2011. szeptember 22., csütörtök

Sütőtök, zabpehely, Graham liszt: sütiii!

Néhány hete megjelentek az első sütőtökök, ami nekem még igen korainak tűnt, mert egyrészt ebben a hosszúra nyúlt nyárban egyelőre nem jött meg a "hangulatom" hozzá, másrészt pedig ezeket a korai tököket nem igazán szeretem még magukban enni. Bár hivatalosan már "érettek", rendszerint eléggé íztelenek - nem hiába mondják, hogy a sütőtök úgy jó, ha megcsípi a dér. Így amióta már nem ültetünk ilyet a kertbe, nem is szoktam elkapkodni az első példány sütését. Néhány napja azonban váratlanul beszürkült minden (pillanatnyi felindulásból, azóta újra száz ágra süt a nap), beléptünk szeptember második felébe is, így végül megvásároltam az első kisebb méretű tököcskét.


Én magában nem is kóstoltam, eleve ebbe a süteménybe szántam, de a hozzám hasonlóan sütőtök-imádó nagylányom lecsapott a tepsi tartalmára és helyettem is megnassolta több, mint felét. Így persze csak egy kisebb adag tök maradt, de ez éppen elégnek is bizonyult egy adag sütihez, amit kisebb változtatásokkal ugyanúgy készítettem, mint az eredeti receptnél. Az első és legfontosabb, ami miatt újra felteszem a receptet, hogy a zabpehely mellett Graham liszttel készült a sütemény. Már többször írtam, hogy nagyon megszerettem ezt a lisztet: talán kicsit egészségesebb, mint a fehér lisztek, ugyanakkor a gyerkőcöknek nincs semmilyen ellenvetésük az ebből készült süteményekkel, kenyerekkel szemben, nem úgy, mint mondjuk a tk lisztek esetében.

A sütikhez a szobahőmérsékletű vajat alaposan kikevertem a cukrokkal, majd hozzáadtam a tojást és a sült tök kikapargatott húsát. Nagyjából elkevertem, majd hozzámértem a száraz hozzávalókat és addig kevertem, amíg nem maradtak száraz foltok benne. Nem baj, ha a sütőtök rostjai látszódnak, többé-kevésbé egyben maradnak, de akit ez zavar, dolgozzon kicsit alaposabban, vagy már eleve pépesítse a tököt. Ezután két teáskanál segítségével egy-egy kupac masszát tettem a sütőpapírral bélelt tepsire, a kanalakkal 5-7 cm átmérőjű, centi magas (rusztikus) kekszeket formáztam. 150 °C-ra előmelegített sütőben, légkeveréssel (két tepsi együtt) kb. 20 percig sültek (légkeverés nélkül 170 °C-on, egy-egy tepsi). A kisült tészta még igen lágy, így néhány percig a tepsiben kell hagyni pihenni és csak akkor rácsra tenni, amikor már gond nélkül leemelhető a sütőpapírról. Hagytam kihűlni, ezután adtam egy pofont a diétámnak. :))
Dobozban tárolva a keksz napokig megőrzi puhaságát, de napokig pont nem marad meg. Szerintem bátrabbak a Graham helyett nyugodtan megpróbálhatják tk liszttel is.


Hozzávalók kb. 35 db-hoz: 14-15 dkg puha vaj, 10 dkg cukor (nádcukor és vaníliás cukor felesben), 1 tojás, 18-20 dkg sült sütőtökbél, 15 dkg Graham liszt, 15 dkg zabpehely (apróbb szemű), 1 erős teáskanál őrölt fahéj, 1 teáskanál szódabikarbóna, csipet só, 5 dkg csokilencse, 5 dkg durvára vágott mandula (vagy dió/mogyoró).
Szezonban a sütőtök nálunk akár heti rendszerességgel is belebújik valamilyen egyszerű kis süteménybe, a kedvenceim a blogon itt, itt, és itt. Az sem elfelejtendő, hogy a sütőtököt meg is lehet inni! :)

5 megjegyzés :

Éva írta...

Imádom a sütőtököt, de azt szokták mondani hogy az első fagynak megkel csipnie akkor finom. Jó volt az íze? Azt hogy sütibe tetted még nem is hallottam hogy lehet süteménybe is használni. Jó kis sütit csináltál, biztos finom!

trollanyu írta...

Még sosem ettem sütőtökös sütit, de nagyon izgalmasan hangzik:) Ki kell próbálnom valamelyik receptedet, remélem ízleni fog a családnak.

Kati írta...

Én is már alig várom, hogy legyen sütőtök, bár én eddig csak sütve ettem, de most egy csomó mindent ki akarok próbálni vele. Guszták lettek a kekszeid, jó lenne ezt is kipróbálni.

Melinda írta...

Nyami!! Nagyon finom!!:DDD

egycsipet írta...

Éva, nem tudom, nem kóstoltam magában, de a lányom szerint finom volt, ő ette meg több, mint felét. :) Én is jobb' szeretem később a tököt, bár ezek a kanadai tökök előbb érnek, azokkal lehet már ilyenkor próbálkozni.
Köszönöm! :)

Trollanyu, köszönöm! Érdemes kipróbálni, főleg, ha szeretitek a sült tököt. Nagyon finom, szaftosak a belőle készült kevert sütemények, sokáig puha is marad, már' ha marad. :)) Nálunk a sütőtökkenyér az egyik legnagyobb kedvenc ősszel, igen nagy mennyiségeket el tudunk tüntetni belőle, apró sütikként elkészítve viszont praktikusabb, nem kell szeletelgetni és lehet csomagolni is belőle. :)

Kati, köszönöm! Ha módod lesz, én nagyon ajánlom kipróbálásra. :)

Melinda, ezek szerint ízlett. :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...