 5 evőkanál cukor, 2 tojás sárgája, 1 teáskanál keményítő, picurka só, kb. 0,5 dl tejszín, továbbá 1,5-2 dl tejszín félkemény habbá verve.
A tej lecserélésével készülhet teljes egészében tejszínből. Esztétikai info: mivel tojássárgát tartalmaz, a kész fagyi nem lesz hófehér!

21 megjegyzés :

Citromhab írta...

A fotó alapján, az állaga tökéletesnek tűnik:-)

Bianka írta...

De jó, száz éve nem ettem kókusz fagyit

Eszter írta...

Nekem előbb egy fagylaltgépet kellene beszereznem...
De nagyon jól hangzik, jól néz ki, szívesen elkanalaznám.

Kati írta...

Fincsi lehet, és aranyos a pöttyös tálka.:)

Viki írta...

Csipetem ! Jöhet ez így ahogy van, akár pöttyös bögtéstúúúúl :) Nagyon guszta, és tessék beszerezni egy robotmasinát, mert megkönnyiti a munkád. JAJ de szeretem a kókuszfagyit, meg a többit is :)

Kricky írta...

jujj, de guszta!!!! lehet fagylaltgép nélkül is fagyasztani? nekem nincs, de olyan szívesen csinálnék ilyen fagyit!

egycsipet írta...

Citromhab, köszi! :))

Bianka, én sem sűrűn. Nálunk a férjem szereti nagyon a kókuszt, leginkább miatta kerül az asztalra. :)

Eszter, ha szeretitek a fagyikat, szerintem megérné. :)) Köszi! :)

Kati, köszönöm! :))

Viki, tervben van, igaz helyem nincs, ahova tehetném, de egyre jobban érzem, hogy szükség bizony lenne rá. :)) Köszönöm!

Kricky, köszönöm! :)) Sokaknak bevált a gép nélküli fagyikészítés, úgyhogy szerintem nyugodtan megpróbálhatod. Miután elkészítetted, dobozba teszed és mehet a fagyasztóba, amikor pedig elkezd fagyni (2-3 óra), átkevered. Az átkeverést megismétled egyszer-kétszer és aztán hagyod teljesen kifagyni. :)

Csibe írta...

Vinném úgy, ahogy van! Tálkástól :)

Szemi írta...

Nagyon guszta lett, nekem nagy kedvencem a kókuszos fagyi!

Tavaly összel végre én is vettem egy fagyigépet, azt hiszem ideje lenne előszedni a dobozából...még ki sem próbáltam. De a fagyasztóm nem túl nagy, folyton tele van, bele sem férne. :(
Most vegyek egy nagyobb fagyasztót is?? :))

egycsipet írta...

Csibe, köszi - a tálka nevében is! ;))

Szemirámisz, előbb-utóbb annak is eljön az ideje. :))) Én a hűtő fagyasztó részében tárolom a "gépet", van külön egy fagyis polcom. Igen-igen, "kicsit" szeretjük a fagyit. :D

Ditta tortái írta...

Csúcs szuper lehet,engem nem zavarna a kókusz reszelék:-)

egycsipet írta...

Ditta, köszi! :)))

szepyke írta...

Jáááááááááááááááááááááááááááááááj!
Küldjééééééél, légyszi.. nah, léééééééégyszi!!!!!!!!!

Raindrop írta...

Tyű, brutál fotók! :)
Nagyon bírom a kókuszfagyit, a tálka is csodás, de ezek a fotók ... ???

egycsipet írta...

Szepy, küldenék én, de már rég nincs mit... :D

Raindrop, kösziiii! :))))))))

Janka írta...

Nagyon jól néznek ki a fagyijaid, az összes :-), most gyorsan végignéztem az eddig készülteket. Szerintem legalább 3-nál gondoltam azt, hogy nyomban most el kéne készíteni, mert úgy ennék belőle.
Láttam, hogy a fagyik többségéhez használsz keményítőt. Milyen lesz nélküle? Párom nem favorizálja a keményítőt, szóval azt kihagynám belőle. Meg nem fagyigépben készülne. Gondolom a keményítő inkább csak állígjavító, anélkül is működik a főzött fagyi. Vagy tévedek?

egycsipet írta...

Janka, köszönöm! :)
A keményítőt inkább a főzött fagyiknál használom, sűrítésnek. Ha nem szeretitek, szerintem kihagyhatod, esetleg helyettesítheted egy pici liszttel vagy hozzádobsz a főzött alaphoz egy plusz tojássárgát.
Sikeres fagyikészítést, remélem ízleni fognak! :))

Beastie írta...

ha kis mamának, kis gyereknek adok a fagyiból a (hőkezelés nélküli) tojás tartalom mennyire számít/nem számít? azaz merészkedjek vagy sem? Mousse-t ezért nem gyártok, mert abban nem igazán sül meg a tojás, csak kocsonyásodik..... köszi, ha van tanács.

egycsipet írta...

Beastie, én alapesetben sem szerettem soha nyers tojást használni, de az első "pocakom" óta már tudatosan kerülöm is. Nem használom a fagylaltoknál sem, amibe tojást szeretnék tenni, ahhoz főzött alapot készítek, ezzel a tojássárgát hőkezelem.

Ha engem kérdezel - bár én a tudományos háttérhez nem értek, tehát fogalmam sincs, hogy a bacik megadják-e magukat mondjuk -18 fokon - szoptató kismamának nem adnék nyers tojást tartalmazó ételt. Én sem ettem, a családomnak sem készítettem, ez az én döntésem. Ettől függetlenül van az ismerőseim között olyan leányzó, aki terhesen is mukk nélkül megette a nyers tojást, az meg az ő döntése.
A gyerekeknek adott nyers tojás szerintem korfüggő, az én nagyobbik lányom talán 3-4 éves lehetett, amikor egyszer kóstolt egy kevés tiramisut valahol, de én tudatosan még nem készítettem neki semmit nyers tojással. 3 év alatt semmiképpen nem adnék, 6 év alatt pedig fokozottan kerülöm. :) 6 felett majd meglátjuk...

Unknown írta...

Szia!

Azt szeretném kérdezni,hogy a felforralni kívánt tejszín is habtejszín?
csak mert múltkor csináltam fagyit,ahhoz is együtt kellett felforralni a tejjel,és kétszer is összeesett...aztán harmadjára már utólag öntötem a forró tejhez,mert nem egy olcsó mulatság...

köszi előre is a segítséget :)
Rita

egycsipet írta...

Szia Rita,

igen, habtejszín - a kérdés jó, köszönöm! :) Ha nem felejtem el, oda is szoktam írni a recepthez, hogy 30%-os, de sokszor kimarad, mert már többször írtam a blogon, hogy nekem a habtejszín az alap, főzőtejszínt nagyon ritkán használok. Azt sem írom bele, hogy állati eredetű, mert ez nekem szintén alapeset - bár a növényi eredetűt a gyártók is többnyire növényi habnak és nem tejszínnek adják el. :)

Az összeesésre nem tudok mit mondani, mert én még nem találkoztam ezzel a jelenséggel - legjobb tudomásom szerint ha jó a tej, akkor nem csinál ilyet, de lehet, hogy tévedek. A tej és tejszín együttes felforralása nem azt jelenti, hogy lobogva forrnia kell percekig, hanem meg kell találni azt a pontot, amikor éppen forrni kezd. Ekkor megy bele a kókusz, amit (kis lángon) főzök egy ideig, aztán le lehet zárni.

Ha te biztosabbnak érzed azt a megoldást, hogy a forró tejhez adod hozzá a tejszínt, azzal sincs gond, nyugodtan megteheted. :) Amikor hozzáöntöd a tejszínt a tejhez, hagyd, hogy együtt is jól felmelegedjenek, és aztán belerakod a kókuszt is és megy tovább a recept szerint. Én sokszor tejszínnel szoktam visszahűteni a tejet, mielőtt beleteszem a tojást és ezzel a módszerrel sem szokott gond lenni. Sőt, azt is megpróbálhatod, hogy a forró tejbe teszed a kókuszt és csak annak a főzése közben adod hozzá apránként a tejszínt. Rajtad áll, a végeredménynek szerintem így is-úgy is okénak kellene lennie.

Remélem, sikerülni fog a fagyi, szorítok és ha van kedved, írd majd meg, hogy mi lett belőle! :)
Üdv,
csipet

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...