2011. június 5., vasárnap

Vigyázz, kész...eper!

Javában dúl az eperszezon, epret eszünk eperrel: magában, levesként, desszertként, italban, mindenben, mindenhogyan. Idén a kertben is nagyon sok terem, az első hatalmas szemek után az igazi meleg beköszöntével megérkeztek a mézédes, apróbb szemű darabok is, amik hihetetlen iramban érnek. Ilyenkor jön el a "télre mentés" ideje: mehet a fagyasztóba, aszalóba, és persze az üvegekbe is.


Most szerencsésen érik az eper: átlagban 1,5-2 kilónként lehet szedni a termést. Én apránként szeretem eltenni, mert így nem utálom meg a befőzést már az első gyümölcsnél. :D Valamelyik évben egy este több, mint 6 kilót szedtem le, mindezt azután, hogy a szomszédoknak kiosztottam a maguk kis kilós adagját. Azért ezt a mennyiséget leszedni, átválogatni, megtisztítani, majd feldolgozni nem egy gyors mutatvány - kellett is úgy két év, mire újra vállalkoztam az eperlekvárra. :D Emiatt is örülök különösen a mostani évnek, egyszerre kis adagokban, különböző ízben készülhetnek a lekvárok.


Az alapváltozat nálam vaníliával van ízesítve, ebből készül(t) a legtöbb, ezzel párban főztem néhány üveg mézeset is. Az ízesített változatoknál csak olyan fűszereket terveztem, amik az eperrel biztosan jól passzolnak, az ötletekhez ezen az oldalon kaptam megerősítést. Eddig mézes-gyömbéres és bazsalikomos-vaníliás készült. A gyereknépnek utóbbi ízlett jobban, a gyömbéres viszont nekem lett nagy kedvenc. Tervben még a levendulás változat, végre nyílik, így szerintem a mai szedésből elkészül ez az íz is.


Hogy miért eresztettem ilyen bő lére a dumát? :) Nemrég a nővéremmel szóba került az eperlekvár és a hogyan? Éppen vásároltunk, így rámutattam a 3:1-ben zselésítőre: hát azzal! Na jó, de mégis hogyan? Megfordítod a zacsit és úgy. :) 
Kezdő háziasszonyként próbáltam lekvárfőzésben a hagyományokat követni, aztán néhány gyümölcs esetében rájöttem, hogy inkább mégsem kellene. A sok cukor az epernél a mi ízlésünk szerint nem igazán hozott jó eredményt, így maradt a készen kapható zselésítő. Azon ugye rajta van, hogy hogyan használjuk, felesleges lenne erről értekezést tartani, tehát a szó szoros értelmében vett recept most nincs. :) Csak egy rövid megjegyzés: a gyömbért, vaníliát, mézet a cukorral együtt, a főzés elején, a bazsalikomot viszont a főzés végén tettem a lekvárhoz. Más nincs, itt a pont. :)


Eperízek...
...vaníliás:
1 kg eperhez egy rúd vanília magjai, 25-30 dkg cukor, továbbá 3:1 zselésítő előírás szerint;
...mézes-vaníliás: 1 kg eperhez egy rúd vanília magjai, 12-15 dkg méz, 12-15 dkg cukor, továbbá 3:1 zselésítő előírás szerint;
...mézes-gyömbéres: 1 kg eperhez 6 dkg friss gyömbér reszelve (ezzel a mennyiséggel csípős lesz a lekvár, aki nem szereti így, használjon kevesebb gyömbért), 1 citrom leve, 20 dkg méz, 10 dkg cukor, továbbá 3:1 zselésítő előírás szerint;
...bazsalikomos-vaníliás: 1 kg eperhez egy rúd vanília magjai, 25-30 dkg cukor, 8-10 bazsalikomlevél aprítva, továbbá 3:1 zselésítő előírás szerint.
Levendulás és rebarbarás lekvár itt találhatók a blogon. :)
A végére egy gondolat egy másik kiváló tartósítási módszerről, a fagyasztásról: az eper hajlamos a fagyasztóban összenyomódni, főleg, ha nagyobb csomagokat készítünk, én nem igazán szeretem így eltenni. Ezért az epret (málnát, szedret...) egy papír kéztörlővel bélelt tálcán fagyasztom (gurulósra), majd egy-két nap elteltével (amikor már megfagyott és még eszembe is jut :D), átpakolom egy zacskóba. Ennyi. :))

10 megjegyzés :

Melinda írta...

Guszták nagyon ezek a kis üvegecskék!
Na és persze a tartalmuk is!:)

Kati írta...

Gyönyörűségesek mind.:)

Adél (Afraa) írta...

Gyönyörűek, ötletesek...szívesen megkóstolnám mindet :)

Ditta tortái írta...

Finom érdekes ízű lekvárjaid lettek,tetszik a fagyasztott módszered!:-)

Eszter írta...

Nagyon-nagyon finom lehet. Én még nem vettem rá magam idő hiányában.
Jövőre lehet epret is kellen az erkélyre szereznem? :-D

Bianka írta...

Nagyon guszta képek

Csibe írta...

Ígérem nagyon vigyázok :)
illat, szín, íz...hmmmm

egycsipet írta...

Melinda, kösz! Már van levendulás is! ;D

Kati, Adél, Ditta: köszönöm nektek! :))

Eszter :DDDDDDD, elfér még a ribizlibokor mellett.. ;D

Bianka, köszönöm! :)

Csibe :DD

Melinda írta...

Levendulás:O ide vele,tudod,hogy az a gyengém!:DD

egycsipet írta...

Tudooom, ezért írtam. ;D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...