2012. január 17., kedd

Vargabéles

Ritkán szoktam vargabélest készíteni, de ha motoszkálni kezd az agyamban, akkor "azonnal" meg kell sütnöm. Ilyenkor addig eszem, amíg már a fülemen jön ki - nem nehéz, mert nincs konkurencia: a férjem nem annyira szereti, a lányok pedig még nem tudnak nagy mennyiséget enni belőle...aztán elfelejtem úgy egy évre. A hozzávalók mindig attól függően változnak, hogy éppen mi van készleten, a készítésnél inkább azt veszem figyelembe, hogy ne legyen túl nagy az adag és ne legyen száraz a desszert. Készült már laposabb és magasabb változatban is, sült már muffinformában és egyszerű rétesrúdként is - mindenhogyan finom.


A cérnametéltet bő, enyhén sózott vízben megfőzöm, majd leszűröm. Amíg a tészta készül, a tojásokat szétválasztom, a sárgáját a cukorral és a vanília eszenciával kikeverem. Beledolgozom a túrót, a tejfölt, a reszelt citromhéjat. A fehérjét egy csipet sóval és kevés citromlével habbá verem.
Hozzákeverem a túrókrémhez a lecsepegtetett tésztát és a mazsolát, majd beleforgatom a tojáshabot is. A tepsit kikenem olvasztott vajjal, kibélelem 2-3 réteslappal, majd belesimítom a tésztás keveréket. A tetejét ismét réteslapokkal fedem, amik közé - és a tetejére is - egy ecsettel olvasztott vajat kenek. 180 °C-ra előmelegített sütőben, nagyjából fél óra alatt megsütöm.
Én egyszerűen porcukorral szoktam tálalni, de ha valaki úgy szereti, illetve szárazabbra sikerül, akkor jól jön mellé valamilyen öntet.


Belekerült: kb. 15 dkg cérnametélt, 3 tojás, 12 dkg cukor, 1-2 teáskanál vanília eszencia (lehet vaníliás cukrot is használni), 30 dkg túró, 25 dkg tejföl, 5 dkg mazsola (illetve más aszalt gyümölcs - a mennyisége ízlés szerint növelhető vagy elhagyható), 1 citrom héja és kevés leve, só, 6-7 dkg vaj, egy csomag réteslap (6-8 lap).
Hasonló recept a blogon: túrós rétesszelet.

15 megjegyzés :

Nelli írta...

Még nem készítettem.Az Anyukám szokott készíteni és abból mindig kapunk mi is.:)
Guszta a képen nagyon!

Katucikonyha, írta...

Én is most kaptam rá, már megvan hozzá a túró! Nagyon-nagyon gusztusos!!

Eszter írta...

Nem rajongok a mazsoláért egyáltalán, de annyira jól néz ki, hogy nagyon szívesen megkóstolnám, amit készítettél!

Viki írta...

Hónapok óta kínoz a vargabéles elkészítésének tudata. S nem fogod elhinni, hogy éppen jövő hétvégére ütemeztem be. Ugyanis hétvégeken mindig itt vannak a gyerekek, ilyenkor aztán elő kell szedni a legnagyobb tepsit :)
Jaj de gusztaaaaaa. Csak azt nem tudom, hogy én is miért vártam az elkészítésével hónapokat. Na de majd most........

trollanyu írta...

Nagyon szeretem:) Anyukám rengeteget készített, szerintem ez is működne a hamis túróval. Ki fogom próbálni:)

Kati írta...

Isteni, én még sosem készítettem, egyik barátnőm vőlegénye szokta készíteni, náluk ettem, de nagyon finom:)

Petra írta...

Szép fotókat készítettél. Megunhatatlan ez a süti. :)

Vicuska írta...

Én öntet nélkül is imádom!!! Ez tényleg az a süti, hogy ha eszembe jut, egyszerűen muszáj elkészítenem, a fél tepsivel én eszem meg, a többiek osztoznak a másik felén :D

Unknown írta...

Ezt nagyon szeretem. Nagyon finom lehetett :)

egycsipet írta...

Köszönöm szépen lányok! :)

Hankka írta...

Ha legközelebb készítesz, szívesen beszállok a fogyasztásba! Nagyon guszta! :)

Elisabeth írta...

Nagyon, de nagyon gyonyoru es finom. Ugyes vagy, igazan!

egycsipet írta...

Hankka, Elisabeth, köszönöm nektek! :)

Névtelen írta...

Régen rengeteget sütöttem, de 4-5 éve nem. De most van anyu születésnapja és ez volt az egyik kívánságkaja. A te receptedet választottam és már sül.

egycsipet írta...

ParadicsomSaláta, megtisztelő, hogy az én receptemet választottad erre a jeles eseményre, köszönöm! Remélem, ízleni fog nektek is!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...