2011. augusztus 11., csütörtök

Rostos őszibaracklé télre-nyárra

A sárgabarack után ősziből is kipróbáltam a rostos levet. Mivel a gyümölcs íze nagyban befolyásolja a végeredményt, érdemes igazán zamatos fajtát választani hozzá, abból is az érettebb példányokat. Anyum gyerekkorunkban parasztbarackból készített ilyet, aki ismeri és szereti azt a gyümölcsöt, próbálja ki ivóléként is, mert nagyon finom. Én most a saját barackfánk termését használtam hozzá.

"Íze a zamatos gyümölcsé!" :)))

A készítése nagyjából ugyanúgy zajlott, mint a sárgabaracknál, de itt a felesleges, egyszerűen lehúzható héjdarabokat eltávolítottam a barackokról. Most nem mértem le a mennyiségeket: egy méretes befőzőfazékban tettem fel néhány kilónyi gyümölcsöt és annyi vizet öntöttem hozzá, amennyi éppen ellepte. Ez végül elégnek is bizonyult, jó sűrű baracklét kaptam eredményül. Mivel az őszibarackom kevésbé leveses, mint a sárga, ezért lassabban puhult, így már főzés közben elkezdtem botmixerrel a turmixolást, és aztán az első forralás után pépesítettem le teljesen. A többi ugyanaz, mint a sárgabaracklé esetében: cukor ízlés szerint, kevés aszkorbinsav, kiforralás, majd fertőtlenített üvegekbe (na és persze friss fogyasztásra kancsóba is) töltés, fejre állítás és végül száraz dunszt (kancsó esetében utóbbiakat tanácsos elhagyni). 
Fincsi, a gyerekek (is) imádják! :)


Összetevők: őszibarack, víz, cukor, aszkorbinsav. :)

14 megjegyzés :

Petra írta...

Nem csodálom, hogy imádják. Már a sárgabaracklé is nagyon tetszett, de ha lehet választani, nekem az őszibarack még jobban bejön. Gyönyörű barackjaid termettek. :)))

Anikó írta...

Te sem unatkozol ahogy látom, jó sok mindent raktál már el, de jó lesz ez majd később nektek.
Az ivólével az a bajom, hogy az összeset meginnám 3 nap alatt,még most rögtön, mert finomak és nagyon szeretem:-)))))

Éva írta...

Nagyon finom lehet, akár most is megtudnám inni! Tudom télire tetted el megbocsájtok hogy nem kínálod!:-))

Okki írta...

Nagyon szeretem! :)

Adél (Afraa) írta...

Nagyon jól néz ki ez is!
Megkérdezhetem, h az aszkorbinsav miért kell bele? Tartósít? Zöldfülű vagyok, ezért kérdezem :)

Bianka írta...

Levek közül ez a kedvenc

egycsipet írta...

Köszi lányok! :))

Adél, a színe miatt teszem bele, ahogy pl. a barackbefőttnél is aszkorbinsavas vízben fürdetem meg a feldarabolt barackot. Elméletileg segít abban, hogy kevésbé barnuljon a gyümölcs - azaz ebben az esetben az ivólé. :)
Citromsavat, citromlevet is használhatsz erre a célra - ha jól emlékszem, a sárgabaracklekvárnál is írta valaki, hogy citromsavat használ gyümölcshámozás helyett, ugyanezzel a céllal. :))

Adél (Afraa) írta...

Köszönöm szépen a választ, megint okosabb lettem :))

Névtelen írta...

Hahó Nővérkém, megkóstoltam a sárgabarackot, köszikeee, fini volt, de nekem az őszi jobban bejött :)))) nekem az jobban ízlett :)) pusza

egycsipet írta...

Adél, igazán nincs mit. :)

Húúúgi, csak nem édesszájú vagy? :D

Tina Braimi írta...

Nemsokara indulok beszerzoutra, ha talalok szep barackokat, nem is kerdes, hogy megcsinalom-e :D Nyilvan egeszsegesebb mint akarmelyik masik, es nyaron jegkockakkal meg frissitobb! Eddig akarmit elkeszitettem a receptjeid kozul, mind sikerult (lekopogjuk :)), most sem lesz maskepp :)

egycsipet írta...

Köszi Tina! :))
Ha szereted a sárgabarackot, abból is főzhetsz, valami isteni! :)

Betty Val írta...

Kedves Egycsipet!

Hát a honlapodra nem régen találtam rá. Azóta már készült sárgabaracklekvár, sőt sárga-, és őszibarackból is ivólé télire.
Mit is mondjak. Mindegyik remekül sikerült. Én kicsit kevesebbet cukroztam, de nagyon finik lettek.
Más gyümölcslé ötleted esetleg télire?
Ja, én kevertem az őszibarackhoz nyári almát, és egy keveset így is tettem el. Ez is finire sikerült. A kisfiam alig lehetett leválasztani a pohárról:).
A férjem pedig azt mondta, abba a kisüvegbe ne tegyünk már, az maradjon meg...... Szerinted meddig? Fél percig, míg meg nem itta:).
Bocsi, kicsit hosszúra sikerült. A lényeg sok sok köszönet az ötletekért.

egycsipet írta...

Kedves Betty,

köszönöm, hogy megírtad a véleményedet! :)
Örülök, hogy a magatok ízlése szerint édesítetted a leveket, így is kell, hisz nem egyformák a gyümölcsök. Én is így csinálom, idén 4x főztem sárgabarackot, a legelsőhöz még viszonylag sok, az utolsóhoz már alig ment cukor, pedig ugyanarról a fáról szedtük. ;)
Huhh, a semlegesebb őszit jól lehet variálni, alma, körte, banán, fűszerek..nagyon izgalmas ízeket lehet összehozni. Egyéb gyümölcsre nem nagyon van tippem, mert a barackokon kívül más - hasonlóan rostos - hazai gyümölcs nem igazán jut az eszembe (a mangólé mennyei, de ahhoz rossz helyen élek :D), emlékszem, tavaly pl. fahéjas almát szerettem volna eltenni, de abból végül sűrű szörp lett. :))
Amit biztosan tudok és merek ajánlani alapnak, az a sütőtök. Ha szeretitek (és ha nem, akkor is, mert egy próbát szerintem megér), abból készíts levet, isteni tud lenni. Ezt a receptet próbáld ki és ha ízlik, hidd el, be fogja indítani a fantáziádat és az arányok vagy a gyümölcsök/zöldségek változtatásaival nagyon sokféle ízt ki tudsz hozni belőle.
Ugyanúgy el lehet ezeket is menteni későbbre, mint a barackleveket, de mivel a sütőtöknek nagyon hosszú szezonja van, akár egész télen folyamatosan készíthetsz újabb/friss leveket is.
Ha kipróbálod és van kedved megírni, szívesen veszem majd a véleményedet! :)

Még egyszer köszönöm kedves szavaidat! ♥

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...