2011. december 7., szerda

Mogyoró krémlikőr

Talán emlékeztek még, úgy 2 hete mutattam nektek azt a mogyorólikőrt, aminek receptje az idei Kifőztük Karácsonyban jelent meg. Ez a krémlikőr annak a kistestvére: ha az előzőt elkészítettétek a múltkor, akkor nagyjából most van itt az ideje, hogy leszűrjétek. Ehhez a változathoz nyugodtan felhasználhatjátok a leszűrt mogyorót, így két legyet :) üthettek egy csapásra.


A pirított, durvára tört mogyoróval és a felhasított vaníliarúddal együtt tűzre teszem a tejszínt, és forrás után lassú tűzön 20-25 percig főzöm. Közben a cukorból és a vízből szirupot készítek.
Botmixerrel vagy turmixgépben pépesítem a tejszínes mogyorót, azután összekeverem a még meleg sziruppal, és először közepes, majd finom szűrőn átszűröm. Hagyom kihűlni, hozzákeverem az alkoholt, és hűtőszekrényben legalább 2 hétig érni hagyom. Hűtve kínálom, poharakba töltés előtt alaposan felrázom az italt.


Hozzávalók: 20 dkg török mogyoró*, 1 rúd vanília, 4 dl tejszín, 20 dkg cukor, 1 dl víz, 2 dl whisky (esetleg ízlés szerint vodka vagy konyak).
*A mogyoró előkészítését a mogyorólikőrnél olvashatjátok.

Ne feledjétek, ha tehetitek, még holnapig van lehetőségetek adományaitokkal segíteni. Köszönjük!

9 megjegyzés :

Juci írta...

Jövök kiflit lopni és tessék likörrel kínálsz...:) A kiflit , szívesen elfogadom az italt bár tudom hogy nagyon finom, sajnos másra hagyom...De gondolom lesz keletje majd az Ünnepen, igaz?

Petra írta...

Jaj, de jó! Először azt hittem a másik likőr az alapja, de látom nem. Még van időm elkészíteni. Hurrá! Köszönöm. :)

Emi írta...

Ez nagyon jól hangzik és néz ki. Megkóstolnám szívesen!

trollanyu írta...

Ezt mindenképpen megkóstolnám, isteni finom lehet:) Még sosem ittam mogyoró krémlikőrt.

Ditta tortái írta...

Ismét egy finomság,na majd jövőre ez is sorra kerül:-)

Elisabeth írta...

Hát ti lányok, ezekkel a finom likörökkel csábitjátok a jó népet, ha, ha,! Szivesen megkostolnám ezt a szenzációs mogyorós likört. Ügyes vagy, igazán!

egycsipet írta...

Köszönöm szépen lányok! :)

Juci, nem csak ennek, mindegyiknek...ha kitartanak odáig. :D Nálunk holnap már megkezdődik az ilyenkor szokásos vendégjárás (-látás), aztán ez így is marad úgy január elejéig. :)))

zazálea írta...

hát ez valami csodás

egycsipet írta...

Zazálea, köszönöm! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...