Rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg én vagyok az egyetlen blogger, aki nem az anyatejjel szívta magába a citromkrém elkészítésének mikéntjét. Sebaj, vállalni a hiányosságainkat nem szégyen, főleg, ha törekszünk a lyukak betömködésére. :) A krém amolyan gombhoz a kabát módon készült - férj névnapjára kerestem olyan receptet, amiben a - titkos beszerzőm jóvoltából - hűtőben pihenő sznob citromokat el tudom sütni (főzni). Így lett ő, a citromkrém, flancos nevén lemon curd, még jobban flancolva meyer lemon curd. Ájszpíkhángérien. :)
A krémhez két méretes, tekintélyes lémennyiséggel bíró citromot használtam fel. Nem meyer, nem méretes, nem leves citromból több szükségeltetik hozzá. A citromok héját lereszeltem - én durvára, mert bírom a citromhéjcsíkokat, ez pedig a narancsos színével különösen jól néz ki, de ez az én perverzióm, nem muszáj követni. A citromok levét kifacsartam, hozzáadtam a cukrot, a vaj felét és a citromhéjat. Egy edényben kevés vizet forraltam, ennek a gőze fölött addig melegítettem a citromos keveréket, amíg a vaj elolvadt.
A tojásokat és -sárgákat egy másik edényben habosra (ke)vertem, és belecsorgattam a citromos-cukros elegyet. Folyamatosan kevergetve - továbbra is gőz fölött - addig főztem, amíg pudingszerű lett az állaga (cca. 10 perc). Ekkor levettem a tűzről és hozzákevertem a maradék, kisebb darabokra kockázott vajat - egyiket a másik után, mindig teljesen eldolgozva az éppen aktuális vajdarabot.
Időnként megkeverve hagytam kihűlni, végül tiszta üvegbe töltve tettem hűtőbe. Állítólag egy hétig is eláll - állítólag. :) Nálam desszert lett belőle (parfé), de kekszet tölteni vagy magában is jóóó nagyon.
A nagyon titkos beszerzőnek köszi itt is! :)))
Hozzávalók cca. 400 g citromkrémhez: 15-16 dkg cukor, 10 dkg vaj, 170-180 ml citromlé, 1-2 evőkanál reszelt citromhéj, 2 (nagyobb méretű) egész tojás, 2 (nagyobb méretű) tojás sárgája.
A recept alapja újfent by Nigel Slater.

17 megjegyzés :
Tündérmackóm... neked bármit!:)
Nem is tudom, hogy bírok én meyerke nélkül meglenni?? (Jól!) Ugye csak ugye mennyi előnye van, ha az ember nem olvas magyar "gásztroblogokat". Nincs kitéve műmájer zrikálásnak..)) Amúgy a krémed pofás, és ahogy ismerlek, még csúszik is, nem csak úgy mondja.))
Hehe!
Én sem csináltam még....még....:-D
Ne aggódj, én még életemben nem készítettem citromkrémet, főleg nem ilyen puccos citromból:) De nagyon tetszik meg kell mondanom:)
Nagyon finom, nálam sem állt el még egy hétig :D
Hát én eddig nem vettem a bátorságot, de most meglepem vele a húgom. Köszi
Nem vagy egyedül ezzel. Én sem próbáltam még, pedig már nagyon régen kinéztem. De majd egyszer tutira!
Gratula a most már cseppet sem titkos beszerzőhöz. :DDD
Jelentem tegnap nérót sütöttem, mert pénteken lesz a farsangi buli a gyerkőcöknek a suliban. Nagyon bejött nekünk a recepted! :))))
Nagyon jó hangzik ez a recept,ki fogom próbálni.
Nem te vagy az egyetlen, én vagyok a második:-))))
Szepy, köff! :)
Streat, gondolom, milyen nehezen. :D Finom, de nem feküdtem ki attól, hogy meyer, úgyhogy át fogom variálni "sima" citromra is, szerintem azzal is pont tökéletes lesz. :)
Vicuska, igen kapós nálunk is, igaz mivel nem fért az üvegbe, én a negyedét még langyosan "megkóstoltam". :D
Petra, szuper, szuper! Nagyon örülök, hogy így bejött nektek a néró! :) :*
Rozsika köszönöm, remélem, ízleni fog! :)
Belly, Kati, Ginko, Anikó és Petra újfent: üdv a klubban! :D
Hihi, szóval direkt kicsi üveget készítettél elő a citromkrémnek :D
:DDD Neeem-neeem, esküszöm, hogy nem akadt épp nagyobb, illetve ami akadt, abban elveszett volna, de persze egyetlen szót nem szóltam, hogy fel kellett áldoznom magam. ;D
anno csináltam sima lemon curd-ot, de a családnak nem jött be, úgyh nem is izgultam a meyer citromért annyira!
Kinga, bevallom, első kóstolásra én is többet vártam, de aztán rákattantam. A férjem viszont már az első perctől odáig volt érte, ezért tervezem majd sima citrommal is elkészíteni.
Én sem készítettem még citromkrémet (látod vannak még ilyen bloggerek is:). Nagyon jó a Tied. Ha valamihez kellesz citromkrém, jövök hozzád. :)
Szia! Most csináltam meg és remek lett!!!!!
Mazsola, nagyon örülök! :))) Köszi, hogy megírtad!
Megjegyzés küldése